Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánok ijesztgetni senkit a normál időkerettel, hiszen a töredékét sem fogom kihasználni ennek. Nagyobb vitára számítottam, ezért ért engem is kicsit váratlanul az, hogy több felszólalót már nem látni a táblán. Amiről viszont beszélgetnünk kellene, az az, hogy mégis hogyan gondolja hosszú távon a jogalkotó ezen mamut-, illetve megacégek esetleges megadóztatását. Még egyszer mondom, hozzám a gondolat közel áll. Arról viszont nem látom a pontos víziót az elhangzottak alapján, hogy különböző szűrők beépítésén, korrekciós javaslatokon túl, tehát azokon túl, amiben meg tudunk állapodni egymással, mégis hogyan képzeli el a jogalkotó azt, hogy hosszú távon legalább a közteherviselés irányába mozdítja el ezeket a társaságokat.

Látjuk azt, hogy a különböző francia és német kísérletek, ahogy említettük, elhasaltak ezen a fronton. Ez a 3 százalékos átalányadózásban gondolkodó történet pedig annyiból tűnik csonkának, hogy mit kezdünk azokkal az országokkal, amelyek az alacsonyabb kulcsokat hosszabb távon is fenn akarják tartani, vagy anyagilag érdekeltek egy olyan rendszer fenntartásában, amelynek értelmében magukhoz tudják vonni azt a tőkét, azt a bevételt, amelyet nyilván nem akarnak megadóztatni a közteherviselés szabályai szerint ezek a cégek abban az esetben, ha vannak olyan paradicsomok, ahol ki lehet bújni a kötelezettség alól. Éppen ezért arra kapacitálnám nemcsak Magyarország Kormányát, de az összes európai országét is, ha lenne rá lehetőségem, hogy a járványhelyzet okozta válság levonultával, de már a válság ideje alatt is gondolkozzanak azon a közös megoldáson, amely semmiképp nem jelenthet szuverenitástranszfert Magyarország részéről. Ehhez ragaszkodom, és nagyon bízom benne, hogy a parlament döntő többsége szintén arra szorítkozik, hogy szuverenitástranszfer ne forduljon elő, tehát ne kelljen nekünk jogköröket Brüsszelnek vagy akárki másnak adni annak érdekében, hogy szabályozzuk azokat a megatársaságokat, amelyek a mi piacainkon okoznak esetleges károkat. Tehát legyen nemzeti megoldás, persze, de ha nem harmonizáljuk ezeket a nemzeti megoldásokat, akkor attól tartok, hogy létrejönnek a Svájcok, létrejönnek az adóparadicsomok, a semleges államok, amelyek magukhoz fogják vonzani azt a tőkét, amit egyébként itt akarnánk megadóztatni tisztességes körülmények között.

Úgy érzem ezt a vitát korrektnek és úgy érzem lezárhatónak, ha a kormány valamely képviselője részéről elhangzik az, hogy mégis milyen úton-módon kívánják ezt a rendszert a közteherviselés felé vinni. Nyilván senki nem akarja a Facebook  idézőjeles  szerzett jogait elvenni, de azért azt látni kell, hogy semmi nincs ingyen a világon, és az ingyenesség mítoszát közös felelősségünk lenne lerombolni. Ezek nem ingyenes hálózatok, nem ingyenes szolgáltatások, mindannyian fizetünk értük, egyrészt az adatainkkal, másrészt a privát szféránk egy részével. Harmadsorban pedig közös felelősségünk az is, hogy leszámoljunk az ingyenes hírek, az ingyenes értesülés mítoszával. Ha nem fizetjük meg az oknyomozás árát a szolgáltatási rendszer valamelyik pontján, akkor egyre zuhanó színvonallal és egy egyre erősebb véleménybuborékkal fogunk találkozni. Az utóbbi tíz év folyamatai efelé mutatnak, és szerintem ez nem egy jó irány. Most a járvány okozta válsághelyzet lehetőséget teremthet arra, hogy ezt kollektíven átgondolják Európa vezetései, és ezen törvényjavaslat mellé vagy azt követően benyújtsanak egy olyat, amely valódi európai megoldást kínál. De még egyszer mondom, tőlem a cseh modell vagy cseh felvetés sem áll távol, amely az OECD-országok egészére vonatkoztatja ezt a rendszert. Én ezt is járható útnak tartom, csak valamelyiken induljunk el végre. Köszönöm a figyelmet.