Felszólalás adatai

HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Szeretném jelezni képviselőtársamnak az előző felszólalásra, hogy az idejük egy részét nem mi vesszük el, hanem a szintén kormánypárti KDNP (Sic!) - de ez most egy másik kérdés, csak a pontosítás végett jelzem ezt a dolgot -, Semjén Zsolttal az élén.

Három dologról szeretnék röviden beszélni abból a célból, hogy a további vita során ezeken próbáljunk meg változtatni. Ezek közül csak említésképpen majd azokról, amelyekről Kóka János frakcióvezető már beszélt, de új elemként mindenképpen szeretném fölhívni a figyelmét a Pénzügyminisztériumnak, illetve a kormánynak - amelynek képviselője most éppen beszélget (Dr. Katona Tamás Török Zsolttal beszél.), de erre természetesen neki lehetősége van, és figyel, mert többfelé is tud, mint tudjuk államtitkár úrról régóta.

Mi a magunk részéről kezelhetetlennek, hogy durvább legyek, elfogadhatatlannak tartjuk azt a bevezetésre tervezett gyakorlatot - és kicsit csodálkozunk azon, hogy az MSZP részéről eddig erre nagyon komoly hozzászólás nem volt -, amely az "egy családban egy segélyezett" elképzelést jelenti. Ez szerintünk egy teljesen kezelhetetlen dolog. Pont az ellenkező folyamatot indítja el, amit mi nagyon régóta képviselünk, a rászorultság elvét. Ha egy családban két rászorult van, vagy három rászorult van, akkor a két vagy három rászorultat kell támogatni. Viszont nem kell támogatni, ha egy sincsen.

Azt gondolom, ez olyan helyzeteket teremthet, hogy egy családban egy munkanélküli fogyatékkal élő, egy másik fogyatékkal élő vagy akár egy harmadik nagykorú, fogyatékkal élő is olyan helyzetbe kerülhet, ami teljességgel elfogadhatatlan, még egyszer mondom, és kezelhetetlen. Úgy érzem, itt is az a fajta logika munkálkodhatott, ami egyik oldalon persze jó szándékú elképzelés, hogy hol lehet a költségvetésben olyan forrásokat találni, hogy az egyensúly megmaradjon, másrészt azonban - mint ahogy azt a vita során többen többször elmondtuk - nem lehet olyan lépéseket tenni még egy ilyen iszonyatosan nehéz időszakban sem, ami alapvető, a legrosszabb helyzetben levők számára az életfeltételek felszámolását jelenti.

Arra kérem képviselőtársaimat, jobbról is, balról is, hogy ezt a kérdést - mint ahogy egyébként úgy tűnik, hogy például gyermekétkeztetés ügyében itt elég nagy egyetértés alakult ki a parlament padsoraiban - oldjuk meg közösen. Ezt az egyébként összegében nem annyira jelentős kérdést - nyilván azért jó néhány milliárd forintot jelentő tétel, tehát azt mondom, hogy ez 200 millió, de nem beláthatatlan összeg - oldjuk meg, mert szerintem nem lehet így nekimenni a 2010-es évnek, hogy azokat az embereket, akik a legeslegrosszabb helyzetben vannak, önhibájukon kívül kerültek ebbe a legrosszabb helyzetbe, csak azért, mert egy családban ketten vannak, ami sokkal rosszabb, mintha csak egyedül lennének, ezért még ezzel is sújtjuk őket. Tehát azt gondolom, hogy ezt mindenképpen korrigálni kellene az elkövetkezőkben.

Kóka János kollégám beszélt az "Út a munkához" programról, és itt erről alakult is ki vita. Szomorúan kell jeleznem, hogy ebben egyetértünk, tehát ennek a dolognak a megítélésében. Úgy gondolom, a sárgamellényes utcasöprők, virágültetők számának szaporítása helyett a kisvállalkozói szférának kellene arra lehetőséget nyújtani, hogy itt valódi foglalkoztatást, valódi lehetőséget biztosítsanak.

(10.20)

Egy ilyen nehéz helyzetben, tizenvalahány milliárddal, ha jól emlékszem, 13 milliárd forinttal megnövelni a költségvetését egy egyébként finoman szólva a sikereit nem bizonyító - fogalmazhatnék durvábban is: kudarcos - programnak, azt gondolom, hogy semmiképpen nem helyénvaló. Értem én a szándékot, el is fogadom, hogy a legrosszabb helyzetben lévőket valahogy vissza kellene vezetni a munkaerőpiacra, de szerintem alapvető tévedés azt gondolni, hogy azért, mert valaki egy évben három hónapot a falu közepén söpröget, attól ő bármilyen módon visszatalálna a munkaerőpiacra, hiszen ettől ebben a faluban nem lesz munkahely.

Tehát nem is értem a logikáját ennek a dolognak, nem látok - hogy mondjam - PR-eseményeken kívül, azon kívül, hogy el lehet mondani, hogy még 90 ezer foglalkoztatott van, akik egyébként nem valódi foglalkoztatottak, hiszen semmilyen módon nincs folytatási lehetőségük, ennek lenne bármiféle értelme. Sokkal-sokkal hatékonyabbnak gondolom, akár speciálisan ezekre a kistérségekre vonatkozóan a versenyszférát támogatni munkahelyteremtés lehetőségének biztosításával ezekből a forrásokból. Azt gondolom, hogy erre még mindig lenne lehetőség vagy van lehetőség, legalább a többletek, a tizenvalahány milliárdos többlet vonatkozásában.

Azért is érdemes ezt végiggondolni, mert egy olyan problémával állunk szemben, amelynek a megoldása nyilván nem egy év, hanem hosszú évtizedes lehetőség. Csak viszont minden egyes év, amikor nem kezdjük el ennek a megoldását, hanem álmegoldásokat teszünk az asztalra és finanszírozunk nagyon sok pénzzel, az komoly károkat okoz, mert egy újabb, nem is egy évet vesztünk el, hanem a probléma eltolásával hosszú éveket tudunk elveszíteni a továbbiakra nézve.

A harmadik kérdés, erről is beszélt Kóka képviselőtársam, az annak a végiggondolása, hogy lehet-e és milyen elemeket találni, és azt gondolom, hogy ebben még a kreativitás az elkövetkező néhány hétben vagy majd' két hónapban működhet, arra vonatkozóan, hogy miközben belátjuk, mi a magunk részéről el is fogadjuk, hogy az önkormányzatoknál, a közszférában is kell megszorításokat, megtakarításokat eszközölni, mit lehet tenni annak érdekében, hogy ez a közszféra a jelenleginél rugalmasabban működjön. Hogyan tudunk nagyobb szabadságot adni? Erre vonatkozik az egyik régóta mondott javaslatunk, a közalkalmazotti rendszer szűkítése abban az értelemben, hogy a valójában nem közalkalmazott, tehát nem a közfeladatot ellátó pedagógus, egészségügyi dolgozó, hanem kisegítő személyzet vonatkozásában legalább lépjük meg azt, felmenő rendszerben, tehát ne a már közalkalmazottakra vonatkozóan, de lehessen azt választani, hogy egy iskola takarító személyzete, portása, technikai személyzete ne legyen közalkalmazott. Ezzel jóval hatékonyabban, azt kell mondanom, olcsóbban lehet őket foglalkoztatni a munka törvénykönyve hatálya alapján, ha tetszik, a versenyszférával azonos módon.

Tudom, hogy ez egy erőteljes szakszervezeti problémát vet fel, mert ma a pedagógus-szakszervezetek, de elsősorban a Pedagógus Szakszervezet, vagy akár az egészségügyi dolgozók szakszervezete tagjainak jelentős része ebből a technikai személyzetből kerül ki, és nem az orvosokból, nővérekből vagy pedagógusokból. De ez nem jelentheti azt, hogy ezt a problémát ne akarjuk és ne tudjuk megoldani.

Azt kérem tehát, és elnézést a kicsi túllépésért, hogy ebből a szempontból még, hogy milyen nyitásokat tudunk tenni az elkövetkező időszakban, próbáljuk meg végiggondolni ezt az egész törvénytervezetet 2010-re vonatkozóan.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és a függetlenek soraiban.)