Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Engedje meg, hogy megköszönjem államtitkár úrnak a választ. Azt mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy Palkovics miniszter úr tudományos teljesítményét szerintem ebben a Házban kritika nem érte és szerintem nem is fogja.Rátérve a napirend utáni felszólalásra: 1956. november 4-én hajnali 4 órakor szovjet csapatok támadást indítottak Magyarország ellen azzal a világos céllal, hogy leverjék a forradalmat; azt a forradalmat, amelyben a magyar emberek kiálltak a szabadságukért, felemelték a hangjukat és a fegyverüket az elnyomás ellen. A szovjetek ezer harckocsi bevonásával, 30 ezer katonával indították meg a támadást, a szovjet invázió nem kímélt senkit és semmit, kegyetlenül végiggázoltak ezen az országon.

A legnagyobb tisztelettel emlékezünk 1956 hőseire, azokra, akik még ilyen helyzetben is, sokszoros, százszoros, ezerszeres túlerővel szemben is bátran felvették a harcot. Engedjék meg, hogy külön emlékezzek egy olyan szabadságharcos csapatra, akiknek a nevét, hírét talán kevesen hallották még, de akik a legtovább őrizték a forradalom lángját. Őket most úgy hívjuk, hogy a Mecseki Láthatatlanok, és ők azok, akik a legtovább, három hétig még harcoltak a szovjet túlerővel szemben.

November 3-án a szovjet csapatok az óriási túlerővel különösebb ellenállás nélkül bevonultak Pécs városába. Ekkor a Pécs városának védelmével megbízott Csikor Kálmán felszólította a lakosokat, hogy ne szálljanak szembe az érkező szovjet csapatokkal, azonban egy maroknyi katona, bányász, munkás, diák úgy döntött, hogy mégis folytatják az ellenállást, és felhúzódtak a Mecsek-erdőbe, a Mecsek hegyeibe. A legterebélyesebb létszám, ami a Mecseki Láthatatlanokra jellemző volt, az 600-800 fő volt. A hatalmas túlerővel szemben kitartóan harcoltak egészen addig, ameddig ezt megtehették. A Mecsek-kapunál sikerült kilőniük egy szovjet páncélost, majd később még több harckocsit is ártalmatlanítottak. November 5-én és 6-án komoly harcok dúltak a Magaslati úton, Pécsen, a szovjetek rommá lőtték a Tettye Szállót, valamint a környező házakat. Nagyon sokan meghaltak és megsérültek. A pécsi mentők önfeláldozóan a kórházba szállították a sérülteket, ahol az elsötétítés dacára gyertyafény mellett ápolták őket.

A tettyei harcok után a Dömörkapuhoz vonultak a forradalmárok, ahol dr. Horváth Géza, egy orvos vezetésével  a Gazda, ezen a néven említették őt  újjászervezték magukat. Ekkor körülbelül 300-an voltak. A csapatok katonai vezetésével Kubicza János századost bízták meg, aki a Ludovikán végzett, jól ismerte a Mecsek hegyeit és a második világháborúban szerzett tapasztalatai fontosak voltak a szabadságharcosok számára. Később Kubicza a visszaemlékezésében megemlíti a Mecseki Láthatatlanok három megfogalmazott pontját. Az Egyesült Nemzetek küszöbön álló, remélt és várt kedvező döntéséig kitartani és utána Pécs városát elfoglalni, a kormány által a világ közvéleménye elé terjesztett semlegességi nyilatkozatot végrehajtani. Felvenni az összeköttetést a Mecsek területén feltehetőleg működő más csoportokkal és a dunántúli ellenállási erőkkel, és kíméletlen gerillaharccal megcáfolni a Kádár-féle szovjet bábkormány hírverését, mely szerint minden rendben és nyugalomban van és az ellenforradalom fel van számolva. 11-én a szovjetek felfedezték a főhadiszállásukat, ekkor áthelyezték tevékenységüket a Kelet-Mecsekbe, Kisújbánya területére. November 14-én támadást indítottak a pécsváradi rendőrkapitányság ellen, ahol az egyik forradalmár, Márics Ottó, az Ottó-csoport vezetője életét vesztette. Végül a kilátástalan harcokban megfáradt és megfogyatkozott csapatból már a végén csak 58-an maradtak. November 22-én Bélavárnál 42 forradalmár lépte át a jugoszláv határt.

A megtorlás Pécsen sem maradt el, az elfogott forradalmárokat hosszú börtönbüntetésre ítélték a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt. Petrus Józsefet, a „Márciusban Újra Kezdjük” mozgalom pécsi vezetőjét pedig halálra ítélték. Dr. Domján Mihály, aki részt vett a harcokban, így emlékezett igazán megrázó gondolatokkal a szörnyűségekre, amik akkor történtek. Szó szerinti idézet: „Az irtózatos tankágyúk tűzcsapását nem tudom elfelejteni. Nem tudom elfelejteni a gyertyánfa ágain fityegő felcsavarodott emberi beleket, ruhafoszlányokat, közöttük véres melltartót is. Nem tudom elfelejteni azt a puhát, amire ráléptem a Misina-tető alatti erdő avarjába göngyölve, egy emberi kézfej volt, annak ujján karikagyűrű.”

Azt gondolom, hogy magyar országgyűlési képviselőkként tisztelettel kell emlékeznünk ’56 hőseire, és engedjék meg, hogy pécsi, baranyai képviselőként külön tisztelettel emlékezzek a Mecseki Láthatatlanokra. Tisztelet a hősöknek! (Balczó Zoltán tapsol.)