Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Vasárnap volt a Fidesz kongresszusa, és én őszintén kíváncsian vártam, hogy mit ajánl az országnak az a párt, amely már tizenegy éve kormányozza az országot, mit gondol az országról, mit gondol a kormányzásról, mit gondol a magyar embereket érintő legfontosabb problémákról.

Kiderült, hogy nem sokat, többet foglalkoztak az ellenzékkel, mint az emberek problémáival, az ország bajaival, de az elmúlt tizenegy évben nem az ellenzék volt kormányon, hanem a Fidesz. Bár első sikerét már elérte az ellenzék azzal, hogy a választások előtt fél évvel már egységes, és erőt mutat, a Fidesz máris pánikszerű osztogatásba kezdett, de ez már túl késő, és túl kevés.

Az is látszott a Fidesz kongresszusán, hogy a demokrácia csak nyomokban található meg. Kérdésekre, ellenszavazatra vagy tartózkodásra nem is volt igény. Valószínűleg így képzelik el az ország működtetését is: semmi kérdés, semmi ellenvetés, csak követni a vezért. Hát, mi nem ilyen Magyarországot képzelünk el. A Párbeszéd és az ellenzék nem így választotta ki a vezetőjét, hanem egy nyitott, demokratikus folyamattal, az előválasztással, ahol nem ezer küldött, hanem több mint 860 ezer választópolgár választott és mondta ki, hogy ki legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Tartalmát tekintve is siralmas volt ez a kongresszus, nem csoda, hogy az egyik fideszes képviselő, az egyik fideszes polgármester azt mondta, hogy a kellemetlen kérdésekre még nem jöttek meg a válaszok a Fidesz-központból. Hát, ki kell hogy ábrándítsam, nem is fognak; itt, a parlamentben sem kapunk érdemi válaszokat a kellemetlen kérdéseinkre. Erre a felszólalásra is csak majd csúsztatások és hazugság lesz a válasz. A miniszterelnök kongresszusi beszédében sem adott választ egyetlen kellemetlen kérdésre sem: mi lesz az egészségüggyel, mi lesz az oktatással, mi lesz a rászorulókkal, mi lesz a klímavédelemmel, mi lesz a jogállammal?

Mi lesz azzal az egészségüggyel, ahol arányaiban még mindig az egyik legtöbben halnak meg Covidban, és ez nem az egészségügyi dolgozók hibája; ahol a járvány alatt elmaradt szűrések miatt drasztikusan megemelkedett a daganatos megbetegedések száma, mi lesz ezekkel az emberekkel, mi lesz ezekkel a betegekkel? Vagy a járványtól függetlenül mi lesz a növekvő várólistákkal? Mi lesz az oktatással, ahol az összes felmérés szerint a gyermekeink képessége egyre csak romlik? Mikor lesznek olyan iskolák, amelyek a készségeket, képességeket fejlesztik, amelyek a csapatmunkára, a csoportmunkára, a jövőre készítik föl a gyerekeinket? Mikor lesznek a tanárok rendesen megfizetve?

Mi lesz a rászorulókkal, akik dolgoznak ugyan, de nem bírják rendesen eltartani a családjukat, nem bírnak rendesen megélni, mert a lakhatás és az egekbe szökő infláció elviszi az egész fizetésüket? Mi lesz a klímavédelemmel, környezeti értékeinkkel? Mi lesz a nagy tavainkkal azonkívül, hogy mindent bebetonoznak és beépítenek? 2030-ig 90 százalékos karbonsemlegességet akarnak elérni azzal a Pakssal, ami nem csak veszélyes, nem csak drága, de az a helyzet, hogy addig meg sem épül. Teljesen komolytalan az egész.

A miniszterelnök arról sem beszélt, hogy jogállame az, ahol megfigyelik és lehallgatják azokat, akik nem értenek egyet a kormánnyal, majd ezeket a felvételeket politikai célokra használják föl.

(11.10)

Válaszok és program nincs. Ezt az intellektuális feladatot nem sikerült megugrani. Vannak viszont egymondatos szlogenek és hazugságok. Azt tudhatjuk, kiktől kell félni. Azt is tudhatjuk, hogy kiket kell gyűlölni azért, mert a Fidesz az elmúlt 11 évben rosszul kormányzott. Ezzel szemben az ellenzék közös programja megoldásokat kínál a fenti problémákra. A közös alap nem azt keresi, kit kell hibáztatni vagy gyűlölni, hanem azt, milyen konkrét intézkedések szükségesek az egészségügyben, az oktatásban ahhoz, hogy egy élhetőbb Magyarországon éljünk.

A Párbeszéd szerint egy olyan kormányra van szükség, amelynek nem Brüsszel, az LMBTQ vagy a Soros a fő ellensége, hanem a kiszolgáltatottság, a szegénység, a nyomor. Jövőre a választópolgárok dönthetnek majd. Ez után a kongresszus után teljesen világos, hogy egy demokratikus, emberközpontú kormányzás vagy egy mindig másokat hibáztató, a magyar embereket igazából érintő problémákat megoldani képtelen kormány között döntenek. Egyszerű választás. Köszönöm a szót. (Dr. Rétvári Bence: Hol a taps?)