Felszólalás adatai

DR. GÓGL ÁRPÁD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! (Körülnéz. - Dr. Csehák Judit jelzésére:) Bocsánat, kerestem a miniszter asszonyt. Igen tisztelt Miniszter Asszony! Az ellenzéki vagy a kisebbségi vélemény elmondása nyilván nem lehetett olyan részletező, mint a mostani húsz perc. Annak a vége is az volt, hogy a magyar egészségügyben a rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtized és a '90-es, biztosításról szóló, a társadalombiztosítást átalakító kormányhatározat, az egészségügyi törvény, a szereplőket szabályozó törvények és az egy év múlva az Unióhoz csatlakozás és a változások is azok az okok, amelyek miatt a teljes egészségügyi rendszer átalakítása kötelező szükségszerűség.

(11.10)

Rendezetlen a rendszer finanszírozása úgy mennyiségileg, mint a források szerkezetében. Az ellátó szerkezet kialakulóban van, de az uniós kötelezettségek miatti szabad mozgás által az ország minden helységében szükségessé váló kötelező, minimális szintű hozzáférésű rendszer működtetése már megoldatlan a szerkezetben, és igazán rendezetlen a magyar egészségügyi ellátásnak az a területe, amely az alkotmányból levezethetően kormányzati kötelességként előírt rendszer minimális szolgáltatását leírná.

Úgy tértünk át egy „ minden szinten szinte mindentö rendszerből egy nyilvánvalóan a szűk források miatt kötött és körülhatárolt rendszerre, hogy soha nem tisztázta egyik kormány sem a tényleges, államilag garantált rendszer tartalmát.

Most itt több törvény van a parlament előtt. Arról beszélünk, ami meghatározza a rendszert működtetőknek tulajdonképpen a munkajogi területét. Nem többet és nem mást. És ez is a hibája, és ez az oka annak, amiért filozófiai különbséget deklarált is miniszter asszony, és kétségtelenül van filozófiai különbség. Mert magunk azt mondjuk, hogy az alkotmánynak a legfontosabb értéke az tulajdonképpen az emberi méltósághoz és az élethez való jog. Tehát a joghierarchiában ez a legkitüntetettebb elem. Ebből adódóan az ezzel foglalkozó hivatásrend – amely, ha Hippokratésztől eredeztetjük, a Krisztus előtti ötödik századból való -, soha nem igényt elégített ki, hanem szükségletet, soha nem szolgáltatott, hanem szolgált. Ebből adódik, hogy a hivatásrend hierarchikusságában van a döntésért való felelősség: itt a bajmegállapítás döntéséért és a kezelés döntéséért, de a kóros folyamatok feltárásának felelősségéért is egy elkülönült hivatásrend felelős. És az igaz, hogy a rendszer működésének sine qua nonja néhány elem, valóban a villanyszerelő is, de ott inkább meg kellene büntetni azt, aki az aggregátort nem hozta olyan helyzetbe, hogy azonnal bekapcsoljon – hogy visszautaljak miniszter asszony példájára.

Az egészségügyi törvény nagyjából rendezi a betegek jogait, bár azt sem teljes egészében. A szerkezetünk kialakult, és talán, ha ez a törekvés a sürgősségi rendszert és az első ellátás rendszerét jól felépíti, valóban jól, szakemberrel, eszközzel, akkor az uniós csatlakozás nagyobb zökkenő nélkül átmegy.

De vegyük azt tudomásul, hogy a finanszírozási reform újragondolása nélkül a szerkezet, a tényleges, államilag garantált feladatokhoz kapacitásában is szabályozott rendszer kialakítása nélkül a magyar egészségügy nem reformálható.

A másik törvény, ami szintén a parlament előtt van és tegnap szavaztunk róla, az tulajdonképpen egy álságos törvény, mert többletforrás nélkül forrást von ki a rendszerből. Erről készséggel adok át egy tanulmányt majd miniszter asszonynak.

Miről szól ez a törvény? Jól szól arról, hogy az a rabszolgamunka, amit a hivatástudat rak a szereplőkre, tovább nem tartható. De a gond ott van – és ezt vetettük fel a bizottság előtt is -, hogy hiába hozzuk meg ezeket a szabályokat, és az általános feltételeket, munkajogi feltételeket megteremtjük, ha ez teljesíthetetlen. Mert jelenleg a rendszerben olyan nagy a hiány, ami miatt sérülni fog bizonyos területeken a betegek egyenlő hozzáférésének a joga. Azt hiszem, miniszter asszony előtt is világos, hogy mely intézmények osztályai nem tudnak már működni azért, mert nincs orvosuk, és ahol orvos van, hány helyen nincsen szakszemélyzet, amely valóban sine qua nonja a működésnek.

Azt gondolom, hogy a hivatásrendi feltételeknek s az általános kötelezettségeknek csak egy olyan rendszer felel meg, ahol ezt is biztosítani tudjuk. Ezért érthetetlen egy kicsit számomra, hogy az idén és már korábban javasolt államilag finanszírozott képzési kapacitások növelésével nem foglalkoztunk, és erre vonatkozóan nincsenek előterjesztések. Ezért egy picit megértem azokat, akik aggódnak azért, hogy a tíz év kiképzése után honnan lesz szakember, aki működni fog a rendszerben.

Magának a törvénynek a döntési része az, ami speciális az egészségügyben, hiszen nem más a jó egészségügy, mint egy jól hierarchizált döntés. A hét szabad művészetre már valaki utalt, én is szívesen teszem ezt. Adott esetben az a többlettudás, amivel a zárt technológiától, az utasítástól - és ilyen vonatkozásban Szűcs kolléga példája jó volt - a háziorvos is eltérhet, durván eltérhet az általa megengedettől, és akkor jár el helyesen. Ezért azt gondolom, hogy a döntési rendszer szabályozását, a technológiák szabályozását csak a Magyar Orvosi Kamarával együtt lehet jól megalkotni, sőt azt kell mondjam, hogy a Magyar Orvosi Kamarához kell telepíteni a technológiák kimunkálásának, ellenőrzésének a jogát is.

Azt gondolom, hogy jó döntés, és ilyen szempontból a törvénynek az az eleme, ami a képzés, továbbképzés lehetőségét, munkaidő kedvezményét, esetleg a költségeit majd egy másik törvényben szabályozza, egy jó elem. Nem volt megnyugtató számomra, hogy - ha jól húztam a vonalakat -, miniszter asszony kilenc alkalommal említette, hogy más törvény fogja szabályozni. Az a gondom, hogy egy törvény – most már van valamennyi gyakorlata az embernek itt a parlamentben – mindig szólóban áll és hivatkozik, holott akkor lenne teljes, ha világosan látnánk, hogy legalább milyen tartalommal fognak megszületni azok a szabályozások, akár törvényi szinten, akár kormányrendelet vagy miniszteri rendelet formájában.

Az egészségügyi dolgozók képzése, továbbképzése, ha rendezett lesz, akkor másik kérdés és nagyon döntő kérdés, ami most nem szerepelt itt, hogy milyen a technikai feltételrendszere annak a területnek, ahol szerződéskötéssel dolgozik a szabad szellemi foglalkozású orvos. Azt hiszem, ez a másik ellentét és ellentmondás az elképzeléseinkben. Tudniillik az orvos, amikor szakorvossá válik - mert hiszen most már csak akként dolgozhat -, akkor önálló szellemi döntésre képes kolléga, azaz önálló szellemi foglalkozású kolléga, amit gyakorolhat úgy, hogy nem köti magát szerződéshez, vagy úgy, hogy köti magát szerződéshez. De minden kollegánk szellemi szabadfoglalkozású, legfeljebb egy közalkalmazotti szerződés, egy magánjogi szerződés vagy valamilyen más szerződés, csoportmegállapodás keretében dolgozik. Ebből adódik az, hogy mivel ennek a hivatásrendi köztestületbe tömörült szellemi szabadfoglalkozású csoportnak a képviselője és az egész kapcsolódó rendszerének a szabályozója, összehangolója a Magyar Orvosi Kamara, ezért a szerződéskötések feltételeiben - itt gondolok a munkafeltételekre, képzési feltételekre, kiegészítő képzési feltételekre, tehát a szerződéskötési rendszernek a munkafeltételi tartalmára, képzettségi tartalmára, de a díjazási tartalmára is - a Magyar Orvosi Kamarával olyan egyezséget kell kötni, vagy úgy kell módosítani a Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvényt - bár nagyjából benne van, csak az egyetértési jog hiányzik -, hogy a Magyar Orvosi Kamara legyen képes a szellemi szabadfoglalkozású kollégáknak az érdekeit a szerződéskötések tartalmában, a kimunkált előszerződési formákban, a modellszerződések kimunkálásában képviselni.

(11.20)

Még egy elem van, ami, azt gondolom, hiányzik, már említettem a kisebbségi véleményben is, mert a bizottság előtt is elmondtam, hogy egy speciális szolgáltatás az egészségügyi szolgáltatás, és ennek a szolgáltatásnak végül is itt nemcsak az értéke meghatározott a felhasznált eszközökben, energiákban, szellemi ráfordításokban, de ez értékteremtő is, hiszen ha valakinek visszaadják a teljes munkaképességét, a teljes életminőségét, akkor értéket teremtenek, és nem közvetlenül ez a kincsképző, hanem amit aztán ez az állampolgár elő tud állítani.

Nem mindig sikeres ez a tevékenység, ez a speciális voltából adódik, a sikertelenség benne van. Ez az a statisztikai hiba, ami mindenütt benne van a rendszerben, és ez az, ami furcsa fordítással a magyar jogrendszerbe műhibaként került be, pedig ez nem más, ez nem hiba, hanem ez az, amikor valaki teljes tudása, teljes felkészültsége, teljes gondossága mellett végzi feladatát, és mégis kudarc az eredmény. A statisztikusok 5 százalékot fogadnak el, nyilván itt a munka tárgya a beteg, ez így elfogadhatatlan, de előfordul.

Mivel közfeladatban végzi - arról beszélünk - az egészségügyi tevékenységét az orvos és a szakdolgozó, ezért ez a hiba kárt is jelent, és a kár egy olyan jogot teremthet, aminek anyagi kötelezettsége is van, ezt a felelősségbiztosítással oldják meg. Nincs egyetlen szakasz sem, ami arról döntene, hogy a közfeladatú egészségügyben megjelenő műhiba felelősségbiztosításáért ki a felelős, hogyan oldódik ez meg, és milyen módon vihető ez be úgy a rendszerbe, hogy ez a költség is közköltség legyen. Én azt hiszem, hogy ez az a terület, amit ugyancsak a Magyar Orvosi Kamarával kellene rendezni és megbeszélni, és összeállítani azt a megoldást, ami szektorsemlegesen, de a közfeladat minden területén biztosítaná a felelősségbiztosítás központi finanszírozását.

A másik terület, amit miniszter asszony is érintett, ez adódik a hivatásrend jellegéből, a hivatásrend terheltségéből és a még évtizedig legalább meglévő túlterheltségből. Itt visszafelé is igaz a túlterheltség, és a jövőben is igaz lesz, mert se a szakdolgozói területen, se az orvosterületen nem lehet visszapótolni a szakemberhiányt, és az aszimmetrikus terhelést feloldani nem lehet. Két megoldást is szükségessé tesz ez. Az elmúlt idők felmérése nemcsak a beteg kollégákról és a szakdolgozókról ad képet, hanem a korai halálozásról is képet ad. Úgy gondolom, hogy úgy az egészségügyi dolgozóknak a betegbiztosítási rendszerében, mint a nyugdíj-biztosítási rendszerében a kiegészítő egészségügyi dolgozói biztosítás létrehozása közfeladat is, nemcsak magánforrás bevonásával kell ezt megoldani.

A magam részéről azzal szeretnék foglalkozni, hogy a döntési rendszerben nyilvánvaló, hogy hierarchikus döntésről van szó. Az is nyilvánvaló, hogy a klasszikus hivatásrendi csoport bővült az elmúlt időben. Bővült azért, mert a klasszikus döntéshozó orvos mellé megjelent az a főiskolát, egyetemet végzett csoport, amelyik már nem orvos, biológus, kémikus, de szakterületet vivő egészségügyi dolgozó. Tehát mindazok, akik most már önálló, nem átruházott jogosítvánnyal dolgoznak a rendszerben… - az egészségügyi törvény ezt rendesen szabályozza, még az egészségügyi törvény sem gondolkodik azon, hogy elkülönülten kezelje -, ennek két megoldása lehetséges.

Ez az önállóan megjelent csoport heterogén csoport, hiszen a kémikus, a biológus, a gyógytornász, a nővér, az asszisztens az önálló döntési hierarchiába képzettsége miatt kerül be; ezt a heterogén csoportot össze kell vonni, és itt van jogos csoportképzés most már az orvosok jogállásáról szóló törvénybe épülésével. De azt gondolom, hogy az általános munkajogi rész, amely ennek ellenére döntően az egészségügyi szakdolgozókkal foglalkozik és kevésbé a kiegészítő személyzettel, elkülönítetten, átdolgozottan kell hogy foglalkozzon az önálló egészségügyi döntéshozókkal, minden szervezeti, szerkezeti és egyéb jogosítvány megadásával.

Magát a törvényt azok a szervezetek, amelyekkel konzultáltak, sem tartották kellően előkészítettnek. Az a törvénycsomag-halmaz, ami a parlament elé került, ezer sebből vérzik. Keresztülmehet a parlamenten mindegyik, a kórháztörvény is, a benne dolgozókról szóló törvény is, elénk fog kerülni a nővérkamaráról szóló törvény, elénk fog kerülni még sok más törvény is.

De ha nem rendezzük konszenzussal a magyar egészségügyet - végül is a kormányzat felelősségét az alkotmány jól leírja, tehát azt az egészségügyet, amit az alkotmány jól leír -, ha nem rendezzük annak a szerkezetét, ha nem rendeljük hozzá a közforrásokat, hanem külső forrást lízingelünk hozzá, akkor a magyar egészségügy torzulni fog, a magyar egészségügy rendbetétele sokkal nehezebb lesz, mintha most, jelen fázisban minden szereplő részvételével végre egyszer tisztáznánk, hogy egy biztosítási alapú, szolidaritás elvű, az egyenlő hozzáférést biztosító rendszert hogyan építünk fel, mennyi pénzt szánunk rá, a benne dolgozóknak milyen jogosítványokat adunk, hogyan ismerjük el ennek hivatás jellegét, hogyan tisztázzuk, hogy ez nem piac, hanem egy olyan szolgálat, ahol alázattal és hivatástudattal eddig is dolgozott 200 ezer ember.

Magának a törvénynek a szándéka jó, a munka törvénykönyvi egyeztetések uniós harmonizációs része jó, de az nem más, mint a munka törvénykönyvének egy részeleme. A magunk részéről ezért még egyszer azt ajánljuk a kormányzatnak, hogy gondolják át az egész egészségügyi rendszert; nagyon sokat ígértek a parlamenti választások idején, át kell gondolni újra a finanszírozást, a tulajdonosi struktúrát és az ellátási rendszert.

Köszönöm, hogy meghallgattak, de a magunk részéről ezt a törvényt visszavonnánk, és újragombolnánk azt a bizonyos mellényt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)