Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Hatodik éve nyújtják be a költségvetést még a nyári szünet előtt itt a parlamentben, amire önök mindig büszkék voltak, én azonban azt mondom, hogy most, amikor a humánjárvány okozta gazdasági-társadalmi hatásoknak egyelőre az elején járunk, ez nem feltétlenül a bátorság jele. 2020 még csak a gazdasági visszaesés kezdete, és elsősorban az volna a fontos, hogy az idei költségvetés felelős és konszenzuson alapuló átalakításain induljunk el, aztán utána folytatni tudjuk ezt a 2021-es költségvetés tervezetével. Nem látunk még tisztán abban, hogy visszatére a járvány, nem tudjuk azt, hogy visszatére adott esetben az őszi időszakban egy olyan karantén, ami majd a gazdaság újbóli lelassulásához vezet. Jelen pillanatban még csak remélni tudjuk azt, amikor alig indultak újra az iskoláink, egy-egy óvodánk, egy-egy bölcsődénk, hogy az újonnan nélkülözővé lett családoknak hamarosan ismét lesz új, piaci alapon teremtett munkahelyük, olyan jövedelmük, amelyből el tudják tartani a gyermekeiket, és készen áll az a helyzet, hogy ők nem szorulnak az állam, illetve az önkormányzatok segítségére. Csak becsléseink vannak arra, hogy a turizmus vajon képes lesze idén talpra állni. Azt is csak becsülni tudjuk, hogy azok a szektorok, amelyek szinte teljes egészében leálltak vagy veszélyes mértékben lassultak le, vajon mikor indulnak újra megfelelő mértékben. Azt gondolom, közös felelősségünk az, hogy ezeknek az újraindulásán dolgozzunk, és az is, hogy minél felelősebb döntéseket hozzunk.

Tisztában vagyok azzal, hogy a kétharmad erejének köszönhetően jelen pillanatban azon változtatni nem tudunk, hogy az őszi ülésszakban, amikor egyébként rendelkezésre állnak már a második vagy ne adj’ isten, a harmadik negyedéves gazdasági adatok is, határozzunk arról, hogy a költségvetés sarokszámai hogyan alakulnak 2021-ben, de ha már így alakult, akkor szeretnék egy elvi alapvetést, illetve néhány gyakorlati szempontot megosztani önökkel.

(15.30)

Alapvetően azt gondolom, hogy amiket Varga Mihály miniszter úr expozéjában elmondott, hogy 4,8 százalékos GDP-növekedéssel, a maastrichti konvergenciakritériumoknak megfelelő államháztartási hiánnyal, inflációs rátával és csökkenő államadóssággal számol, én nagyon tisztelem a miniszter úr és az államtitkár urak optimizmusát, szakmai tapasztalatát, de jelen helyzetben ezeket egyértelműen nem lehet kijelenteni.

Az OECD előrejelzései szerint hazánk a globális gazdaság 6 százalékos szűkülése mellett legalább 8 százalékkal esik vissza, és becslések szerint számolhatunk akár 10 százalékos költségvetési hiánnyal, ezenfelül pedig egy szűkülő munkapiaccal. Bár magam is túlzónak tartom az OECD borúlátását, azonban azt gondolom, hogy valahol a kettő között kell tudnunk találni egy olyan becslést, ami minden bizonnyal közelebb lesz a valósághoz, és ami alapján valóban tudunk egy felelős költségvetést tervezni.

Azt gondolom, mindannyian azért vagyunk itt, ebben a Házban, hogy hazánk boldogulását elősegítsük, és annak érdekében tegyük nemcsak a felszólalásainkat, hanem a módosító javaslatainkat, hogy minél könnyebben tudjunk kilábalni ebből a válságból. Azért szögeztem le ezeket a gondolatokat, mert azt gondolom, hogy bár nem nemzetgazdasági, hanem költségvetési vitán veszünk részt, nem tekinthetünk el attól, hogy egyelőre szerintem nincs közöttünk olyan, aki meg tudná mondani, hogy akár idén szeptemberben vagy decemberben milyen adatokkal fog tudni szolgálni ez a kis nyitott gazdaság egy egyébként valóban bajban lévő világgazdaság mellett.

Én szeretném egyébként, ha lehet, államtitkár urat arra kérni, hogy ezekre a gondolatokra reagáljon, mert azt gondolom, hogy erről kell tudnunk vitázni a költségvetési vitán fölül, hogy egyáltalán milyen számokban gondolkodhatunk, és miből gazdálkodhatunk.

Miniszter úr dicséretes számokat közölt a nyugellátás, az oktatás és az egészségügy finanszírozása területén, amire államtitkár úr az iménti reakciójában ráerősített. Örvendetes egyébként, hogy az idei tervekhez képest ezekben a szektorokban növelni kívánják a kiadásokat, azonban én nem véletlenül fogalmaztam meg az iménti aggodalmaimat a nemzetgazdaság teljesítőképessége, a szűkülő munkapiac, illetve egyáltalán a költségvetés fő számait illetően; szerintem ebben tudnunk kell gondolkodni és tudnunk kell számolni azzal is, hogy ha ezek a tervek nem sikerülnek, akkor vajon melyek azok a minimum-költségvetések, amelyekből még lehet gazdálkodni.

Éppen ezért érvelek amellett, hogy nem biztos, hogy jó, hogy ezt a költségvetési vitát ilyen korán folytatjuk le, hasonlóan az elmúlt öt évhez, de szeretnék most rátérni egy részletesebb és még mindig általános észrevételcsomagra, mert a kormány és az ellenzék szemléletében olyan alapvető különbségek húzódnak meg, amelyekről szerintem sokkal fontosabb lenne részletesebb és akár műhelyviták részletességéig lemenő vitákat folytatnunk. Sajnálom, hogy erre jelen pillanatban egyébként a bizottsági szakaszokban nincs mód, én legalábbis ezt tapasztaltam; jó lenne, ha ez változna.

A központi költségvetés bevételeinek helyreállítása nagyrészt az önkormányzatok tartós hozzájárulásával megy végbe. A gépjárműadó elvonása tartós marad, velünk marad éveken keresztül, egészen 2024-ig, ami azért aggasztó, mert ekkor választanak a polgárok új helyi vezetőket, és amennyiben az egész ciklusra nézve az az üzenet, hogy itt képtelen volt finanszírozni sok esetben önhibáján kívül a helyi vezetés a saját működési költségeit, az egy nagyon ronda politikai játék, és akkor még igen finoman fogalmaztam a kormány jelenlegi politikájával kapcsolatosan.

Bár mondhatják azt, hogy fiatal vagyok, és sok mindent nem láttam még, de olyat én egészen biztosan nem, hogy a választások eredményét a központi kormányzat szeretné valamilyen módon leverni a helyi vezetéseken. S szeretném elmondani önöknek, hogy bár ideig-óráig lehet azt gondolni, hogy az önkormányzatok tönkretétele a településeket vezető politikai szereplők tönkretételével egyenértékű, azonban én amellett érvelnék, hogy az önkormányzatok tönkretétele a polgárok életének tönkretételével egyenértékű, és végső soron a polgárok döntésének a nem tisztelését takarja.

Ügyes megoldás ugyanakkor a költségvetésben  hogy ne csak negatívumokat soroljak , hogy bizonyos bevételkiesést a kormány kompenzálni igyekszik a kiskereskedelmi adóval, de érdemes ennek a hatásait rövid idő elteltével megvizsgálni véleményem szerint, mert van annak esélye, hogy a kiskereskedelmi adó a válságtól amúgy is sújtott kkv-szektorban további rombolásokat visz véghez, nem beszélve arról, hogy sok esetben felmerül az ilyen kiskereskedelmi adók fogyasztókra való átterhelése. Ha jelen pillanatban a válság gyors becsapása miatt nem is volt idejük talán hatástanulmányokra, érdemes lenne ezt néhány hónap múlva újragondolni.

Az, hogy a fogyasztáshoz és a lakossági befizetésekhez kapcsolódó költségvetési bevételek kieséseit kompenzálandó az önkormányzatok bevételeihez nyúlnak, lényegében egyedülálló. A korábbi 43 milliárd forint helyett 160 milliárd forintot várnak szolidaritási hozzájárulás befizetése alatt. Én tisztában vagyok azzal, hogy önök azzal érvelnek, hogy az egyes szereplők befizetései alacsonyabbak, mint a korábbiak, ugyanakkor a befizetők körét megnövelték, és sajnos olyan önkormányzatok is a befizetők körébe kerültek, amelyek korábban, hogy úgy fogalmazzak, el kellett menjenek a falig, amikor a működési költségvetéseiket megtervezték. Sőt, időnként a szolidaritási hozzájárulási kötelezettség határán billegnek olyan települések is, amelyek egyébként hagyományosan némi központi költségvetési bevételre számítanak annak érdekében, hogy a működési költségeiket teljes egészében fedezni tudják. Én azt gondolom, hogy ez ebben a formában így nem szorul további magyarázatra, hogy az ellenzék számára miért nem elfogadható.

Önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, rendre azt állítják, hogy a megszorítás politikája rossz irány, és a válságkezelést a növekedést célzó intézkedések fogják tudni megoldani. Ebben én liberálisként egyébként egyet tudok érteni önökkel, amennyiben ez nem a hitelfelvétel és/vagy az államadósság növekedése felé hat. Azt gondolom, hogy ezt önök sem szeretnék így.

Most jön az a rész, tisztelt államtitkár úr, amiben nem tudunk egyetérteni, mert a kormány láthatóan kínosan ügyelt rá, hogy a lakosságot közvetlenül ne sújtsák olyan terhek, amiket azonnal éreznek a zsebükben, vagyis látszólag önöket nem lehet azzal vádolni, hogy megszorításokra készülnének vagy megszorításokat eszközölnének, ugyanakkor a költségvetés bevételi oldalának rendezése olyan intézkedéseket takar, amelyek aztán később a polgárok zsebét is el fogják érni.

Beszéltem már itt az önkormányzatokat érintő adókról, illetve különbefizetési kötelezettségekről, valamint a kiskereskedelmi adókról, és szeretnék részletesebben is belemenni abba, hogy miért mondom azt, hogy a polgárok életét közvetlenül érinti az önkormányzatok forráselvonása. Fontos tudni azt, hogy az önkormányzatoknak a kötelező feladatellátáson felül önként vállalt feladataik vannak, ilyen az idősek ellátása, az újszülöttek, a családok ellátása, a hajléktalanok támogatása, a könyvtárak és kulturális események működtetése, nyugdíjasklubok, civil szervezetek segítése, sportklubok támogatása, az olimpikonok, paralimpikonok támogatása, a bűnmegelőzés, a polgárok biztonságának garanciái  mint a polgárőrség fenntartása , az ifjúsági önkormányzat működtetése, vagyis értelmezésemben a fiatalok demokratikus és társadalmi fejlődésének elősegítése, illetve önként vállalt önkormányzati feladat az egyházak segítése, de a helyi média működtetése is.

Amennyiben a működési támogatások megcsappannak, én tudom, hogy önök azzal érvelnek, hogy vannak rendelkezésre álló fejlesztési források, és ebben önöknek igazuk van, hogy kell fejleszteni, de élni is kell, és az általam felsorolt feladatok, amelyeket az önkormányzatok  még egyszer mondom  a kötelezően ellátandó feladatok mellett önként vállalnak, és erről a polgárok sok esetben nem is tudnak, hiszen az életük mindennapi része, én azt gondolom, hogy egy nagyon fontos véleménykülönbség van itt köztünk, ami kifejezetten fogja rombolni a magyar polgárok életét.

Tovább szeretnék menni, mert a Demokratikus Koalíciónak és a Liberálisoknak volt egy közös javaslata, ami azt célozta, hogy a személyi jövedelemadónak legyen egy harmadik 1 százaléka, amit föl lehet ajánlani elsősorban célzottan azoknak a civil szervezeteknek, amelyek segítették az önkormányzatokat a gazdasági-szociális válság következményeinek enyhítésében. Én nagyon sajnálom, hogy ez nem lelt konszenzusra a Költségvetési bizottság ülésén, de akkor ígéretet tettünk a kollégákkal arra, hogy további javaslatot nyújtunk be a fel nem ajánlott 1 százalékokra vonatkozóan. Én nagyon bízom abban, hogy a kormánypárti képviselőtársak nyitottak lesznek arra, hogy a jelentős, egyébként minden évben több milliárd forintnyi összeget, amit nem ajánlanak fel a személyi jövedelemadóból, valamifajta, önkormányzatokkal keresendő konszenzus keretében azon civil szervezetek számára gondolnánk mi eljuttatni, amelyek elengedhetetlen feladatokat vállaltak a szociális válság kialakulásának fékezésében.

Az utolsó témakör, amit említenék  és még talán belefér az időmbe , azok a társadalmi csoportok, amelyek nemcsak a válság alatt, de hogy úgy fogalmazzak, a békeidőben sem élvezik a kormány támogatását megfelelő mértékben.

(15.40)

Azt gondolom, hogy egy társadalom állapotát leginkább az írja le, hogy hogyan bánik az elesettekkel és a kisebbségekkel. Ez a Ház vitázott ezen a héten az iskolaőrség felállításáról, én azonban azt mondom, hogy ez a vita egy rendszerhibát takar, nevezetesen azt, hogy a pedagógiai szakszolgálatok végletesen tönkrementek a súlyos alulfinanszírozottságból eredően, így a pedagógusok nem kaptak megfelelő segítséget abban, hogy ne kezdjenek el kialakulni a gettóiskolák, ne kezdjenek el komplett régiók úgy elgettósodni, hogy onnan a középosztály szinte menekíti a gyermekeit, és hogy ne gondolják önök  ebben egyébként jelen pillanatban is óriási véleménykülönbség van köztünk , hogy csak az iskolaőrség felállítása az, ami a végletekig elkeseredett társadalmi csoportok gyermekeinek adott esetben iskolai erőszakba torkolló mindennapjait meg tudja oldani. Én azt gondolom, hogy ez nem megoldás, az volna a megoldás  ahogyan itt Hiller István képviselőtársam beszélt arról, hogy nem megfelelő az oktatási rendszer szemlélete a jelenlegi kormány köreiben, úgy én szeretnék amellett érvelni, hogy azok, akik szolgálják az iskolarendszert a pedagógusokon kívül, azok sincsenek megfelelően megbecsülve. És hiszem azt, hogy egyébként a társadalmi kohéziót valóban az szolgálja, ha minimum ezt az összeget, amit önök most az iskolaőrség felállítására szánnak, arra szánnák, hogy azok a társadalmi csoportok felzárkózhassanak végre, hosszú évtizedek után, amelyeknek mindig elengedték a kezét.

Még egy utolsó gondolatot engedjenek meg. Én azt gondolom, hogy vannak még kárvallottak. Én hagyományosan az egyenlő méltóság és az egyenlő bánásmód elvének érvényesülését szoktam itt számonkérni önökön és azokon a költségvetéseken, amelyeket önök benyújtottak eddig, azt tudom mondani, hogy akár a fogyatékossággal élők, akár a spektrumzavarban élők már gyermekkortól kezdve olyan súlyos hátrányokat szenvednek ebben a társadalomban, és sajnos a jövő évi költségvetésben sem látom az ennek felszámolására tett lépéseket vagy ennek garanciáit, amelyben nemcsak hogy újragondolásra szorul minden, de azt gondolom, nem beszélhetünk arról, hogy mi ugyanazon a Magyarországon élünk. Szerintem elsősorban ezt kellene megváltoztatni, hogy ez az ország, ez a haza mindannyiunk számára ugyanazt az arcot tudja mutatni. Így lennének önök is hitelesek abban, hogy a polgárok kormánya kívánnak lenni, a családok kormánya. Én azt gondolom, hogy mindenki kormányává kell válni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)