Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy költségvetési vita világok harca, és rengeteg témakört a saját véleménybuborékából szemlél mindenki, ugyanakkor van egy kétségkívül kudarcos terület, amellyel szembesíteni szeretném a kormányt, ez pedig a lakhatás kérdésköre.

Magyarországon, túlzás nélkül, kettészakadt a társadalom, egy nagyon szűk körnek mérhető és egyébként kiemelt kedvezményeket biztosít ez a kormányzat, extra módon kedvezményezi, kényezteti őket, és egy nagyon széles kör számára pedig minimális  idézőjeles  morzsákat vagy éppen annyit sem csepegtet. Mintegy 2,5 millió honfitársunk küzd a lakhatási szegénység különböző tüneteivel, ez ugye, a mélyszegénységtől kezdve a felújítási programok hiányáig egy elég széles skálán mozog, de kétségkívül 2,5 millió honfitársunk tartozik abba a körbe, aki nem kapott az utóbbi 11 évben érdemi segítséget a lakhatási gondjai kapcsán.

Eközben a mai napon már szóba került, hogy a lakáscélú előtakarékosság fiatalok és kispénzűek számára érdemi lehetőséget tartogató állami támogatását megszüntette ez a kormányzat.

(10.40)

Akkoriban még ígérgette, hogy a Rogán-féle lakáslottó fogja ezt majd helyettesíteni bizonyos körben, de talán a Rogán-féle lakáslottó koncepciója az öt legkudarcosabb projektje közé tartozik ennek a kormánynak. Semmiképp nem vádolható azzal, hogy magyar fiatalok számára életesélyeket hordozna magában.

Azt is látjuk, hogy bérlakásprogramot nemhogy nem csinált meg 11 év alatt ez a kormányzat, hanem a meglévő bérlakásvagyont is igyekszik felélni és kijátszani, részben egyébként pont saját kegyencei számára fillérekért, kedvezményes áron. Azt is látjuk, hogy az ingatlanpiacon bekövetkezett egy brutális mértékű árrobbanás, amikor viszont megkérdezték újságírók is, nem csak mi, a területtel foglalkozó miniszter asszonyt, hogy ugyan a CSOK-nak köszönhetően szerintük mekkora drágulás következett be a piacon, a válasz annyi volt, hogy „nem tudom”. Tehát tökéletesen felkészületlen volt a kormány a saját tervezetével kapcsolatban, illetve azzal kapcsolatban, hogy az milyen piaci hatásokat gyakorol.

Államtitkár úr erre egyébként az ÉVOSZ tegnapi nyilatkozata, tehát egy szakmai szervezet nyilatkozata is rávilágított, önöktől, a kormánytól kérik azt, hogy ugyan már oldják meg a nagy tételben történő biztonságos beszerzések szavatolását, már ami az építőanyagokat illeti. Szerintem egy laikus, egy külső szemlélő egy pillanatig nem gondolt volna arra, hogy Magyarország Kormánya keresztülvisz az építőipart érintő változtatásokat anélkül, hogy felmérte volna ennek hatásait. Tehát két forgatókönyvről lehet szó. Önök felmérték a saját módosításuk hatását, viszont nem kezelték ezt a területet, tehát az árdrágulást nem tudták kiküszöbölni, az elképesztően nehéz beszerzéseket nem tudták gördülékennyé tenni, mondjuk, államközi szerződésekkel, egyéb utakon-módokon, a még rosszabb forgatókönyv az, hogy nem is foglalkoztak ezzel az egésszel, csak egy „látványpékség kormányzás” jelleggel a jól hangzó paneleket betolták, utána írattak valakivel ehhez egy törvényjavaslatot, és egyáltalán nem mérték fel, hogy ez a piacon milyen hatásokat okoz.

Mielőtt államtitkár úr megvádolna azzal, egyáltalán nem kívánom bántani a CSOK-ot mint intézményt, én csak az igazságtalanságra szeretnék rávilágítani. Talán önök sem tudják védeni azt, hogy miniszteri fizetéssel tízmilliós kedvezményt lehet zsebre tenni balatoni építkezéshez olyan esetben, amikor az érintett, teljesen mindegy, hogyan ítéljük meg az ő szakmai vagy egyéb tevékenységét, egészen szavatolható módon nem szorul rá erre a kedvezményre. Tehát nem egy olyan kedvezményezettről van szó, akinek az élethelyzetén érdemben javítana ez az összeg, adott esetben hozzásegítené ahhoz, hogy családbővítési szándékait teljesítse. Nyilván nem akarunk senkinek a magánéletében vájkálni, de vélhetően nem egy rászorulóhoz került ez az összeg.

Ugyanakkor azt látjuk, hogy átlagfizetéssel küszködő fiatalok esetében, akik mondjuk, egy albérletből szeretnének kitörni, nem realizálható ilyen támogatási tömeg, hanem csak támogatott bankhitel. Tehát miniszteri fizetéssel tízmilliós kedvezmény, tipikus élethelyzetben pedig kedvezményes bankhitel akkor, ha a közvetítő bank úgy gondolja. Mert a közvetítő bank bármikor mondhatja azt, hogy ő ezt a fiatalt nem tartja hitelképesnek, vagy nem támogatja akkora hitelösszeggel, mint amekkoráról az igénylés szól.

Az ingatlanárak elszállásáról már beszéltünk, de nem beszéltünk talán még az albérletárakról. Számomra kijózanító volt, hogy mennyire XIX. századi a kormány gondolkodásmódja ezt a piacot illetően, hiszen amikor az Airbnb-jelenség megjelent Magyarországon, a sharing economy és más újfajta szolgáltatások elkezdték kivenni a korábbi albérleteket a piacról, méghozzá ezrével, akkor Magyarország Kormánya egész egyszerűen nem értette a problémát. Aztán egy-két évnyi tötymörgés után nem szabályozta ezt a piacot, hanem először belengetett bizonyos tiltásokat, ami szerintem a XXI. században nem egy jó módszer ennek a piacnak a kezelésére, aztán gyáva és férfiatlan módon az egész Airbnb-kérdéskört áttolta az önkormányzatokra, mondván, hogy a forráshiánnyal küszködő önkormányzatok majd rendezzék ezt a kérdést. Magyarország Kormányának nem volt bátorsága ehhez.

Az eredmény: az albérleti díjak bizonyos kerületekben több mint a duplájára nőttek, nem csak a fővárosban, a fizetések minimális növekményét messze-messze meghaladó módon, és fiatalok tömege került olyan helyzetbe, hogy a lakhatásra fordítandó költségei a családi költségvetés több mint 50 százalékát emésztették már fel.

Egészen elképesztő szituáció! Magyarország Kormánya pedig nem tudta kezelni ezt az egész kérdéskört, pedig egy egyszerű, olyan gazdasági kérdésről van szó, amely államtitkár úrnak a kisujjában van. Egy kiváló szakemberrel beszélgetek, most kicsit egyoldalú módon persze, némi baráti provokációs szándék azért van ebben, hogy majd válaszokat is csikarjak ki. A helyzet az, államtitkár úr, hogy egy piacon, ahol kínálati szűkösség áll fenn, az árak folyamatos emelkedése tulajdonképpen szavatolható. Magyarország Kormányának pedig volt olyan éve az utóbbi tíz évben, amikor annyira kevés új építésű ingatlan épült Magyarországon – ez, ugye, egy hétezerrel kezdődő szám , ami az ingatlanállomány négyszázévenkénti megcserélődését tette volna csak lehetővé.

Mit csináljunk egy békásmegyeri panelházzal, ha annak 400 évig kell a jelen formájában állnia? Nyilván nonszensz. Most egy kicsit fejlődtek a számok, már ott tartunk, hogy 159 évente cserélődne meg az ingatlanállomány. Talán a jobb építésű családiházak egy része ezt még kibírja sok-sok felújítással, de rendszerszinten azért a szakma elvárja, hogy néhány évtizeden belül cserélődjön ki mindig az ingatlanállomány ahhoz, hogy ne alakuljon ki lakhatási kataklizma, illetve a szegénység ne durvuljon el. Ide nem sikerült eljutni.

De van egy piac, ahol még nagyobb szűkösség van, ez pedig a bérlakások piaca. Most, amikor Böröcz képviselő úr próbálja védeni a védhetetlent, és ezt a lakásprivatizációs tolvajtörvényt indokolja, akkor ő maga mondta el bizottsági szinten, hogy ők 60-70 ezer bérlakásra gondolnak, és hogy a teljes bérlakástömeg sem nagyságrendekkel több ennél, amiről ez a javaslat szól. Ez önmagában az önök szegénységi bizonyítványa és elképesztő beismerése, több százezer bérlakást kellene pörgetni a magyar piacon, kedvezményeket kellene adni magyar fiataloknak, és feláll Nacsa képviselő úr és elmondja, hogy ők megmérték, és a magyar fiatalok 85 százaléka önálló tulajdonú ingatlant szeretne. Szerintem meg 101 százalék. Hát, persze, hogy mindenki azt szeretne, csak vannak önöknél kevésbé szerencsések. Vannak olyanok, akik albérletbe szorultak, akiket nem tud támogatni a család, akik a kedvezményes rászorulóknak szánt Covid-hitelből nem tudtak kormányzati rokonként vinni egy nagyobb tételt. Vannak ilyen átlagos magyar emberek. Rájuk nem gondol ez a kormányzat.

Azt látom, hogy amíg megspórolja a bérlakások tömeges építését, addig elárulja, felzabálja a magyar jövőt azért, hogy most Bayer Zsolt és egy-két Fidesz-közeli kegyenc, akik furcsa körülmények között szereztek bérleti jogot, mondjuk, a budai Várban, most filléres áron örökre szóló tulajdonjogot szerezhessenek azon kikötés nélkül, hogy adott esetben nem is adhatják el azt. Dehogynem! A megszerzés után egy fél évvel gyakorlatilag dobra verhetik a nemzeti vagyont. Ezt a spontán privatizációra hajazó hozzáállást én ismerem egy régebbi korszakból, és nem szeretném ezt vissza. Önök se csinálják, vonják vissza ezt a förmedvényt!

A megoldást pedig letettük már 2011-ben az asztalra. A „Mi Várunk” című otthonteremtési, bérlakásépítési koncepció visszaköszön minden más ellenzéki pártnál ilyen-olyan márkanév alatt és ilyen-olyan formában. Nincs köztünk vita az ellenzéken belül azt illetően, hogy bérlakásprogramra szükség van, pontosan azért, hogy a kevésbé szerencsésebbek is kapjanak életlehetőségeket.

Államtitkár úr, a magyar gazdaság alkalmas és képes arra, hogy évente 5-10 ezer bérlakást építsen, új építésűt, a félmilliós üresen álló ingatlanvagyont kimondottan a bérlakásokra koncentráló módon felülvizsgálja. Ha csak ezek tizedét visszahozzuk bérlakásként a magyar életbe és magyar vérkeringésbe, nagyon sokat segítettük, és aztán, miután költségvetési forrásból megépítjük évente ezt a bérlakástömeget, a növekmény felét lehet kedvezményes körülmények között értékesíteni a korábbi bérlők számára.

Ez egy win-win szituáció. Magyarország nemzeti vagyona növekszik. Az önkormányzatok kezelésébe adott bérlakásvagyon növekszik. Magyarországon tudnak a szülőföldjükön boldogulni a fiatalok, akik itt válnak adófizetővé, itt vállalnak gyermeket, nem mennek el kényszerből külföldre. Negyedsorban: aki régóta bérlő, a növekmény felének terhére kedvezményesen tud vásárolni. Miért van az, hogy mindenki látja, hogy ez egy működő, jó koncepció, egyedül Magyarország Kormánya az akadálya annak, hogy ezt keresztül tudjuk vinni?

Arra szólítom fel tehát önöket, hogy járuljanak hozzá az értelmes gondolatok keresztülviteléhez, ne csak a saját mantrájukat nyomják, miszerint minden magyar fiatal önálló tulajdont szeretne, mert persze, hogy így van, csak van, aki nem annyira szerencsés, hogy ezt a következő 15 éven belül realizálni tudja. Lehet, hogy úgy gondolja, hogy akkor külföldön próbál meg kényszerből boldogulni, én pedig ezt nem szeretném. Azt szeretném, hogy aki a szülőföldjén szeretne boldogan élni és családot alapítani, az minden körülmények között megtehesse ezt.

Magyarország Kormányát arra szólítom fel, hogy ne legyen akadálya mindennek. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)