Felszólalás adatai

Először is szeretném megköszönni a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának és minden delegáltjának azt a munkát, azt a közösségi érzést, amelyet a stratégia kialakításában kifejtettek, amelyben a Jövőkeresőt úgy meg tudták fogalmazni mindannyiunk számára, amelyet a társadalom minden egyes polgára valahol mélyen érez, de nem tud ellene tenni vagy nem tud érte tenni. Látjuk azt is, hogy a világ globális gazdasági újrafelosztása, pénzügyi felosztása milyen mértékben zajlik, és érezzük azt a nyomást, amely nagyon sok olyan országra, mint Magyarország, nap mint nap ránehezedik, hogy milyen mértékben tudja a gazdasági és a pénzügyi világ a függőséget úgy kialakítani, hogy adott esetben a puszta megmaradása érdekében kelljen egy nemzetnek harcolnia.

A fenntartható fejlődés bizottsága ülésén Kozma atya fogalmazott úgy, hogy beteg a lélek, a társadalom és a nemzet, hisz az elmúlt közel 65-70 évben csak az irigységre, a széthúzásra lett determinálva. Nemrég egy nagyon híres-nevezetes személyiséggel találkoztam, aki elmondta az életútjának egy bizonyos részét, és úgy fogalmazott, hogy amikor az édesapja őt kiküldte Amerikába tanulni, hogy tapasztalatot gyűjtsön, szerezzen, és majd később otthon ezt közösen tudják kamatoztatni a társadalom javára, akkor találkozott egy magyar professzorral, és az a magyar professzor egy olyan instrukciót adott számára, hogy nincs megoldhatatlan probléma. Tehát ha egyszer van egy adott nehézség vagy egy adott rossz szituáció, akkor azt kell vizsgálni, hogy az miért alakult ki, azon hogyan lehet változtatni, és hogyan lehet nap mint nap úgy megújulni és megújítani, hogy ne révedjünk el a problémában, hanem keressük annak a megoldását.

(22.20)

Ő fogalmazott úgy, hogy Magyarország egy hihetetlen gazdag ország, hisz a világ számára a lélekszámához képest a legtöbb Nobel-díjast adta. Ma is a fizika területén, az orvostudomány területén, az agytudomány területén, konstruktőri területen, fejlesztőmérnöki területen a világ elitjéhez tartozik a magyar szellemi érték. Csak itt merül fel az emberben az a kérdés, hogy itthon tudjuk-e használni és hasznosítani. Ő fogalmazott úgy, hogy az egy főre jutó szabadalom Magyarországon a legtöbb. Még Európában is és a világban is a legtöbb, csak kérdés, hogy ebből itthon mennyit tudunk használni. Tudjuk-e a magyar társadalom javára használni?

Nagyon régi téma ez már egyébként, amióta a kiotói egyezménnyel foglalkozunk, és tudjuk annak a hatását. Én '96-ban éltem át Amerikában egy olyan képviselőnek a mondatát; képviselő úr, egy dolgot higgyen el, hogy Amerikában a politikusokat a gazdaság irányítói választják, és addig, amíg a gazdaság nem akarja, addig a kiotói egyezményt sem fogják aláírni. Azóta sem írták alá. De tudjuk nagyon jól, hogy Magyarországot is egybe lehetne szántani, hisz Bencsik János mélyen próbálta ezt elemezni, hogy ha elfogyunk, a nyelvünk elfogy, tartásunk elfogy, akkor mi lesz ezzel az országgal.

De maga a stratégia is úgy próbál fogalmazni, hogy nemcsak szűken határon belül, hanem az egész Kárpát-medencében kísérel meg gondolkodni. És a Kárpát-medencei lét, európai lét, a világban való elhelyezkedésünk feljogosít bennünket arra, hogy azokkal a természeti értékekkel, akár a termőföld, erdeink, vizeink hasznosításának, annak óvásának, vízkormányzásának... - vagy amit az elmúlt időszakban a kormány is a vízháztartás kérdésében próbál forrásokat invesztálni, és egy-egy árvíz ne gyorsan keresztülfolyjon rajtunk, hanem lehetőleg valami úton-módon megtartani. Tehát vannak olyan értékeink, amelyeket óvni és védenünk kell.

Csak ha visszagondolunk a 23-ból az elmúlt 20 év történéseire, akkor megtapasztalhattuk azt, hogy a globális gazdasági, pénzügyi érdekek miatt voltak olyan politikai elődeink, gondolkodóink, akik képesek voltak az ország vagyonának 93 százalékát kiárusítani. Na, most ezeket visszaszerezni, akár a szolgáltatások területén olyan törvényeket alkalmazni, amelyeket máig egyesek védenek, hisz a mai vita is, az energiaáraknál a szabályozás kérdése egyesekben azt a kérdést vetette fel, hogy mi lesz azon multinacionális szolgáltató cégekkel és a biztonsággal, akik majd ezt nem fogják elviselni.

Elnézést, Magyarország a szolgáltatások területén és annak a tudományában és annak a technológiájában azért nem volt Európában utolsó, hanem kiépítettünk rendszereket. És úgy építettünk ki rendszereket, hogy a világ más országaiból is a magyar szakembereket hívták, kívánták, hogy ugyanazokat az eredményeket, amiket itthon elértek, őnáluk is valósítsák meg.

Teszem azt, az algériai vízrendezést a magyar vízügyi szakemberek csinálták meg annak idején a hatvanas években, Algéria teljes vízrendezését, vízkormányzását. De ha veszem az erdészeti szakembereinket, akik Ausztráliában és Kanadában alkottak olyat, amire ma is azt mondják, hogy ezt a soproni erdészek, erdész szakemberek csinálták meg.

Tehát van olyan érték, amivel hosszú távon ezt az országot tényleg valóban rendbe lehet tenni. Csak megint itt eszembe jut Kozma atya: beteg a lélek, beteg a társadalom és a nemzet, irigységre épül, és emiatt szét is húz. Képesek vagyunk-e összetartani? Erre mondok önöknek egy példát. Van egy ország, ahol többször jártam, a nyolcvanas években azt lehet mondani, hogy a gyökeret ették. És akkor eldöntötték, hogy bárki kerül hatalomra az ottani pártrendszereken keresztül, mindenkinek elsődleges kötelessége a társadalmi lét, berendezkedés és annak biztosítása. Két szent dolog van náluk ma is egyébként, a gyerek és felnőtt. A közte lévő mindennap megteszi a kötelességét, kihangsúlyozom: a kötelességét, mert a társadalmi, oktatási rendszer is arra alapul, hogy minden egyes polgárnak megvan a saját kötelezettsége, születésétől fogva megvan a saját kötelezettsége.

Ma ez az ország a világ negyedik legfejlettebb országai közé tartozik. Egyetemeiből legalább négy a világ ötven legjobb egyeteme közé tartozik. A fejlett technológia területén a világ száz cégéből legalább tizenkettő cég tőlük odatartozik. Tehát kialakítottak egy hitet. Egy hitet, hogy szeretnének változtatni, szeretnének megmaradni, fennmaradni, és ez alá rendeltek mindent. Megváltoztatták az oktatásukat - ugye, államtitkár úr föltett egy kérdést Szilágyi képviselőtársamnak, hogy az olvasási intenzitás Magyarországon miért változott meg úgy, mert az oktatásunkat olyanná tettük, hogy a liberális gondolkodással tulajdonképpen teljesen kiöltük a szülő, az iskola és a gyerek közötti viszony lehetőségét. Amikor a szülő nem kérdezhet a saját gyerekéről egy iskolában, akkor ott már felborult valami.

Tehát ez az ország képes volt arra, hogy bebizonyítsa a világnak, hogy egy összefogással lehet egy olyan létet teremteni és tudományt úgy beállítani, sorba állítani, hogy az összes szabadalom otthon maradjon. Olyan tudományos parkokat hoztak létre, hogy ha egy gondolat megszületik, akkor a tudomány melléáll, kikísérletezi, piacképessé teszi, és ahhoz behívja a vállalkozót. Egy ilyen tudományos park évi árbevétele 100 milliárd amerikai dollár, és a kiadása 3 milliárd. Csak példaként mondom ezt, hogy lehetne Magyarországból ezt is csinálni.

Csak ha állandóan a pesszimista, az irigységre épülő, a széthúzásra épülő gondolkodás mellett próbáljuk meg letenni a voksunkat, és mindig azt hinni saját magunkról, hogy itt van a zsebemben a bölcsek köve, akkor nem leszünk képesek rá. Ha a magyar társadalomnak azt üzenjük, hogy azok a csúnya emberek, akik a politikát csinálják, alkotják, és törvényeket hoznak... - hisz ma is példa volt a parlamenti vitában erre, amikor egyik képviselő megszólalt, hogy azért adtunk a határon túliaknak állampolgárságot, mert szavazatokat akarunk azzal megvásárolni. 2007-ben Illésfalván ott voltam egy 93 éves idős erdélyi magyar családi házában az autonómia-aláírások gyűjtésével kapcsolatosan.

Ez a 93 éves bácsika azt mondta nekem: képviselő úr, fiam, mert mondhatta ezt is nekem, nekem már kétszer volt magyar állampolgárságom, amikor megszülettem, és volt egy időszak, amikor úgyszintén magyar lehettem. Engem egy dolog érdekel, hogy mielőtt meghalok, itt a szívemnél a magyar állampolgársági igazolványom legyen.

(22.30)

Ugye, az embernek eszébe jut 2004. december 5-e. Mire vagyunk képesek? Tehát a keretstratégia is tulajdonképpen arról szól, hogy képesek vagyunk-e úgy megváltozni, olyan hatást elindítani az országban, amikor a társadalom egésze úgy érzi, hogy egy cél irányába mozdult meg ez az ország, és akkor nekem is kötelességem odaállni, mint egyén, mint család, mint közösség, mint kisközösség, ebből adódóan a saját feladataimat teljesíteni, és hozzájárulni ahhoz, hogy ez az ország a puszta megmaradását meg tudja fogalmazni, és úgy túlélni. Ennek a kis országnak, mondtam, hét nemzeti parkja van, és a hét nemzeti parkot gondozzák, vele együtt élnek, ahogy Bencsik János is fogalmazott, mert a világ számára, az ott élő állampolgárok számára is láthatóvá teszik, és együtt gondozzák. Aradszki András képviselőtársam is ott volt tavaly, látta azt a csodát.

Na most, nem csak egy ilyen ország van ebben a világban. Ha vesszük a skandináv országokat, vagy vesszük Finnországot, ugye, ismerjük Finnország történetét, történelmét, az is valamikor a mélyszegénységből indult. Ma hol tart? Hol tart Dánia, Svédország, Norvégia? Lehetne sorolni. De ezek az országok nem árusították ki saját magukat, vagyonukat nem adták el, nem rohannak Brüsszelbe, hogy a mindenkori kormányfőt adott esetben ott szapultassák, és nem kerekítenek egy olyan nemzetközi és világméretű ellenkampányt a saját népükkel, saját országukkal szemben, amelyben az az átok ér bennünket, hogy mi silány emberek vagyunk. Felül tudunk-e emelkedni? Vagyunk-e olyanok, mint a világ bármely országában élő, dolgozó és a hazáját szerető ember? Lehetünk-e olyanok? Vagyunk is meg lehetünk is olyanok.

Csak még egyszer, amit Kozma atya mondott: beteg a lélek, a társadalom és a nemzet, mert irigységre és széthúzásra lett nevelve. Kérdés, hogy az új generációt, a megszülető gyerekeket tudjuk-e úgy nevelni, hogy ne ez legyen az alapvető értékrend. És ne az legyen az alapvető értékrend, amit Bencsik képviselőtársam is mondott, hogy munka nélkül is meg lehet élni, sőt, fiam, gyerekem, úgy rendezd a dolgaid és az életedet, és próbálj olyan közösségbe, közegbe jutni, ahol a munka szóba se kerülhet. Mert sajnos ez a társadalom ebbe az irányba lett nevelve. Nem mindenki.

De, tisztelt képviselőtársaim, egy dolgot szeretnék mondani. Annak idején, 2004-ben javasoltam az akkori kormánynak és Szili Katalin házelnöknek, hogy létre kellene hozni a nemzeti fenntartható fejlődés tanácsát. Akkor azt a választ kaptam, hogy a mai politikai élet még nem érett meg arra, hogy ezt a tanácsot megalakítsuk. De ez 2008-ban mégis bekövetkezett. A puszta megmaradásunk kérdése kötelez bennünket arra, hogy ezt a keretstratégiát töltsük meg, követeljük meg, és ha lehet, akkor mindenki saját maga kőkeményen álljon oda emellé, társuljon hozzá. És még egyszer eszébe ne jusson senkinek, hogy akár a magyar szellemi értéket, akár a természeti értékeinket, vagyonainkat olcsón, híg léért tulajdonképpen kiárusítsuk! Mert ezért kell most törvényeket hozni, hogy ezeket valamilyen úton-módon, mint ahogy azt megtette Németország, Ausztria, Franciaország, és lehetne sorolni az összes nyugat-európai országot, amelyek mindig is vigyáztak arra, hogy a saját szolgáltatásaikat állami és minimum vagy maximum önkormányzati tulajdonban tartsák.

És amikor beszélek, akkor azért is beszélek, mert szombaton nekem is megszületett a kisunokám. És amikor az ember a fenntartható fejlődésről beszél, akkor nem is annyira önmagára gondol, hanem a saját gyermekére és az unokáira gondol. Mert hogy is mondtuk? Hogy is mondja a kiotói egyezmény vagy a riói csúcs a vízzel kapcsolatosan? Ugye, ezt a Földet, ezt a golyóbist az unokáinktól kölcsönkaptuk. De nekünk ezt úgy kell átadni, hogy ők is majd az unokáiknak tisztességgel, böcsülettel átadhassák, és lehetőleg azon globális felmelegedési hatások, az a hihetetlen mértékű ásványivagyon-kitermelés nélkül, ami romba dönti a világot.

Hiszen ezért is van gazdasági-pénzügyi újrafelosztása a világnak, erről szól a történés, nem másról, mert mindenki tudja azt, hogy 2040 környékére már 9 milliárd ember fog ezen a golyóbison élni, és szűk lesz a hely. És nem lesznek erőforrások, és nem lesz víz. Hogy indul majd meg több százmillió ember, aki menekül az éhség elől? És akkor még egyszer fölteszem a kérdést, Magyarországot és a Kárpát-medencét, hiszen nincsenek hegyeink, főleg Magyarországnak nincsenek hegyei, egybe lehet-e szántani. Ugye, egybe lehet szántani? Mert az épületeket el lehet dózerolni.

Veszek egy példát. Kína ma már ott tart, hogy Afrikában és különböző országokban, hiszen a pénzügyi befolyásoltságánál fogva megteheti, termőterületeket vásárol, és viszi oda a saját állampolgárait. Egybe lehet szántani Magyarországot? Igen, képviselőtársaim. Ki tudja ezt megakadályozni? Mi, saját magunk. Ha egy olyan stratégiában és keretben gondolkodunk, hogy ezt a nemzetet meg kell tartani, ennek a nemzetnek küldetése van, mert ezt is megfogalmazták, hogy ennek a nemzetnek küldetése van Európában és a világban, akkor ezt a nemzetet óvnunk kell. Nekünk, saját magunknak. Nem másoknak. Mások eltaposnak bennünket.

Én köszönöm még egyszer minden parlamenti képviselőnek a hozzászólását. Még egyszer köszönöm a tanács munkatársainak és minden olyan személynek, aki az elmúlt időszakban ebben a kemény munkában részt vett. Csak arra kérem parlamenti képviselőtársaimat, hogy a keretstratégia bővített változatát is olvassa el mindenki, és a Jövőkeresőt is olvassa el mindenki. Mert a tanácsülésen a Központi Statisztikai Hivatal elnöke rendszeresen ott van, tehát minden statisztikai adat, fogalmazzunk úgy, ami szükséges, az a tanács rendelkezésére állt. És abból állította össze a Jövőkeresőt, hogy hol tartunk ma, és ha ezen nem változtatunk, hová jutunk holnap, és mikor szűnünk meg vagy mikor szűnik meg a magyar nemzet és a magyar nyelv. Ez itt a kérdés, nem más.

Köszönöm még egyszer a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)