Felszólalás adatai

VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Amíg egy előttünk álló költségvetés vitája feltételezések, szándékok, prognózisok gyűjteménye, választható utak, elágazások döntésben történő választása, joggal feltételezhető, hogy szenvedélyes vitát, a két oldal között érdekek, elhatározások ütközését jelenti. Azt gondoltam, hogy egy mögöttünk hagyott év zárszámadása már sokkal inkább a tények gyűjteménye, a végigjárt út tanulságainak számbavétele; magyarán a két oldal között akár még közös következtetések levonására is alkalmas napirend lehet.

Nos, a 2003. évi zárszámadás vitája a bizottsági üléseken, még inkább az általános vita fórumán itt, e Házban elkeserített. Elkeserített, mert ahelyett, hogy a tényként megjelenő számok valamiképpen befolyásolták volna a megszólalókat, újra csak a régi lemezt hallottuk: a sodródás évét, a hánykolódást, az ország tönkretételét számoktól függetlenül, tényleges érvek nélkül szajkózzák politikai ellenfeleink. Pedig lehetne és szükséges lenne talán éppen ilyen napirendek kapcsán a költségvetés folyamatainak olyan ciklusokon átnyúló tanulságait számba venni, amelyek érvényesítésére külön-külön egyik oldal sem képes, hiszen ezek kétharmados akaratot, többséget, jelentős többséget igénylő változások lennének. Nincs az az illúzióm, hogy egy felszólalás keretében nézeteitől bárkit is eltántorítsak. De talán mégis érdemes ennek a sok szempontból fordulatot jelentős 2003-as évnek néhány tanulságát számba venni, majd végezetül egy konkrét javaslatban szeretném felkérni, szólítani a túloldalon ülőket.

Mi is történt valójában ebben az esztendőben? 2001-ben, még az előző kormány idején drámai fordulat következett be a GDP növekedésében. Egyértelműen és határozottan megtört a GDP lendülete, amelyre az akkori kormány válaszként a belső fogyasztás élénkítését, a belső motorok felfűtését - még a szóra is jól emlékszem - vélte járható útnak, gyógyszernek. Hogy aztán ez hova vezetett a fizetési mérleg hiányában, és hogy mennyire csak átmeneti, rövid távú és önmagunkat becsapó volt ennek hatásrendszere, azt az elkövetkezendő hónapok egyértelműen igazolták. 2003 első félévében még ezek a folyamatok a maguk tehetetlensége miatt tovább éltek, egyértelműen terhelték a költségvetést, mígnem a fordulat, a máig ható pozitívumok sorozata 2003 első félévében egyértelműen bekövetkezett. Az export már 16 százalékkal növekedett, év végére szinte elérte az import hányadát, és ami a legfontosabb, a feldolgozóipari beruházások közel 20 százalékkal növekedtek, egy olyan előző évhez viszonyítva, amikor a beruházások éppen csökkenő tendenciát mutattak.

Mégis sajnos - és ez a mai napig szemünkre hányt legnagyobb tehertétel - a fizetési mérleg, az államháztartás hiánya 4,5 százalék helyett 5,9 százalékra nőtt. Nagyon fontos tisztázni, hogy ez nem a bevételek elmaradásából következett. Olyan kiadási determinációk terhelték az évet, mint például - csak címszószerűen - a NATO-val kapcsolatos terheink, a közalkalmazotti bér áthúzódó hatásai, az uniós agrártámogatások, a felsőoktatás létszámának növekedése, a kismamák jövedelempótló támogatásának ekkor történt kifizetése, gyógyszertámogatások vagy a lakástámogatásokhoz adott 137 milliárd forintos összeg. Ez utóbbi kritikáját a mai napig halljuk, pedig a rendszerváltás óta egyetlen költségvetési évben sem hozta helyzetbe a lakáshoz jutókat ilyen magas, újra mondom, 137 milliárd forintos nagyságrendben.

(15.50)

Mindezekkel együtt a legfontosabb, hogy 2003 a fejlesztés éve volt. Hiszen a költségvetés növekménye sokkal nagyobb arányban jelent meg ezen a területen, mint a működésre fordított kiadások növekményében. A felhalmozási kiadások 42 százalékkal bővültek, ami mindennél beszédesebb adat. Kollégáim szólni fognak majd a felzárkóztatásra, kistérségi programokra, a leszakadó megyék felzárkóztatására elhatározott programokról, ezek számszerűségéről. Mégis ki kell mondani, és ez a bevezetőben már említett javaslatom, hogy önkormányzati szinten a feladatok és a források összhangja nincs meg. Változatlanul nincs meg 1990 óta, ennek gondjai nehezítik az önkormányzatokban tevékenykedők helyzetét. Az elmozdulás jó irányú, érzékelhető és vitathatatlan, de átütő változás sem ebben a 2004-es évben, sem a belátható időtávon források miatt, a költségvetés teljesítménye miatt nem elképzelhető. Illúzió ma azt föltételezni és bármilyen kormányzattól számon kérni, hogy a költségvetés tételei között látványosan, nagyságrendileg megváltozott összeggel lehet az önkormányzatok mozgásterét bővíteni. Ezért aztán folytatni kell a kistérségi feladatellátás programját.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a falvakban az elmúlt évtizedekben végbement népességmozgást, a falvak átalakult struktúráját, lakossági összetételét, és itt persze lehet vegyíteni a demagógiát az elégedetlenséggel, falurombolásról, az önállóság elvesztéséről beszélni, ezzel riogatni az éppen összefogásra szövetkezőket, és lehet a parlament fórumain kétharmados szándékot igénylő kistérségi társulások létrehozása ellen szavazni, csak amennyiben ezt az utat választjuk, akkor a szükséges változás nem következhet be. Ha a szövetségkötés, a kistérségi összefogás korábban nem finanszírozható, elérhetetlen minőséget hoz éppen az összefogás jótéteményeként, akkor könnyebb megbarátkozni ennek szükségességével, mint ha egyszerűen a feladatellátás korábbi színvonalát akarjuk konzerválni. Magyarán, ha egy bármifajta szerveződés olyan új feladatköröket, szolgáltatásokat juttat, hoz közel, amelyeket forrás híján korábban elhatározni sem lehetett, talán a szövetségkötés is könnyebb.

Szabad legyen egy konkrét példát mondanom szűkebb hazám, Lenti statisztikai körzetéről. Ebben az 57 települést magában foglaló statisztikai körzetben 1900 gyerek jár általános iskolába, közülük 900-an a székhely település, Lenti iskolájába. A maradó 1000 gyermek tíz iskolába jár, szétszórva a járás területén, és 46 fős létszámtól 170 fős létszámig terjed ezen iskolák létszáma. Talán két települést kivéve semmifajta koordinációra mód nincs, kivétel a székhely településre történő koncentrálás. A normatívák ma hozzávetőleg 180 fős iskolai létszámnál teszik rentábilissá az iskola működtetését. Ha ebben egymásra figyelve azt a pillanatot keressük, amikor a másik oldalon lévő valamifajta ésszerűsítéshez, a működés gazdaságossá, működőképessé tételéhez fog, és ezt politikai szándékok vitorlájába fogjuk, akkor belátható időtávon belül ennek a helyzetnek a megváltoztatása nem történhet meg. És ez nem az iskolai, óvodai területen van így, hanem ma már az ellátásnak szinte minden területét, sőt legújabban a közlekedés megszervezésének egész problematikáját is végig kell gondolni. Ebben tehát a két oldalnak fórumok, alkalmak teremtésével, közös gondolkodással, az önkormányzatok bekapcsolásával együtt kellene haladnia ahhoz, hogy ne az aktuális rövid távú politikai érdek, hanem a helyzet tartós rendezése vezesse a gondolatainkat.

Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy egy zárszámadás ilyen fajta távolabbra mutató gondolatok, következtetések levonására is alkalmas, és így talán magunkkal vihető a 2005. évi költségvetés tervezésének kiindulópontjaihoz is. Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)