Felszólalás adatai

MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, a téma annyira fontos és mély, hogy félre kell tennünk minden ellenérzést. Nagyon jó és fontos lenne, ha vissza tudnánk szerezni azt a konszenzusszellemet, amely az új, szabadon választott Országgyűlés első időszakában jellemezte a munkánkat.

Egy szubjektív emlékezéssel kezdeném. Édesapám orvos volt, és 1945-ben egy attasé betegétől kapott egy nagy kubai szivart egy gyönyörű fadobozban. Azt mondta, hogy ezt a szivart akkor fogja elszívni, ha a szovjet csapatok kimennek az országból. Amikor ’55 őszén Ausztriából kimentek a szovjet csapatok, már sokat nézegettük a vitrinben ezt a hatalmas szivart. Amikor pedig eljöttek ’56 gyönyörű napjai, akkor apám elővette a szivart, majd később sajnos visszatette. Apám ’77-ben meghalt, azóta elporladt ő is, a szivar is porrá vált, mire eljutottunk oda, hogy az utolsó szovjet katona, az utolsó idegen megszálló katona elhagyta az országot.

Óriási dolog volt ez, és óriási dolog, hiszen mióta vártunk erre, ahogy az előbbi szónokok is elmondták! Igazán szabadok alig voltunk, igazán függetlenek alig voltunk történelmünk során, és végre eljutottunk oda közös erőfeszítések során, hogy sikerült konszenzussal a harmadik köztársaságot kikiáltani, és olyan világhelyzet alakult ki, amelynek során a szovjet csapatok visszavonultak, majd a Szovjetunió is megszűnt. Megmondom őszintén, hogy ez sokkal nagyobb örömet jelent így, ez nagy közös öröm, mert nemcsak mi szabadultunk fel, nemcsak mi lettünk függetlenek, hanem a környező országok is függetlenek lettek, és független lett az orosz nép, és függetlenek lettek a Szovjetunió népei, a volt Szovjetunió népei. Ne felejtsük el, hogy ez óriási dolog volt. Az ehhez vezető út nagyon-nagyon sok ember életébe került, nagyon sok áldozat van; gondoljunk csak az ellenállókra, akik ’45 után ellenálltak, az ’56-os nagy forradalom és szabadságharc áldozataira, a megtorlás áldozataira; arra a szívós küzdelemre, amit egy kicsiny, de szilárd ellenzék, az ’56-os ellenzék és más ellenzék a lehetőségek kitapogatásával végzett, készítette elő, a lehetőséget felhasználva azt, hogy tényleg függetlenek legyünk.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy minden fázisban részt vehettem, és hogy konszenzussal, tárgyalással sikerült megoldani a rendszerváltást. Óriási érték ez, óriási kincs, amiből táplálkozni kellene, amire építeni kellene a jövőben, hiszen kevés olyan ország van itt, Közép- és Kelet-Európában, ahol ez így sikerült, és azt a konszenzusszellemet kellene tovább vinnünk, ami akkor kialakult.

(16.50)

Magával a javaslattal kapcsolatban volna néhány kisebb javaslatom, már magával a címmel is, hogy a magyar függetlenség napjáról emlékezünk meg. Én azt hiszem, elég lenne, ha azt mondanánk, hogy: a függetlenség napja. Az Independence Day-hez nem teszik hozzá: of United States. Ugyanúgy ez a függetlenség a mi függetlenségünk, ez másra nem is érvényesíthető, nem is mondható ki.

A preambulummal kapcsolatban két dolgot szeretnék megemlíteni: nagyon jó lenne, ha bekerülne a Magyar Köztársaság kikiáltásához, hogy a Magyar Köztársaság október 23-án történt kikiáltása. Ennek nagyon nagy jelentősége van: egyrészt október 23-a valóban előkészítette a békés rendszerváltást, illetve akkor úgy gondoltuk, hogy fegyverrel tudjuk a szabadságunkat kivívni; a másik pedig az a konszenzusszellem, ami létrejött, hiszen közösen, az akkori hatalom birtokosai és az ellenzék közös akarattal, együtt kiáltotta ki október 23-án a köztársaságot.

A másik, amit szeretnék megjegyezni, hogy nem tartom szerencsésnek, hogy a preambulumba az euro-atlanti integrációt behozzuk, hiszen ha valaki ezt elolvassa, akkor úgy tűnik, hogy végre elnyertük a szabadságunkat, kiléptünk a Varsói Szerződésből, aztán hopp, beléptünk egy másik integrációba. Ki tudja, hogy még milyen nagyobb integrációban fogunk részt venni; függetlenek vagyunk, szabadok vagyunk, magunk döntünk a sorsunkról, de ezt így nem tartom szerencsésnek összehozni, nem jó az olvasata.

A másik pedig, hogy kicsit szikárabb szövegezést találnék szükségesnek az 1. §-ban. Azt írja a javaslat, hogy “az Országgyűlés az ország függetlensége visszaszerzésének jelentőségét törvényben örökíti megö. Én úgy gondolom, hogy az Országgyűlés semmilyen más függetlenséget, csak Magyarország függetlenségének a visszaszerzését örökíti meg, tehát elegendő lenne annyit írni, hogy az Országgyűlés a függetlenség visszaszerzésének jelentőségét törvényben örökíti meg.

Nagyon szeretném, ha sikerülne azokat a feszültségeket, amelyek az eddigi felszólalásokban jelentkeztek, valahogy levezetni, és tényleg tegyük közös ügyünkké ezt. Ez egy nagyon nagy nap, nagyon fontos az életünkben, és nagyon fontos, hogy az utódaink emlékezzenek erre. Jó lenne, ha ez a törvény maradandó lenne, de ehhez az kellene, hogy közösen fogadjuk el, félretéve minden más szempontot és gondolatot. Inkább beszéljük ezt ki, de legyen ez egy közös törvény, amely méltó ahhoz a nagy eseményhez és nagy értékhez, a legnagyobb értékhez: a függetlenségünkhöz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)