Készült: 2024.05.30.15:43:17 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

224. ülésnap, 92. felszólalás
Felszólaló Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 1:59

Felszólalások:  <<  92  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az alaphelyzet az, hogy önök sokszor a szavak szintjén hangoztatott patrióta gazdaságpolitika megalapozása helyett arra készülnek, hogy a kínai tömegtermékek Magyarországon való átszállításához építsenek infrastruktúrát a magyar emberek, a magyar adófizetők százmilliárdjaiból. Az a helyzet, hogy ennek a politikának konkrétan Budapest is a kárvallottja lesz.

Szijjártó miniszter úr 2013-ban tett egy olyan nyilatkozatot, hogy a kormánynak szándéka elkészíteni a V0 elnevezésű, Budapestet déli irányban elkerülő vasútvonalat, és arról beszélt, hogy erre azért van szükség, hogy ez majd lehetővé teszi, hogy a vasúti teherforgalom elkerülje Budapestet.

Az eredeti tervek szerint 2017-re kellett volna ennek a beruházásnak elkészülni, de jól látható, hogy ebből igazából semmi nem lesz. A kormány most láthatóan a déli körvasút fejlesztésében látja a megoldást, és azt el tudjuk mondani, hogy a személyszállítás infrastruktúrájának a fejlesztése, a zajvédelemmel kapcsolatos intézkedések természetesen támogathatóak, ugyanakkor az, hogy a teherforgalmat ilyen volumenben lakóövezeteken belül vezessék, növeljék, az elfogadhatatlan, mint ahogy az is elfogadhatatlan számunkra, hogy a körvasút vágánybővítésére hivatkozva a beruházó ezer fát vágjon ki a Hamzsabégi sétány közelében.

Konkrét kérdéseim, tisztelt államtitkár úr: mi történt a Szijjártó Péter-féle bejelentés után a V0 elkerülő vasútvonallal? A kormány álláspontja megváltozott a kérdésben, tehát most már nem tartják problémának azt, hogy ilyen volumenű, hatalmas mennyiségű teherforgalmat zúdítsanak Budapest lakott területeire?

Megakadályozzae a kormány, hogy itt a körvasút vágányfejlesztési munkálataival összefüggésben azt a bizonyos ezer fát kivágják, illetve a sok-sok titkosítás után, én azt gondolom, itt az ideje, hogy a kormány felfedje, hogy konkrétan milyen volumenű teherforgalommal számolnak, és milyen teherforgalmat kívánnak rázúdítani Budapest lakott területeire. Köszönöm szépen előre is a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Felszólalások:  <<  92  >>    Ülésnap adatai