Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BÓDIS JÓZSEF innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Tulajdonképpen Brenner képviselő úr beszéde indított a következő gondolatra. Annak idején a latin nyelv oktatása többet jelentett, mint egy nyelvoktatás, az egyfajta kultúrát is közvetített, egyfajta olyan üzeneteket a mának is, amelyek megfontolandók. Ilyen volt, mit tudom én, a „Cogito ergo sum”, a „Historia est magistra vitae”, de ilyen volt a „Timeo Danaos et dona ferentes”, amivel a felszólalását kezdte. (Dr. Brenner Koloman: Ma már megérte bejönni, államtitkár úr!  Derültség.) Fejezzem be, az a legjobb? (Derültség.) Nem erre akarnék kilyukadni, de egy gondolatot mégiscsak elindított. Van még sok nagyon bölcs latin közmondás, például „Repetitio est mater studiorum”. Azt gondolom, az előző törvényjavaslat vitája kapcsán több minden előkerült, és a záró beszédemben több mindenre kitértem, de muszáj mégis néhány dologra hangsúlyozottan visszatérni, nem azért, mert ismételni akarom, hanem azért, mert fontos.

Azt gondolom, fontos értelmezni, hogy miben tér el a Corvinustól. A most létrehozandó alapítványok fenntartói jogokat kapnak, a kuratórium létrehozása, kinevezése egy fontos szempont, és ami itt elhangzott, azt nagyon fontos tanácsnak tartom, tehát nem kritikának veszem, hanem tanácsnak, és nyilvánvalóan fogom közvetíteni is. De ha abból indulunk ki, hogy a fenntartói jogokat a kuratórium gyakorolja, és ezt komolyan vesszük, akkor már összeférhetetlenség tud lenni, ha a rektor tagja a kuratóriumnak. Tehát miközben logikus a javaslat, és azt gondolom, egyfajta jó autonómiakontroll tudna lenni, én nem vagyok jogász, tehát az mindig rossz, ha egy orvos jogászkodik, de fordítva sem, hogy mondjam, ajánlatos. (Derültség.  Dr. Varga-Damm Andrea: Néha már műteni is szoktam!)

Amikor én ma délután néztem a 2. napirendi pont vitáját, akkor egyrészt megriadtam, őszintén, hogy mi vár itt engem, másrészt elkezdtem gondolkodni, hogy ha az ember döntéseket hoz, akkor a legjobb, ha a kettes számrendszerben gondolkodik: igen vagy nem. Négy kérdést feltettem magamnak. Akarjuke, hogy nagyobb legyen az egyetemek autonómiája? Azt gondolom, erre nem lehet mást választ adni, mint hogy igen. A következő kérdés az volt, hogy akarjuke, hogy az egyetemek központosítása, központi irányítása csökkenjen. Igen, mert attól függetlenül, hogy  idézőjelben  én vagyok az irányítás egyik központja, de nyilván nem mindig csinálom jól. Akarjuke, hogy a jelenlegi túlszabályozott helyzetből kicsit kijjebb tudjanak menni az egyetemek, és nagyobb mozgásteret kapjanak? Igen, akarjuk. Akarjuke, hogy kiszámíthatóbb legyen a működésük, stabilabb és hosszú távon is biztosított? Azt gondolom, lehet, hogy nem olvasható ki a törvényjavaslatból, de mégiscsak benne van. Benne van egy 15-25 év közötti hosszú távú úgynevezett keretmegállapodás igénye és szükségessége.

(19.10)

Benne van egy hároméves finanszírozási igény, és ha a törvényt elfogadják, akkor ez kötelező lesz. Az talán nincs benne, de más vonatkozásban állítólag az egy szabály, hogy egyik évről a másikra 5 százaléknál nagyobb mozgás lefelé nem lehet, fölfelé igen, mert ha több feladatot kap egy intézmény, akkor azt finanszírozni kell. Az állam valóban megrendeli az oktatási igényeket, az oktatási feladatok mentén fogja megkötni ezeket a szerződéseket.

Én úgy gondolom, hogy borzasztóan fontos, hogy itt, ezeken a modellváltó egyetemeken, intézményekben továbbra is ott lesz az államilag finanszírozott hallgató ugyanúgy, mint eddig, nyilván az aktuális igényeknek megfelelően.

Egyébként nem is tudom, talán Arató képviselő úr… nem… (Dr. Brenner Koloman felé:) Ön… Elhangzott az, hogy piaci igényeket hogyan lehet, tehát egyetértek, piaci igényeket nem lehet ad hoc bevinni oktatási intézményekbe, még a szakképzőkbe is nehéz, hát még egy egyetemre! Az egyetemi intézményekben olyan feltételeket, olyan oktatást és tudományos hátteret kell biztosítani, amely jövőbe mutató, azt pedig rájuk kell bízni, az akadémiai szférára kell bízni. De olyan szabályozást kell nekünk, mindannyiunknak közösen alkotnunk, hogy meglegyen a mozgástere az akadémiai oldalnak.

Az agrárra, mert megint előkerült, muszáj kitérnem. Az, hogy évtizedek óta mindenféle gondolatok vannak az agrárképzéssel kapcsolatban, elhangzott, egyet is értek vele. De az a munka, az a műhelymunka, amelyik ehhez a törvényjavaslathoz elhozott bennünket, több mint egy éve kezdődött, hozzáértő, agrároktatáshoz értő, kiváló agrárszakemberek által  hogy mondjam?  problémákat felvetve és problémákra válaszokat keresve. Nem gondolom, hogy az a megoldás, amivel mi most idejöttünk a tisztelt Ház elé, a legjobb megoldás, de én hiszek benne, hogy ez egy jó megoldás.

Akkor, amikor az ember egy változást próbál egy rendszerben előidézni vagy eszközölni, biztosan fontos, hogy hisz abban, hogy jó irányba teszi, és mindenki másnak meg az a feladata, hogy kontrollálja, hogy ez valóban egy jó irány. Nem privát egyetemeket akarunk ezekből, nem rosszabbul teljesítő, dolgozó egyetemeket, nem  hogy mondjam? - lehetetlenné tett intézményeket, hanem dinamikusan fejlődő, jó mozgástérrel rendelkező és egyébként  már korábban is elmondtam  komoly fejlesztési lehetőségekkel rendelkező intézményekről gondolkodtunk, és annak megfelelő anyagot tettünk le az asztalra.

Én abban bízom, hogy az élet vissza tudja igazolni majd ezeket a pozitív törekvéseket, de azzal még meg kell toldanom, hogy egy dolog, hogy milyen kereteket biztosítunk; a megvalósítás azokon az intézményeken, azok vezetőin és oktató-, kutatógárdáján múlik, akik aktuálisan ott vannak. Én bízom benne, hogy az összes intézmény olyan, amelyik akar és tud dolgozni a saját intézményéért, a hallgatókért, az ott dolgozó kollégákért és egyáltalán a magyar felsőoktatás jövőjéért. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)