Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. KOVÁCS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kamarai Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit elbizonytalanodtam, hogy tulajdonképpen minek a vitáján veszünk is most részt. De ha megengedik, én visszatérnék az egészségügyi salátatörvényhez, amelynek a vitáján vagyunk most itt. Nem fogok elkalandozni semerre, maradnék szigorúan a tárgynál és lehetőleg a tényeknél.

Én 13. éve vagyok tagja ennek az Országgyűlésnek, és az életem folyamán már sok valódi törvénymódosítást, gyökeres törvénymódosítást is megéltem már, de miután megvannak az egészségügyi törvény keretei, ez az úgynevezett, nem túl jó a kifejezés, salátatörvénnyel történő módosítás általában ennek az egészségügyi kerettörvénynek a jobbító szándékú módosításairól szól. Így van ez ebben az esetben is.

(20.40)

Emlékszem én olyan salátatörvényre is, amely nem biztos hogy feltétlenül minden területen a jobbítás szándékával hívatott életre. Az egészségügyi ellátás egészét nézi maga ez a törvénymódosítás: az alapellátástól a járóbeteg-ellátáson át a fekvőbeteg-ellátásig, és a szociális ellátó területtel összefüggésben is vannak elemei.

Az alapellátás kérdésében egy dolgot nagyon fontos tisztázni. Mint ahogy hallhattuk a mai napon, alapellátási körzetek elég nagy számban vannak, dominánsan vidéken vannak nagyobb számban (Folyamatos zaj az ellenzék soraiban.  Nacsa Lőrinc: Cssst!), de mint kiderült, ami valaha elképzelhetetlen volt, Budapesten is szép számmal vannak olyan háziorvosi körzetek, amelyek nincsenek pillanatnyilag ellátva. Ez a törvény egy olyan lehetőséget biztosít minden magyar önkormányzat számára, hogy akár az egyébként korábban  mondjuk még ma is  kötelező feladatként szereplő alapellátásról is lemondhat az önkormányzat abban az esetben, hogyha nem tudja ellátni ezt a feladatát. De le sem kell mondaniuk olyan, főleg nagyon kicsi önkormányzatoknak, ahol egyébként több összevont alapellátásnak, háziorvosi körzetnek az ellátása együttesen történik. Itt az állam be kíván lépni ebbe az ellátási formába, mert ott, ahol főállású háziorvos nincs  tudom, hogy vannak kistelepülések , vagy éppen a kártyaszám olyan alacsony, nem lehet megfelelő szintű ellátást nyújtani az alapellátás területén.

Engem egyébként a saját választókerületemben város is megkeresett, és kisebb település is megkeresett azzal az igénnyel, hogy ő a saját alapellátási feladatáról nagyon szívesen lemondana önként, és nem központi beavatkozással, az állam javára. Ennek pedig van egy olyan eleme, ami nagyon lényeges, amit az államtitkár úr elmondott, hogy akik akár helyettesítéssel is ellátják ezeket az alapellátási feladatokat, amiért ők felelősek, reggel 8 órától délután 4 óráig kötelesek a hozzá tartozó kártyaszám alapján  aminek a kártyaszámemelésével én maximálisan egyetértek a felnőttellátás területén, a gyerekellátásnál megfelelő a jelenlegi rendszer , és ezt követően, délután 4 órától, ahogy én a tervezetben olvastam, 16 órától 22 óráig van nagyjából járásméretenként egy olyan hely, ahol elérhetően konkrétan tartózkodik háziorvos, majd ezt követően, 22 órától másnap reggel 8 óráig a Mentőszolgálat lép be ebben a kérdésben, ott sem a teljes körű ellátást biztosítva, hanem diszpécseri vagy annál magasabb szintű szolgáltatással együtt megfelelő irányítással próbálja a bajba jutott embereket az ügyeleti ellátásban segíteni.

Miért fontos ez a nappali, illetve délutáni meghosszabbított alapellátási készenlét, ügyelet?  mindegy, hogy minek nevezzük. Azért, mert  mint már képviselőtársaim közül többen mondták  a tanácstalanság valóban odavezet, hogy a betegek vagy a segítségre szorulók az ilyen problémákkal többnyire a hozzájuk legközelebb lévő kórháznak vagy éppen járóbeteg-ellátásnak a sürgősségi ellátórendszerét keresik fel, amiből az következik, hogy ott óriási számban torlódnak össze betegek, holott lenne olyan hely, ahova fordulni tudnának. Ez tehát az alapellátás területén egy fontos lépés, és a mentők belépése is megfelelő itt, ugye, a mentőnél sürgős ellátásban a 15 perces hozzáférés van meghatározva.

Az államtitkár úr sokszor mondta már, de a járóbeteg-ellátással kapcsolatban szintén megkerestek vidékről, Budapestről, Pest környéki területekről, hogy vannak olyan önkormányzatok, amelyek  ahogy képviselőtársam mondta  olyan sok pénzt és mindenféle áldozatot fektettek bele a saját rendelőintézeteikbe, itt elhangzott a VIII. és a IX. kerület kérdésköre, hogy nem szívesen mondanának le erről a feladatról. De az államtitkár úr erre már körülbelül öt alkalommal válaszolt, hogy aki pillanatnyilag mindenképpen meg akarja tartani, és kedvezni, segíteni szeretne a lakosainak, annak erre a lehetősége a jelenlegi tervezet szerint a következőkben meglesz, illetve meglehet. Aki viszont ezt nem tudja ellátni, és nem akarja  nálam is több ilyen település van , ők lemondhatnak az állam javára a járóbeteg-ellátási formáról.

A fekvőbeteg-ellátásnál kétfelé bontanám majd a mondanivalómat. Ott valóban 2012. január 1-jével a kórházi ellátás kapcsán, ahogy képviselőtársam, mondjam azt, hogy főigazgatótársam mondta  mert mind a ketten voltunk ilyen pozícióban éppen akkor, én abban a ciklusban akkor éppen az Országgyűlés Egészségügyi bizottságát vezettem , valóban egyetlenegy olyan önkormányzattal sem találkoztam akkor, többnyire megyei és városi önkormányzatok tulajdonában működtek ezek a fekvőbeteg-intézmények, kórházak egyszerű megfogalmazással, egyöntetűen lemondtak az állam javára erről az ellátási formáról, és ott valóban sikerült bizonyos korrekciókat végrehajtani, és reményeim szerint hellyel-közzel, nem biztos, hogy mindenütt egyforma sikerrel, de az ellátás színvonalán mégis javítani.

Az ellátást a fekvőbeteg-intézményekben valóban teljesen kétfelé kell bontani, ugye, az aktív és az úgynevezett krónikusellátási formákra. Az aktív ellátás kérdésében én itt nem kívánok semmit mondani, annyit talán igen, hogy ebben a megyei összevont ellátási rendszerben, ahol mikor még mi voltunk, megyei, most vármegyei kórházaknak a vezető szerepe istenigazából nem nagyon kérdőjeleződött meg senkiben, mert a megyei, megyénkénti vagy ilyen, nagyjából ilyen méretben a progresszivitások között azért általában jobban felszereltek voltak ezek az intézmények, de ott sem állt meg az élet, mert hogyha a megyei kórház egy megye vagy egy adott ellátási terület, Budapest valamelyik ilyen megyei szintű vagy nagyobb kórháza nem boldogult a beteg ellátásával, akkor még az egyetemi klinikák, illetve az országos intézetek az ellátás csúcsán még mindig tudtak segíteni a bajbajutottaknak.

A krónikusellátási területen a kérdés nagyon-nagyon sok pólusúnak mondható. Valamilyen szintű krónikusellátása kell hogy legyen kivétel nélkül minden kórháznak, főleg amelyek aktív ellátással is bírnak, mert amikor az aktív ellátás köréből kikerül egy beteg…  és képviselőtársam mondta, hogy beteg, igen, általában akik ezen a területen vannak, még hogyha a szociális ellátás területén kerülnek is majd ellátásra, általában nem kizárólagosan gondozottak, rászorulók, hanem általában betegek, és általában olyan életkorban kell hogy hozzájussanak ehhez az ellátáshoz, amikor ennek elérkezik az ideje.

Itt az államtitkár úr említette ezt a közel 2800-3000 ágyat, ami valóban az egészségügy keretein belül van, de két ciklussal ezt megelőzően ez egyáltalán nem így működött, hogy ki milyen feladattól szeretne megszabadulni vagy mit szeretne továbbadni, mert akkor az akkori szociális államtitkárság vagy tárca, a tárcának az a része azzal a kéréssel fordult az akkori úgymond népjóléti bizottsághoz, hogy az egészségügyi ellátórendszertől  akkor nem 26, hanem 30 ezer ágyról volt szó  szeretnék ezt az ágyszámot átkérni, átvenni a szociális ellátás területére, és ezt az ellátási formát ott egységesen megoldani. Mert azért azt be kell látni mindannyiunknak, hogy az nem teljesen elfogadható, hogy…

Még valamit talán! Egy kórházi ellátás keretein belül a krónikusellátás is  ha el tetszenek ezt hinni, ha nem, akkor is mondom  többe kerül fajlagosan, mint mondjuk, egy kifejezetten szociális ellátási területen való ellátási forma, de valahol egységesíteni kell, mert az ápolási díjaknak a köre sem egységes, tehát ebben az ellátottaknak és az ellátóknak a körét is egységesen kell kezelni, nagyjából és egészében egységes jövedelmi viszonyokkal, ugyanolyan feladatokkal.

(20.50)

S az is szerepel a törvényben, hogy ha valaki az egészségügy területéről átkerül a szociális ellátás területére a munkakörében, akkor választhat a két lehetőség közül, azaz lehet közalkalmazott is, illetve a korábbi egészségügyi jogviszonyát is megtarthatja. De a jövedelmi viszonyokat itt is nagyjából egalizálni kell, illetve kellene.

A térítés kérdése egy nagyon fontos dolog. Ezt egységesíteni kell. De azért egy dologra mindenképpen érzékenyek kell hogy legyünk szociálisan. Nevezetesen, ha a mai napot veszem, akkor én már 48 éve élek az egészségügyi ellátás területén, de még egyetlenegy olyan esetre sem emlékszem a múltamból, hogy bárkit is bármilyen formában kitettünk volna az utcára, vagy hazaküldtünk volna a fűtetlen, hideg lakásába, vagy bármilyenféle problémát okoztunk volna, mert ezt a szolidaritás alapján senki nem engedheti meg magának. Tehát egy olyanfajta hálót mindig be kell ebbe építeni, hogy akik ténylegesen önhibájukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe, mindenképpen kapjanak ellátást. Tudom, hogy nem a szociális törvény vitájáról van szó, de azt nem árt hangsúlyozni, hogy mi magunk is, az egyén is, a család is, a különböző egyházi karitatív és bármilyen szervezetek, és maga az állam is együtt és komplex módon kell hogy ebben az ellátási formában legyen. Nem kell szétdarabolni, hogy kinek mi a felelőssége, egy a lényeg, hogy aki rászorul, mindenféleképpen kapjon ellátást.

A bérek tekintetében van egy nagyon fontos kérdés. Az orvosbérek rendezésében valóban egy nagyon komoly előrelépés történt, szerintem ez senki számára nem képezi vita tárgyát. De az egy nagyon fontos megállapítás, amit államtitkár úr mondott, hogy az orvosi, illetve az ápolói bérek arányával mindenképpen az uniós normák irányába kell hogy lépjünk, mert a mai napon az orvoslétszámnál  ahogy képviselőtársam is mondta  az ápolás területén dolgozó munkatársak létszáma talán még fontosabb, illetve komolyabb megoldást igényel.

Amit Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony mondott, azzal kapcsolatban szeretném nem politikai kontextusba helyezni, amit mondok. Én 2006-ban egy megyei kórháznak voltam a főigazgatója. Rendkívül könnyen lehet dobálózni azzal  ne tessék haragudni! , hogy tessék az OPNI-t újraindítani. Nem! Azokat az ágyakat, amiket akkor leépítettek, azokat a dolgozókat, akiket akkor ténylegesen utcára tettek, nem lehet visszapótolni. Azért nagyon nagy a felelőssége itt az Országgyűlésnek és mindenkinek, hogy ilyen és ehhez hasonló intézkedésekre ne kerüljön sor, mert akit egyszer megkeseredve ebből a rendszerből eltávolítottak, ő soha nem fog ebbe a rendszerbe visszajönni. És ez a hiba nem orvosolható.

A finanszírozás kérdése is fölmerült több alkalommal. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést kérek, csak egyetlen mondat. Valóban, most bázisfinanszírozás van még pillanatnyilag, a Covid tette ezt, még nem tudtunk erre visszatérni. És egyetlen zárómondat: a vidék egészségügyi fejlesztésére nagyon sokat fordított a kormány, 600-700 milliárd forint közötti összeget, s ugyanennyivel indítja a budapesti fejlesztést is. Én azt kívánom, hogy mind a vidék, mind Budapest fejlesztése egységes legyen mindenki számára, aki ezt igénybe veszi. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)