Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A diákok iskolaszövetkezet keretei között történő munkavállalása egyre inkább és egyre fontosabb dologgá válik Magyarországon. Ez egy atipikus foglalkoztatási forma, tehát valami olyasmiről szól, hogy az adott időszakban, adott képességek, illetve a rendelkezésre álló lehetőségek figyelembevétele mellett legális forrásokhoz hogyan lehet hozzájutni. Ezért nyilván ennek a szabályozása is fontos. Fontos már csak azért is, mert nagyjából Magyarországon olyan 200 ezer fiatalt érint egy adott esztendőben az ‑ idézőjelbe tett ‑ alkalmi munkavállalás lehetősége, és nagyjából az iskolaszövetkezeti keretek között, a diák-, iskolaszövetkezeti keretek között olyan 120-140 ezer között pulzál az érintettek száma, tehát jelentős. Nyilván persze, az lenne a jó, ha ezt megint nemcsak statisztikai értelemben használnák ‑ vagy próbálnák meg kihasználni úgy, tudják, mint a közfoglalkoztatottakat meg a külföldön munkát vállalókat, amikor beleszámítják a magyar statisztikákba ‑, hanem az alapvezérelv az lenne, hogy hogyan és miképpen lehet segítő kezet nyújtani ennek a korosztálynak, adott esetben a diákok iskolaszövetkezet keretei között történő munkavállalása kapcsán.

Itt volt hosszú éveken keresztül egy hiány, ami fennállt, nagyon sokszor szóba hoztuk itt, a Parlament falai között is az elmúlt öt esztendőben, hogy ezen változtatni kellene, az ésszerűség is ezt diktálta; ez alapvetően az aktív és a passzív jogviszony keretei között lévő fiatalok között fennálló különbségről szól. Magyarul, azokat érintette negatívan, akik adott esetben például egy év halasztás időszakát élték meg, és ebben az időszakban gyakorlatilag nem lehettek pozitív értelemben érintettjei mindazoknak a támogatási formáknak, lehetőségeknek, amelyeknek az aktív keretek között lévők viszont haszonélvezői voltak. Ez a törvénytervezet most ezt a különbséget kívánja feloldani, persze limitálva egy felső határral, a 25 év alattiakat érintő korhatárral felütve, de azt gondolom, hogy ezzel együtt is ez végre pozitív.

Most már csak azt nem tudom, hogy mi az, ami a kiváltó ok volt e tekintetben: a sorozatos, folyamatos, éveken keresztüli szakmai érvek sokasága jutott el önökhöz, és ez hatotta meg önöket, vagy a népszerűségvesztésük okozza mindazt, hogy egyre inkább megpróbálnak minden olyan típusú dologban változást eszközölni, amitől talán némi növekményt remélnek e tekintetben. Mindegy, bármi is volt az, akár az észérvek, akár a népszerűségvesztés juttatta el önöket ide, azt gondolom, hogy jó az a megoldás, hogy végre hozzá tudtak nyúlni, és ezt a hiányosságot korrigálni kívánják. Ehhez, azt gondolom, a mi támogatásunkat is élvezni fogják.

A másik része ennek a törvénytervezetnek a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról, tehát a munkaerő-kölcsönzésről szól. Azt hiszem, hogy mindenki ismeri, vagy legalábbis remélem, hogy nagyjából Magyarországon 500-600 ezer megváltozott munkaképességű ember éli az életét, legalábbis azok, akik magukat is ebbe a körbe tartozónak tartják; ettől több egyébként, a tartósan betegviszony keretei között lévők aránya meghaladja az egymillió főt, de maradjunk csak a megváltozott munkaképességűeknél. Ők is többen vannak, mint 500 ezren. Ilyen értelemben nyilván fontos az, hogy egy félmilliós kört érintő szabályozásforma tiszta legyen. Én ma is érzek aggályt e tekintetben, és ezt szeretném megosztani önökkel, illetve a figyelmüket is szeretném felhívni erre. Egy munkaerő-kölcsönzés tekintetében nyilván mindig van az érintett ember, az alany, akiről szól a történet, és van a munkaerőt kölcsönbe adó meg a kölcsönbe vevő.

Tisztázni kellene, hogy mi a szerepe a kölcsönbe adónak és a kölcsönbe vevőnek e tekintetben. A kölcsönbe vevők általában ‑ nyugodt lelkülettel mondhatjuk ‑ viszonylag alacsony számban és arányban igénylik a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatási forma életre hívása tekintetében, azaz munkavégzésre, megpróbálják magukat bizonyos értelemben kihúzni ezen megváltozott sajátossági jegyekkel bíró emberek foglalkoztatásából. A szomorú példa, csak így oldaljegyzetként mondom, szomorú példa az erre, ami az államigazgatásban van, mondjuk, a minisztérium keretei között is érdemes lenne sorba venni a megváltozott munkaképességű embereknek a számát és az arányát, a minisztériumok keretei között történő foglalkoztatáshoz illesztetten.

(18.50)

És a képviselőtársaim, főleg a kormánypártiak, azt hiszem, igencsak rácsodálkoznának, ha ezeket a számokat, arányokat ismernék. Tehát lenne tennivaló, lenne mit tenni e tekintetben az államigazgatás és a miniszteriális felületek tekintetében is.

Az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód kiterjesztése, annak a biztosítása: nem tudok másképp fogalmazni, csak úgy, hogy ez a gyakorlatban igazából nem érvényesül. Ezek az emberek egyébként is hátrányos helyzetben vannak, de a munkaerő-kölcsönzés tekintetében olybá tűnik, hogy még hátrányosabb helyzetbe kerülnek; ezen mindenképpen változtatni kell.

Szóval, azt mondtam, hogy tisztázni kell a kölcsönbe adó és a kölcsönbe vevő szerepét, tisztázni kell a feladatát, a felelősségkörét, tisztázni kell azt, hogy ki a tényleges foglalkoztató valójában. Azonos szabályok kell hogy megillessék a megváltozott munkaképességű embert is a foglalkoztatása kapcsán, ugyanúgy, mint a normál jogviszony keretei között történő foglalkoztatásnál. De még egyszer hangsúlyozom, ne a statisztikai létszám növekedésében, növelésében gondolkodjanak csak, mert ha ebben gondolkodnak, akkor önmaguk becsapásának eleget tesznek, de a valós probléma megoldásában segítő kezet nem nyújtanak.

Tudják, ismerik, a munkaadóknak rehabilitációs hozzájárulást kell fizetni. Ezért mondtam, hogy tisztázni kell a kölcsönbe adó és a kölcsönbe vevő szerepét, mert ez egy jelentős tétel. Ha a 25 fő foglal­koztatotti létszám felett az 5 százalékot nem éri el a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási aránya, akkor egy jelentős összeget, 964 500 forintot kell megfizetni egy adott esztendőben egy adott fő nem foglalkoztatása okán. Ezért kell tisztázni ezt a kettősséget, és arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a törvénytervezetben a kölcsönbe vevő szóhasználata jelentik meg, az van egyértelműsítve, az indoklási részében meg a kölcsönbe adó van egyértelműsítve. Tisztázni kellene, hogy melyik az, amelyikre vonatkoztatjuk például adott esetben a rehabilitációs hozzájárulás megfizetési kötelezettségeit, ha nem teljesülnek azok a peremfeltételek, amelyeket az előbbiekben felsoroltam; 25 fő felett az 5 százalékot nem éri el a foglalkoztatottság mértéke.

Egy szó mint száz: ezekkel a bizonytalanságokkal együtt is, amelyeket szerintem tisztázni kell és egyértelművé kell tenni ‑ azért, mivel a diák-, iskolaszövetkezet keretei között végre, hosszú évek elmaradása után, a szakmai érvek előtt meghajolva, vagy mint mondtam, a népszerűségük csökkenése okán mindent megkísérelve némi pozitív lépést tesznek a passzív és az aktív viszonyok kiegyenlítése tekintetében, illetve mivel nem rosszabb pozíciót teremtenek a megváltozott munkaképességűek kölcsönzését érintően ‑, a Magyar Szocialista Párt minden valószínűség szerint a holnapi napon támogatni fogja az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)