Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt köszönöm szépen, hogy lehetővé tették, hogy felszólaljak.Azon gondolkodom, tisztelt képviselők, hogy mennyit ér egy ilyen vita. Nem azért, mert elnök úrral együtt 11 képviselő vesz részt rajta, hiszen tekinthetjük ezt egy olyan szakmai vitának, ahol valóban inkább az ezzel a területtel foglalkozók vesznek részt, amelynek eredménye aztán majd szavazásban ölt testet. Vagy tekinthetjük valami egészen másnak, nem egyszerűen csak egy beterjesztett törvényjavaslatról a házszabály szerinti beszélgetésnek, nézetkülönbségnek, nézetütköztetésnek, hanem valami olyasminek, hogy valóban hogyan gondolkodunk mindarról, ami  biztos vagyok, ebben közös a véleményünk  az ország egyik, ha nem legmeghatározóbb kincse és erőforrása, tudniillik a tudás és a tudásba fektetett energia. Addig, amíg nem derül az ki, hogy a Mátra egy nagy egységes aranytömb, vagy hogy az Alföld egésze alatt nem többrétegnyi olajmező húzódik, addig azt kell mondjam, hogy itt nem kormánypárti meg ellenzéki vélemény van, hanem tisztában kell lenni azzal, hogy nekünk ez jutott. Megjegyzem, ebben egyáltalán nem valamiféle hierarchiafelállítást látok, sokkal inkább egy ténymegállapítást. A vitánkat, a véleményünket nyilván ez ugyanakkor kell hogy befolyásolja.

Az államtitkár úr feladatához híven előadta ennek a leírt törvénynek a tartalmát és a kormánypárti képviselők hasonlóképpen értelemszerűen védték, az ellenzék meg ezzel nem ért egyet. Elég unalmas ezt így felsorolni, ezért felszólalni felesleges  nem is tenném. Viszont annak a végiggondolása, hogy jót tesze az éppen regnáló kormány a magyar kutatással, annak végiggondolása, hogy valóban képesek vagyunke választáson innen és választáson túl közösen gondolkodni a magyar tudomány jövőjéről, ez megéri az esti ittlétet.

Én sem meggyőződést, sem hitet, sem lelket nem látok a tisztelt kormánypárti előadásokban. Azt látom, hogy teljesítik a feladatot, abszolút precízen elmondják saját vélekedésüket, de én egy pillanatig nem látom, hogy önök ebben hisznek. Nem azért, mert egy vita akkor tükrözi a valódi és mély elkötelezettséget, ha valaki hangos szavakkal, gesztikulálással ordít, hanem mert egy idő után csak kialakul az emberben annyi tapasztalat házon belül és házon kívül, hogy látja, miért érdemes meghallgatni és úgy gondolni, hogy igen, ugyan nem értek egyet vele, de látom, tükröződik a hit, az, hogy ezért márpedig érdemes a csatatűzbe bemenni.

Semmilyen módon nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy ennek a törvénynek a leglényege, történetesen, hogy a közalkalmazotti státuszból kivonják a magyar kutatókat és ez a versenyképességet növeli, ez a két dolog kapcsolatban lenne egymással. Egyszerűen nem látom azt az érvelést, amely azt bizonyítaná számomra, hogy akár ellenzékiként fogadjam már el azt a gondolatot, hogy ha megszűnik a közalkalmazotti státusza az én történészkollégáimnak, fizikus ismerőseimnek, akkor felszabadulnak valami olyan béklyó alól, ami aztán az ő kutatási tevékenységüket, teljesítményüket, a globális tudományos versenyben való részvételüket még jobban fokozza. Egyszerűen szerintem ez az érvelés a papírra leírt mondatokon kívül semmilyen, semmilyen tartalommal nem rendelkezik. Semmilyen módon nem látom azt bizonyítva, hogy amiről Pósán elnök úr beszélt, különböző országok példái  megjegyzem, ennek az ellenpéldáját is természetesen sorozatba lehetne venni  a magyar kutatókat felszabadítja, és jobb teljesítményre nemcsak ösztönzi, hanem teremti meg nekik a lehetőséget. Mert tudniillik ez például azt jelentené, hogy az 1992 és 2020 közötti magyar tudományos teljesítmény valamiféle lefogott, valamiféle lefojtott teljesítmény. Mindaz, ami történt az elmúlt több mint negyed évszázadban számos tudományterületen, egyébként önök által is messze elismert módon, az éppen csak egy kis szerencsével történt, mert ez az egész rendszer igazából lefojtotta a tudást. Ez nem igaz. Ez egész egyszerűen nem igaz!

Más tekintetben nézzük az ösztönzőrendszert! Azt gondolom, hogy vannak olyan területei az életnek, ahol, ha előre megírjuk a szabályokat, sőt több pénzt helyezünk kilátásba, az kétségkívül növeli a teljesítményt. Kérem, helyezzük ezt most életszerűen ebbe a környezetbe, és ne úgy általánosságban mozogjunk! Az a furcsa, mondjuk, e tekintetben jó, hogy egyetemi világot látott, ismert embert, végül is mégiscsak egy nemzetközi hírű professzort, a Magyar Rektori Konferencia volt elnökét tisztelhetjük államtitkár úrban. A teremben egészen érdekes arány alakul ki, mert a jelenlévők közel egyharmada nemcsak történész végzettségű, hanem szakmáját űzi. Ezért a példát, kérem szépen, fogadják meg tőlem. Én saját eredeti szakmám leglényegének azt tartom, hogy valaki forrásalapon kritikai hozzáállással tudjon megfogalmazni egy tételt, egy gondolatot. Én volt, hogy heteken keresztül ültem a levéltárban és az a kutatási terület, amely valóban foglalkoztatott, az égadta világon semmilyen eredményt nem hozott. Semmit!

(19.20)

Pedig higgyék el, próbáltam a legtisztességesebben, tudásom legjavával elolvasni azokat a kora újkori gót betűs vagy latin, olasz szövegeket. Olvastam, olvastam, és az égegyadta világon semmi nem jött elő. Utána eltelt tíz nap, és a kutatás úgy hozta, hogy minden, minden előjött, és a következő tíz napban megírtam azt a tanulmányt, aminek szerencsére jó lett a nemzetközi fogadtatása. Csak azért hozom a személyes példát, hogy van, amit lehet szabályozni, van, amit nem.

Önök a legkülönbözőbb jogszabályokat hozhatják, vannak dolgok, amik akkor sem fognak előbb eszébe jutni az embernek, és ha nem hoznák, akkor is lehet, hogy eszébe jut. Önök drukkolhatnak velem együtt akár a tudomány, akár a művészet területén, de nem fog előbb egy jó festő szép és megható festményt produkálni az élet egy más területén, ha ilyen jogszabályokat hoznak, és semmilyen módon nem fogadom el, hogy az, ami most van, az visszafogja ezt. Nem erről van szó.

Arról van szó, hogy ez az egész nem a tudományról szól. Arról van szó, hogy ez egy hatalomfelfogásról szól. Az az igazság, hogy mi most ennek a törvényjavaslatnak a címében a nagyszerű Eötvös Lorándról elnevezett kutatói hálózat dolgáról kellene hogy beszéljünk, de ez a törvény igazából nem a nagyszerű Eötvös Lorándról elnevezett kutatói hálózat dolgáról szól. Ez sokkal inkább az önök hatalomfelfogásáról szól, ami különböző területeken mutatkozik meg.

Amikor a közművelődésben dolgozók esetében volt erről szó, hogy hogyan lehet egy levéltáros munkáját versenyképesebbé tenni  akkor is itt vívtunk vitát , azt sem értem egyébként, már akkor sem értettem, hogy ilyen paragrafusokkal hogy lehet egy könyvtáros vagy egy levéltáros munkáját versenyképesebbé tenni, de sokkal jobban összeköti ennek a két törvénynek a háttere mindazt, amit önök akarnak. Önök igazából azt akarják, hogy sokkal nagyobb hatalmuk legyen az egyes kutató és a magyar kutatás fölött, mint amennyi az én ízlésem szerint egy államnak, egy hatalomnak, egy kormánynak kellene hogy legyen.

Egyáltalán nem gondolom, hogy a teljesítményről szól. Nem hiszek abban, hogy attól lesz egyébként jobb, ahogy elmondtam, a kutatói teljesítmény Magyarországon, hogy ezt a törvényt behozták, mint ahogy tisztességesnek tűnő dolog, hogy több pénzt adnak kutatásra. De tessék már megmondani, hogy ebbe a rendszerbe miért nem tetszenek tudni több pénzt adni! Tehát mi akadályozza meg önöket abban, hogy ha már ekkora nagy a lelkük, és ilyen nagy a pénzes bugyruk, hogy akkor ebbe a rendszerbe adnak több pénzt, miért kell összekötni ezt a fajta modellváltást azzal, hogy több pénzt kapnak? Tudják miért?

Önök is tudják! Azért, mert azt gondolják, hogy így a kutatók meg a közvélemény sokkal könnyebben elfogadja azt, ami az önök hatalompolitikájának eleve célja, semmint, hogyha nem kapnának pénzt, merthogy lehet, hogy egyébként még a biztonságérzetüket is elveszítik, meg pénzt sem kapnak. Csak ez egy végtelenül cinikus  végtelenül cinikus!  hozzáállás.

Igazából az áll a gondolat mögött, hogy tudjuk, hogy ti ezt nem akarjátok, kutatók, azt is tudjuk, hogy egyébként a biztonságérzetet, a munkavállaló biztonságérzetét ez nemhogy veszélyezteti, hanem teljes egészében elvonja, de hogy ne legyetek annyira megbántva, adunk több pénzt. És nem azért látom, hogy több pénzt adnak, hogy egyébként úgymond versenyképes legyen a magyar kutatás, mert önök mindannyian tudják, és hogyha beszélgetünk, mindannyian egymásnak el is mondjuk, hogy a versenyképes kutatói bérektől ezzel a fizetésemeléssel együtt is olyan messze van a magyar kutatás finanszírozása, hogy csuda. Persze, ha nem adnák, még távolabb lenne, csak nem azzal indokolják a versenyképesség fokozását, hogy ez így megtörténik.

Én azt gondolom, hogy érdemes 2020 nagyjából év vége felé már gondolatokat meg álláspontokat leszögezni, és nemcsak arról beszélni, hogy az, amit önök tesznek, az a mi felfogásunk szerint nem jó, hanem egyre inkább arról is beszélni, hogy szerintem, szerintünk mi kellene. Én őszintén hiszek a kormányváltásban, és akarom is; aminek egyébként feltétlenül szükséges eleme, hogy önök ilyen törvényeket hozzanak, mert ez megkönnyíti a mi dolgunkat. Más tekintetben igenis el kell mondani, hogy mi hogyan gondoljuk.

Ezért, amennyit most a körülmények, durván másfél évvel a választás előtt lehetővé tesznek, és indokolnak, jelentsük ki, hogy az ellenzéki oldalon tudatos és előrehaladott gondolkodás van abban, hogy a magyar tudománypolitika egészében, ezen belül a magyar kutatóhálózat működésében, a kutatói, más tekintetben az oktatói szabadságot és autonómiát a megfelelő bérezéssel és valóban versenyképes előmenetellel összekössük.

Ezért azt kell leszögeznem, hogy megértettem, hogy mi van az önök törvényjavaslatában. Ezzel mi nem értünk egyet, de nem fogunk azzal megelégedni, hogy nem értünk egyet, hanem a megfelelő időben, részletekben is kifejtjük, hogy hogyan gondoljuk az autonómia, a tudományos kutatás és oktatás szabadságát és a színvonalas, valóban világszínvonalon működő és működtető rendszert.

Végezetül: még ugyan kevés tapasztalat áll rendelkezésre az Eötvös Lorándról elnevezett kutatói hálózat működése terén, de azért valljuk meg, ilyen fagyos, a mindenkori tudománypolitikával foglalkozó minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia közötti viszony még nem volt a rendszerváltás óta soha.

Más tekintetben semmilyen módon nem látom, nem belemenve most ebbe a régi vitába, hogy ha ezt nem hozzák létre, hanem a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működik továbbra is ez a kutatóhálózat, bármilyen módon kevesebb, alacsonyabb színvonalú teljesítmény lenne. Ellenkezőleg: biztosíthatná más módon az autonómiát és a versenyképességet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiból.)