Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BENCSIK JÁNOS (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ebben a parázzsá váló vitában egyetérthetünk abban, hogy a vidék megmaradása mindannyiunknak a közös érdeke, és az előttünk fekvő törvényjavaslat egyébként erősíti a lokálpatriotizmust, a közösséghez való tartozásnak az élményét. Tehát én a magam részéről biztos, hogy támogatni fogom ezt a törvényjavaslatot. Ez egy szép, szimbolikus gesztus, de én is azt gondolom, ellenzéki képviselőtársaimhoz hasonlóan, hogy ha már itt van előttünk ez a törvényjavaslat, akkor beszéljünk valóban a vidéknek a valós problémáiról, beszéljünk az elsodort magyar falvaknak a kilátástalanságáról, mert sajnos van belőlük bőven.

Többen említették a bezárt vasútvonalakat. 2007-ben a Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány 478 kilométernyi vasutat zárt be. Erre fideszes képviselőtársaim biztos emlékeznek, hiszen akkor ellenzékből hangosan tiltakoztak ez ellen. Fónagy János államtitkár úr most nem tartózkodik a teremben, de ő például személyesen is demonstrációkat szervezett. A Fidesz-KDNP-kormány többek között a vidéken ezzel nyert, ennek a problémának a kampánytémává tételével nyerte meg a választást 2010-ben, tehát az emberek joggal várhatták el, hogy itt majd gyökeres változás lesz.

Ehhez képest azt kellett tapasztalnunk, hogy 2010 után ezeknek a bezárt szárnyvonalaknak a többségét nem nyitották meg, vagy amit megnyitottak, azt csak alibi menetrendekkel nyitották meg; amelyeket pedig működnek, azoknál pedig látjuk, hogy milyen az elővárosi, nagyvárosi vonatközlekedésnek a helyzete. Többórás késések, járatkimaradások vannak.

És aztán 2012-ben jött a feketeleves, amikor az Orbán-kormány még a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányokat is megszégyenítő módon túltett a járatbezárásokon. A korábbiakhoz képest mintegy 410 személyszállító vonat állt ekkor le, és noha papíron egyébként egyetlen szárnyvonalat sem zártak be, 54 vasútállomáson lépett életbe a menetrendszűkítés, és 15 mellékvonalon csak formálisan maradt meg a vasút. Ennyit a vidéknek a közlekedési helyzetéről.

De szóba került az is, hogy milyen az egészségügyi helyzet. Jelenleg, 2020. év eleji adat alapján, Magyarországon 1400 háziorvosi praxis nincs betöltve. És ha hozzávesszük azt, hogy az országban az egészségügyi ellátásban és a szociális ellátásban milyen állapotok vannak, akkor azt látjuk, hogy közel 10 ezer hely nincs betöltve, 10 ezer állás van betöltetlenül, és ezeknek a nagy részét egyébként pont az 5 ezer fő alatti községek és falvak szenvedik meg.

De a nyomor legfőbb oka nem ez, ez csak a következmény. A nyomor legfőbb oka az, hogy ebbe az országba az elmúlt másfél évtizedben több ezer milliárd forint érkezett, amit ezeknek a falvaknak a felzárkóztatására kellett volna fordítani, anélkül, hogy ennek bármilyen hatását látnánk. És most nem Felcsútra gondolunk, mert sajnos az egész ország nem lehet Felcsút, és amilyen fejlesztések Felcsúton megvalósulnak, azok sajnos az országban nem éreztették a hatásukat. Látjuk, hogy sok helyen megszépültek a főterek, de továbbra sincsen minőségi munkahely, továbbra is tömegével vándorolnak el a fiatalok, először a nagyvárosokba, később pedig külföldre, Nyugat-Európába. És azt látjuk, Keresztes képviselőtársam hivatkozott ezekre a statisztikákra, hogy elnéptelenednek, egész egyszerűen kiürülnek ezek a magyar falvak.

Ha pedig nincsen munkahely és nincsen kilátás a falvakban, akkor ez egyenes utat ad ahhoz, hogy Magyarországon is úgynevezett no-go zónák alakuljanak ki. Itt napirend előtt Szijjártó miniszter úr említette a párhuzamos társadalmakat és a no-go zónákat Nyugat-Európában. Nem kell sajnos Nyugat-Európáig mennünk ahhoz, hogy no-go zónákkal találkozzunk. Az az eset, az a nagyon szomorú eset, ami megtörtént Csenyétén, amikor a kiérkező mentők nem tudtak megérkezni, mert az életüket féltették, és ez sajnos emberiélet-veszteséghez is vezetett, sajnos azt mutatja, hogy igenis a közbiztonság terén olyan állapotok vannak ma Magyarországon, hogy ez egész egyszerűen elfogadhatatlan.

Önök két hét alatt ígértek rendet, ehhez képest egy évtized telt el, és a magyar falvak szomorú valósága nagyon sok helyen az országban az, hogy továbbra sincs az embereknek az élete biztonságban, és az anyagi javaik minimális biztonsága nem biztosított. De ha van munkahely a közelben, akkor nehéz eljutni is. Számtalan községben a buszjárat is csak mutatóban van. A tömegközlekedés nagyjából kimerül napi egy vagy két buszjárat indításában. Valóban fel kell tenni a kérdést, hogy segítie ez az elsodort magyar falvak megmaradását.

De tegyük fel, hogy van munkahely, tegyük fel, hogy van busz, vagy van vonatközlekedés, amellyel az ember be tud jutni a legközelebb lévő városba. Ennek az az ára, hogy be kell csatlakozni a NER vidéki urambátyámrendszerébe. Rengeteg történetet hallottunk vidéki polgármesterektől, akik elmondják, hogyha bizony nem tagozódnak be, akkor világossá teszik a Fidesz helyi hatalmasságai, hogyha nem ápolnak elég jó kapcsolatot ezekkel a fideszes kiskirályokkal, akkor bizony sok állami és uniós támogatásra ne nagyon számítsanak.

Azt is láttuk és látjuk, hogy vannak egyébként kísérletek a kormányzat részéről a magyar falvak helyzetének a javítására. Itt a „Magyar falu” programot említették többen, illetve a falusi CSOK-ot. A helyzet az, hogy dacára ennek, még mindig óriási a szakadék, amely elválasztja nem csak a nagyvárosokat, és nem csak Budapestet említem, hiszen nem lehet egy világvárost a magyar falvak helyzetével párhuzamba állítani, de mondjuk, ha egy 20-30 ezer fős kisvárost veszünk, és megnézzük, hogy a néhány ezer fős faluban milyen óriási szakadék tátong a bérek között, milyen óriási szakadék van az életszínvonalban, a szolgáltatásokban, a kultúrához való hozzáférésben, az infrastruktúrában, akkor azt látjuk, hogy ezek egész egyszerűen áthidalhatatlanok, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy az elmúlt években sajnos az elvándorlás, a falvak kiürülése nem csökkent, hanem sajnos tovább nőtt.

A falusi CSOK-nál maradva, itt szeretném a figyelmükbe ajánlani azt, hogy az emberek többsége sajnos nem teheti meg azt, különösen a falun élő emberek nem tehetik meg azt, hogy új házat építsenek, vagy új lakást építsenek, ezért, mivelhogy egy egész életre nem szeretnék magukat eladósítani, nekik a valódi segítség az lenne, hogyha a már meglévő házukat tudnák felújítani.

Itt van egy nemzeti energiastratégiai program is. Sajnos, nemrég derült ki Tóth Bertalan képviselőtársam írásbeli kérdéséből, amire Aradszki András államtitkár válaszolt, hogy körülbelül másfél millió vidéki, jórészt falvakban lévő ház fog ebből kimaradni. Tudják önök is, ezek az úgynevezett Kádár-kockák, tehát a Kádár-korszakban megépült, mára elavult energiastruktúrájú házak, amelyek kapcsán a kormányzati szándék világossá tette, hogy ezeket a házakat nem fogják felújítani, nem férnek bele ebbe a programba, hiszen többe kerülne adott esetben a felújításuk vagy az energiahatékonyságuk növelése, mint amennyi ezeknek a házaknak az értéke.

(12.00)

De hát akkor joggal merül fel a kérdés, hogy ha valaki nem tud, nem szeretne vagy képtelen felvenni hitelt, hogy új lakásba költözzön, pénzt meg nem kap az államtól, hogy egyébként a meglévő lakását, házát korszerűsítse, akkor mégis mit csináljon. A kérdés költői.

Miközben soha nem látott mértékű uniós támogatás érkezett az országba, a szomorú valóság mégiscsak az, amire itt többen ellenzéki képviselőtársaim utaltak, hogy jelenleg a szomorú magyar valóság valóban az iszáki polgármesterhez, Mondok József polgármesterhez hasonló kiskirályok urizálása, uniós pénzből való kastélyfelújítgatása; ugye, ő volt az a képviselő, aki 35 millió forint uniós támogatásból felújított egy kastélyt, aztán kiderült, hogy saját maga költözött be a kastélyba, tehát mégiscsak ez a nagyon szomorú valóság.

S hogy mi lenne a megoldás? Azt gondolom, hogy a XXI. századi vidékfejlesztés fókuszában a szükséges infrastrukturális fejlesztések mellett igenis szükség lenne az itt élő emberek életkörülményeinek, életminőségének a javítására, és kiemelten fontos lenne, hogy az ezeknek a vidéki településeknek nyújtott támogatások valóban az ott élők igényeit szolgálják, valóban a helyi lakosok érdekét szolgálják, ne pedig a helyi Döbrögiknek és a mikszáthi urambátyámvilágnak a képviselőit.

Én erre szeretném kérni önöket, és ennek a munkának az elvégzéséhez ennek a szemléletnek az elfogadására kérem önöket. Ebben az ellenzék részéről, mint ahogy a pozitív, előremutató javaslatoknak, programoknak a támogatását eddig is mindig megadtuk, a jövőben is meg fogjuk adni. Minden mást pedig, ami ez ellen hat, kritika tárgyává fogjuk tenni, és fel fogunk szólalni ellene a jövőben is. Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)