Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BODÓ SÁNDOR innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenképpen! Elsőként is tényleg köszönöm szépen a képviselői véleményeket, hozzászólásokat. Amikor néhány órával ezelőtt hozzákezdtünk ehhez a vitához, talán emlékeznek, akik itt voltak akkor is, hogy talán kétszer is elmondtam a törvényjavaslat címét, utalva ezzel annak tartalmára.Egészen biztos voltam abban egyébként, hogy a foglalkoztatás kapcsán nagyon sok más vélemény is elhangzik, és tényleg őszintén mondom, hogy érdeklődve hallgattam ezeket; kellő érdeklődéssel, még akkor is, ha nagyon sok esetben, azt tudom mondani, hogy a konkrét törvényjavaslathoz egyébként az égvilágon semmi köze nem volt a hozzászólásoknak. Ez nyilvánvalóan mindenkinek a meggyőződése, hogy mit lát bele egy ilyen történetbe, de azt azért látnunk kell, hogy néhány dolog pontosításra szorul.

Az szemmel látható és füllel hallható, hogy az ellenzéki, kormánypárti képviselőtársak is ennek a törvénynek az időszerűségét, hogy kerüljön ide a parlament elé, tárgyaljuk meg, nem vitatta senki. Azt is valamiféle egységként tudom elkönyvelni, hogy azt a jó néhány és bonyolult törvényt, aminek most, mondjuk így, tulajdonképpen a kivezetésére lesz lehetőség, és egy törvényben tudjuk meghatározni a teendőinket, ezeket egyébként támogatták.

Ha valaki esetleg arra utalt, hogy az elmúlt évek hibás politikai döntései, ezek a törvények majd harmincévesek. Tehát ezt azért annak minősíteni, hogy mondjuk, a jelenlegi kormánypárt vagy esetleg az előző követett el valami orbitális hibát, ez, bocsássanak meg, egyáltalán nem vág ide.

Képviselőtársam itt súgta a dátumot, talán ’91. (Balczó Zoltán: Március 1.) március 1-jén került ez a törvény elfogadásra. Nos hát, ez az időtávlat semmiképpen nem azonosítható azzal, hogy valaki itt valami egészen huncut politikai machinációkban töri a fejét. Egyszerűen eljött az az idő, amikor az élet által körülírt foglalkoztatási viszonyokat tisztázni kell.

(16.40)

Ami a törvény szerkezetével kapcsolatos: nyilvánvalóan egy keretet kell most rendeznünk, hiszen ahogy említette képviselőtársam is  talán ő már nincs is itt; de ez nem kritika, csak megemlítem , jó néhány törvényt kell most kivezetnünk, ezekből kell egy keretet, egy utat mutatni mindazoknak, akik a munkaerőpiac szereplői. S természetesen az égvilágon senki, én magam sem zárkózom el, sőt azt tudom mondani, hogy a legeslegnagyobb nyíltsággal vagyok akár a szociális partnerek felé, amikor majd ezt kormányrendeleti szinten kimunkáljuk.

Elhangzott az, hogy mi aztán a szociális partnerekkel az égegyadta világon semmit nem egyeztettünk. Hát, ez sem így történik, kedves képviselőtársaim, hiszen pontosan az egészségügyi veszélyhelyzet bekövetkezte óta minden egyes héten, minden egyes hétfőn 10 órától videokonferencia keretében végigvesszük azokat a teendőket, azokat a feladatokat, amelyek az adott hétre vonatkoznak, és értékeljük mindazokat, amik az előző héten történtek. Ennek a videokonferenciának a szereplői alapvetően a kamara képviselői, de jó néhány munkáltatói csoport, sőt azt tudom mondani, hogy ágazatok képviselői is jelen vannak.

Tehát nem arról van szó, hogy mi valamiféle információt, adatot eldugdosunk előlük, hanem pont arról van szó, hogy ezeket folyamatosan az asztalon tartjuk, megvitatjuk, a társtárcákkal egyeztetünk. Ezen jó néhány alkalommal Palkovics miniszter úr is részt vett, és államtitkár-kollégáim is részt vesznek rajta. Tehát nincs semmiféle eldugás, nincsenek semmiféle homályos szobák  vagy hogy hangzott itt el az előbb.

A versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumáról azt tudom mondani, hogy akármit is gondolunk mi róluk, ők most is, az utolsó e heti beszélgetésünkön, illetve tanácskozásunkon is megerősítették, hogy ez egy jól működő konstrukció. Nem tudom, hogy önök mennyit tudnak erről, mert nyilvánvalóan a sok más parlamenti és egyéb feladataik miatt nem biztos, hogy ezzel napi szinten foglalkoznak, de a munkaadói és a munkavállalói oldal képviselői vannak jelen, meghatározó szakszervezeti képviselők és meghatározó munkáltatói csoportok.

Természetesen a kormány is része ennek a háromoldalú tárgyalási sorozatnak. S ha a VKF-re nem is tudom azt mondani, hogy minden héten volt, de a legkritikusabb helyzetben ott is minden héten volt videokonferencia közöttünk, megbeszéltük, hogy mik az aktuális teendők. És én most itt önök előtt ismerem be  mert egyébként senki sem csinált még a Covid-19-vírus idején foglalkoztatási vészforgatókönyvet , hogy amikor igazítanunk kellett, velük beszéltük meg először, és az ő javaslataikat igenis figyelembe vettük, amikor azt mondták, hogy ezt nem így, ezt egy kicsit errébb kellene tenni, ezt a határt meg arrébb. És ezt én nem valamiféle szakmai gyengeségnek ítélem meg, hanem pont annak ítélem meg, hogy ők, akik munkaadókat, munkavállalókat képviselnek, lehet, hogy ugyanannyi tapasztalattal vagy több tapasztalattal bírnak, mint esetleg mi, akik nem mindig a gyakorlati példát látjuk elsőként. Tehát ezek a szakmai egyeztetések, ezek a politikai egyeztetések mindig is megvoltak, és meglesznek ezek után is.

Arra természetesen nem tudok ígéretet adni, hogy ebben a viszonylag felgyorsult folyamatban hetek, hónapok állnak rendelkezésre arra, hogy egy törvényjavaslatot véleményezzenek, főleg esetünkben, amikor egy folyamat része és egy keretszabály. Ezt minden egyes alkalommal napirenden tartjuk. S ugyanígy napirenden tartjuk a bértárgyalásokat. Tehát közel sincs arról szó, hogy valamiféle elhúzódás lenne ettől a témától.

Ami a törvényjavaslat tartalmával kapcsolatos: jó néhány támogatói javaslat mellett volt benne néhány olyan dolog, hogy ez vagy az miért nincs benne. Pontosan ezek azok az egyébként nagyon fontos részletszabályok, amelyek majd a későbbiekben kerülnek kimunkálásra.

De egy olyan gondolat is felütötte itt a fejét, hogy mi a munkavállalókat odadobtuk a nem is tudom pontosan, hova. Nos, a munkavállalók épsége mindennél fontosabb, s örömmel tudom mondani önöknek, hogy ezt nemcsak mi gondoljuk így itt a parlamentben, hanem a munkaadók is. Ők teljesen tisztában vannak azzal, hogy a megfelelő munkafeltételek biztosítása nélkül az egyén sem boldogul, de nyilvánvalóan a cég sem fog boldogulni. Tehát itt nem valamiféle kibékíthetetlen ellentét van. S azt tudom mondani, szerencsére már eljutottunk odáig, hogy ezt mindenki józan ésszel, normálisan felfogja.

Az ellenőrzések hogyan és miképpen történnek? Nos, én elfogadom, hogy volt időszak, amikor nem ez volt a módszertan, de én szakmailag elkötelezett vagyok abban, hogy az első lépés mindenképpen az legyen, hogy egy tájékoztatást, egy információt adunk úgy a munkaadóknak, mint a munkavállalóknak. Ha nincs meg ez az információátadás  például most két héttel ezelőtt csatlakoztunk az egész Európai Unióban aktuális témaként a mozgásszervi megbetegedések vizsgálatához , tehát ha nincsenek meg ezek az előremutató, tájékoztató, problémafelvető dolgok, akkor milyen alapon is menne oda bármelyik kollégám, aki ellenőrzési feladattal bír, és mondaná azt, hogy itt aztán olyan mértékű bírságot fogok kiszabni, hogy ti attól koldultok. Hát, a kollégáim is emberek, ezt nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, és nekik nem okoz valami kéjes örömöt az, hogy ki kell állítaniuk egy jelentős bírságot  sőt! Tehát mindenképpen felvilágosító kampány, tájékoztatás, és ennek nyilván megvannak a fortélyai.

Én most nem tudom elmondani önöknek, hogy milyen olyan intézkedéseket alkalmazunk, amelyekkel abba az irányba „kényszerítjük” a munkaadókat, hogy mindent kövessenek el. Ha minden egyes apró szakmai trükköt elmondanék, akkor az holnaptól már nem lenne használható, de négyszemközt ezt bárkivel szívesen megosztom, hiszen önöket is kötelezi a képviselői eskü. Tehát ebben a helyzetben a tájékoztatást követően megtörténik az ellenőrzés, és a kollégáink igenis ellenőrzik ezeket a munkahelyeket. Természetesen más az, hogyha valahol rendszeresen, folyamatosan nem történik semmi szabálytalanság. Ez sem azt jelenti, hogy örökre mentesülnek az ellenőrzés alól, de nyilvánvalóan nincs szükség arra, hogy ott mindennap vagy minden héten felbukkanjanak az ellenőrök. Ahol meg azt tapasztaljuk, hogy valami nincs rendben, mert szemmel láthatóan nincs rendben, ott pedig újra fel kell bukkanniuk, aztán újra, újra és újra. Ebben a helyzetben ezt a menetrendet  tájékoztatás, ellenőrzés és csak szükség esetén, ismétlődő esetben bírság  fenn kell tartanunk. Ez ellen én nem tapasztaltam  azok részéről, akiket sokszor megbüntettünk, természetesen igen  olyan szintű társadalmi ellenállást, hogy itt aztán égbekiáltó dolgok történnek.

Nincs már itt az a képviselőtársam, aki azt mondta, borzasztó, hogy ha valakit feketefoglalkoztatáson érünk, ott egy hónapra visszamenőlegesen be kell jelenteni, és hogy ez nem jól van így. Annyira szívesen mondtam volna neki  de a gondolatmenetét nyilvánvalóan nem akartam megakasztani közbekiabálással, és ez illetlen dolog is lett volna , hogy ott van egy szó: „legalább”. Abban az esetben, ha az történik, hogy egy feketefoglalkoztatónál, ne adj’ isten, évekre visszamenőleg azt tapasztaljuk, hogy nincs bejelentve, és valamiféle arcátlan módon történő foglalkoztatás van, ott nem az a szabály, hogy egy hónapra kell bejelenteni visszamenőleg, mert az szánalmasan nevetséges lenne, lássuk be, hanem az a szabály, hogy ameddig igazolhatóan, kétséget kizárólag bizonyíthatóan ez az állapot fennáll. És ha ez három év lesz  nem szeretném, hogy ilyen legyen az országban, de mivel én is itt élek, esetleg még ezt is el tudom képzelni , akkor az bizony három évre fog megtörténni.

Ezeket a szabályokat nyilván nem titkoljuk el, de engedjék meg, hogy az ellenőrzési, szakmai belső fogásokat mégse mondjam el a tévékamerába, mert akkor a kollégáimnak holnaptól megint valamiféle új eljárásokon kell törniük a fejüket annak érdekében, hogy a nem tudom, milyen trükkök százait az esetleges munkaadók ne alkalmazzák. Egyébként ezen a területen javul a morál, bármennyire is a kirívó példák jelennek meg nagyobb számban. Képviselőtársaim említették, hogy van olyan, hogy X. és Y. milyen körülmények között dolgozott, aztán elment a foglalkoztatási osztályra és ott nem kapott kellő tájékoztatást, nem regisztrálták, és járandóságot sem kapott; valószínűleg egy újsághírre gondolunk, vagy kettőre.

(16.50)

Én kértem, hogy ezeket nézzük meg, hiszen ott nyilván volt egy keresztnév, amely alapján nyilván nem tudtuk beazonosítani, de az adott időszakban abban a járási hivatalban ilyen nevű munkáltató nem is volt regisztrálva. Én most nem tételezek fel semmiféle videót meg semmiféle manipulált történetet, ezért kértem a kollégáimtól és a foglalkoztatási osztályvezetőtől abban a járásban, hogy legyen kedves, kutassa fel; nem azért, mert most én ebből valamiféle egyéni sikert akarok, hanem azért, hogy az a szerencsétlen munkavállaló jusson hozzá.

Természetesen el tudom képzelni azt is, hogy ő valamiféle félszegségből vagy bármi más miatt azt mondja, hogy ő nem szeretné ezt, de a kollégáim, a foglalkoztatási főosztály vezetője, kiváló kollégáim telefonos ügyeletet tartanak, tartottak mindig is, de a veszélyhelyzet első napjától kezdve, azt tudom mondani, reggel 8-tól este 10 óráig hétvégeken is, amikor őket fel lehetett hívni. Ha az illető szerette volna névvel elmondani a problémáját, nyilván akkor egyszerűbb volt, ha jogi tanácsot, útmutatást kért, akkor meg nyilván általánosságban tudtunk neki segíteni. Ez tehát most is megvan a részünkről.

Amikor a rendszer felépítésével kapcsolatosan itt számadatok hangzottak el, volt egy olyan benyomásom, véleményem, hogy talán nem egyformán látjuk. Nem nagyon szaporítva a szót, de végül is önök hatalmaztak fel, hogy vegyek részt ebben a vitában, nem azért, hogy generáljam, csak tényszerűen szeretném elmondani, hogy a foglalkoztatási rendszer, pontosabban a hivatali része hogyan is működik Magyarországon. A foglalkoztatási osztályok majd’ minden járásban, illetve Budapest több kerületében is jelen vannak, ők azok a munkatársaink, akik elsőként találkoznak azokkal, akiknek sajnos úgy alakult az élete, hogy mondjuk, regisztrált álláskeresőként megjelennek. Itt nyilván megtörténik az a szükséges adatfelvétel, egyeztetés, mindenféle olyan szakmai lépés, amely alapján nyilván indul egy adminisztrációs folyamat, meg  lehetőség szerint  indul egy anyagi juttatási folyamat, meg indul egy folyamat, amely arról szól, hogy ő lehetőség szerint minél hamarabb kikerüljön ebből a rendszerből. Természetesen mindegyik nagyon fontos.

Engedjék meg, hogy az adminisztrációs folyamatokról beszéljek. Magyarországon minimum háromféle adatbázisból dolgozik mindenki, és ritkán van alkalmam arra, hogy önök előtt ezt ilyen mélységig kibontsam, de most megteszem, hogy elmondom, mi közöttük a különbség. Nyilván van egy NAV-adatbázis, ez konkrét, tényszerű. Picit árnyalja a képet, hogy mondjuk, annak is lehet egy vállalkozása, akinek van egy munkahelye, tehát a két dolog nem zárja ki egymást, ezért aztán az így foglalkoztatottak számát ezzel mindenképpen  hogy is mondjam?  korrigálni kell. Ezt, megmondom őszintén, mi a szakmai munkánk során csak harmadlagos sorban, harmadik sorban számoljuk. A foglalkoztatási adatokat  annak érdekében, hogy európai uniós szinten összehasonlíthatóak legyenek, és a módszertan valami módon egységes legyen  az európai uniós módszertan szerint használja a KSH, ezt így számolják az Európai Unió valamennyi országában. Amikor tehát olyan érdekességeket hallunk, amelyekre önök is, én is azt mondanám, hogy biztos, hogy jól vane így, akkor, kérem, ne engem és ne a kollégáimat okolják, hanem azt az európai uniós megállapodást, amely arról szól, hogy ha mondjuk  csak egy sarkított példa , valaki az elmúlt időszakban, visszanyúlva két hétre, mondjuk, akár 2 óra hasznos tevékenységet végzett, és ő tulajdonképpen úgy nyilatkozik magáról, hogy munkaviszonyban áll, akkor őt ez az európai uniós szinten működő szervezet munkavállalónak tekinti. Sőt, továbbmegyek, ha ő azt nyilatkozza, hogy készen áll arra, hogy két héten belül elhelyezkedjen, márpedig ezt azért, valljuk be, sok ember elmondja, akkor azt is.

Olyan fals adatok kerülhetnek tehát ebbe a rendszerbe, amelyek alapján nyilvánvalóan kell egy korrekciót, kell egy újragondolást végezni, de amikor ezek a konkrét számok elhangoznak, akkor én szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy ez nem a magyar kormány valamiféle huncutsága, ami esetenként itt megfogalmazódik, hanem egy össz európai uniós számítási metodika. (Szabó Szabolcs közbeszól.) Nagyon sok esetben… Köszönöm szépen, én is meghallgattam önöket türelemmel. (Szabó Szabolcs közbeszól.) Ebben a szituációban tehát azt kell mondanunk, hogy nem valamiféle egyéni manipulált adatokról van itt szó, hanem konkrétan erről a módszertanról. Nyilván képviselőtársam  hogy is mondta  társadalomkutató, nyilván érti ezeket, és a világért sem az a szándékom, hogy itt most valamiféle új ismereteket próbáljak átadni, csak a módszertan szempontjából mondom. Amikor pedig azt nézzük, hogy mennyi az álláskeresők száma, akkor érdekes módon egyébként ez a KSH-európai uniós számítási rend kevesebb létszámot mond, mint ami a tényleges adat.

Ebben a helyzetben én markánsan azt követem, és talán elfogadják nekem, hogy mennyire is hiteles ez, és ez a leghitelesebb, hogyha a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból dolgozunk, vagyis ott megvan a klasszikus történet: név, cím, telefonszám, tehát megvan az az iksz ember, aki regisztrált álláskereső. És ebben a helyzetben azt tudom mondani önöknek, hogy a tegnapi napon ez háromszázegyezer-néhányszáz fő volt, ez egy valóságos adat tartalommal, nevekkel. Nem arról van tehát szó, hogy csak gondol egyet a kormány, és mondjuk, ír ehhez 20 ezret, vagy éppen lecsökkent belőle, tehát nem ilyen dobált adatok ezek, hanem a veszélyhelyzet első napjától  ebből a szempontból az március 12-ének tekinthető  fogva ezek a számadatok minden nap végén összegzésre kerülnek. Ennél pontosabb adatot nem tudunk.

Amit képviselőtársam itt felvetett, hogy igen, de ebben a helyzetben nem egyforma a kép, mondjuk, az iskolai végzettség szerint, nem egyforma, mondjuk, a területi kiegyenlítés szempontjából, tehát ebben kétségtelenül benne van jó néhány ilyen dolog, és én ezeket soha nem is titkolom el, merthogy úgyis nyilvánosak. Amiről szó van  talán vegyük most az iskolai végzettséget, ha szabad , az iskolai végzettséget tekintve azt tudom mondani, hogy az alapfokú vagy esetleg azzal az iskolai végzettséggel sem rendelkező munkavállalók esetében a munkanélküliségi ráta tíz egész egynéhánytized százalék  ez valóban egy, az országos átlagot, sőt az európai uniós átlagot is jócskán meghaladó arány -; a középfokú iskolai végzettségek esetében ez 4,4 százalék, vagyis valahol az országos átlag közelében van; míg a felsőfokú, főiskolai, egyetemi végzettségűek esetében ez 2 százalék alatt van, egy egész néhánytized százalék. Vagyis kétségtelen tény, hogy ebből a szempontból jócskán nagyobb eséllyel vannak olyanok, akik magasabb iskolai végzettséggel el tudnak helyezkedni, és ott tudnak maradni a munkahelyen, míg akik, mondjuk, alacsonyabb végzettséggel rendelkeznek vagy végzettség nélküliek, ők meg sajnálatos módon nem tudnak elhelyezkedni.

Ebben a helyzetben  gyávasággal, tétovasággal vádolták a kormányt, amit egyébként visszautasítok  olyan programot indítottunk, hogy mindazoknak, akik alacsony iskolai végzettséggel bírnak, azoknak most is, tehát most, holnap reggel, amikor jelentkezik az adott munkaadó vagy munkavállaló a foglalkoztatási osztályon, most is tudnak olyan ajánlatot tenni, hogy az állam öt hónapon keresztül a munkabér 50 százalékát, de maximum 100 ezer forintot biztosít annak a munkáltatónak, aki ebből a közegből, ebből a csoportból foglalkoztat. Ezt egyébként a foglalkoztatási osztályok tudják. Lehet, hogy nekünk is hírelnünk kell még, legyünk ebben együtt, mondjuk tovább!

A fiatalok esete, szintén KSH-adat. Amikor számonkérték itt rajtam, rajtunk, hogy nem törődünk ezzel a korosztállyal  dehogyisnem, nagyon is törődünk! És amikor azt láttuk, hogy a munkanélküliségi ráta a fiatalok esetében magasabb, mint az országos átlag, akkor nyilván nekik is indítottunk egy programot. Elindítottuk a 25 év alattiak foglalkoztatási támogatását hasonló feltételekkel, és ebben a helyzetben nincs iskolai végzettséghez köthető feltétel. A fiatalok esetében 2010-ben 30 százalékos munkanélküliségi ráta volt, most egy olyan 13 százalék körül vagyunk, Európában vannak ennél jócskán magasabb adatok is, de ez senkit nem vigasztal, sem egy fiatalt, sem önöket, sem engem. Az látszik, hogy ezeknek a fiataloknak is programot kell indítanunk.

Megütötte a fülemet, sőt nem megütötte, hiszen figyeltem végig, Varga-Damm Andrea képviselőtársunk hozzászólása, aki azt mondja, hogy 3,2-3,3 százalékos munkanélküliségi rátával dobálózunk. Eleve nem dobálózunk, és ez a munkanélküliségi ráta most egész pontosan 4,7 százalék. Ez a 3,2-3,3 százalék akkor volt igaz, mondjuk, nagyjából egy évvel ezelőtt, vagy egy picit több mint egy évvel ezelőtt, amikor, tényleg azt tudom mondani, Magyarországon csúcsfoglalkoztatás volt, és akkor bizony önök jogosan tették fel nekem a kérdést, hogy de hát micsoda állapot az, államtitkár, hogy már nem találunk festőt, nem találunk más építőipari szakmákban embert, nem találunk olyat, aki betakarítja a termést, mert egyszerűen a múlt év nyarán, múlt év kora őszén bizony a munkanélküliségi ráta 3,2-3,3 százalék volt.

(17.00)

Sajnos az ismert események miatt most ez 4,7, de azt azért engedtessék meg, hogy megjegyezzem, hogy ha a magyar munkaerőpiacot nem egy ilyen viszonylagos jobb állapotban találja ez a vírus, akkor mi történt volna itt. Amikor elhangzott  és köszönöm Nacsa képviselő úr támogató hozzászólását , hogy mit tett a kormány, nyilvánvalóan nagyon mérsékelten tartozik ehhez a törvényhez, de azt azért látnunk kell, hogy a védekezésnek több fázisa, több lépése van. Kicsit belementünk vagy belementek itt a számháborúba, bele is lehet. Egy konkrétum, amit Varga Mihály pénzügyminiszter úr nyilatkozatára, illetve az általa nyilvánosságra hozott adatra hivatkozva meg kell erősítenem, a munkahelyvédelmi támogatások valóban 204-207 ezer embert értek el. Ők azok, akiknek az állam valamilyen mértékben  idézőjelben  beszállt a munkabérébe a kiesett időtartamra, és ezzel biztosítottuk az ő munkahelyének a megőrzését. Természetesen ezenkívül még jó néhány program volt, amelynek a kifutása még most is jó néhány esetben tart, hiszen akár csak a kutatás-fejlesztés, innováció munkakörökben dolgozók esetében egy olyan szellemi értékmentést végeztünk, ami  megint csak azt tudom mondani  szerintem minden magyar országgyűlési képviselő számára fontos, hiszen azért látni kellett ebben az időszakban, hogy azokat a magasan kvalifikált honfitársainkat bizony ebben a veszélyhelyzetben nagyon is elkezdték külföldről bombázni. Erre nyilván tudunk bizonyítékot is. Nem kutatásképpen, csak hát halljuk, látjuk a híreket, hiszen ebben élünk. Tehát ezeket a magasan képzett, viszonylag friss felsőfokú végzettséggel rendelkező embereket, bizony, ebben a veszélyhelyzetben nagyon is majdhogynem visszautasíthatatlan állásajánlatokkal kezdték bombázni külföldről  sok esetben őket azért nevezzük összefoglaló néven kutatóknak , és annak érdekében, hogy a magyar gazdaság a következő években, évtizedekben legyen egy megfelelő szellemi muníció birtokában, ezeket az embereket itt kellett tartanunk. Ezért aztán ezeknek a cégeknek ezt a támogatást meg kellett adnunk. Nyilvánvalóan most ennek a részleteiről meg a mindenféle hátteréről megint nem árulhatok el sokat, hiszen akkor esetleg a konkurens országoknak adok ezáltal ötletet vagy információt.

Munkahelyteremtő programok. Ezekről is lekicsinylően beszéltek. Én azt mondanám, hogy ez nem egy helyes dolog, hiszen korábban is volt, és most is van  ahogy említettem az előzőekben  olyan lehetőség, hogy az állam támogat bizonyos csoportokat, vagy adott helyzetben mindenféle kötöttség nélkül olyan munkavállalókat, akik munkába kívánnak és tudnak is állni. Miről szól ez a történet? Talán emlékeznek még a 6+3-as, 8+4-es, 10 plusz, nem is tudom, hányas hívószámokra, aminek az a lényege, hogy adott időszak alatt, mondjuk, 6 hónapig az állam biztosítja a foglalkoztatás feltételeit, és a következő 3 hónapra pedig a munkaadótól kéri azt, hogy tartsa meg azt a munkavállalóját. Adjuk össze! Kilenc hónap. Nem tudjuk, persze, mi fog történni egészségügyi szempontból, de mindazok, akik augusztus végéig pályáztak erre a programra, 9 hónapig az állami munkaadói támogatásnak, meg nyilván a munkavállaló áldozatvállalásának, köszönhetően biztonságban vannak. Ők is jó néhányan, pontosabban közel 50 ezren voltak. Ebben a helyzetben, amikor elindul ez a matematika, hogy a hitelmoratórium hány cégnek segített, hogy a munkavállalói megtartásra kerüljenek, vagy a szociális hozzájárulási adó ismételt 2 százalékos csökkentése hány munkavállalónak segített, akkor bizony ezeken akár tételesen is végig lehet menni, és azt gondolom, nem nagyon érdemes, ilyen általános politikai puffogtatást elengedni, mert ez bizony kőkemény matematika.

Amikor az álláskeresési járulékkal kapcsolatosan nyilatkoznak, továbbra is csak azt tudom mondani, de nyilván az előző mondatokból ez kikövetkeztethető, hogy mi nem abban hiszünk, hogy az illető hónapokig, vagy akár még hosszabb ideig is regisztrált álláskeresőként tulajdonképpen bizonyos összeget automatikusan megkapva tengesse az életét, mert az senkinek sem jó. Nyilván elfogy a türelem, elfogy a szakmai tudás, és a fizikális körülállásról nem is beszélünk, hogy a saját komfortérzete milyen lehet. Ezért tudjuk azt ajánlani, ahogy tettük az alacsony iskolai végzettségűeknél, vagy a 25 év alatti fiataloknál, és hangsúlyozom, a 25 év alatti fiataloknál ez különösen fontos, hogy legyen a kormánynak egy támogatási ajánlata, hogy munkába tudjanak állni. Hogy is szokták mondani? A kazánba nem túlságosan érdemes a pénzt dobálni, mert tartósan nem okoz meleget. Ebben a helyzetben pont az lenne a lényeg, hogy ezek az emberek térjenek vissza a munkaerőpiacra, ha támogatással, támogatással, aztán majd nyilván a későbbiekben, ha jobbra fordul a gazdaság állapota, akkor majd támogatás nélkül is.

Nagyon sok minden elhangzott itt, de összességében a mai hozzászólásokat ismételten megköszönve, két fő részre tudom bontani a véleményeket. Az egyik mindenképpen a törvényjavaslat szükségességét, indokoltságát alátámasztja, amit köszönök. Az természetes, hogy a szociális partnerekkel a továbbiakban is egyeztetve ezeket részletesen ki fogjuk munkálni, a bonyolultságát nyilvánvalóan megszüntetjük. A munkaügyi ellenőrzéseknél továbbra is cél, maximális cél a munkavállalók biztonsága. Az, hogy ennek kapcsán milyen egyéni, politikai, közösségi véleménymegnyilvánulás kerül ma délután és este megfogalmazásra, ezt természetes velejárójának érzem, de  néhány szélsőséges véleménytől eltekintve  abban én semmiképpen nem érzek semmiféle negatív tendenciát, hogy mindenki a magyar gazdaságért, a magyar munkavállalókért aggódik.

Higgyék el, képviselőtársaim, hogy tőlem, képviselő kollégáimtól, munkatársaimtól senki sem jobban. Nekünk ez a feladatunk, erre tettük fel az életünket.

Nyilvánvalóan nem azért mondtam, hogy a hétvégi ügyeletekben hogyan és miképpen vettünk részt vagy vettek részt, meg nem azért mondtam, hogy esetleg az éjszakai órákban is bizony ott voltak az államtitkárságon, és a legnehezebb napokban akár közvetlenül, telefonos módon irányították azokat, akik másnap reggel fogadták az ügyfeleket, de hát erre tettünk esküt. Ezzel nincs semmi probléma. Ez a dolgunk. Kérem, ne tételezzenek fel semmi olyat rólunk, hogy valamiféle negatív dolgokat akarunk ebbe a törvénybe becsempészni. Az említett célok, a munkavállalók jogi és fizikai biztonsága mindenekfölött van. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)