Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Itt már mindenki kifejtette a támogató véleményét a törvényjavaslattal kapcsolatban. Nyilván ezt én is megteszem, és én is örülök, hogy még ha csak néhány művész számára is, de lehetőség nyílik arra, hogy egy normális életvitelt élhessenek akkor is, amikor fizikailag már nem tudják teljesíteni azt a követelményt, ami a színpadon vár rájuk vagy várna rájuk. Továbbra is ott maradhatnak a művészvilágban, de már egy életjáradék-támogatással más funkciót is be tudnak tölteni, és továbbra is egyébként értékes tagjai lesznek és lehetnek a művészvilágnak.

Amiért én igazából szót kértem, az az, hogy szinte idézhetném az összes képviselőtársamat, akár ál­lam­titkár urat is azzal kapcsolatban, hogy bizony ez az életjáradék azért szükséges, mert elkopnak az ízületek, nem tudják olyan intenzitással és olyan minő­séggel végezni a munkájukat, a művészeti mun­kájukat, ami elvárható lenne.

Én nagy örömmel vettem tudomásul a művészvilágtól külön is, hogy végre van egy olyan előterjesztés, amelyben a kormány elismerte, hogy vannak olyan területek, vannak olyan szakmák, ahol egyszerűen nem lehet 60-65 évesen ugyanazokat a követelményeket elvárni, mint jóval fiatalabb korban. Ugyanakkor viszont egy kicsit reagálva államtitkár úrra, azt azért szomorúan veszem tudomásul, hogy jelen pillanatban csak ezt a kört érinti akár a művészvilágon belül is az életjáradék bevezetése, mert azért mindenki tudja Magyarország gazdasági helyzetét, nagyjából önök is, még a számokat is lehet, hogy jól tudják, hiszen az elmúlt három évben 470 milliárd forinttal nagyobb szociális hozzájárulási adóbevétel folyt be a kormányzathoz, ami azért lehetővé teszi, hogy a nyugdíjak vagy életjáradékok mértékén növelni lehessen vagy éppen ki lehessen szélesíteni ezt a kört. 470 milliárdból lehet, hogy nemcsak ez a körülbelül négy személy kaphatna életjáradékot, hanem mások is.

Kicsit úgy érzem magam egyébként, mintha közel száz évet visszarepülnék az időben, ugyanis jelen pillanatban egy nagyon drákói nyugdíjrendszerünk van, és mi, jobbikosok szeretnénk feltörni ezt a drákói nyugdíjrendszert, szeretnénk, ha ezt minél jobban ki lehetne szélesíteni, illetve úgy is fogalmazhatnék, hogy ha színesíteni lehetne, mint minden nyugat‑európai országban, lennének különböző lehetőségek arra, hogy bizonyos szakmákban hamarabb elmehessenek nyugdíjba az ott dolgozók.

Nem is akarnék kitérni nyugat‑európai rendszerekre, hogy ott mennyire fejlett, cizellált nyugdíjrendszerek alakultak ki. Nálunk az elmúlt pár évben, 2011 óta nagyjából pont az ellenkezője ment végbe, mint a nyugati vagy éppen a közép‑európai világban, mi pont az ellenkezőjét cselekedtük: egy rendkívül drákói, rendkívül egysíkú rendszert vezettünk be.

Nemegyszer elmondtam már a parlamentben, hogy lehetetlen dolog azt kérni egy mentőstől, hogy egy 120 kilós beteget a 4. emeletről lehozzon, vagy egy tűzoltótól azt kérni, hogy a 30-40 kilós felszereléssel felrohanjon a 10. emeletre, és mentse az életeket. Ezért is érdekes számomra, hogy egy viszonylag szűk körnek hál’ istennek sikerült kilobbiznia ‑ és a szakma is ebben segítette őket ‑, hogy változtassanak az ő helyzetükön, létrejöjjön ez a járadék, ugyanakkor viszont jóval nagyobb tömegek ‑ akiknek persze, mondhatom azt, hogy nyilván nagyobb költségvetési kihatással jár a nyugdíjrendszerük megváltoztatása ‑ viszont nem tudják elérni ugyanezt. Pedig akár az alábbi két példából is jól látható, hogy lehetetlent kíván a jelenlegi kormányzat tőlük. Mondhatnám azt is, hogy örülök annak, hogy ez a három, négy vagy akár öt ember, aki ebben a járadékban fog részesülni, nem fog közmunkára kerülni, miután a pályafutásának a végére ért, hiszen az előbb említett szakmákban ez a helyzet, hogy közmunkásként végzik 25-30-35 év munka után a pályájukat. Kérdezem én: vajon ezt érdemlik‑e ezek a személyek, hogy így, egy ilyen karrierrel kelljen az utolsó éveiket befejezni?

Azért mondtam az előbb, hogy kicsit száz évvel ezelőtti vitákra emlékeztet a mai, mert akkor kezdődött el a nyugdíjrendszer kialakítása Magyarországon. Én emlékszem jól, kimondottan mezőgazdasági dolgozók esetére, hogy először mindössze a gazdatiszteknek adta meg a tisztelt Ház akkor a nyugdíj lehetőségét, és ezzel végre kinyílt az a kiskapu, hogy elinduljon a további támogatás, a nyugdíjrendszer átalakítása. 1936-ban relatív csekély számú, négyezer gazdatiszt megkapta a lehetőséget, hogy nyugdíjba vonulhasson, majd utána ’38-ban már ezt ki tudták bővíteni a mezőgazdasági munkavállalók szinte majdnem teljes körére, és később, miután elvették a földjét a magyar parasztságnak, 1961-ben a földjük beadása után mint téesztagok ők is már nyugdíjba vonulhattak. Így szép lassan kialakult és növekedett a nyugdíjjogosultak köre.

(10.00)

Abban bízom, hogy ez a folyamat most el fog indulni, hiszen amit önök itt elmondtak, egytől egyig, az mind-mind ezekre a szakmákra is érvényes, bármikor idézni lehet ezeket a gondolatokat, és én valószínűleg meg is fogom tenni az elkövetkező vitákban, amikor ilyen dolgokról lesz szó. Önök is látják azokat a szakmákat, látják azokat a nehézségeket, amiket nem egyszerű áthidalni fizikailag, és ezért bízom benne, hogy tovább tudjuk majd növelni és alakítani Magyarország nyugdíjrendszerét.

Utoljára, utolsó gondolatként tényleg csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a magyar államnak jelen pillanatban bőven van mozgástere arra, hogy változtasson a nyugdíjrendszeren, hogy akár bevezesse azt, hogy bizonyos esetben 40 év munkaviszony után is nyugdíjba lehessen vonulni. Úgyhogy én abban bízom, hogy a művészeti életjáradék, pontosabban a táncművészeti életjáradék megváltoztatása után tovább tudunk majd lépni, és mind a művészvilágban, mind messze azon túl ki lehet bővíteni ezt a lehetőséget. Úgyhogy végezetül még egyszer csak azt tudom mondani, hogy nagyon örülök ennek az előterjesztésnek, főleg ilyen szempontból, mert én ebben látok sokkal nagyobb összefüggéseket és lehetőségeket is az elkövetkező hónapokban vagy az elkövetkező években. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)