Felszólalás adatai

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és szándékaim szerint én tényleg csak az országgyűlési határozati javaslattal akartam foglalkozni, de nem tudok elmenni szó nélkül, és két szóban kell hogy reagáljak a Kosztolányi képviselő úr által mondottakra.

Én sajnálom, képviselő úr, hogy önnek mániája, hogy ellenségképeket keressen, és ha nem tud mit kezdeni egy olyan fiatalemberrel, aki már ’56 után született, de mégis a baloldalt választotta, az új, modern szociáldemokráciát, akkor, ha mást nem, meg kell sérteni azzal, vagy egyszerűen ahogy minősíti, hogy vajon miért ülhetünk itt. Én azt mondom, hogy én nem akarom önt minősíteni, a lelke rajta, csak én sajnálom azt, hogy ennyire ellenségképeket keres.

Talán egyetlenegy a gyertya példájára: a kokárda, ami mindannyiunknak nagyon kedves, és hordtuk, nem mi vontuk be úgy a választási kampányba, ahogy önök, és lehet, hogy két-három év múlva azon kell keseregni, hogy vajon az emberek miért állnak úgy a kokárdához, pedig ez március 15-éhez köt nekünk nagyon sok mindent.

Visszatérve arra, amit Balsai képviselő úr mondott, azért az országgyűlési határozati javaslat eredendően úgy szól, hogy méltóképpen megemlékezik. Tehát nem az ünneppel kezdődik, hanem méltóképpen megemlékezik. És az ünnep definíciójának, valahol az emlékeim között van egy ilyen, hogy azt mondta, a mindennapi megszokásos cselekedettől egyfajta eltérő magatartás, eltérő gyakorlat. Ha így közelítem meg, akkor az emlékezés, és ezen vitatkozhatunk, hogy az emlékülés vagy emlékünnep, de ez mindenképpen eltérő a megszokott, mindennapi cselekedeteinktől.

És ha idézőjelben azt mondom, még akkor is, ha tényleg sikamlós, mert egy halálesetet semmilyen körülmények között nem ünnepelünk meg, de az ünnepeink között vannak a karneválszerű, vannak az egyházi alapú és vannak a társadalmi ünnepek, és ez nemcsak Magyarországon, ez minden kultúrára jellemző. Ez feltehetően arra enged következtetni, hogy ezeknek az ünnepeknek vannak meghatározott funkciói, amit, én úgy gondolom, most mindet nem kellene felsorolni, de ezek között van néhány olyan, ami számunkra és az utánunk jövő generációk számára egyszerűen nélkülözhetetlen, vagy fogalmazhatok úgy is, hogy szükséges. Amit ebből én a leginkább kiemelnék, az egyik az, hogy információt ad, az információadás, a másik az, ami egy gyorsabb és egyszerűbb befogadást jelent az utánunk jövő generációk számára, azok számára, akik nem élték meg azt az adott történelmi eseményt, tehát nekik csak arra van esélyük, hogy egy adott ünnepen vagy egy adott emlékezéskor, akár szereplőként vagy a megemlékezés résztvevőjeként, jussanak további információkhoz, és egy pillanatra részeseivé váljanak ennek a dolognak.

És nem akarok hosszan arról beszélni, hogy egy ilyen emlékülés igenis tényleg alkalmas arra, hogy az idősebb generációnak néhány pillanat alatt a szeme előtt lepörög több évtized, erre többször tett példát Mécs képviselő úr, amit mindig nagyon nagy kíváncsisággal hallgat, és azt hiszem, mély átérzéssel vesz tudomásul a parlament. De lesznek az utánunk jövő generációk. Nekik is, ha azt akarjuk, és én igenis akarom, és azt szeretném, hogy ők is emlékezzenek, ne felejtsék el, ez része a magyar történelemnek, akkor valami olyan gyakorlatot kell kialakítanunk, ami segíti őket abban, hogy ezeket valamilyen formában befogadják. Tehát én azt gondolom, hogy az ünnepnek van egy ilyen funkciója is, és azért itt volt a bekiabálások között néhány ilyen jellegű gondolat. Nagyon szomorúan élem meg én is, hogy bizony, vannak olyan honfitársaink, akik nem tudnak viselkedni. Vagy nem tudnak elszakadni az adott álláspontjuktól, vagy egyszerűen képtelenek arra, hogy egy ilyen megemlékezésen kellő türelemmel részt vegyenek, és ezt végighallgassák, vagy eltűrjék azt, hogy ezen bizony rajtuk kívül valaki más is részt vesz.

Azt gondolom, hogy amiről itt vitatkoztunk, és amiről Balsai képviselő úr is beszélt, a jeles napokhoz mindig tartoztak valamilyen magatartásformák, és én is megéltem már ebben a Házban, amikor, és hadd használjam a kifejezést, igen, a történelmi lobogókat behozták, és ez egyfajta ünnepélyes, emelkedett hangulatot adott annak az adott pillanatnak.

Tehát én azt gondolom, hogy az, hogy ezzel az országgyűlési határozattal kimondjuk azt, hogy ezeken a megemlékezéseinken igenis ezt a nemzeti lobogót, vagy ha Balsai úrnak úgy tetszik, akkor nemzeti zászlót, bevesszük a sorba, ez, én azt gondolom, igenis fontos, meg kell hogy tegyük. Meg kell hogy tegyük akkor, amikor tudjuk, hogy változnak a szokások, új ünnepek emelkednek be, és egyeseket elhagyunk. Sőt, én azt is megkockáztatom, lesznek, amelyeket átveszünk majd szomszédos országokból. Sőt, tudomásul kell venni, ha már ilyen dolgokról beszélünk, hogy a piac erre a területre is betette a lábát, és az intézmények bizony nagy közönséget vonzó tömegkultúrát próbálnak meg közvetíteni ezeken az ünnepségeken.

Tehát én azt gondolom, hogy nekünk, képviselőknek, a törvényt alkotóknak van egy olyan kötelességünk, hogy megőrizzük az ünnepeknek azt a funkcióját, ami, ahogy az elején indítottam, információt ad, hagyományokat megőriz, és bármennyire nem tetszik, Kosztolányi képviselő úr, azt gondolom, hogy ami erősíti bennünk az összetartozást, az együvé tartozást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)