A felszólalás szövege:

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy az ember életének egyik legerősebb mozgatórugója és legfontosabb késztetése a biztonságra való törekvés. A dráma akkor következik be, amikor erről a biztonságról kiderül, hogy sérülékeny és sebezhető, még akkor is, ha nagyon magas vagy nagyon vastag fallal vettük körül. Ha veszélybe kerül a biztonság, akkor az élet maga és annak folytathatósága válik kérdésessé és bizonytalanná. Ilyenkor az ember emberfeletti üzemmódba kapcsol, hogy a veszélybe került biztonságot helyreállítsa, visszaszerezze.

Ma Magyarországon és Európában sok millió ember érzi úgy, hogy életét, mindennapi életének a biztonságát sodorja veszélybe a kibontakozó energiaválság és annak következményei. Mi, emberek, sajnos úgy működünk, hogy sokszor csak a veszteség vagy a hiány állapotában ébredünk fel és ébredünk rá akár a másik ember, akár a minket körülvevő világ fontosságára, szépségére, értékeire. Így van ez az energiával is. Amíg jól mennek a dolgok, addig fel sem tűnik, hogy van. Sőt, szinte tudatlanul nyúlunk a villanykapcsolóhoz, tesszük fel töltőre a telefonunkat, dugjuk be a vasalót, tesszük fel az ételt főni, vagy nyomjuk meg a kávéfőző gombját. Ébrenlétünk nagyobb hányada valamilyen külső energiaforrás fel- és elhasználását igényli.

Ha villany nincs, semmi sincs, mondják a Mátrai Erőműben dolgozók, és cseppet sem túloznak. Talán nem tudják, hogy a Felső-Mátra vidékére csak viszonylag későn, 1957-ben érkezett meg a villany. Akkor ünnepséget is rendeztek a hegy tetején a kis falvakban, megjött az ismeretlen vendég, és nem tudták, hogyan lehet vele élni, ma pedig azt nem tudják az ott élők, hogy hogyan lehetne nélküle élni. Első ránézésre sehogy. Nem lenne villany nélkül semmilyen közszolgáltatás, nem lenne vízellátás, szennyvízelvezetés és -kezelés, nem nyitna ki a bolt, megállna a közlekedés, nem lehetne vendéget fogadni, nem lenne elérhető sem orvos, sem rendőr, sem tűzoltó. Villany nélkül leállna minden.

Az energiaválságban észre kell vennünk azt a sok-sok ezer embert, aki igaz, észrevétlenül, de azon dolgozik, hogy minden pillanatban legyen, elérhető legyen és elegendő legyen az az energia, ami a mindennapi életünkhöz és a gazdaság működéséhez szükséges. Vegyük észre a jelen helyzetben azokat, akik lassan éjt nappallá téve azon vannak, hogy legyen elég energiahordozónk az előttünk álló télre. Vegyük észre azokat, akik bányákban, erőművekben, olajfinomítókban nehéz fizikai munkát végezve állnak helyt nap mint nap. Vegyük észre azokat, akik létfontosságú létesítményeket tartanak fenn és tartanak biztonságban. Vegyük észre azokat, akik energiaszállító, -tároló és -elosztó rendszereket működtetnek, szabályoznak, tartanak karban. És vegyük észre azokat is, akik üzemzavarokat hárítanak el, ha kell, a legmostohább körülmények között, testi épségük kockáztatásával. Vegyük észre, hogy sok-sok ezer ember vállvetve csodálatra méltó összehangoltságban dolgozik egymás keze alá, és vegyük észre azt is, hogy mindez értünk van.

Köszönet és hála mindazoknak, akik az energiaellátás biztonságáért dolgoznak és küzdenek ezekben a nehéz napokban. Amikor a villanykapcsoló felé nyúlunk, akkor egy pillanatra legyünk tudatosak, akkor érezzük meg őket. Mert lehet ugyan, hogy úgy néz ki, hogy az egónak áll a bál ezen a világon, de a végén úgyis kiderül, a végén mindig kiderül, hogy egymás nélkül semmire se mennénk, a végén úgyis kiderül, hogy egymás nélkül semmire se megyünk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ahogy szokták mondani, a remény hal meg utoljára, és én remélem, hogy lesz olyan politikai vita, amely nemzeti ügyben hozzásegít minket ahhoz, hogy valóban kialakulhasson egy nemzeti konszenzus. Az oktatás ügye ilyen nemzeti ügy. Szükség lenne valóban egy nemzeti politikai konszenzusra, és ahhoz pedig, hogy ezt megcsináljuk, megalkossuk, tényleg tisztán és nyíltan kellene azt a helyzetet leírnunk, amiben vagyunk. Ez a mai vita, úgy látom, hogy sajnos nem visz el minket eddig a pontig. Igazából nem is vihet el, hiszen maga a szándék, a politikai vitanap létrehozóinak szándéka nem ebbe az irányba mutatott.

Tudják, én emlékszem arra a talán első oktatáspolitikai vitára, ami ebben a Házban 1992-ben volt. Olyan szerencsém volt, hogy itt lehettem és részt vehettem ebben a vitában. Tudják, az a helyzet, hogy azokban a nehéz időkben, amikor tényleg egy totalitárius rendszer összeomlása temetett maga alá mindent és nagyon sok embert, akkor ez a Ház képes volt egy értékalapú vitát lefolytatni az oktatási rendszerről. Olyan kérdés került szóba, hogy például milyen iskolaszerkezetet támogassunk, és mi azon az állásponton voltunk, hogy a 8+4 osztályos rendszer jó, amellett kell kiállni, mert demokratikus, mert abba az irányba mutat, hogy a társadalmi csoportok idő előtti elkülönülését tudja moderálni, hogy ne különüljenek el az elitek egyébként más osztályoktól, és hogy a gyerekek együtt élve tanulják meg a másikat. Erről szólt a vita, és tudják, sokkal kevesebb személyeskedés és vádaskodás volt benne. Úgyhogy erre a mai vitára, a harminc évvel ezelőtti vitára visszaemlékezve nem lehetünk olyan igazán büszkék.

Ami pedig Heves megyét illeti, merthogy Lőcsei képviselő úr megszólított, hogy hol vannak a Heves megyei képviselők. (Rétvári Bence: Hol van? Ő nincs itt.) Annak kapcsán is egy-két dolgot azért jó a figyelmükbe ajánlani, és a visszamutogatással kapcsolatosan azt szeretném mondani, hogy ami egyszer megtörtént, az kitörölhetetlenül beépül a jelenünkbe. Ez a világ rendje; ha letagadjuk, akkor is, ha megtagadjuk, akkor is. És nincs miért letagadni, és nincs miért megtagadni, mert még a rossz dolog is egyet hozott nekünk: tapasztalatot. És ez a tapasztalat, ez egy fontos dolog a számunkra.

Például Heves megyét illetően, iskolafenntartást illetően az egy fontos tapasztalat volt 2010-ben, hogy az önkormányzatok, bár mindent megtesznek az iskolájukért…  mert mi fontosabb egy településnek, főleg egy kistelepülésnek mi lenne fontosabb, mint az iskolája meg az orvosa, meg az óvodája, meg az idősei? Mi lenne fontosabb?! Mindent megtesz érte erején felül is. Ezt tették, igen, 2010 előtt is, egy olyan világban, amikor ez ahhoz vezetett, hogy eladósodtak reménytelenül, ráadásul devizában. És ez tény.

Heves megyével kapcsolatban azt tudom önöknek mondani, hogy 2010-ben azzal kellett szembesülni  mint a megyei közgyűlés elnöke, rövid ideig az is lehettem , hogy csődbe mentünk, mert 12 év szocialista megyekormányzás után 6 milliárdos adósságot hagyott hátra az előző kurzus, és a 6 milliárdos adósság maga alá temetett iskolákat, kollégiumokat, idősotthonokat, szociális intézményeket, közgyűjteményt és kulturális intézményt, merthogy erőn felül persze mindenki beletette. Miből? Adósságból. Az a helyzet, és ez is tény, nem kell ezért örömtüzeket gyújtani, de tény, és álljunk már hozzá azért mégiscsak tisztességesen, tény az, hogy ebből a helyzetből az önkormányzatokat, rengeteg kistelepülést és nagy települést ez a kormány, az Orbán-kormány segített ki. Ez a helyzet, és ezért helytelen úgy beállítani, és nem fair, ahogy Szabó Sándor képviselő úr, jegyző úr beállította, hogy ezt lenyúltuk. Hát, tönkrement volna mindenki, mert mindent megtett, a maga részéről mindent megtett. Egy válságos időben valóban az életveszély, hogy beleengedjük az önkormányzatokat egy eladósodási csapdába. Tehát ez egy fontos tapasztalat, és ezt illik mindig figyelembe venni a döntéseinknél.

Aztán még egy, amit szintén Lőcsei képviselő úr mondott, abban teljesen egyetértek, hogy azon kell dolgoznunk…  mert miről is beszélünk legelsősorban, amikor oktatásról beszélünk? Miből kell kiindulnunk? A gyerekből. Az egy nagyon fontos dolog, hogy a gyerekeknek az iskola elérhető legyen, méghozzá, ha lehet, minél közelebb legyen. Ebből a szempontból nem volt jó az, hogy egy csomó falusi iskola bezárt, tönkrement, csődbe ment. Mindent elkövettünk, és azért ebben is lehetnének méltányosabbak velünk szemben, hogy a kistelepülési iskolák megmaradjanak. És azt tudom önöknek mondani, hogy nagyon sok a probléma nyilván, de hogy az elmúlt évtizedben soha nem látott mennyiségű forrás érkezett a kistelepülési iskolákhoz, ez megint csak tény. Ez persze önmagában, hogy megújultak infrastruktúrájukban, az épületek, a felszereltség, egy csomó képzés társult ehhez, mindent nem old meg, de egy óriási lépés előre. Jó lenne, ha ebben is legalább méltányosak lennének, és nem söpörnék le ezt az asztalról úgy, mintha semmi nem történt volna. Még egyszer mondom, nem lehet, volt régen az az induló, hogy a múltat végképp eltörölni, az nem megy. Még a saját múltunkat sem, önök sem tudják a saját múltjukat, mi sem tudjuk a saját múltunkat, és nem is akarjuk eltörölni.

A másik, hogy az is legyen tiszta, mert elhangzott szintén Lőcsei képviselő úrtól Gyöngyöspata neve. Reméltem, hogy erről már nem kell beszélni, de ha már elhangzott, akkor még egyszer tegyük tisztába ezt a dolgot! Ez nem cigánykérdés, nem „cigány és nem cigány” kérdés. Ez annak a kérdése, hogy minden gyereket megillet a biztonsághoz való jog, mindenkit, származásra, mindenféle háttérre való tekintet nélkül. De az is biztos, hogy egy iskolában, ha nincs biztonság, ha egy iskolában az erőszak a mérvadó, akkor ott sem tanítani, sem tanulni nem lehet.

(20.10)

Az iskolának egy alapvető tézise az, hogy rend a lelke mindennek. Ennek a bölcsességnek az igazságát ne söpörjük le az asztalról az új korok forradalmi hangulatával! Tehát az iskolaőrségről is megint kár volt önöknek azt állítani, hogy rendőrök szállják meg az iskolát, kár volt önöknek azzal hergelni szülőket, egyébként teszem hozzá, külföldi pénzből, mert guruló dollárok oda is eljutottak. Tehát akik a gyöngyöspatai balhét csinálták, és Gyöngyöspata nevéből szitokszót csináltak, ők megint csak hogyhogy nem, ilyen guruló dollárokból gazdálkodtak. De kár volt riogatni, kár volt hisztériát kelteni, mert az a helyzet, hogy most már többéves tapasztalat után azt tudjuk mondani, nincs gumibotozás, nincs bilincselés. Megelőzés van, tudják? És akkor is elmondtuk önöknek, hogy ez nem egy mindenható eszköz. A megelőzés nagyon fontos. Elmondtuk azt is, hogy kellenek, igen, az iskolapszichológusok, kellenek az iskolai szociális munkások, és az a helyzet, hogy az ő számuk meg egyre inkább emelkedik.

Nem vagyunk optimális helyzetben, nagyon drámai folyamatok játszódnak le sajnos, ha beismerjük, ha nem, de az a helyzet, hogy a biztonság mindenkit megillet. A szülőt is megilleti, hogy biztonságban tudja a gyerekét, és az iskolaőr egy prevenciós jelenlétet biztosít, és a tapasztalatok igazolják, hogy amit mondtunk, azt az élet igazolta. És ne ítéljék el azokat az iskolákat, azt a több száz iskolát, aki kérte. Nem rájuk lett erőltetve, erőszakolva, kérték. Ők kérték, mert úgy gondolták, hogy segít rajtuk. És most még vannak pluszban iskolák, akik szintén kérik. A helyzet az, hogy kár volt hangulatot és hisztériát kelteni ezzel kapcsolatban.

És még egy dolog, ami talán a figyelmükbe ajánlható, hogy nem csak kisebbség van. A kisebbség egy nagyon fontos társadalomalkotó erő, de van többség is, és a többségnek is vannak jogai. Nem mindig a devianciának kell elsőbbséget adni, és nem mindig az abnormális a felsőbbrendű, és ezt Gyöngyöspata kapcsán mondom, hogy azoktól az emberektől, akiktől a politikai érdekek miatt, politikai szándéktól vezettetve, Gyöngyöspatát meg nem ismerve elvették a becsületüket, az ő településük nevének a becsületét, akiknek a településnevéből egy szitokszót csináltak, azoknak a nevében is azt tudom mondani önöknek  mert beszélhetek az ő nevükben , hogy kár volt, sajnálatos dolog volt. És tudják, ha valaki ebben az ügyben megszólal, akkor nem árt, ha elgondolkodik azon a szintén bölcs kijelentésen, hogy a tájékozatlanság mindig felszaporítja a bátorságot meg a hangerőt, a tájékozottság pedig mindig alázatosabbá tesz. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gyermekvédelemről szeretnék beszélni a költségvetés kapcsán, de mivel az előzőekben jó néhány felszólalást meg tudtam hallgatni, ezért engedjék meg, hogy egy kicsit tágabb keretbe helyezzem mondandómat.

Ha ma a világ állapotát  a világ állapotát  egy szóval kellene leírni, akkor az az egy szó a válság. És ez igaz, és nagyon is igaz Európára. De gazdasági válság van, világszintű. Hadd idézzem önöknek, hogy az Egyesült Államok elnöke szombaton jelentette be, hogy kétpárti megállapodás törvénybe foglalásával elkerülték Amerika első államcsődjét. Mit mondanának erre azok a baloldali képviselőtársak, akik az Orbán-kormánynak tudják be a gazdasági válságot?

(18.40)

Gazdasági válság, háborús válság, ökológiai válság, migrációs válság, hadd ne folytassam a sort! Minden szinten olyan bizonytalanság lett úrrá az életen, ami a megszokott kereteket, feltételeket egész egyszerűen átírja. És ha egy szót kéne mondani arra, hogy mi az, amire egyébként mindenki vár, és amire a legnagyobb a kereslet, akkor ez a „biztonság” szó a „bizonytalanság” ellentéte. Ez a biztonság és a biztonsági pontok azok, amelyeket meg kell találni a mai magyar kormánynak is ahhoz, hogy energiákat és cselekvési potenciált tudjon felszabadítani, mert egy biztos: a bizonytalanság közepette tétlennek nem lehet maradni. Ennek a költségvetésnek legalább három ilyen pontja van, ami biztonsági pontot jelent: az egyik a család, a másik a munkahely és a harmadik a béke. Úgy gondolom, ebben megegyezhetünk, hogy ezek a pontok valóban biztonsági pontokként tudnak erősíteni minket.

Ha a költségvetésről beszélünk, nyilván ez egy különösen nehéz helyzet, amiben most vagyunk, de egyébként én nem emlékszem olyan költségvetésre még az elmúlt évtizedből, amelyet az ellenzék támogatott volna, nem emlékszem olyanra, amelyről nem mondta volna el, hogy ez össze fog omlani, ez úgy hibás, ahogy van, és ez nem fogja megérni az évet. (Varga Zoltán: Így is volt!  Kálmán Olga: Így is történt!) Azért ezek a vádak  egy évben került átírásra a költségvetés  évtizedeken keresztül nem voltak valósak, és nem jöttek be, mindenféle vádaskodás ellenére.

Most ami pedig a gyermekeket illeti meg a gyermekvédelmet illeti, ha valahol van szükség és valahol elengedhetetlen a biztonság, akkor az pont az ő ügyükben elengedhetetlen, mert a gyermekek egészséges fejlődése bizonytalan, biztonságát elvesztő környezetben egész biztosan komoly károkat szenved. A gyermekvédelemnek pedig az első számú színtere, a legbiztosabb, a leghatékonyabb és egyébként a legtermészetesebb színtere a család. A gyermekvédelem területére értjük az összes gyermeket, nyilván a veszélyeztetett gyermekek külön figyelmet érdemelnek, de a gyermekvédelem legfontosabb területe, még egyszer mondom, a család. És ebből a szempontból ez a költségvetés igenis szolgálja a gyermekvédelmet, mert 3300 milliárd forintot tart meg a családoknál, ennyi a családtámogatási rendszernek az összege a következő évben.

Ezen belül hadd hívjam fel a figyelmüket olyan tételekre, amelyek szintén gyermekvédelmi szempontból nagyon fontosak. Az egyik ilyen a gyermekétkeztetés feladata, amire a következő évben több mint 105 milliárd forint fog jutni, ez egyébként a tavalyi évhez képest is 75 milliárddal több. A gyermekétkeztetés pedig már bebizonyította többször, hogy igenis súlyos, veszélyes helyzetekben tudja akár gyermekek életét is megmenteni. Olyan helyzetekben is a gyermekétkeztetés mentett meg gyermeket a halálra éheztetéstől, ahol nem egy rossz sorban lévő család, hanem egy jobb sorban lévő, kiegyensúlyozott anyagi helyzetben lévő család döntött úgy, hogy fénnyel eteti a gyermeket, és ha a gyermek nem kerül óvodába a kötelező óvodáztatás keretében, és nem kapja meg az étkeztetést ingyenesen, akkor valószínűleg ő sem tudta volna elkerülni a tragédiát.

Arra is szeretném felhívni a figyelmüket, hogy az ingyenes tankönyvellátás mértéke, összege is bővül a következő évben, és azt hiszem, ez sem lebecsülendő.

Ami pedig a veszélyeztetettséget illeti, itt nyilván az államnak van meghatározó szerepe, ugyanakkor ez a feladat sem teljesíthető kizárólag úgy, ha az államra hagyatkozunk, hiszen ez is egy össztársadalmi feladat. Itt nagyon fontos a jelzőrendszer további erősítése és kibővítése, mert azok a veszélyek, amelyek jelentkeznek, azok a szociális, egészségügyi és lelki veszélyeztetések, amelyek jelen vannak, új területeken is megjelennek, olyan új területeken, amelyek sokkal nagyobb mértékű és ma még fel nem mérhető hatású, hosszú távú hatású veszélyeket hordoznak magukban. Például a digitális vagy internetes világ körére gondolok, ahol már egy generáció felnő lassan úgy, hogy a kezéhez nőtt az érintőképernyő.

Az adatok eléggé megdöbbentőek és vészjóslóak, de mindenképpen figyelemfelkeltőek, hiszen a felmérés, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság végzett el, azt mutatja, hogy a 8-15 éves gyerekek körében, ebben a korosztályban napi közel négy órát bámulják a gyermekek a telefont, a 10-15 évesek között pedig háromból két gyermek már a közösségi médián van, használja ezt a médiát, és láthatóan az itt felbukkanó tartalmak már elég komoly veszélyt jelentenek és elég komoly befolyást jelentenek, mintegy olyan függőséget okoznak, amit nyugodtan hasonlíthatunk akár a drog-, alkohol- vagy nikotinfüggőséghez, hiszen már tudományosan is igazolták, hogy ezen tartalmak fogyasztásának hatására az agy úgynevezett jutalomhordozót, dopamint választ ki, ami gyakorlatilag ugyanaz a mechanizmus, ami az egyéb függőségeknél is jellemző.

A veszélyeztetés kapcsán és a jelzőrendszer kapcsán azt is el kell mondani, hogy egyre továbbra is fokozottan figyelni kell, forrást kell biztosítani, mégpedig arra, hogy a gyermekekkel szemben megnyilvánuló erőszakot nemcsak hogy vissza tudjuk szorítani, hanem fel tudjuk számolni. Lehet, hogy ez egy lehetetlen célnak tűnik ebben a mai világban, de aki ebben a mai világban a lehetetlent nem próbálja meg, az azt sem éri el, ami elérhető, ami lehetséges. Itt az erőszak kapcsán továbbra is a zéró tolerancia álláspontján vagyunk, bármilyen erőszak, fizikai, lelki, érzelmi erőszak, vagy akár a pedofília, vagy akár a transzneműség, vagy akár a gender-, vagy akár az LMBTQ-propaganda kapcsán.

Számos lépést tettünk jogszabály-módosításokkal is, ami a megelőzést szolgálta meg az elrettentést szolgálta, illetve létrehoztunk olyan szervezetet is, amely legalább az oktatás területén, az oktatási intézményekben az iskolaőrség intézményén keresztül szintén megelőző tevékenységgel, visszatartó tevékenységgel az elmúlt években radikálisan csökkentette az iskolai erőszakos esetek számát, és ezt a rendszert továbbra is fenn kell tartani.

Ami pedig a szexuális irányú erőszakot illeti, ott komolyan fel kell mérnie mindenkinek, aki egyébként ehhez statisztál vagy támogatja, hogy mégis mit csinál, mert lehet, hogy tudatlanságból  ez a jobbik eset  statisztál olyanhoz, aminek egyébként pénzben ki nem fejezhető kára van, miközben egyébként az egész a pénzről szól. Ezt is lehet látni, ma már az is világos, hogy milyen milliárd dolláros tőkés körök állnak az egész LMBTQ és a transzneműség mögött, miközben a fejlődéslélektan egyértelműen igazolta, hogy a felnövekedésnek van egy meghatározott rendje és meg nem kerülhető szabályai, és aki ebbe belezavar, aki ezt megzavarja, az nem tudja, hogy mivel játszik és milyen károkat okoz.

Úgyhogy evvel kapcsolatosan a jelzőrendszer kiszélesítése, erősítése szükséges, mert semmi keresnivalója és főleg büszkén nincs keresnivalója ilyen természet-, teremtés-, isten- és élettagadó nézeteknek a gyerekeink között. Hagyják őket békén! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(18.50)