Felszólalás adatai

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Balogh képviselő úr három okot említett helyesen a törvényjavaslat megalkotásának indokaként. Engedje meg, hogy én egy negyedik és ötödik okot is hozzátegyek ehhez, teljesen egyetértve azzal, hogy ha egy törvényjavaslatot vagy törvényt nem muszáj módosítani, akkor azt muszáj nem módosítani. Itt azonban az a helyzet, hogy ok van fölösen.

Negyedik okként talán arra hivatkoznék, hogy az egész szakmai közvélemény vagy szinte az egész, de különösen a bírói testületet reprezentáló Legfelsőbb Bíróság és az OIT irányadó személyiségei, valamint az ügyészséget reprezentáló Legfőbb Ügyészség nem tartotta megfelelőnek a '98. évi XIX. törvény rendelkezéseit, és hivatalba lépésünktől fogva megalapozottan annak alkalmazási nehézségeit hangsúlyozta. Talán itt említem meg azt is, hogy az a tudósi kör, akikre számos hivatkozás történt az általános vita megelőző szakaszában, ma is a törvényjavaslat mögött áll, e mögött a törvényjavaslat mögött is ott áll, és felsorakozik a koncepcionális változások mögött. (Dr. Hack Péter: Ez nem igaz.)

Azonban rátérnék az ötödik okra, ami miatt kénytelenek voltunk beterjeszteni ezt a törvényjavaslatot... Hack képviselő úr azt mondja, hogy nem igaz. Én hadd hivatkozzam csak Király Tibor akadémikusra: ő egyetért ezzel a törvényjavaslattal, ami a jogorvoslati rendszer reformját és a felek általi kikérdezést illeti, én legalábbis ilyen tájékoztatást kaptam a kollégáimtól. (Dr. Hack Péter: Írásban ellenkező...)

Ami viszont az ötödik és talán a legnyomósabb ok, és ezt kénytelen vagyok elmondani; általában az udvariasság tiltja az ilyenfajta hivatkozásokat, de hát az előző vitán - a jegyzőkönyvben is olvasható módon - Hack képviselő úr hibátlan, csodálatos alkotásnak minősített az új Be.-t, és annak kidolgozóit - kissé talán szerénytelen módon - Deák Ferenchez, Szemere Bertalanhoz és Szalay Lászlóhoz hasonlította, míg a jelen javaslat kidolgozóit eléggé dehonesztáló megjegyzésekkel illette. Ezért tehát kénytelen vagyok hivatkozni az ötödik okra is, tisztelt Balogh képviselő úr, ez pedig azoknak a rendkívül durva és alapvető szakmai hibáknak a kijavítása, amely hibákat sajnos a '98-as törvény kidolgozói elkövettek. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, ha nem is lesz rövid a felszólalásom, de mégis az elhangzottakra figyelemmel hadd ismertessem ezt, hogy tájékozódjék a szélesebb közvélemény is.

Nos tehát, az elfogadott törvény nem rendelkezett az iratok lefordításáról, holott szinte már túlzóan biztosította az anyanyelv használatának a jogát. Ezt a hiányosságot a javaslat 5. §-a pótolja.

Az elfogadott törvény nem volt összhangban az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény rendelkezéseivel, mivel az ügyész jogait hézagosan sorolta fel. Ezt a törvényjavaslat 15. §-a korrigálja.

Az elfogadott törvény hiányos szabályozást tartalmazott arról, hogy az ügyész kizárása esetén milyen eljárási szabályok érvényesülnek. Ezt a javaslat 19. és 20. §-ában pótolja.

A törvény teljesen elhibázott szabályozást tartalmaz a sértett képviseletével kapcsolatosan. Ügyvédkényszert vezet be, amely nem veszi figyelembe az állampolgárok méltányos érdekeit. Ezen a javaslat 39. §-a változtat, és visszatér a hatályos szabályokhoz, amely szerint a sértett képviseletét a nagykorú hozzátartozó is elláthatja.

Az ügyész által érvényesíthető polgári jogi igény terjedelmének szabályozásánál nem vette figyelembe a törvény az Alkotmánybíróság 1/1994. számú határozatában foglaltakat, amelynek alapján az ügyész keresetindítási jogát korlátozni kell. Ezt a javaslat 37. §-a korrigálja.

Az elfogadott törvény hézagos rendelkezést tartalmazott a kézbesítés szabályairól, nem szabályozta kellően a hirdetményi kézbesítést, továbbá egyáltalán nem rendelkezett a büntetőügyben keletkezett iratokról történő másolat adásáról. E hibákat a javaslat 44. és 45. §-a pótolja.

Alkotmánybírósági határozat szól az államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó iratok büntetőeljárási megismerhetőségével kapcsolatban, amely kifejti, hogy a hatályos szabályozás alkotmánysértő. A törvény ezen alkotmánybírósági határozatot egyáltalán nem vette figyelembe (Dr. Hack Péter: Később született, mint a törvény.), amit a 46. §-ban pótolni kell. Úgy hiszem, hogy körülbelül azonos időben született a két javaslat, tehát az eljárás már folyamatban volt akkor, amikor a törvényjavaslatot megalkották, képviselő úr.

De rátérve a csupán akár technikainak is mondható hiányosságokról az érdemi, valóban mélyebb tartalmat is hordozó szakmai kérdésekre.

(14.50)

Érdekes módon a törvény nem tartalmazza azt a szabályt, hogy a bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan felderítésére kell törekedni. Felteszem a kérdést, hogy ez vajon nem célja-e a büntetőeljárásnak. Nem a felek általi kikérdezés, és a kétfokú jogorvoslat az, tisztelt Országgyűlés, amely a büntetőeljárási törvény gerincét adja, hanem az, hogy az anyagi igazság kiderítését előírjuk. Ezt a javaslat 50. §-a pótolja.

Továbbá a törvény teljesen elhibázott módon tartalmazza a tanúzás alóli mentesség feloldásának szabályait, nem veszi figyelembe más törvények rendelkezéseit, ezért például az államtitokról szóló törvény rendszerét megbontja. A javaslat korrigálja ezt a hibát is. A törvény, átvéve a hatályos büntetőeljárási törvény fogyatékos szabályozását, nem rendezi a tanú személyes adatainak zártan kezelése esetén követendő további szabályokat, ezért a javaslat itt is kénytelen volt kiegészíteni az önök által kidolgozott törvény rendelkezéseit. Az újabb szakértő kirendelését szabályozó rendelkezések életidegenek, nem veszik figyelembe a realitásokat, ezért a szakvélemény kiegészítését, illetve az újabb szakértő kirendelését szabályozó rendelkezéseket is bizony módosítani kell.

A törvény megszüntette a terhelt azon alapvető jogát, hogy a védekezését összefüggően előadhassa. Ez egyszerűen példa nélküli a magyar büntető jogalkotásban, tisztelt Hack képviselő úr, és a terhelt védekezési jogát alapvetően befolyásolja. A javaslat ezért e szabályokhoz is kénytelen volt hozzányúlni.

Nos, a kényszerintézkedések körében a törvény több elhibázott rendelkezést is tartalmaz. Ezek közül kiemelendő, hogy nem teszi lehetővé, hogy az ügyész előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó indítványa esetén a bíróság enyhébb kényszerintézkedést is elrendelhessen, vagyis gyakorlatilag a terhelt hátrányára hoz jogkorlátozó intézkedést. A javaslat 77. §-a pótolja ezt a hiányosságot, javítja ezt a hibát, tisztelt képviselő úr. Szintén a kényszerintézkedések köréből emelendő ki, hogy a törvény összemossa a lakhelyelhagyási tilalmat és a házi őrizetet, amelyet javaslatunk immár újra két különálló jogintézményként szabályoz a 82. és a 83. §-ában.

Továbbá: az úti okmány elvételére vonatkozó szabályozás egyáltalán nem vette figyelembe a külföldre utazásról szóló, a törvénnyel egy időben elfogadott '98. évi XII. törvény rendelkezéseit. Ezt a hibát a javaslat 87. §-a orvosolja.

Aztán életidegen szabályozást tartalmaz a törvény a házkutatás és a lefoglalás szabályozása körében, ezt a javaslat 88-96. §-ai szakaszai javítják.

Továbbá, teljesen újra kellett írni a biztosítási intézkedésként bevezetett új, a zár alá vételt megelőző ideiglenes kényszerintézkedést - javaslat 99. §-a.

Elhibázott rendelkezést tartalmaz a törvény a nyomozó hatóság és az ügyész által meghozható határozatok tekintetében, amikor tételesen fel kívánja sorolni a nyomozás során meghozható határozatokat. Nem sikerült természetesen a teljes körű szabályozás, ezért a 102. §-ban javaslatunknak ezt a rendelkezést is korrigálnia kellett.

Továbbá - bár a törvény hangsúlyozza, hogy az ügyész a nyomozásban a jelenleginél lényegesen több jogot gyakorol -, a törvény nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy a nyomozó hatóság a nyomozás elrendeléséről az ügyészt értesíteni köteles. Alapvető hiba, képviselő úr! A törvény bevezette ugyan a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenységéről szóló rendelkezést, azonban a szabályozás nem átgondolt, nincs összhangban a rendőrségi törvény előírásaival. A javaslat 108. §-a ezt is korrigálja.

Az önök által elfogadott törvény a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés szabályait beemelte ugyan a Be.-be, de nem volt figyelemmel a rendőrségi törvény szabályaira; a rendelkezések rosszul szerkesztettek, több ponton elnagyoltak, ezért a javaslat a teljes címet kénytelen volt elejétől a végéig újraszabályozni.

Továbbá, az önök által alkotott törvény nagyot markolt, de keveset fogott a különösen védett tanú jogintézményeinek bevezetésével, mivel félig átvette az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlásában foglaltakat, félig azonban nem; éppen azt a felét nem, amely a védelem jogainak a garantálását hivatott biztosítani. Ezért a javaslat az e jogintézményre vonatkozó szabályozást is felülvizsgálta.

Itt térnék vissza Hankó Faragó képviselő úr imént, talán még a Btk.-vitában elhangzott azon meglehetősen hangzatos, ám minden alapot nélkülöző kijelentésére, hogy ez a kormány nem törődik a garanciális jogokkal, csak szigorít, de a védelem jogait nem biztosítja. Kérem, egy korábbi jogfosztást, jogmegvonást most adunk vissza a védelemnek.

További hibák: a törvény tartalmaz ugyan egy rendelkezést, amely a nyomozási bíró eljárásában lehetővé teszi a zárt láncú televíziós hálózat útján történő kihallgatást, azonban a részletszabályokkal hibás módon adós maradt, ezáltal alkalmazhatatlanná vált a törvény, éppen ezért a 146. §-ban a javaslatunk ezt is bátorkodik szerény módon pótolni.

A mai napon szó volt már arról, hogy bár az igazságszolgáltatási reformot az előző kormány megkezdte, és látványos szervezeti-jogi változásokat tervezett, azonban a részletekkel adós maradt. Márpedig az ördög, mint tudjuk, mindig a részletekben bújik meg, és ezért ránk várt annak a felismerése, hogy a bírósági ügyvitel szabályainak egy része nem az igazságügy-miniszteri utasítás szintjére tartozik - amint azt önök nem észlelték, és nem kodifikálták a törvényben -, hanem immár törvényi szabályozás után kiált. A javaslat teljesíti ezt az alkotmányos garanciális követelményt is, úgyhogy ismét egy pont, amelyet Hankó Faragó képviselő úrnak szíves figyelmébe ajánlanék.

Ugyanígy az igazságszolgáltatási reform következetlensége, hogy a Legfelsőbb Bíróság korábbi testületi állásfoglalásainak sorsáról nem tartalmazott használható szabályozást. Az előző kormánynak, bár módja ugyanúgy lett volna, mint nekünk, nem vizsgálta meg a több évtized alatt kialakult felsőbb bírósági joggyakorlatot, és nem tette a törvény részévé azokat a kollégiumi állásfoglalásokat, amelyek az új törvény keretei között is a maguk hasznos, megalapozott mivoltában fenntarthatók. Javaslatunk a bírói kar teljes egyetértésével ezt a hiányosságot is pótolja.

Aztán, a bírósági eljárás általános szabályait illetően is több hiányosságot pótolunk. Meglepő módon, a törvényben például nincs rendelkezés arról, hogy az ügydöntő határozatban a bíróságnak a vádról határoznia kell. Tényleg szónokias kérdést lehetne feltenni: hogy fordulhat elő, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy egy tízéves kodifikációs folyamat végén kell szembesülni azzal, hogy a legelemibb büntetőeljárási alapelvet, a vádelvet az oly korszerűnek tartott, és a megalkotói által, Hack képviselő úr által oly sokszor az egekbe földicsért '98-ban elfogadott törvény egyáltalán nem tartalmazza? Alapvető, durva hiba, képviselő úr!

Nem is kívánnék hosszasan foglalkozni olyan részletkérdésekkel, hogy a bírósági határozatok megszerkesztésére vonatkozó szabályok miért nem felelnek meg nemcsak a gyakorlati igényeknek, de a törvény egyéb rendelkezéseinek sem. Például nincs rendelkezés arról, hogy az eljárás megszüntetése esetén a bíróság határozatának rendelkező része ezt a kijelentést tartalmazza - lásd 155. § -, de megemlítem, hogy az ügydöntő határozat kézbesítésére vonatkozó szabályokat is teljesen át kellett írni a javaslatban - a 159. §-t ajánlanám a képviselő úr figyelmébe.

Azt azonban - ha a részletekkel nem is foglalkozunk behatóan - igen nagy hiányosságnak taratom, hogy a bírósági eljárás formái, a tárgyalás, a nyilvános ülés, az ülés és a tanácsülés közötti elhatárolást a törvény nem végezte el a másodfokú eljárás során. Alapvető, súlyos hiányosság!

Végül pedig a képviselő úr figyelmébe szeretném ajánlani az Alkotmánybíróság 19/1999-es határozatát, amelyben a testület megállapította, hogy az új Be. 327. §-ának (2) bekezdése alkotmányellenes. E rendelkezés azt tartalmazza, hogy a háromévi szabadságvesztéssel nem jogerősen elítélt vádlott előzetes letartóztatását a bíróság az ügyész indítványára köteles elrendelni. E szabály a bírói függetlenséget és a kényszerintézkedéseknél megkívánt szükségességet, arányosságot, ennek az alapjogi tesztjét az Alkotmánybíróság megítélése szerint figyelmen kívül hagyja, annak nem tesz eleget, azt nem elégíti ki.

(15.00)

Fájdalom, hogy ebben a hibában közösen osztozunk, mert igaz, hogy ezt a rendelkezést mi magunk is átvettük, mi magunk is alkalmazhatónak tartottuk, de nem lehet elfeledkezni arról, hogy - és itt válaszolok arra, hogy vajon miért Hack képviselő úrnak adresszálom ezt a felvetést, miért neki címzem az Alkotmánybíróság fent említett határozatára vonatkozó felvetésemet - az ön által vezetett alkotmányügyi bizottság szavazta be a törvénybe ezt az alkotmánysértő rendelkezést. Ennyit tehát arról, hogy ki és milyen színvonalon készítette elő, illetve alkotta meg a büntetőeljárási törvényt.

Minderre a 16 perces felszólalásra azért voltam kénytelen, képviselő úr, mert ön a vita korábbi szakaszában a valóságnak és talán a korrektségnek nem teljesen megfelelő módon, az alapul előttünk fekvő, elfogadott törvényt a magyar jogalkotás egyik csúcsaként állította be; mint már mondtam, megalkotóit, így nyilván önmagát is, Deák Ferenchez, Szemere Bertalanhoz hasonlította egy történelmi analógia kapcsán, minket meg azokhoz (Olvassa:) a kicsinyes, korlátolt, őskonzervatív értetlenekhez hasonlított, akik ön szerint megbuktatták az 1843-as reformjavaslatot.

Ha az előző vitában nem süllyedtünk volna a személyeskedés ilyen szintjére, akkor nyilván elegánsan átsiklottam volna azokon a hibákon, amelyeket mi így is meg úgy is, kötelességünkből fakadóan, kijavítunk a törvényjavaslatban. De ezek után kénytelen voltam felmutatni azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak, amit mi előterjesztettünk, a megalkotásának számos oka volt; egyáltalán nem az volt az oka, hogy visszatérjünk a sztálinista büntetőeljáráshoz, mint azt ön itt elmondta, tisztelt képviselő úr, hanem az egyik legfontosabb oka az volt, hogy az önök által elkövetett, védhetetlen, hatalmas és nagy tömegű szakmai hibát kijavítsuk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP-frakció soraiban.)