Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Valami egészen döbbenetes mondatokat hallok itt, amit az elmúlt tíz évben nem nagyon hallottam, itt kérdeztem a politikustársaimat, hogy szerintetek a túloldalon jól érzike magukat. Ilyenek hangoznak el, hogy tudásalapú társadalom  önök eddig munkaalapú társadalomról beszéltek. Akkor kiejtették ezt, hogy egész életen át tartó tanulás. Te Jóisten! Vagy például a XXI. századi technológiai fejlődéshez új tudásra van szükség. Ezeket nem hallottuk önöktől az elmúlt években, és a nyelvvizsgához való kötés  ami majd holnap kiderül, hogy a felvételiken szükség lesze , ez majd elválik, de merőben más az álláspontjuk. Én ezt egy beismerésnek szánom, és általában a bűn beismerése enyhíti a büntetést. Ha rajtam múlik, nem fog enyhülni, de ez a törvénytervezet maga a beismerés, bizonyítéka annak, hogy az elmúlt kilenc évben micsoda hozzá nem értéssel, de annál nagyobb vehemenciával és szisztematikusan verték szét Magyarországon a szakképzést. Kilenc év elvesztegetett időszaka, és mennyi-menyi gyermeknek az elvesztegetett esélye! Mára már Parragh kamarai elnök is  a tönkrevert szakképzési rendszer szellemi atyja  belátta, hogy az általa gründolt rendszer használhatatlan és tarthatatlan. Nagyon szomorúan látom, látjuk, hogy ebben az anyagban egy korábbi tervezetéhez képest is kimaradt a tankötelezettség szerény, mindössze egy évvel történő, 17 évre történő emelése. Ennek az előttünk fekvő anyagnak egy korábbi változatában még benne volt, hiszen a nyilvánvaló beismerése lenne annak a mérhetetlen kárnak és károkozásnak, amilyen ámokfutást az Orbán-kormány elmúlt éveiben tettek az oktatás egészében, pedig az egy év is sokkal közelebb hozná sok gyerekhez a szakmai képesítés esélyét.

Mára már mintegy százezer gyermekáldozat árán bizonyosodott be, hogy még a magyar gazdaságnak sem csupán írni-olvasni alig tudó segédmunkásokra és csekély szakmai ismeretekkel felvértezett, úgynevezett egyszer használatos szakmunkásokra van szüksége, hanem, ahogy az anyag is fogalmaz, és önöktől most is elhangzott, jó minőségű szakemberekre. És Vinnai képviselő úr említette a gazdaság szereplőit. Hányszor elmondták a gazdaság szereplői, hogy ne küldjetek a műhelyekbe félanalfabéta gyereket! Csak önök a gazdaságra hivatkozni szeretnek, de meghallani, hogy valójában mit kértek, már nem sikerült.

Ahhoz, hogy jó minőségű szakemberek legyenek, ehhez a képzésben mindarra szükség lenne, amit az Orbán-rezsim szisztematikusan kiirtott a rendszerből: jó alapképességekre, alapkészségre a szakmai képzés előtt, a szakma elméleti alapjainak, magyarán az elméleti oktatás arányának radikális emelésére, az informatikai tudás biztonságos elsajátítására, amely nélkül ma már egy egyszerű autószerelő sem él meg, és nem utolsósorban arra a nyelvi ismeretre, amelyre nemcsak a mindennapi munka során lenne szükség, hiszen ma még a gépek használati utasításait sem képesek lefordítani a diákok, pláne, ami lehetővé tenné a negyedik ipari forradalom kellős közepén a napi szintű szakmai fejlődést, sőt a manapság szükséges többszöri szakmaváltást is, tehát a tanulás képességét sem biztosította az eddigi rendszer.

(18.50)

Egyszer már bebizonyosodott, hogy az intézmények átnevezgetése a tartalom és a módszerek radikális változása nélkül (Szótagolva:) ér-tel-met-len. Hiába nevezzük át a jelenlegi szakgimnáziumokat technikummá, ha az a tudásbázis, amelyhez a diák hozzájuthat, változatlan. Ebből az anyagból nem derül ki számunkra, hogy itt lesze valódi mélységű változás és tartalmi változás.

Nevetséges azzal is csábítgatni az ide beiratkozó tanulókat, hogy felvételi eljárás nélkül juthatnak majd be a felsőoktatásba. Magyarországon sok éve nincs felvételi, csak emelt szintű érettségi és középiskolai hozott pontszám, 2020-tól pedig kötelező nyelvvizsga. Vagy nem  majd meglátjuk, ugye, hogy holnap a kormányülésen beismerésként végre eltörlike ezt a szándékukat is. Azok az anyagi juttatások viszont, amelyeket a tervezet a tanulóknak megajánl, már nagyobb vonzerőt jelenthetnek. Kérdéses azonban, hogy a legrászorultabb fiatalok hozzájutnak-e, hozzá tudnake jutni ezekhez az anyagi ösztönzésekhez a megfelelő alapok nélkül. Ha a mára már szétrohasztott szakképzésben gyógyírként mindössze az intézmények elnevezésének visszaállítása jelenne meg és a  kvázi  felvételi nélküli egyetem, attól még a szülők és a diákok nem fogják nagyobb elánnal ezt az iskolatípust választani, valódi tartalmi változások nélkül, a magyar gazdaság szakemberhiánya pedig nemcsak állandósul, de folyamatosan nő. De meglátjuk, a törvénytervezet sok területen és sok mindent ígér, meglátjuk, lesze valódi változás, valódi tartalmi változás.

Továbbá szeretném azt mondani, hogy az alapszakmákat ezentúl kizárólag az iskolarendszerben lehet majd oktatni, a felnőttképzésben viszont nem lesz korlátozás, továbbra is annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet majd meg, amennyit a munkaerőpiaci helyzet éppen indokol. Ha jól értem, a jövő évtől felálló új rendszer két lábon fog állni: lesznek az alapszakmák, amelyeket az iskolarendszerben, tehát az ötéves technikumban és a hároméves szakképző iskolában lehet majd megtanulni. Ezek a képesítések széles alaptudást biztosítanak majd, ha lesz valódi tartalmi változás. A másik csoportot pedig a rugalmasabb kereteket biztosító, rövidebb idejű, speciális szaktudást nyújtó szakmai képesítések alkotják, amelyek kizárólag a felnőttképzésben sajátíthatók majd el.

Akkor ezek után kérdezzük: a harmadik képzési szintként továbbra is megmaradnak a céges keretek között működő, rövid ciklusú vállalati képzések is, amelyeket szintén nem korlátoz senki? Tehát ez kérdés. És a szakmai színvonalát senki nem fogja majd egyébként ezeknek ellenőrizni? Tehát jól értjük, hogy ezekből majd egy rakat lesz korlátlanul?

Itt fontos kérdés a szakképzésben dolgozó tanárok jogviszonyának megváltoztatása is. A legnagyobb dilemmát az átalakítás során számunkra és a szakszervezetek szerint is az jelenti, hogy a szakképzésben három, jól körülírható, egymástól eltérő feladatú pedagógus foglalkozik a gyerekekkel. Remélem, ezt önök is tudják. Ugyanis vannak a közismereti tárgyakat oktató tanárok, vannak a szakmai elméleti ismereteket oktató tanárok és a szakoktatók, akik elsősorban a szakma gyakorlása során a gyakorlati képzést nyújtják a gyermekeknek. A közös elvárás ezek felé, hogy a tanulók életkori sajátosságainak megfelelő pedagógiai képesítéssel és képzettséggel rendelkezzenek. Tény, hogy a munkakörülmények, a szakképzés szerkezeti változásai miatti elbizonytalanodás és nem utolsósorban a jelenlegi gazdasági expanzió miatt a szakképzésben munkálkodók között jelenleg a legkevésbé képzett és motivált tanerők jelennek meg sokszor. Kérdéses viszont, hogy amennyiben a ma közalkalmazottakból a munka törvénykönyve hatálya alá kerülő munkavállalók lesznek, miközben továbbra is állami alkalmazottak maradnak, milyen anyagi ösztönzéssel lesznek majd képesek a szakképzési centrumok kvalifikáltabb munkaerőt alkalmazni. Nem látjuk, hogy a kormány által beígért és erős kérdőjelekkel illetett ígéreteknek vane és mennyi a valóságalapja. Az már nyilvánvaló, hogy a meglebegtetett 35 milliárd kevés lesz ahhoz, hogy az alkalmazottak mindegyikének elégedettségét kiváltsa.

A jelenlegi törvénymódosítás nem szól arról, hogy a közalkalmazotti jogviszony még megmaradt csekélyke biztonságát kívánjae kompenzálni az állam valamilyen módon, például szakképzési életpályamodellel, amely hasonló lenne a pedagógusi életpályamodellhez és előmeneteli rendszerhez, amelyből most a tanárok kiesnek, és ahova a pályaív megtörése miatt igen kérdéses, hogy valaha vissza tudnake majd szükség esetén illeszkedni. Magyarán: az átjárás a közoktatás és a szakképzés személyi állománya esetén bezáródik? Mert szerintünk igen.

Vannak generális kérdőjeleink, és itt inkább kérdéseket tennék fel. Önök egy évet elegendőnek tartanak az átalakításra? Hiszen ennyi idő alatt még a jelenlegi rendszert sem lehet lebontani, nemhogy mindazt újraépíteni, ami kárt önök okoztak az elmúlt kilenc évben. Nagy kérdés az is: mi az, ami valós változás, és mi az, ami csak a jelenlegi tartalom és forma átnevezése. Ebben vannak aggályaink, mint ahogy az úgynevezett szakmai képzési jegyzék alap- és felnőttképzési szakmák szerinti szétválasztása miatt is.

Az első láb, az iskolai képzés során az észszerűség jegyében növelike végre a szükséges elméleti képzések arányát? Mert ez mindennek az alapja. Azokat az alapképességeket, -készségeket  írás, olvasás, számolás , amelyeket az általános iskolában, illetve azt követően felzárkóztatásban kellene elsajátítani, az új rendszerben hol biztosítják majd, illetve hol pótolják ezt a gyermekekkel? Ez a jó szakképzési rendszer kiindulópontja ugyanis. Az egyik legfőbb kérdés: honnan veszik ehhez a szakképzésben is drámaian hiányzó elméleti és gyakorlati szakembereket, akik lába alól most tervezik kirúgni az eddigi csekély biztonságot is kétes anyagi ígéretek ellenében? Pedig megemelhetnék a közalkalmazottak juttatásait is, mondjuk, egy speciális szakképzési pótlékkal, anélkül, hogy elvennék tőlük a közalkalmazotti jogviszony biztonságát.

Továbbá kérdezzük, hogy biztosan jó gondolate önök szerint a törvényben rögzíteni, hogy a továbbiakban az egyházak is kiemelt szerepet kapjanak a szakképzésben. Az egyházak ugyanis harminc éve bátran kivehetnék a részüket a szakképzésből, azonban látszik, hogy ehhez az iskolatípushoz nem nagyon fűlik a foguk, tisztelet a kivételnek. És még azt a bizonyos kolpingrendszert is csak nagyon kevéssé sikerült hazánkban meghonosítani. Hát, még azt is mondhatnám még egyszerűbben, hogy az úgynevezett tanodarendszertől is idegenkednek az egyházak. Azért viszont, hogy a szakmunkástanulóknak újra lehessen munkavállalói érdekképviselete  és itt felhívnám erre a figyelmet, hiszen a munka világára készítjük fel ezeket a gyermekeket, mint ahogy ezt az Antall-kormány idején az 1993. évi közoktatási törvényben meghatározták , több okból is értelme lenne újra harcot indítani.

Engedjék meg, hogy végül  még van időm  egy dologra emlékeztessem önöket és a magyar társadalmat is. Amióta a szakképzés szervezett formában része az oktatás rendszerének, azóta egyetlen alkalommal sem sikerült biztonsággal prognosztizálni, hogy az elkövetkezendő évek szakmai igényei hogyan fognak alakulni. A gazdaság szereplői kizárólag az aktuális igényeket tudják megfogalmazni, bár, amint azt korábban említettem, már ők is belátták azt, hogy a gyorsan változó, modern világban a technológiai fejlődés következtében a gyerekek alapképességeit kell megerősíteni. Nagyon nagy hiba volt a közoktatástól elválasztani, elszakítani a szakképzést. Hosszú távú tudásra van szüksége ezeknek a gyermekeknek, nem aktuális, egy évig tartó tudásra. Mire kijönnek az iskolapadból, azt a tudást, amit ott elsajátítottak, lehet, hogy a valóság már meghaladta. Ezért felelősségünk és kötelességünk gyermekeink számára olyan biztos elméleti tudást és szakmai alapismereteket biztosítani, amelyek nemcsak a tanulmányaik végén, hanem szükség szerint a szakmaváltások során is használhatók lesznek egy életen át. Különösen fontos ez egy olyan gazdaságban, mint sajnos a magyar gazdaság, ahol a gazdasági szerkezet, az alacsony hozzáadott érték miatt a munkavállalók helyzete nem áll biztos lábakon. Köszönöm, hogy meghallgattak.