Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Ez a szakasz a közgyógyellátásról szól. Ennek megfelelően a 23., 24., 25., 34. ajánlási ponttal, illetve a hetedik szakaszban szerepel, de ezzel összefüggésben az 55. ponttal szeretnék foglalkozni.

Változatlanul az a véleményünk, hogy a közgyógyellátás rendszere rossz helyen van, abszolút a szubszidiaritás elvének megfelelően valahol az önkormányzatok körül kellene hogy legyen, s ezzel az egyik bajunk is az, hogy ez a megoldás, ami itt kibontakozik - azzal együtt, hogy a gyógyszerlista helyett egy keretet adunk meg -, mindenféleképpen egy pozitív előrelépés. De egyrészt alkotmányos aggály merül föl azzal, hogy az eddigiek során az önkormányzatokat nem kötelezték közgyógyellátással kapcsolatos tevékenységre, nagyon sok önkormányzat a méltányossági közgyógyellátás lehetőségével élt, de ez nem volt kötelező számára. El lehet fogadni, hogy a kormányzat azt mondja, hogy szükséges mindenhol ilyen rendeletet alkotni, ezt az intézményt helyi szinten kötelező jelleggel be kell vezetni, de akkor ennek a forrásait is biztosítani kell. Ezért mi ezt a részt aggályosnak tartjuk, hogy egyrészt kötelezőnek írják elő, másrészt pedig ehhez a forrásokat csak részben biztosítják.

Az a 40 százalék, ami közben a módosító javaslatok kapcsán 30 százalékra csökkent, jóval magasabb, mint a jelenlegi rendszerben. Jelenleg az öregségi nyugdíjminimum 75 százaléka kell, most ez a 30 százalék havonta ismétlődő, tehát több mint duplájára növekszik ezáltal az önkormányzatok terhelése akkor, ha 12 ezer forintos kerettel számolunk.

Változatlanul az a véleményünk, államtitkár úr, habár erre kaptunk választ a bizottsági vita során, hogy igenis a jogosultság megállapításakor lehessen figyelembe venni a tartásra kötelezett jövedelmi viszonyait is. Mi úgy gondoljuk, hogy a nemzet egysége a család, s a család tagjai egymással szemben felelősséggel tartoznak, és bizony számtalan alkalommal tapasztaljuk önkormányzati szinten, hogy kiváló egzisztenciával rendelkezők hozzátartozói veszik igénybe ezt a szolgáltatást, elvonva a forrásokat azok elől, akik ténylegesen rászorultak. A válasz erre az volt, hogy lényegében lehetővé teszi a törvény azt, hogy helyi szinten ezt mérlegeljék, és a helyi rendeletbe bevezessék. Mi nagyon szerencsétlennek tartanánk egy olyan jogi aktust, ami különböző keretfeltételeket szabályozna az önkormányzatoktól függően, tehát ha egymás mellett két olyan önkormányzat létezne, hogy mondjuk, az egyik figyelembe veszi, a másik nem. Ez esetlegesen teljesen felesleges migrációkat is vonhatna maga után, pont ezért mondjuk, hogy a törvénybe bele kellene tenni, mintegy kötelező jelleggel előírni, hogy akkor, amikor rendeletet alkotnak, ezt is vegyék bele.

Örömmel tapasztaltuk, hogy akkor, amikor az OEP mintegy beárazza a gyógyszerlistát, akkor egy szakmai ellenőrzést is végez, és ehhez kapcsolódik az 55. pont, amit nem fogadott el a kormányzat. De miután lényegében most indul a szakfelügyeleti rendszer az egészségügyben, amikor azt mondtuk, hogy egy külön jogszabályban részletesen szabályozzák ennek a szakmai felügyeletnek a milyenségét, akkor nem a meglévő tb-törvényben leírtakra gondoltunk, hanem a szakfelügyeleti rendszerrel való kapcsolatára próbáltunk felhatalmazást adni a kormányzatnak, hogy ide kapcsolja be ezt az ellenőrzési lehetőséget.

Összefoglalva: pozitívnak ítéljük mindenféleképpen a változtatásokat, habár alapjaiban változatlanul az a véleményünk, hogy nem az egészségügy keretén belül kellene a kérdéskört tárgyalni, nem egészségügyi problémáról van szó, szociális problémáról van szó, és valamilyen módon majd egyszer talán megérjük önkormányzati szinten kezelni a forrásokat is. Most már arra van lehetőség, hogy a felhasználást illetően korcsoportra le lehet bontani az ezzel kapcsolatos igényeket, és egy adott település korösszetétele alapján nagyon jól be lehet lőni azt az összeget, forrásigényt, amit oda kell deponálni, és ott sokkal igazságosabban tudná szerintünk fölhasználni az egész közgyógyellátási rendszer.

Köszönöm szépen.