Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszony és Képviselő Urak! Két út áll előttem, két lehetőség. Az első lehetőség az, hogy itt most befejezem a hozzászólásomat, és egyszerűen annyit mondok, hogy úgy gondolom, pontosan, ahogy Nacsa képviselő úr az én gondolataimról vélekedik, tudniillik, hogy igazam van, és akkor ez kerül be a jegyzőkönyvbe, és itt le is zárhatjuk a vitát. Így van. (Közbeszólások a kormánypárti sorokból: Legyen ez! Maradjon így!)

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Van egy második út, mert a téma sokkal összetettebb és sokkal komolyabb annál, semmint elintézzük egy akár kedvesnek mondható parlamenti purparléval. Én nagyon komoly dolognak tartom a magyar oktatás, ezen belül a magyar felsőoktatás és kutatás ügyét és lehetőségeit. Egyetértek azzal  nemzeti érdek , hogy a felsőoktatás és kutatás összekapcsolásának módozatait a gazdasággal vizsgáljuk, és a lehető legjobb megoldást próbáljuk kitalálni.

Ezért az alapállásom a törvényjavaslattal kapcsolatban  megjegyzem, minthogy volt alkalmam már az elmúlt 23 évben kifejteni a véleményemet kormányon és ellenzékben, akár amikor önök voltak ellenzékben, és úgy vitatkoztunk, akár az elmúlt több mint egy évtizedben, amikor fordítva , az én alapállásom tehát az, hogy ami jó, arra azt fogom mondani, hogy egyetértek és jó, és ami nem jó, mert úgy gondolom, hogy nem viszi előbbre a magyar felsőoktatás és kutatás ügyét, arra azt fogom mondani, hogy nem jó. E tekintetben nincsenek bennem ideológiai megfontolások. Az a fundamentuma a gondolataimnak, hogy elősegítsem a magyar felsőoktatás színvonalának emelését és a magyar kutatás lehetőségeinek bővítését.

Ezért csak néhány alaptézis, ami e tekintetben nem meglepő, és azt gondolom, hogy a későbbiekben tennék javaslatot olyan dolgokra, amelyekről még nem volt szó.

Először is az alapítványokba szervezést, a magyar felsőoktatás jó részének alapítványi átszervezését, de kiemelve és különösképpen a vidéki magyar tudományegyetemek mindegyikének kiszakítását a magyar állam tulajdonából és fenntartásából továbbra sem támogatom. Nem látom azt a valós indokot, amellyel ezt magyarázták a korábbiakban és most. Azt gondolom, hogy nemzetstratégiai érdek lett volna és most is nemzetstratégiai érdek annak biztosítása, hogy a tudományegyetemek esetében a magyar állam legyen a tulajdonos és a fenntartó. Szakegyetemek esetében a vitát tágabbra, a kapukat tágabbra nyitnám, de a tudományegyetemek esetében nem. Én azt állítom önöknek, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy a budapesti és a Budapesten kívüli tudományegyetemek, tudományos központok, kutatási központok  Pécs, Szeged, Debrecen legendás egyetemei  mindig a magyar állam tulajdonában legyenek.

Nagyon furcsa ám ez a vita, mert ha nem a felsőoktatást nézzük, hanem az államberendezkedésünk egészét, akkor leginkább önök szoktak arra hivatkozni, hogy hogyan kell megalapozni hosszabb távon egy ország, adott értelemben és adott esetben a mi hazánk stratégiai érdekét, hogy ez hogyan fejeződik ki tulajdonviszonyokban, az állam szerepének megítélésében. Én akkor is azt mondom, amit a tudományegyetemek esetében, önökkel ellentétben, ahol más területen nagyon sokszor hangsúlyozzák az állam szerepét, hogy azt éppen a mi adottságaink miatt, akár tulajdonosi tekintetben is erősíteni kell, miközben az oktatás, ezen belül a vidéki tudományegyetemek esetében pedig nem ezt gyakorolják.

Én nem látom a versenyképességi fordulatot. Azért sem látom, mert egyébként nem hiszek abban, hogy két vagy három év alatt az oktatás területén, ezen belül a felsőoktatás területén, a kutatás területén bizonyíthatóan bármiféle fordulat lehetséges. Még ha fordulat van is vagy lehetne, az, kérem, két és fél, három év alatt egyszerűen nem tud kiderülni.

Ne bűvészmutatványokkal próbáljuk egymást meggyőzni  időt kell hagyni annak, hogy ez bebizonyosodjék. Én ezt nem látom. De még egyszer megerősítem, és e tekintetben az oktatásról és az állam szerepéről vallott nézeteimet közös halmazba helyezve még egyszer megerősítem, hogy nem is azt ellenzem, hogy alapítványi formában, hanem azt erősítem, hogy a tudományegyetemek a magyar állam tulajdonában és fenntartásában kell hogy legyenek, kellett volna, hogy maradjanak.

Én nem abban látom a színvonal emelését egyébként, hogy valami állami tulajdonban van vagy alapítványiban. Lehet jó színvonalú állami, nem jó színvonalú alapítványi, és fordítva. Én azt állítom önöknek, hogy csak azáltal, hogy alapítványi formába tették az egyetemeket, jelesül az elmondottakat, ez nem okoz színvonal-emelkedést.

Ellentétben a másik nézőpontommal, amely az állam szerepét vizsgálja, és nem igaz, hogy ebben az oktatásnak nincs eminens szerepe, különösképpen a mi adottságunkkal rendelkező ország esetében, ebben tehát továbbra is fönnáll a vita közöttünk.

Örömmel tapasztaltam ugyanakkor, hogy változott az önök véleménye, akár csak a Covid előtti időszakhoz képest is, mert önök írásban és szóban hangsúlyozottan a tudásalapú gazdaság dolgáról beszéltek. Itt aztán egyetértési pontot találhatunk, én, mi ugyanis mindvégig abban láttuk, látjuk és látom most is ennek az országnak a hosszú távú jövőjét, jövőjének lehetőségeit a legjobban kihasználva, ha ez tudásalapú.

De a legnagyobb tisztelettel emlékeztetem önöket, hogy önök valami egészen mást hirdettek meg 2011-ben: munkaalapú gazdaságról beszéltek. Élesen vitatkoztak velem, a tudásalapú gazdaságot valamiféle egészen fura, ködbe vésző, megfoghatatlan jövőképnek állították be, és mondták el, hogy munkaalapú gazdaság az, ami Magyarország jövője. Most vagy nem egyeztettek ez ügyben miniszterelnök úrral, akitől legutóbb is még munkaalapú gazdaságról hallottam, vagy egy olyan fordulat van, amit egyébként, ha az, akkor örömmel üdvözlök, mert a vélemény megegyezik az enyémmel: nagyon helyes, tudásalapú gazdaságra van szüksége az országunknak.

Az államtitkár úr, illetve az előterjesztés megfogalmazott célokat, olyan célokat, mint például 2030-ig több megfogalmazás és részcél is, például, hogy legalább egy egyetemünk legyen, amely a felsőoktatási intézmények világrangsorában az első százban legyen. Legyen így, szerintem helyes célkitűzés.

(12.10)

Ha az ember kívánhatna, legszívesebben azt kívánná, hogy ne egy legyen, hanem alig bírjuk megszámolni. Hát, milyen magyar ember az, aki nem pártfogolná, hogy legyen; csak ugye, ez nem a mi akaratunktól függ.

Javaslom, a későbbiekben beszéljünk még arról néhány percet  én nem vagyok egyébként nagy rajongója és fanja ezeknek a rangsoroknak, ettől még elismerem, hogy léteznek, és természetesen hatnak a tudományos közegre , hogy ezen listák összeállítási módja, másrészt a sorrend szerinti rangsorolása változott, és részben ez adhat okot arra, amit az előbb hallottunk. De azzal, hogy magyarországi egyetem, magyar egyetem az első százban legyen benne, és ez cél, nagyon egyetértek, hajrá!

Látom természetesen, hogy ez vagy részben ez indokolja a nagyszerű Nobel-díjas tudósunk által vezetett és irányított kutatóközpontnak és a Semmelweis Egyetemnek ilyen értelemben az egyesülését, már hogy tudniillik az egyetem átveszi, nekem ez teljesen rendben van. Ha a professzor úr úgy gondolja, hogy ez az ő kutatásait elősegíti, akkor az legyen, amit ő mond, mert nagy valószínűséggel ezt ő tudja a legjobban a világon. Az már egy másik kérdés  ahogy valóban el is hangzott , hogy ez az egyik egyetemünk, a Semmelweis Egyetem rangsorbeli helyezését előbbre viszi, annak is örülünk. Ugyan ettől önmagában nem az egyetem színvonala nő, illetve nem az egyetem színvonal-emelkedése az, ami még tovább viszi a rangsorban, hanem az előbb említett adminisztratív szempontok, de a végeredmény tekintetében nekem ezzel nemhogy bajom van, hanem támogatom.

Amit nem támogatok, az a kutatóhálózat irányításának az átalakítása. Ellentétben azzal, amit hallottunk, én kimondottan elfogult vagyok Maróth Miklóssal. Történetesen a professzorom volt, aztán pedig volt olyan időszak, amikor együtt taníthattunk; engem tanított, és sokat tanultam tőle. Nyilván más a tudományát hallgatni és más a tudománypolitikáról vallott nézeteit, de hogy Magyarországon a magyar körülményeket, a magyar viszonyokat a tudománypolitikában a legjobban ismerő ember  miközben én sokat vitatkoztam vele , azt nem nagyon lehet vitatni. Ehhez képest lemondott; ő volt a miniszterelnök tudománypolitikai főtanácsadója. Ez azért sokat mond, kérem szépen! Nem az ellenzék nyomására mondott le, nem az én véleményem miatt mondott le. Olyan körülményeket teremtettek, amikor ez az egyébként nemzetközileg elfogadott, híres tudós  egyébként bármilyen furcsa: az önök politikájának elkötelezett híve, ellentétben velem, aki ellenzéki vagyok  erről a tisztségről lemondott. Ez nem azt mutatja, hogy minden a legjobb irányba és a teljes siker felé halad.

Az az átalakítás, ami itt történik, az irányító testületet jelképes testületté teszi. Abban, kérem, hogy az irányító testület negyedévente összeül és részt vesz majd az Országgyűlés elé majd tárandó beszámolók koncepciójának kialakításában, hát, ebben mi az irányítás, mondják már el nekem! Igazából egy kézbe, elnöki kézbe kerül minden jelentős döntési kompetencia.

Énnekem most is sok egykori kollegám dolgozik a kutatóhálózatban, nagyszerű emberek, nagyon különböző politikai véleménnyel, vagy a politikáról nem véleményt formáló, egyébként kitűnő kutatók. Arról számolhatok be önöknek, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hogy ezt a változtatást hányan támogatják a legkülönbözőbb tudományterületek művelői közül. Ez egy olyan lépés, amely a magyar kutatók körében egyértelműen ellenszenves. Még azt a konzultatív szerepet is megvonják intézmények vezetőitől, hogy ebben részt vegyenek. Ez tulajdonképpen nagy felelősség, én beismerem, az elnöknek egy személyben ilyen sok mindenről dönteni a magyar tudomány életében, de ezt a módot én nem támogatom.

Végül én is tennék néhány javaslatot, hogy mik legyenek a célok. Én azt javaslom, hogy olyan környezetet teremtsünk, hogy minden magyar fiatal 2030-ig egy idegen nyelven megtanuljon, és ezt az állam biztosítsa; hogy minden második fiatal két idegen nyelven tanuljon meg; hogy minden második fiatalnak legyen diplomája Magyarországon; és minden második fiatal, aki az elmúlt évtizedben elment Magyarországról, térjen vissza ebbe a hazába. Javaslom, fontolják ezt meg! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)