Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy kétségkívül  talán nem nagy szó azt mondani  ennek az évtizednek az egyik legfontosabb politikai filozófiát követő előterjesztését egy magyar irodalmi idézettel vezessem be, és ha sikerül, akkor majd a beszéd végén ennek az idézetnek a zárásával is megpróbálkozzak. Az idézet a közelmúltban, néhány nappal ezelőtt zajlott márciusi ifjak ünnepéhez kötődik, március 15-éhez, amennyiben 1846-ban Petőfi Sándor A magyar nemzet című versében így írt, versen belüli idézetként: „Élt egy nép a Tisza táján, / Századokig, lomhán, gyáván.” Ez a keserű múlt (Gréczy Zsolt közbeszól.), az a korszak, amely a reformkor idejét mutatja, természetesen számos irodalmi idézetben a nemzethalál vízióját bemutatta, gondoljunk csak az egyik legfontosabb költeményünkre, Vörösmarty Szózatára, amely egy tíz évvel korábbi, 1836-os vers, és abban pedig azt olvashatjuk, hogy „S a sírt, hol nemzet sűlyed el, / Népek veszik körűl, / S az ember millióinak / Szemében gyászköny űl.” Tehát nagyon fontos, hogy az akkori, a nemzetért hőn áldozni képes generáció érezte azt, hogy ha nem lesz változás, akkor valószínűleg a negatív tendenciák ennek a nemzetnek a végét fogják elhozni.

Azt hiszem, hogy ilyen értelemben egy másik évfordulós ünnepnaphoz  bocsánat, az nem ünnep  közeledvén két fontos dátum között vagyunk a mai vitában: március 15e után vagyunk pár nappal, és március 21e előtt vagyunk két nappal, az pedig az idei évben a századik évfordulója az ezredéves magyar államiság egyik legmélyebb időszakának, a Tanácsköztársaság kezdetének. Éppen száz esztendeje történtek a proletárdiktatúra véres napjai, amit az iskolában nekünk még kötelezően tanítottak mint dicsőséges magyar korszakot. És a mai napig azt kell érzékelnünk, hogy ez a fajta gesztusrendszer a különböző politikai filozófiák mentén (Gréczy Zsolt közbeszól.) itt van a parlament falai között, a XXI. században. Itt van a ’48-as márciusi ifjak, a reformkor felelős gondolkodása, és itt van a proletárdiktatúrás „mindent vegyünk el, mi az, hogy valakik kapnak, és akár tomboljunk és romboljunk” ideológiája is. Ezt nagyon fontos, hogy tetten érhetjük, mert, azt hiszem, a mai korszakban a választópolgárok pont e két kínálat közül tudnak választani, és a választópolgárok felelősen meg is teszik a választást. Nem véletlenül történik az, hogy 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban nem arra szavaztak, tisztelt Gréczy képviselő úr, amit ön most itt védelmébe vesz, nem arra a nyolcéves politikára szavaztak, amit önök végeztek el (Gréczy Zsolt: Az amerikai külügy szerint csaltatok!), hanem egy merőben más, egy új politikára, aminek vannak eredményei.

Én azt hiszem, ha a miniszterelnök azzal a kifejezéssel élt ezen a héten itt a parlamentben egy önöknek adott válaszban, hogy ha lenne az a nemzeti minimum, hogy legalább a család kérdésében létrejönne valamiféle ellenzék-kormánypárt közötti nem egyetértés, hanem valamiféle együttgondolkodás, egy alapvető nemzeti minimum, amire vonatkozóan voltak olyan felszólalások itt az elmúlt órákban az ellenzék részéről, amelyek mutattak ebbe az irányba, azt hiszem, hogy ez megkívánható lenne. Hiszen ha tíz év múlva vagy huszonnyolc év múlva politikatörténészek, politológusok végig fognak tekinteni a rendszerváltás utáni Magyarország politikai évtizedein, és azt fogják mondani, hogy ’90-től 2000-ig az akkori politikai korszaknak ez és ez volt a hozadéka, aztán a 2000 és 2010 közöttinek megint volt hozadéka, és a 2010 és 2020 közötti korszaknak is valami hozadéka van, akkor a 2010-2020 közötti korszakban elég valószínű, már most látható, a kontúrjai itt vannak előttünk, hogy a családok, a magyar gyermekek váltak a legfontosabb értékké a politika számára.

Figyeljük meg azt, hogy a gyermek mint legfontosabb nemzeti érték milyen sok aspektusból kerül ide a parlament elé az elmúlt évtizedben. Gondoljunk bele abba, hogy a hároméves óvodáztatást önök is megsüvegelték, önök is elmondták, hogy igen, ez a szocializációs folyamatban nagyon fontos eredményt hozott, éppen a legrászorultabb családok gyermekeit tekintve, hogy már behozzuk őket abban a korban, amikor a szocializációjuk erősebben történhet. Vagy az, hogy az idei év szeptember 1-jével el fogjuk érni azt, hogy az összes iskoláskorú gyermek ingyenes tankönyvet kap a kezébe tankönyvcsomag címén. (Gréczy Zsolt: Ez nem jó!) Ez nagyon-nagyon jó. Hát, vitázhatunk (Gréczy Zsolt: Mészáros Lőrinc gyereke miért kap ingyen…?), elfogadom, hogy az ellenzék tisztelt képviselői azt mondják, hogy ez rossz (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.), de mégiscsak a családok kapják, ezt a gyermekek kapják, tehát a gyermek mint legfontosabb érték ennek az évtizednek a politikai üzeneteként benne van ez az intézkedés mint cseppben a tenger, ebben is benne van ez a politikai filozófia. Vagy ott van a gyermekétkeztetés, hogy folyamatosan hallunk olyan szirénhangokat vagy olyan hangokat, hogy a gyermekek bizonyos családokban, a szociokulturálisan hátrányos helyzetű területeken valóban éheznek, de mivel az ingyenes gyermekétkeztetés rendelkezésre áll, sőt most már szünetekben is (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.), tavaszi, téli és nyári szünetben is kapják a rászoruló gyerekek, ezért legalább azt fogadják el és ismerjék el, hogy az előző évtizedhez képest egy nagy előrelépés, hogy a gyermekek nem éheznek, mert kapnak állami étkezést, megkapják a tankönyvcsomagot, és a rezsicsökkentéssel a családi kifizetendő sárga csekkes havi kötelezettségük csökkent, 2010 előtt pedig nőtt. Tehát legalább ennyi konszenzusunk legyen (Gréczy Zsolt közbeszól.), hogy a családi támogatások köre ebben az évtizedben látványosan és drámai mértékben emelkedett. A családtámogatásnak sok-sok aspektusa van, a most idekerült törvénycsomag pedig nyilvánvalóan annak az akciótervnek a törvénycsomagja, amelyet a miniszterelnök hirdetett meg az idei, immár húsz éve tartó évértékelőben.

Az újabb támogatások tehát segítik a gyermekvállalást és segítik a gyermeknevelést Magyarországon. Hát mi lenne a cél, mi más lenne a célja ennek a kormányzati szándéknak, ha nem a gyermek és a gyermek közvetlen környezetének, annak a mikrotársadalmi egységünknek, amit családnak nevezünk és védendő értéknek tekintünk, legalábbis konzervatív politikai filozófiai irányból mindenképpen, mi lenne a célja, ha nem ez, hogy többet és jobban kapjon a gyermek és a gyermek mikrokörnyezete, a család? És természetesen erre iránymutatást is kaptunk  kaptunk tavaly április 8-án a magyar családoktól, amikor azt mondták, hogy ez a parlamenti összetétel négy évig így nézzen ki, ahogy most kinéz, hogy a kormánypárti padsorokban sok képviselő üljön, és az ellenzék részéről a listás helyeken pedig legyenek azok, akik el tudják mondani az aggályaikat egy-egy kérdésben, de az arányok önmagukért beszélnek. És természetesen azok az adatok, amelyekben feltűnik, hogy 2010-hez képest nyolc esztendő elteltével a családtámogatásokra fordított állami költségvetési forintok összege megtöbbszöröződött, ma már 2000 milliárd forint egy évben, az állami adóbevételből az újraelosztás révén nem másokhoz kerül, hanem a magyar családokhoz kerül az a pénz, ez a politikai filozófia, a kormányzati oldal politikai filozófiájának egyenes következménye, hogy az újraelosztás első számú győztesei, nyertesei a családok, a magyar családok.

(16.10)

Ezt hirdettük meg, ez volt az üzenetünk, és erre kaptuk a szavazati támogatásokat. És még egy nagyon fontos, messze reprezentatív felmérés, amikor 1 millió 400 ezer ember mégiscsak azt mondja a konzultációban, hogy én ezt az iránymutatást adom a kormánynak; kitöltöm, visszaküldöm, tehát aktívan részt veszek ebben, és elmondom a véleményem.

Lehet, hogy önöknek ez a politikai termék nem szimpatikus. Lehet, hogy azt mondják, hogy nem is annyi, mert annyi. Lehet, hogy azt mondják, hogy miért így töltöttem ki, miért nem úgy, lehet, hogy a kérdésfeltevés nem tetszik önöknek, de azért a kérdések elemzése és összegzése egyértelmű irányt mutat, hogy nem 60:40 arányban, hanem 99 vagy 97 kontra 1-3 százalék arányban a magyar emberek, akik aktivizálódtak, és közel másfél millióan visszaküldik ezeket az íveket, válaszolnak a kérdésekre, azok elmondják, hogy ez és ez a fontos a számukra.

Ez a törvénycsomag az emberek törvénycsomagja, mert ők kérték rá a kormányt. A kormány formába öntötte, és most nekünk felelősségünk volt, választási győzelem okozta felelősségünk, hogy behozzuk a parlament elé és megvitassuk. És ha önöknek ezzel vitájuk van, természetes. Az ellenzéknek az a szerepe, hogy kontrollt tartson és vitázzon az előterjesztéssel.

De hogy azt mondják, hogy ez egyébként kevés, ennél még sokkal több kell, azt szeretném mondani, hogy nem láttuk az önök családi programtervezetét. Nem tudjuk, hogy önök, ha esetleg kormányra kerültek volna, mit tettek volna. De ez a feltételezés kategóriája, közben pedig az a szomorú tapasztalatunk, hogy a baloldali kormányzások időszakából egyszer már 1995-ben, a Bokros-csomag idején szénné égették a magyar családokat. Mindent elvettek, ami a magyar családok megélhetéséhez és egészségéhez hozzájárult abban az időben.

Egyet tudtak tenni: a mantraként hangsúlyozott megszorításokat a magyar családok nyakába varrták. Majd utána ezt megismételték, amikor az újra önök által keletkeztetett nemzetgazdasági zuhanórepülés a 2006-os választás után megint…  2008-09-ben újra a magyar családoktól vettek el. Ne tessenek azt mondani, hogy a 2010 előtti kormányzás időszakában a magyar családokat jobban segítették! Elvették azt a kétszeres állami kamattámogatású forinthitelt, ami az otthonteremtést beindította, amiből 2002 után is még dübörgött a gazdaság. Az önök gazdasági minisztere mondta azt, hogy dübörög a gazdaság, és a pannon puma ugrál. Azt nem azért produkálta a magyar gazdaság, mert önök zsenik voltak, hanem azért, mert a 2002 előtti kormányzás megteremtette azokat a gazdasági feltételeket, hogy jó eredmények születtek. (Gréczy Zsolt többször közbeszól.) És aztán nyilvánvaló, hogy amikor 2004-ben eltörölték az állami kamattámogatású forinthitelt, jött helyébe a devizahitel, a kereskedelmi bankok devizahitele. Ennyit arról a tényről, hogy ki szabadította rá a magyar hazára a devizahiteleket.

És akkor még egy kérdésem van: ki az, akinek az lett a feladata, hogy az önök gyalázatos munkája következtében egymillió családot ki kellett menteni a devizahitelből? (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.  Gréczy Zsolt: Minden idők leggyengébb forintárfolyamát csináltátok.) Kik kellett hogy megtegyék azokat az intézkedéseket? Bocsássanak meg! (Moraj és közbekiáltások az ellenzéki pártok padsoraiból.) Erről csak ennyit szeretnék mondani, hogy önök elvégzik a piszkos munkát, és aztán itt marad a polgári kormányzás számára a maguk által okozott probléma megoldása.

Summa summarum, tehát ennek a történelmi felelősségnek a tudatában és birtokában azt kell hogy mondjuk, hogy mind a 10 millió forintos babaváró támogatás, ami most ennek a törvénycsomagnak része, államtitkár asszony részletesen szólt róla, mind pedig az a használt lakás vásárlására is igényelhető új kölcsön, amiről részletesen tájékoztatott bennünket államtitkár asszony, mind pedig a júliustól bővülő jelzáloghitel-csökkentés a második gyermek és a harmadik, majd többedik gyermek megszületésekor, valamint a két és fél millió forintos hétszemélyes autóhoz jutás a három- és többgyermekes családok esetében, mindegyik kedvezményt, mindegyik valami többletet ad, mindegyik segít a családokon.

Tehát nagyon kérjük, hogy erről ne úgy beszéljenek, hogy ennél még többet kéne adni, hanem legyen egy legkisebb közös többszörös, hogy legalább ennek örüljünk együtt, hogy a magyar gazdaság megtermeli ezeknek a feltételrendszerét, hogy a magyar emberek összekapaszkodnak, 800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, az adójuk növekedik, és ebből az állami bevételből a polgári kormány azt mondja, hogy jusson vissza a családoknak. Ez lenne a nemzeti minimum, hogy ebben egyetérthetünk, és ha ez így van, akkor reményeim szerint nem március 21-éhez, a proletárdiktatúrás, tanácsköztársaságos gesztusokhoz közelít Magyarország az előttünk álló időszakban, amelyek hangjai megjelennek sajnos itt a Házban, hanem sokkal inkább a március 15-és, a nemzet iránt felelősséget vállaló és a rossz számokban, a rossz adatokban, az 1981 óta romló demográfiai adatokból is vagy azokból az adatokból is sikeres jövőt kovácsolni szándékozó felelős, tetterős politikai filozófia érvényesüljön, ami pedig a március 15-éhez kötődő örökségünket szimbolizálja és mutatja fel most, ezekben a napokban.

Ezért zárom a soraimat, a gondolataimat a megkezdett versidézet befejezésével; merthogy Petőfi abban az 1846-os versében, amikor a nemzethalál vízióját tárta elénk, már idéztem a felszólalásom kezdetén, a zárógondolatai mégis pozitívra váltanak, azt mondja: „Oh hazám, mikor fogsz ismét / Tenni egy sugárt, egy kis fényt / Megrozsdásodott nevedre? / Mikor ébredsz önérzetre?” Petőfi várta tőlünk, a márciusi ifjak ezt várták tőlünk: tegyük meg, hogy büszkék legyenek majd az unokáink, hogy mi megtettük, amit kellett. Isten áldja meg Magyarországot! (Taps a kormánypárti padsorokban.)