Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is tegyük fel a kérdést, hogy milyen recept alapján készült ez a törvényjavaslat. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ez egy szociopata, neoliberális, piaci fundamentalista recept alapján készült. Aztán akkor tegyük fel azt a kérdést is, hogy ki írta ezt a receptet, ki fogalmazta meg. Mondjuk azt, hogy önök, önök akkor a kiagyalói ennek a törvényjavaslatnak, és senki nem súgott a háttérből. Akkor viszont azt kell mondani, hogy az egy nemzeti kormánytól vagy magát nemzeti irányultságúnak valló kormánytól, illetve képviselőitől mégiscsak furcsa, hogy egy ilyen javaslattal lepik meg a magyar munkavállalókat, hiszen nyugodtan nevezhetjük ezt a javaslatot, ha itt hasonlatokkal akarunk élni, egy olyan javaslatnak vagy tollba mondott javaslatnak, amikor a globális gyarmatosító nagytőke ágenseinek a kérését önök meghallják, és mint kvázi helytartók ezt szépen megfogalmazzák, a magyar munkavállalókat mintegy kiárusítják a nemzetközi munkaerőpiacon, és hozzáteszem egyébként, hogy nagyon olcsón árusítják ki a magyar munkavállalókat ezen a munkaerőpiacon.

Erről van itt szó, nem másról, teljesen kizsigerelik őket, aztán még azt is tegyük hozzá, kedves Hollik képviselőtársam, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy itt a munkatábor, a kényszermunkatábor felügyelői készségesen megírták azt a nagyon szigorú házirendet, amellyel most a magyar munkavállalókat meg akarják lepni.

Nagyon könnyű egyébként itt hivatkozni arra, hogy tulajdonképpen önök a magyar munkavállalókat védik ezzel az egésszel. Képzeljék magukat, saját magukat, mondjuk, egy ilyen munkavállaló helyzetébe! Ne a kényelmes képviselői székekbe képzeljék oda magukat, hanem, mondjuk, egy olyan ember helyébe, aki itt a törvényjavaslat szerint is 2496 órát lesz majd kénytelen dolgozni egy évben, és ezt a munkaidőkeretet hároméves ciklusra tágítják ki, és ezt megtehetik vele akkor majd a második évben és a harmadik évben is.

Önök itt hivatkoznak arra, hogy családbarát kormány, és egyáltalán milyen katasztrofális demográfiai helyzetbe jutott az ország, ami egyébként így is van, csak az a helyzet, hogy ezeket a kérdéseket az ilyesféle javaslatokkal nemhogy nem megoldják, hanem még inkább el fogják mélyíteni, még inkább súlyosabbá fogják tenni. Azzal egyébként egyet tudunk érteni, hogy a kollektív lefedettség nőjön Magyarországon, szerintem mindenki számára így lenne jó, így lenne jó a munkavállalók szempontjából is, hiszen ha megnézzük a százalékos arányokat, hogy a kollektív szerződések aránya Magyarországon mennyi munkavállalót érint, akkor bizony az áhított nyugat-európai céloktól eléggé el vagyunk maradva.

Azt is mondják itt az általános indoklásban, hogy a munkaerőhiány kezelése lenne az egyik olyan ok, ami miatt ezt a lépést meg kell tenni, viszont akkor itt tegyük fel azt a kérdést is, hogy ez a munkaerőhiány Magyarországon miért alakulhatott ki, milyen kormányok volt azok ‑ igen, voltak önöknek nagyon jó tanítómestereik, nagyon jó neoliberális tanítómestereik, akik adott esetben ellenzékből most olyan dolgokat tudnak mondani, amelyeket adott esetben mi is megtapsolnánk, mert kétségkívül igazuk van. Akkor kellett volna egyébként, az elmúlt nyolc évben így cselekedniük, amikor lehetőségük volt rá, és mindazt a káros folyamatot meggátolhatták volna, ami most az önök hétéves kormányzása alatt is tovább folyt, továbbgyűrűzött. Na, szóval ezt a kérdést is fel kell tenni, hogy ez a munkaerőhiány hogyan alakulhatott ki Magyarországon, mi volt annak az oka, hogy innét 600 ezer ember elment, legalább 600 ezer emberről van szó, még ha Kövér László ezt itt kétségbe is vonta, hogy Magyarországon nem létezik az, hogy valaki a sanyarú munkakörülmények miatt megy el, mondjuk, Nyugatra; dehogynem, van ilyen, nagyon sokan és nem kalandvágyból.

Aztán beszélnek itt arról, hogy a foglalkoztatást kellene rugalmasabbá tenni, csak az a helyzet, hogy ez egy nagyon régi és nagyon aljas nóta, hiszen a munkaerőpiac, illetve a munkavállalás rugalmasabbá tételével vagy erre való hivatkozással szétcsaptak a munkavállalói jogok között Magyarországon. Itt van a munka törvénykönyve (Felmutatja.), ami sok tekintetben nyugodtan nevezhető akár egy rabszolgatörvénykönyvnek is. Mondom, ne a saját élethelyzetükbe képzeljék bele magukat, hanem azoknak az embereknek, azoknak a keményen dolgozó és valóban korán kelő kisembereknek a helyzetébe, akikre oly sokszor és oly előszeretettel szoktak hivatkozni. Nos, ez a javaslat ezen nem sokat fog, sőt semmit nem fog javítani. Olyan precedensértékű lépéseket valósítana egyébként meg, amelyeknek a továbbvitele még jobban súlyosbítaná a magyar munkavállalók helyzetét.

Beszéltek itt nyugat-európai példákról. Nyugat-Európában, mondják önök, mindez nem szokatlan, egyáltalán nem ördögtől való dolog, amit most itt elővezetnek. Akkor néhány statisztikai adat annak megvilágítására, hogy jó lenne más vonatkozásban is, mondjuk, nyugat-európai országokra hivatkozni. Nem tudom, itt Németországgal példálózott a képviselőtársam is, mondjuk, Németországban előfordulhat-e az a gyalázat, hogy 2012 és 2016 között a munkahelyi balesetek száma egyharmadával növekedjen.

Mennyi volt 2012-ben a bejelentett munkahelyi balesetek száma Magyarországon? 17 025. Mennyi lett 2016-ra? 23 027, jelentős növekedés. Mivel magyarázhatjuk ezt? Többek között azzal, hogy a munkafelügyeletet olyan alaposan leépítették, aminél nagyobb rombolást elképzelni sem lehetne.

(19.00)

Egy átlagos magyar munkavállaló tulajdonképpen az egész munkaciklusát, életciklusát kifuthatja úgy, hogy nem találkozik munkaügyi ellenőrrel. 38 év kellene ahhoz, hogy ezek a munkaügyi ellenőrök minden munkahelyre eljussanak és mindent ellenőrizzenek. Nem véletlen, hogy az ilyen vadka­pi­ta­lis­ta, vadkeleti körülmények között ilyen meredeken emelkedik például a munkahelyi balesetek száma.

Aztán nézzük meg, hogy hogyan állunk a nettó keresetek tekintetében, az átlagos havibérek tekintetében. Azt fogják mondani, hogy ez jelentősen nőtt Magyarországon. Igen, most vagyunk körülbelül akkor olyan 600 euró környékén, ami még mindig elmarad a V4-es versenyállamok vagy a térségbeli versenyállamok szintjétől. Nekünk Csehországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz kellene magunkat mérni jó esetben, nem pedig Bulgáriához meg Romániához, tehát ezzel ne példálózzanak, hogy őket megelőzzük. Igen, még megelőzzük őket.

Aztán, hogy ezeket a számokat tovább soroljuk, mondjuk, a 30-as évei elején járó magyar munkavállaló, és mondjuk, egy 31 esztendős finn munkavállaló hány szabadnapot kap, illetve hány piros betűs ünnepben részesülhet? A finn 11 nappal ráver a magyar munkavállalóra. Tehát erről annyit, hogy ha itt ilyen hasonlatokat hoznak föl, és ilyen ellentétpárokat akarnak összeállítani vagy elénk tárni, akkor ezekről a kérdésekről is beszéljenek, mert ezekről is beszélni kell.

Aztán nézzük meg, hogy mondjuk, mennyit dolgozik egy átlagos magyar munkavállaló egy évben. OECD-felmérést idéznék, 2015-ös adatokat. Az OECD-államok közül a holland állam munkavállalói dolgoznak egyébként a legkevesebbet. Ez éves szinten 1381 óra, de még a németeknél sem érte el 2015‑ben az 1400 órát. A munkamániásnak tekintett japánok 1746 órát dolgoznak egy évben. Magyarországon ez a szám csekély eltéréssel, de ott van az 1900 óra körül, 1888 órát dolgozik egy átlagos magyar munkavállaló egy esztendőben. És akkor önök itt beszélnek munkaidőkeretről, és azt mondják, hogy tulajdonképpen még védik is a magyar munkavállalókat ezzel. Kérem szépen, ha a 12 hónap átlagában itt 48 órával számolunk hetente, ez 2496 órát jelent, és adott esetben ezzel bizony élni is fog az a munkáltató, akinek önök ezzel fölhatalmazást adnak.

Igaz, hogy azzal érvelnek, hogy ezt csak úgy lehet meghozni, ha a kollektív szerződés rendelkezik erről, nem pedig munkaszerződésbe foglalják. Nagyon szép lenne, nagyon jó lenne egy ideális világban. Mondjuk, elhiszem, hogy Nyugat-Európában ez működik. Csak az a helyzet, hogy meg kell vizsgálni, össze kell hasonlítani, mondjuk, a magyar szakszervezeti szektort, annak az állapotát, annak az erejét, mondjuk, azokkal a nyugat-európai példákkal, amelyekre önök itt hivatkoznak. Ugyan a szakszervezeti lefedettség Franciaországban sem nagyobb, mint Magyarországon, tehát 9 százalék körül mozog vagy még alatta is van egy kicsivel, csak az a helyzet, hogy a francia munkavállalók olyan szinten képesek magukért kiállni, hogy ha az Magyarországon történne, önöknek abban nem lenne sok köszönetük. De akkor említhetnék skandináv példát, ott a szakszervezeti lefedettség kétharmados. Igen, egy ilyen országban nagyon könnyű ezt rendes mederben tartani, és olyan formában kezelni az így fölmerült kérdéseket, hogy azok valóban a munkavállalók számára kedvezzenek, és ne lehessen őket kiforgatni a jogaikból, és ne lehessen az ő számukra ezeket károsan érvényesíteni.

És még valami itt termelékenységről és rugalmas munkaerőpiacról. Mondjuk, ha a 2015-ös GDP-adatokat nézzük, az egy főre vetítve Magyarországon 24 ezer dollár. Németországban, Ausztriában 44 ezer dollár. Ha munkaórára bontjuk le, akkor Magyarországon 33 dollárt jelent, Németországban, Ausztriában pedig olyan 60 dollár környéki összeget. Tehát önök itt hivatkoznak a rugalmas munkaerőpiacra ‑ nem tudom, hogy mi lenne még ennél rugalmasabb. Tehát az lenne ennél rugalmasabb, ha visszaállítanánk a rabszolgaságot, vagy föltalálnák azt a munkavállalót, aki mondjuk, fényevő, és a nap 24 órájából 24 órán keresztül lehet dolgoztatni, lehetőség szerint egyébként ingyen. Ez lenne a megoldás.

Önök itt az általános indoklásban egyébként, hogy mennyi pihenőnap jár ‑ és ezt is ilyen diadalittasan vezették itt föl, Cseresnyés államtitkár úr, a magyar munkavállalók számára ‑, akkor szeretném fölolvasni. A javaslat az egészséges és biztonságos munkavégzés, valamint a munkavállalók védelme érdekében egy korlátot vezet be, így előírja, hogy havonta legalább egy pihenőnapot a munkaadónak be kell osztani, és havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell beosztania. Havonta egy pihenőnap? (Szilágyi György: Ó! ‑ Dr. Gyüre Csaba: Vasárnap?) A magyar munkavállalók köszönik szépen havonta ezt az egy pihenőnapot. Nem tudom, hogy ennél jobban hogyan lehetne őket még ki­zsi­gerelni. (Dr. Gyüre Csaba: Azt is elvenni.) Tehát alapvetően rossz ez az egész, amit idetártak elénk, de mondom, ennek nyilván megvan a maga gyökere, az elmúlt nyolc év, aztán az azt követő hét év, és itt van az a munka törvénykönyve, ami bizony sok kíván­ni­valót hagy maga után.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Bánki Erik, aki előterjesztette ezt az egészet, és az expozéban föl­vázolta azt a fényes jövőt, ami a magyar munka­vál­lalókra várna, ha ezt itt elfogadjuk ‑ a Jobbik frak­ciója ezt nem tudja elfogadni. Nem tudjuk elfogadni, hiszen számos olyan kérdés merült föl, nem akarom megismételni Gúr képviselőtársam fölvetéseit, de számos olyan jogos kérdés merült itt föl, ami ezer­százalékosan a velejéig érintené a magyar munka­vállalókat.

Nem tudjuk elfogadni, károsnak tartjuk azt is egyébként, amit itt fölvázoltak, hogy ezzel az egésszel Hollik képviselőtársam víziója szerint megerő­sí­te­nénk azokat a nagyon káros tendenciákat, amelyek úgy néznek ki, hogy Magyarország a globális nem­zet­közi nagyvállalatoknak a multinacionális, illetve glo­bális értékláncainak az alján helyezkedik el. Ezekre a munkahelyekre fókuszálunk. Úgy kell elképzelni ezeket az értékláncokat, mint valami V betűt: aki az elején és a végén van, tehát a tervezésnél és az érté­kesítésnél, az nagyon jól jár, viszont aki a közepén, azaz a V betű alján, tehát az alacsony hozzáadott értékű munkafázisokat tudja csak megcsípni, az vi­szont nagyon rosszul jár. Azoknak a munka­vál­lalóknak találják ki az ilyen majdnem éves szinten 2500 órás foglalkoztatásokat, azoknak a munka­vállalóknak találják ki azt, hogy 3 éves legyen ez a munkaidőkeret, és ha mondjuk, nem pénzben fizeti ki, nem pénzben kompenzálja a munkáltató őket, hanem mondjuk, szabadidőben, akkor majd vala­mikor adott esetben munkajogászok szerint lehet, hogy a hetedik évben fogja csak ezt megkapni. Hát, nagyon szépen köszönik.

Mit mondjon a családjának ez az ember? Majd elmegyünk hét év múlva nyaralni, kedves gyer­me­keim? Majd amikor betöltöd a 18-at? Nem most, még fiatal vagy. Mit mondjon a boltban egyébként egy ilyen magyar munkavállaló? Majd odaadják a kom­penzációt pénzben, hadd vigyem el azt a porté­kát, amit én kiszemeltem magamnak? Ez így nem fog működni. Oktatásra lenne szükség egyébként, meg­felelő oktatásra Magyarországon, és akkor ki lehetne keveredni ebből az ördögi körből, ami azt jelenti, hogy ott vagyunk (Az elnök a csengő megkocog­ta­tásával jelzi az idő leteltét.) ezeknek a globális érték­láncoknak az alján.

Ez így sehova nem vezet, csak a társadalmi kataszt­rófába, kedves képviselőtársam. Köszönöm a figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)