Felszólalás adatai

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy ott folytassam, ahol az imént abbahagytuk, és egy kicsit eltérjek attól, amit eredetileg szerettem volna az elején elmondani, az, hogy a terhelt összefüggően előadhassa a vallomását, ez szerepel a mostani javaslatban. A bírák egy része állítólag azért tiltakozott - ha ez igaz - a kihirdetett, de hatályba nem lépett törvény rendelkezései és megoldása ellen, mert véleményük szerint tervezhetetlenné válnának a tárgyalások, hogyha az ügyész és az ügyvéd kikérdezési joga érvényesülne alapvetően.

Nos, ha az a jog, amelyről itt most szó esett, azaz az összefüggően előadható terhelti vallomás olyan alanyi jogként szerepel, amelyen semmilyen módon nem csorbítunk, akkor válik igazán tervezhetetlenné egy tárgyalás, mert onnantól kezdve, ha valaki szeretné, akkor egy egyszerű vétségi eljárásban reggel elkezd 8 órakor beszélni, és délután 4 órakor még a haverja kérésére beszélni fog, hogy az egyébként 2-kor sorra kerülő büntetőügyben ne lehessen az eljárást rendesen lefolytatni. Minden rendkívüli módon relatív, csak erre szerettem volna ezzel a tisztelt figyelmét felhívni.

Ön durva szakmai hibákról tett említést az imént. Én ettől teljesen függetlenül, amikor ezt a törvényjavaslatot először végigolvastam, elhatároztam, hogy egy meghatározott szempontból is megpróbálom majd végiglapozni, és a teljesség igénye nélkül a garanciális jogokra vonatkozóan szedtem össze néhány olyan, számomra kirívónak tűnő problémát, amely egyrészt véleményem szerint az előző törvényben helyesebben került megfogalmazásra, illetve van néhány olyan rendelkezés, amelyen az elmúlt évek tapasztalata során, úgy gondolom, változtatni kellene, és jobban kellene biztosítani ezen garanciális jogokat.

A javaslat 30. §-a szerint elmarad a törvényből az a megfogalmazás, hogy a meghatalmazásról, amelyet benyújt a védője, a terheltet értesíteni kell, hiszen nem csak ő adhat meghatalmazást. A gyakorlat oldaláról hadd említsem meg önnek azt, hogy amennyiben ez a rendelkezés elmarad, akkor bizony nagyon nagy számban lehet tartani attól, hogy azokban az ügyekben, amelyekben - hogy úgy mondjam - elég éles ellentét húzódik a hatóságok és a védelem érdekei és magatartása között, akkor a pénteken délután 2 órakor leadott meghatalmazásról majd csak a következő héten, az első munkanapon fog esetleg értesülni a terhelt, azaz egész hétvégén abban a bizonytalanságban maradhat, hogy van-e védője vagy nincs, mert a külvilággal semmilyen kapcsolata nem lesz. A védőt egyébként pénteken délután 2-kor már nem fogják beengedni a rendőrségi fogdába, mert azt mondják, hogy a rendőrségen lejárt a munkaidő, majd tessék szíves lenni visszajönni hétfőn, ügyvéd úr.

Másrészt ugyanehhez a szakaszhoz egy (2) bekezdés szerint a meghatalmazást annál a bíróságnál, ügyésznél, illetőleg nyomozó hatóságnál kell az iratokhoz csatolni, amelynél a meghatalmazás időpontjában a büntetőeljárás folyamatban van. Ez a "kell az iratokhoz csatolni" egy kiegészítő rendelkezés. Megmondom önnek, hogy ennek mi lesz az értelme, és egyébként nem nehéz felfedezni mögötte a szándékot, hogy ez miért került bele ebbe a javaslatba.

(15.20)

Ennek az lesz az értelme, hogy az iratokhoz csatolást majd csak az ügy előadója lesz jogosult megtenni, azaz ha a védő bemegy a nyomozó hatósághoz, benyújtja a meghatalmazását, amely meggyőződésem szerint attól a pillanattól kezdve egy hatályos meghatalmazás kell hogy legyen, azt fogják mondani a rendőrségen, hogy nagyszerű, ügyvéd úr, tudjuk, melyik ügyről van szó, bent van a páncélszekrényben az akta, mert a kolléga tanfolyamon van, a jövő hét közepén meg fog érkezni, és amikor megjön, ő be fogja csatolni az aktához - az ügy előadója jogosult az aktában ezeket a lépéseket megtenni -, addig legyen olyan szíves, várakozzon, akár itt a folyosón vagy otthon, vagy az irodájában, mert egyébként nem áll módunkban önt beengedni a védencéhez. Mert ha a benyújtás arról az oldalról kerülne szabályozásra, hogy a védő annak a hatóságnak, amely előtt az ügy folyamatban van, átadja, attól kezdve ez alapvetően más helyzetet teremt. Lehet, hogy 15 esetből csak egyszer, vagy 150 esetből csak egyszer fordul elő, de én egészen biztos vagyok benne, hogy ezt nagyon-nagyon jól ki lehet majd használni, ha erre szükség lesz, és jól lehet csorbítani a terhelt és a védelem jogát.

Elmarad az a rendelkezés a 31. §-ból, amely szerint a terheltet a kirendelést követően tájékoztatni kell a védő személyéről. Ugyanaz a probléma itt is, hogy a személyes kapcsolatfelvétel elé rendkívül könnyű lesz majd akadályokat gördíteni. Önnek tudnia kell egykori védőként, hogy hány és hány olyan nyomozati cselekmény van, amelyeket, mondjuk, ha ügyeletes ügyvédként kellett ellátni, akkor esetleg éjjel 2-kor kellett bemenni a rendőrségre azért, mert halaszthatatlan nyomozati cselekményeket, meghallgatásokat foganatosítottak.

Ha egy kicsit is komolyan vesszük azt, hogy létezik fegyveregyenlőség, ha egy kicsit is komolyan vesszük azt, hogy az ügyvéd és az ügyész nagyjából hasonló - tudjuk, hogy ez nem valósulhat meg, csak úgy nagyjából hasonló - helyzetbe kell hogy kerüljön egy ilyen büntetőeljárás során, akkor mi az oka annak, hogy nem lehet biztosítani azt a lehetőséget, hogy amennyiben egy meghatalmazás benyújtásra kerül, akkor onnantól kezdve a védő korlátozás nélkül kapcsolatba lépjen védencével, amit az alkotmány és a Be. is biztosít?

Egyébként a büntetőeljárási törvény ma is, korábban is és a tervezett változtatás szerint is a korlátozást nem nagyon engedné meg, mégis a gyakorlatban az történik, hogy pénteken kettőtől hétfő reggel nyolc óráig semmilyen lehetőség nincs arra, hogy a védencével találkozhasson az ügyvéd. Viszont, miután az a rendelkezés, hogy az előzetes letartóztatás foganatosítását alapvetően minél rövidebb időn belül a bv-intézetekben kell végrehajtani, a mai napig igen-igen súlyos csorbát szenved, ma is a rendőrségi fogdákban vannak fogva tartva az őrizetesek és az előzetes letartóztatásban lévők. Ennek az az értelme - és nagyon is az az értelme -, hogy amíg nem tud a védőjével kapcsolatba kerülni a terhelt, addig az ügy előadója szombaton könnyedén le tud menni hozzá akár három-négy alkalommal is, és meg tudja tőle kérdezni, hogy mindenképpen három hónapig szeretne-e bent maradni, mert ha esetleg megbeszélnék ott az ügyet, akkor semmi akadálya nem lenne, hogy hamarosan szabadlábra kerüljön, teljesen függetlenül attól, hogy meghatalmazott vagy kirendelt védője van.

"Ha a terhelt fogva van - mondja a 31. § -, a kirendelt védő személyéről a kirendelő értesíti a fogva tartást végrehajtó intézetet." Amennyiben nem a rendőrségi fogdában van a terhelt, hanem a bv-ben, ez a szabály megoldja azt a problémát, nehogy ott is véletlenül azonnal föl tudja venni a kapcsolatot a védencével az ügyvéd, mert ennek meg az az értelme, hogy ameddig a rendőrhatóság nem értesíti a bv-intézetet - és erre semmilyen határidő nincsen -, addig nem tudja fölvenni vele a kapcsolatot. Értesíti - akár három hét múlva is lehet értesíteni. (Dr. Hende Csaba: Haladéktalanul.) Úgy hallom, mintha azt mondaná államtitkár úr, hogy haladéktalanul. (Dr. Hende Csaba: Erre nincs határidő, azonnal kell.) Ez az aprócska szó, úgy gondolom, nem lenne rossz, ha benne lenne. Tudniillik itt az a megoldás, hogy ha szükség van rá, hogy elfelejti felhívni az ügy előadója; és csak az ügy előadója hívhatja fel, mert egyébként más véleményét egyszerűen nem veszik figyelembe, nem veszi figyelembe az adott bv-intézet, hogy mostantól kezdve X a védője az ott éppen fogva tartott terheltnek.

Az iratok másolatára vonatkozóan... - ez az a szabály, ami egyébként változáson ment keresztül az elmúlt időben. Azt tartalmazza a 45. § (1) bekezdése: "A kérelem előterjesztésétől számított 15 napon belül másolatot ad ki." Ez egy jelentős visszalépés, államtitkár úr, a jelenlegi gyakorlathoz képest, mert azokban az ügyekben, amikben a nyomozó hatóság korrektül kíván eljárni, általában azt a megoldást alkalmazzák - és ez egyébként egy tényleg korrekt magatartás -, hogy amikor egy meghallgatást foganatba vesz a nyomozó, és jelen van, jelen lehet a terhelt védője, akkor megkérdezi a végén, hogy ügyvéd úr, szüksége van-e másolatra, és ha igen a válasz, akkor kétszer nyomja meg a nyomtatásra vonatkozó gombot a számítógépen.

De majd ha ez a szabály így marad és benne marad ebben az eljárási törvényben, akkor megmondom önnek, hogy mi fog történni: a sima, egyszerű olyan ügyekben, amikor beismerő vallomásban van a terhelt, akkor ugyanezt a gyakorlatot fogja folytatni a rendőrnyomozó vagy a nyomozó hatóság - mindegy, melyikről beszélünk -; de abban az esetben, ha közöttük ellentét van, nekik nagyon fontos az, hogy lehetőség szerint ne tudjon rendesen felkészülni a védő, akkor azt fogják ugyanebben a szituációban mondani, hogy ügyvéd úr, nagyszerű, tessék szíves lenni behozni az illetékbélyeget, amikor be tetszett hozni az illetékbélyeget, az attól számított 15 napon belül egészen biztosan postára adjuk önnek a másolatot az iratról, és a 18. napon az meg is fog érkezni; csak addigra már régen túl vannak azon a szakaszán az eljárásnak, amíg esetleg szükség lehetett volna erre az iratra.

A 48. § címe úgy szól, hogy "Intézkedés ismeretlen személy, ismeretlen helyen tartózkodó személy és ismeretlen helyen lévő tárgy felkutatására". Nagyon sajnálom, hogy ez a szakasz rögtön azzal a mondattal kezdődik, amit egyébként véleményem szerint csak nagy szükség esetén és csak nagyon kivételes esetben lehetne alkalmazni, azaz: "Az eljárásnak nem akadálya, hogy a terhelt ismeretlen helyen tartózkodik." Ez egy elv kimondása rögtön ennek a szakasznak az elején, és úgy gondolom, helytelen, mert nem azzal kellene kezdeni ezeket a rendelkezéseket, amikor a közvetlenség elve alól valamilyen módon kivételt teszünk, hiszen természetesen itt erről van szó. Ez bizonyos esetekben indokolt lehet, de elvi éllel, rögtön ennek a címnek a következő mondatában folytatni nem helyes dolog.

Az 55. § a titoktartási kötelezettségre vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. Itt alapvetően a védő az, aki elsősorban számításba jön. "A tanúnak a 81. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott mentessége - ha a titoktartási kötelezettség alól nem kapott felmentést - az annak alapjául szolgáló viszony megszűnése után is fennmarad." Ez, hogy ide bekerült a gondolatjelek közé foglalt rész, hogy ha a titoktartási kötelezettség alól nem kapott felmentést, azt az értelmezést is eredményezheti majd, hogy azt gondolja a hatóság, hogy amennyiben a védence felmenti az ügyvédet a titoktartási kötelezettség alól, abban a pillanatban feléled az alanyi joga a nyomozó hatóságnak arra, hogy erre a titokkörre vonatkozóan kikérdezze a védőt. Ez meggyőződésem szerint helytelen értelmezés, ez megint csak visszaélésre adhat okot. Tudniillik a védő maga döntheti el, hogy abban az esetben, amennyiben a védence felmentést adott a titoktartási kötelezettsége alól, annak ellenére nem okoz-e neki nagyobb hátrányt azzal, hogy vallomást tesz, mint ha nem tenne vallomást, azaz ez az ügyvédi törvényben és az ügyvédi etikai szabályzatban is rögzítetten a védő mérlegelési joga. Ha ezt a tagmondatot ide betesszük, akkor jogot keletkeztet a nyomozó hatóságnak, hogy akár kikényszerítse ezt a tanúvallomást. (Dr. Hende Csaba felé:) Lehet, hogy ingatja a fejét, államtitkár úr, a gyakorlat azonban sajnos azt kell hogy mondassa velem, hogy bizony-bizony erre nagyon könnyen fogok tudni önnek példákat hozni, ha ez így lépne esetleg hatályba.

Egy érdekesség csak: a 60. § rendelkezik két külön címben a büntetőeljárásban részt vevők személyi védelméről és a tanúvédelmi programban részt vevő személyekre vonatkozó rendelkezésekről. Egy kicsit ebben a tekintetben, hogy úgy mondjam, kibújik a szög a zsákból. Egy másik törvényre kell hogy utaljak: a tanúvédelmi programról szóló törvény kapcsán oly sokszor emlegette a Belügyminisztérium képviselője, hogy még véletlenül sincs szükség arra, hogy a jelenleg hatályos büntetőeljárási törvényt módosítani kellene, mert minden további nélkül bevezethetők így ezek a rendelkezések.

(15.30)

Hogy önök ezt egyébként helyesen ebbe a törvénybe beépíteni tervezik, fényes bizonyíték arra, hogy bizony-bizony igen-igen aggályos lenne az egyébként külön elfogadott törvény összhangja a büntető- és büntetőeljárási törvénnyel, ha ez nem szerepelne önállóan is a büntetőtörvényben.

A 80. §-ban, enyhén szólva, egy olyan áttörést hajt végre a törvény, amely megint csak súlyosan helytelen. Azt mondja, hogy ha bizonyítható, hogy a terhelt az előzetes letartóztatásban lévő védencével összejátszva, szökés, megfélemlítés s a többi bűncselekményt követ el - nincs időm, hogy végigsoroljam, mert nagyon szalad az idő, bocsánat -, a bíróság a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára úgy rendelkezhet, hogy az előzetes letartóztatásban lévő terhelt a védőjével szóban - személyesen -, írásban felügyelet, ellenőrzés mellett érintkezhet, az írásbeli kapcsolattartás ellenőrzésére a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság jogosult.

Ez nem más, mint a védelem jogának megszüntetése ebben az esetben. Nevezzük nevén a gyereket: van-e értelme úgy védelemről beszélni, hogy ott ül a nyomozó hatóság előadója, vagy ott ül az éppen felelős ügyész, és végighallgatja azt a beszélgetést, azt az egyetlen csatornát a külvilággal, a vádlott és a védője közötti beszélgetést, amely egyébként nyilvánvalóan a tárgyalásra való felkészülésre és egyebekre vonatkozik.

Ez a törvényjavaslat megszünteti azt a nagyon fontos rendelkezést, hogy abban az esetben, ha ügyvédi irodában vagy közjegyzői irodában házkutatást végeznek, akkor az ügyész jelenlétén kívül az is egy fontos szabály, hogy az ügyész ismerheti meg kizárólag a házkutatás során lefoglalt iratokat, annak tartalmát. Rendkívül fontos garanciális szabály... - nagyon-nagyon könnyen tudom önnek sorolni azokat az ügyeket, amikor majd a rendőrség munkatársai lapozgatni fogják a különböző aktákat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és készülnek más ügyekre a házkutatás ürügyén.

Elég hosszan tudnám még sorolni a különböző problémáimat, talán még lesz később is alkalom rá. Én ezekre a rendelkezésekre olyan nagyon - volt ügyvédként, jelenleg államtitkárként - nem biztos, hogy büszke lennék.