Felszólalás adatai

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hallgatva ezt a vitát, őszintén csodálkozom: az embernek az az érzése, hogy a magyar szabadság vagy a magyar függetlenség meggyaláztatik azáltal, hogy ezentúl nem emléknapja van, hanem nemzeti ünnepen emlékezhetünk meg róla. Meg kell vallanom, ezt a vehemenciát nem értem.

Ami az elnevezést illeti, ezen természetesen lehet vitatkozni. Amikor Avarkeszi Dezső képviselőtársam megemlítette, hogy az alkotmányügyi bizottság július 4-én vitatkozott erről a törvényjavaslatról, akkor nekem valahogy nem az Erzsébet híd elzárása jutott eszembe július 4-éről, hanem az amerikai Függetlenség Napja. Az Egyesült Államokban ezt úgy hívják, hogy Függetlenség Napja, és beleértik természetesen a szabadságukat is; ezen a napon ünneplik azt, hogy az amerikai polgárok szabaddá válhattak, mert megszabadultak a brit függőségtől, megszabadultak a brit gyarmatbirodalom igája alól.

Ami Magyarországot illeti, én azt gondolom, hogy Magyarországon a szabadság és a függetlenség nem esett egybe. Magyarország 1989. október 23-a óta szabad ország. Azóta ebben az országban jogállami alkotmány van érvényben, azóta ebben az országban az emberi szabadságjogokat, a politikai szabadságjogokat tiszteletben kell tartani, azóta az embernek olyan jogai vannak, amelyeket bíróság előtt kikényszeríthet. Ez a szabadság vezetett oda, hogy 1990. március 25-én és április 8-án a szabad választáson a magyar nép kinyilváníthatta akaratát, és ennek a kinyilvánított akaratnak az eredménye volt az, hogy Magyarország felmondta a szovjet tömbhöz, a szovjet blokkhoz őt csatoló szerződéseket, a Varsói Szerződést, illetőleg a KGST létrehozására vonatkozó szerződést, kilépett ezekből a szerződésekből, és függetlenné vált. Ezt a függetlenséget ünnepeljük június 19-én. Én úgy gondolom, hogy a magyar szabadság napját már október 23-án megünnepelhettük.

Mindazonáltal, ha az lenne a kompromisszum, hogy ezt ezentúl magyar szabadság és függetlenség napjának hívják, én ugyan nem tiltakoznék ellene, bár meg kell mondanom őszintén, nem szeretem a túlzottan terjengős és dagályos megfogalmazásokat. Én azt gondolom, hogy a magyar függetlenség napja az, ami hűen kifejezi azt, ami június 19-én történt: a magyar nép szabad akaratából függetlenné vált, és ezt a függetlenségét érvényesítette a megszálló szovjetekkel szemben.

Salamon képviselőtársam azt mondta, hogy a 2001. évi XVII. törvényt azért szavaztuk meg egy esztendővel ezelőtt, mert nem tehettünk mást.

Képviselő Úr! Ez nem így van, természetesen tehettünk volna mást: szavazhattunk volna ellene. Azért szavaztuk meg, mert alapjában véve egyetértettünk vele. Akkor is voltak vele kapcsolatban aggályaink, és ezek az aggályok egyáltalán nem arról szóltak, amiről a képviselő úr beszélt, hogy tudniillik kellemetlenek lettek volna nekünk a preambulumban foglaltak. Szeretném megnyugtatni a képviselőtársamat, azt, amit a preambulumból idézett, a parlamentnek, a Háznak ezen az oldalán ülők is pontosan ugyanúgy gondolják, legfeljebb nem ilyen sommásan, legfeljebb nem ilyen árnyalatlanul.

Mi a magunk részéről úgy gondoljuk, hogy történelmi folyamatok és helyzetek értékelésére nem törvények és törvények preambulumai valók, még akkor sem, ha alapjában véve egyetértünk azzal az értékeléssel, hogy 1945 - mindegy, hogy április 4-én vagy nem április 4-én, ugye, erről a dátumról is számtalan vita van -, 1945. április 4-én vége szakadt Magyarországon egy megszállásnak, és kezdődött egy másik megszállás. Mi a magunk részéről ezt egy darabig önként, aztán már kényszerből felszabadulásnak hívtuk, hiszen Magyarország tényleg felszabadult a német náci uralom alól. Az oroszok ennél őszintébbek voltak, ők az első perctől kezdve okkupácijának, vagyis megszállásnak hívták azt, ami ténylegesen megszállás volt. Magyarországon 1945-ben a megszálló változott; a megszállás ténye, mint ezt utóbb az egész ország felismerni volt kénytelen, nem. Tehát még egyszer mondom, szó nincs arról, hogy alapjában véve, nagy vonalakban ne értenénk egyet azzal a preambulummal, ami ennek a törvényjavaslatnak az elején van, hiszen különben nem szavaztuk volna meg, képviselő úr.

(17.10)

A képviselőtársam azt mondta, bennünket az sem zavar, hogy a mi sorainkban ültek olyanok, akik annak a diktatúrának ilyen-olyan módon kiszolgálói voltak. Tisztelt Képviselő Úr! Ha önöket nem zavarja, akiknek a soraiban kormányzati pozícióban is, legalábbis mint azt az elterjedt hírek mutatják, bár a Ház még nem olvasta ezt a jelentést, lényegesen többen voltak azok, akik ezt a diktatúrát, ha úgy vesszük, kiszolgálták, akkor nem tudom, bennünket miért kellene hogy zavarjon.

Zajlik már lényegében június 18-a óta ebben a Házban egy olyan vita, amelyben nem nagyon hiszem, hogy meg tudjuk egymást győzni. Az önök oldalának álláspontja az, hogy Magyarországon mindenki, aki ilyen-olyan-amolyan módon kötődött a pártállam bizonyos szerveihez, szervezeteihez, bűnös, áruló, kiszolgálta a diktatúrát; feltéve, hogy később nem lépett be az önök pártjaiba - mert akkor nem. Mi meg úgy gondoljuk, hogy Magyarországon 1989 előtt egy rossz rendszer volt hatalmon, ez a rendszer diktatórikus volt, azonban ebben a rendszerben is élniük kellett az embereknek, és nem az minősít valakit, hogy melyik szervhez vagy szervezethez tartozott, hanem az, hogy ebbéli minőségében mit cselekedett vagy mit nem cselekedett. Mi úgy gondoljuk, hogy sem az önök között ülők, sem a közöttünk ülők, akik a pártállami erőszakszervezetekkel együttműködtek, vagy azokat kiszolgálták, vagy azok tagjai voltak, önmagában ettől a ténytől nem válnak bűnösökké. Attól válnak bűnösökké, ha cselekedtek valami olyat, ilyennel azonban eddig sem egyik, sem másik oldalról nem állt elő senki.

Ami Gémesi György képviselőtársam indulattal átfűtött szavait illeti, erre vonatkozott az, amit az elején mondtam. Azt gondolom, ünnepelni lehet, ünnepelni nemcsak Gödöllőn lehet, hanem sok mindenütt máshol is. Én a magam részéről például Budapesten szoktam ünnepelni, mert budapesti polgár vagyok. Budapesten szoktam ünnepelni a magyar szabadságot és a magyar függetlenséget egyaránt. Úgy gondolom, az a kezdeményezés, amelyet ők Gödöllőn tettek, egyáltalán nem helyeződik hatályon kívül ez által a törvényjavaslat által. Úgy gondolom, a magyar szabadság napja egyáltalán nem töröltetik el ez által a törvényjavaslat által. Úgy gondolom, ez a törvényjavaslat két dolgot tesz: egyrészt helyükre tesz olyan dolgokat, amelyek eddig megítélésem szerint nem voltak a helyükön, másrészt beemeli a nemzeti ünnepek sorába június 19-ét, azt a napot, amikor Magyarország oly hosszú idő után végre ismét függetlenné vált. Azt gondolom, ez lehet közös ünnep, igazából azt kellett volna mondanom, ennek közös ünnepnek kell lennie, teljesen függetlenül attól, hogy az önök kormánya vagy a mi kormányunk terjesztette elő. Az önök kormánya előterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amelyet most mi némileg módosítani javasolunk, nem június utolsó szombatjára, hanem június 19-ére, és hogy a nemzeti ünnepnek megfelelő legyen, mint az államtitkár úr elmondta volt, kezdeményezzük ennek munkaszüneti nappá avatását.

Végezetül arra az ellenvetésre térek ki, hogy a függetlenség inkább amerikai meg nyugat-európai kifejezés. Őszintén szólva, én ebben nem vagyok biztos, de lehetséges, hogy a képviselőtársamnak igaza van. Mindazonáltal én a magyar szabadság visszanyerésének, a rendszerváltásnak egyik legfőbb értelmét abban látom, hogy Magyarország oda tartozik végre, ahová történelme ezer éve során mindig is tartozni szeretett volna: az észak-atlanti, az európai, a nyugat-európai közösséghez. Az, hogy a rendszerváltás megtörtént, megnyitotta az utat Magyarország ezeréves nemzeti célja, Európa előtt. Úgy gondolom, ezt kell megünnepelnünk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból. - Dr. Kosztolányi Dénes közbeszól.)