Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.05.12.18:43:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

214. ülésnap, 55. felszólalás
Felszólaló Dr. Áder János (Fidesz)
Felszólalás oka Részletes vitára bocsátás
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 3:43

Felszólalások:  <<  55  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Szokás szerint egy olyan javaslattal van dolgunk, ami nem ügyrendi javaslat. Ennek következtében erről ügyrendi vitát nem kell folytatni. Igyekszem majd a frakcióvezető úr által elmondottakat megszívlelni és a következőkben figyelembe venni. (Taps.) Egyébként úgy értékelem, hogy semmiféle problémát ez nem okozott. Domokos László egyébként a miniszter úr szavaira válaszolt, nem az ön által elmondottakkal vitatkozott. Olvassák el a jegyzőkönyvet, kérem tisztelettel!

 

Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt ülésünkön több indítvány általános vitáját lezártuk, így ezek részletes vitára bocsátásáról kell döntenünk.

Indítványozom a kulturális örökség védelméről szóló T/4027. számú törvényjavaslat részletes vitára bocsátását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 206 igen szavazattal, 90 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta.

 

Indítványozom az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény módosításáról szóló T/4504. számú törvényjavaslat részletes vitára bocsátását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 213 igen szavazattal, 76 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta.

 

Indítványozom a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló T/3817. számú törvényjavaslat részletes vitára bocsátását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 287 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta.

 

Indítványozom a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/4206. számú törvényjavaslat részletes vitára bocsátását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 278 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta.

 

Indítványozom a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény módosításáról szóló T/4503. számú törvényjavaslat részletes vitára bocsátását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 203 igen szavazattal, 89 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta.

 

Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság a Házszabály 23. § n) pontjában foglalt jogköre alapján, a Házszabály 140. §-ának megfelelően a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot T/4662/2. és T/4027/135. számokon. A Házszabály értelmében a határozathozatal előtt képviselőcsoportonként legfeljebb egy képviselő szólalhat fel.

Felkérem Kapronczi Mihály jegyző urat, ismertesse a házbizottság T/4662/2. számú javaslatát!

Felszólalások:  <<  55  >>    Ülésnap adatai