Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszter Úr! Kicsit úgy érzem magam, mint az egyszerű vizsgázó, aki Nagy Lajosból készült fel és Mátyást húzta ki; Mátyásról ugyan sokat nem tudott, de volt ennél egy híresebb uralkodó is, mondta, és így már Nagy Lajoshoz tudott kapcsolódni.

Azt gondolom, hogy a nagy építési törvénycsomaghoz most nem hozzászólva, de Kós Károlyt méltatva, el kell ismernünk, hogy egy nagyon fontos javaslatról van szó. Azt látom miniszter úrban is, hogy kicsit polgármesterszemmel szemléli az országot, és akik így szemlélik az országot, tudják, hogy lehet sok mindenről beszélni, hosszasan folytathatunk itt vitákat, de amikor a választóink megkérdezik, hogy mit tettünk le az asztalra, akkor polgármesterként nagy örömmel tudjuk főleg az épített beruházásokat mutatni. Az elmúlt években számtalan olyan dolog született meg Magyarországon, amelyekre méltán lehetünk büszkék, de nyilván nagyon sok olyan is, ami bizony nem érte el azt a színvonalat, amit elérhetett volna.

Ha Kós Károlyra gondolunk, aki valóban nemcsak mint építész, hanem akár mint író vagy politikus vagy képzőművész is megjelent, nyugodtan mondhatjuk, hogy az ő személyes sorsa is megmutatta, az ő élete is példázta, hogy a magyarság nem elsősorban származás kérdése, hanem vállalás kérdése. Hiszen 1883. december 16-án született Temesváron, édesapja Karl Kosch volt, erdélyi szász nemzetiségű, édesanyja pedig Sidonia Sivet  vagy „Szivé” , francia-osztrák család leánya. Temesváron megszületve alapvetően egy német nyelvű, kultúrájú városban németként látta meg a napvilágot, és nyugodtan mondhatjuk, hogy a XIX., de inkább a XX. század egyik legnagyobb magyarja volt.

1918-ban, ahogy miniszter úr is elmondta, önként vállalta a sorsát, önként vállalta az erdélyiségét, és innen, Budapestről visszament Trianon előtt, még ’18-ban Erdélybe, és ott azonnal nekiállt a közéletet szervezni, azt az életet, amely hozzájárult ahhoz, hogy Erdély túlélte ’18-at. ’19-ben megpróbálkozik, létrehozta a Kalotaszegi Köztársaságot, küzdött az utolsókig. Nagyon kevesen tették meg ezt ’18-19-ben, nagyon kevesen léptek fel, talán a székely hadosztályt lehetne még említeni Kós Károlyon kívül, akik tevőlegesen is részt vettek abban, hogy Magyarországot megmentsék. Nem sikerült ez neki, de a magyar kultúráért mindent megtett, és a magyar építészetért megtett mindent annak érdekében, hogy a magyarságot a XX. századon át tudjuk menteni.

Ha a magyarságról, magyar kultúráról, magyar történelemről beszélünk, akkor Kós Károly példája is mutatja azt, hogy a külhoniság a XX. század elejétől mindenképpen az identitásunknak egy része, hiszen ha kivennénk a magyar kultúrából, történelemből mindazokat, akik külhoninak számítanak, akkor bizony a magyar történelem vagy a magyar kultúra 70-80 százalékát el kellene felejtenünk. Dózsa György háborúja, parasztlázadása is befejeződne valahol Szegednél; nem beszélhetnénk Szent István édesanyjáról, aki Gyulafehérváron született; vagy ha csak az idén közülünk eltávozott Duray Miklósra is gondolunk, a XX. vagy XXI. század egyik legnagyobb magyar politikusáról beszélünk. Kós Károly is ehhez a sorhoz kapcsolódik, és mindenképpen az ő nevét kell megemlítenünk, amikor a XX. századi építészetről beszélünk.

Miniszter úr beszélt arról, hogy honnan is lehet ezt datálni, honnan lehet számítani. Én is mindenképpen megemlítem Lechner Ödön nevét, lehetne még említeni Ybl Miklósét vagy Hauszmann Alajosét, aztán jön Kós Károly, Makovecz Imre. Az ő példájukon keresztül egy olyan építészkultúra növekedik itt Magyarországon, és egy olyan példát adnak a magyar építészeknek, amelynek máig ható következményei vannak, illetve a mai magyar építészeknek is, azt gondolom, mindenképpen a példái lehetnek.

Éppen ezért a kormány nevében mondhatom, hogy mindenképpen támogatjuk azt, hogy december 16-át, Kós Károly születésnapját -munkássága előtt tisztelegve  a magyar építészet napjává nyilvánítsuk, illetve a magyar építészet napja legyen, és ezáltal lehetőségünk legyen arra, hogy tisztelegjünk az építészeti örökség előtt, hálát adjunk az építészeinknek, azoknak, akik az elmúlt évszázadokban, az elmúlt évszázadban ezt az országot építették. Legyünk büszkék arra, hogy ennek a munkának van folytatása, és ez a nap lehetőséget teremt arra is, hogy a mai korszaknak, akár 2023-nak, ’24-nek, ’25-nek az építészeit is tudjuk díjazni. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(19.10)