Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Salátatörvényről lévén szó, sok mindent hozzá tudnánk fűzni. Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, ami talán nem annyira vitás!

(19.00)

Az, hogy ez a törvényjavaslat, mondjuk, a felsőoktatás nemzetköziesítése kapcsán és a digitalizáció támogatása során minden hazai intézményre ezt ki kívánja terjeszteni és a külföldi résztanulmányokat segítő mobilitási ablakot nyittatna majd ezen intézményekkel, számunkra támogatandó.

Elhangzottak itt egyébként akkor a nemzetköziesítés során pró és kontra érvek, Erasmus- vagy éppen Horizont-program, az abból való kizárás kinek a bűne.

A Jobbik-Konzervatívok frakciója az egyetemi modellváltást nem támogatta, Brenner Koloman képviselőtársam rengeteg alkalommal fölszólalt, harcosan ellenezte ezt a koncepciót. Viszont azt is hozzátesszük, hogy ami  mondjuk úgy  Brüsszel részéről akkor megvalósult, és azokat büntetik, akiket egyébként nem kellene, az meg más vonatkozásban teljes mértékben elfogadhatatlan a számunkra. Tehát erről a kérdéskörről akkor ennyit.

Arról, hogy a szakképzés 2020-as átalakítása és az új szabályozó rendszer mennyire vált be, szintén nagyon hosszan lehetne itt vitatkozni, viszont az, hogy ezeket az állami vizsgákat független és akkreditált vizsgaközpontokba szervezik, számunkra elfogadható. Az, hogy a szakképzés rendszeréhez szorosabban illeszkedő kereteket teremtene, és ezen képzési központok, vizsgaközpontok feladatait valamilyen szinten újra akarják definiálni, egy teljesen legitim fölvetés. Egyébként végigbogarászva, végigböngészve és a szakértőnk segítségét is kikérve azt tudjuk mondani, hogy ebben koncepcionális problémákat mi nem találtunk. Tehát ezek azok az elemek, amelyeket támogatni tudunk.

De ha már szakképzésről volt szó, és államtitkár úr fölhozta itt a valóban nagyon örvendetes diákolimpiai eredményeket, akkor én mint egy vidéki szakképzőiskolából idecsöppent országgyűlési képviselő hazánk egyik halmozottan hátrányos szegletéből, mindig elő szoktam azért azt is adni kritikaként megjegyezve, hogy ezek az eredmények valóban büszkeségre adnak okot, de hát azért az összképet a nagy átlag, a big picture, államtitkár úr, elég komoran árnyalni tudja.

Értem ez alatt azt, hogy itt polémia volt önnel most már talán néhány hónappal ezelőtt az esélyteremtési illetményrész megadása kapcsán például. A kollégák ebből nem részesülnek. Ők azok, akik egy településen egyébként a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alá tartozó gimnáziumi kollégák. És félreértés ne legyen, nem sajnálja tőlük senki, bőven megérdemlik ők is, hogy ebben részesüljenek. Csak az a helyzet, hogy egy olyan intézménytípusban azokkal a gyerekekkel, azokkal a valóban rossz szocioökonómiai mutatókkal bíró családokból kikerülő gyerekekkel nem nagyon találkoznak, ellentétben a szakképzésben oktatókkal, akiket ebből a nem egy egetrengető és nem költségvetést romba döntő plusz anyagi juttatásból viszont voltak olyan kedvesek és kizártak. Ha nekem lehetőségem van, akkor erre mindig fölhívom az önök figyelmét, és várom egyébként azzal kapcsolatosan a választ, hogy ha megjár az egyiknek, akkor miért nem jár meg a másiknak, ráadásul annak, ahol ezek a problémák halmozottan, hatványozottan jelentkeznek.

Felnőttképzés. Azt írják itt az általános indokolásban is, hogy egyértelműbb szabályrendszerrel kívánják azt a nagyon támogatandó célt elérni, hogy a munkaképes felnőtt korosztály 60 százaléka vegyen részt hazánkban a felnőttképzésben. Államtitkár úr, nincs olyan országgyűlési képviselő, aki ezzel ne tudna azonosulni. A hogyan azonban egy másik kérdés. Ha a mostani számokat nézzük, hogy ezek az ambiciózus célkitűzések meg tudnake valósulni, mondjuk, akkor a céldátummal kapcsolatosan, akkor kételyeimet kell, hogy kifejezzem, sajnos.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Én örülnék neki, és még egyszer mondom, tehát egy olyan halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított, igazi perifériáról érkezve, mint amilyen Dél-Somogy vagy a Dél-Dunántúl hasonlóan nehéz sorsú vidékei, azt tudja mondani az ember, hogy az egyetlen kitörési lehetőség valóban az lenne, ha a képzetlenség miatt inaktív, mert egyébként az országos adatokhoz képest háromszorosan rosszabb munkanélküliségi mutatókkal rendelkezünk teszem azt Somogy megyében, annak a déli részén meg aztán nem háromszoros, hanem négy- vagy ötszörös az országos mutatókhoz képest a munkanélküliségi ráta, szóval az ilyen térségek kitörési lehetősége más nem lehet, csak az, amit önök általános célként megfogalmaztak. Tehát ebben egyébként mi önöket támogatni tudjuk.

Az, hogy az egészséges életet támogató kutatások esetében a betegségek minél korábbi felismerését segítő kutatásokra nyílik majd mód, szintén egy örvendetes, támogatandó célkitűzés, különösen, ha tekintetbe vesszük azt, hogy milyen mortalitási és népegészségügyi mutatókkal rendelkezünk hazánkban, ott, ahol mondjuk, az egészségben eltöltött évek száma várhatóan 61,5 év, ami ma a svédországi állapotokhoz képest bizony 11 évvel kevesebbet mutat. És sajnos nem véletlen az sem, hogy a magyar férfi munkavállalók közül 38 százalék meg sem éri egyébként azt, hogy akárcsak egyetlenegy percet is élvezhessen a nyugdíjából.

Nos, ezek azok, amiket minden gond nélkül támogatni lehet.

Aztán a kötött könyvárrendszer. Végighallgattam itt a vitát. Komoly aggályok vannak egyébként a részünkről azzal kapcsolatosan, hogy ez hogyan fog megvalósulni Magyarországon, és igen, bejött ez a libris szál is. Viszont vannak  mondjuk úgy  jó gyakorlatként tételeződő nemzetközi példák, ilyen a német gyakorlat is.

Igen, én magam is olvastam az Egyesült Államokkal történő összevetést, ahol a nagy könyvterjesztők gyakorlatilag kiszivattyúzták a kisebb terjesztőktől azokat a könyveket, amelyek populárisabbak voltak, ahol lehetett egyébként nagyobb árengedményt adni. Az a helyzet, hogy ez a  mondjuk úgy  kedvezményes időszak hamar véget ért, mert aztán végül bekövetkezett egy olyan drágulás, ami mondjuk, Németországban nem volt megfigyelhető. Hozzáteszem azt is, hogy Németországban menet közben bizonyos speciális könyvek száma megháromszorozódott. Tehát az a széles kínálati spektrum még inkább megerősödött, amelyre valóban szükség van akkor, ha mi ezt a véleménygazdagságot egyfajta értékként fogjuk föl. Higgyék el, még ha itt a Jobbik-Konzervatívok frakciójában nem is értünk mindennel egyet, de ha megvan ez az értéksokszínűség, ami a könyveken keresztül is megjelenhet és eljuthat az olvasóközönséghez, akkor mi ezt támogatni tudjuk.

Nos, az, hogy mondjuk, a kiadók, a szerzők, aztán a kiskereskedők védelmében ezt a lépést meghozzák, amely végső soron egyébként magának a magyar olvasónak a védelmét szolgálja, mondjuk azt, hogy ha jóindulatúak vagyunk és nem előítéletesek az önök lépéseivel szemben, de ezt az előítéletet fogalmazhatnám úgy is, hogy inkább tapasztalatokon alapuló általánosítás, államtitkár úr nyilvánvalóan érti a kettő közötti különbséget, akkor még meg is előlegezhetjük önöknek a bizalmat. Viszont újra rá kell mutatnom arra, hogy sok-sok olyan esemény volt ilyen tekintetben is, ami alapján nem biztos, hogy erre a bizalomra önök rászolgáltak.

Kérdezném egyébként azt, hogy milyen időkontrollban gondolkodtak, illetve hogy ez az időkontroll, ami megvan az önök fejében, mennyire fix itt a kötött árak kapcsán. Ez sem volna teljesen mindegy.

Igen, ki kell mondani azt, hogy vannak művelődési és szociálpolitikai célok is, és ha itt az általános indokolásban megfogalmazottak valóban meg tudnak valósulni, és önöket nem sanda szándék vezérli, mondjuk, e tekintetben, akkor azt kell hogy mondjuk, hogy a nem tömegízlésnek megfelelő  mondjuk úgy  könyvek megmaradása egy nagyon fontos cél lehet a mi szempontunkból is.

Aztán amivel itt adott esetben vitatkozni lehet, az bizony nem más, mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen bevezetendő tanárképzés. Azzal, hogy ezt konzervatív alapokon kívánják megvalósítani, én egész biztos, hogy nem kívánok vitatkozni, sőt. Végigtanulmányozva az ezzel kapcsolatos polémiát, Orbán államtitkár úr megjelent dolgozatát, aztán a Jelen, illetve az egyéb folyóiratokban megjelent ezzel kapcsolatos kritikát, én azt tudom mondani, hogy kell ez a szemlélet.

(19.10)

Ez a szemlélet, a konzervatív oktatási szemlélet létjogosultsággal kell hogy bírjon; az én szívemhez mindenképpen közel áll. Viszont Hiller képviselőtársam volt olyan kedves és rámutatott itt egy kettős mércére, egy iszonyatos kettős mércére, amiről Brenner Koloman képviselőtársam, az ELTE-ről képviselővé vált képviselőtársam is sokat beszélt: az ottani kollégáinak a sanyarú egzisztenciális helyzetéről. Tehát azok a számok, amelyeket itt hallottunk, elborzasztóak.

És ha államtitkár úr esetleg ígéretet tudna tenni arra, hogy érdemben történik majd valamiféle bérrendezés, és azt az egzisztenciális exodust, aminek ki vannak téve, azt a hihetetlen helyzetet, ami erre kényszeríti adott esetben azokat a fiatal kutatókat, és ha nemzetben, nemzeti oktatásban gondolkodunk, akkor meg kellene őket tartani, és nem hagyni, hogy elvándoroljanak, ezt értettem itt exodus alatt…  akkor az ő helyzetüket mindenképpen rendezni kellene. Ha ezzel kapcsolatosan itt nem hallunk valamiféle ígéretet, akkor mégis magyarázza meg, államtitkár úr, hogy miért van ez a kettős mérce.

Tehát még egyszer: én nem a konzervatív oktatáspolitika bástyájának kiépítését kifogásolom, azt üdvözlöm. Amit viszont nem tudunk elfogadni, az az ehhez kapcsolt kettős mérce, amikor valóban ott van a szomszéd fellegvár, a már működő, évszázadok óta működő fellegvár, ami gyakorlatilag ki van véreztetve, nem kapja meg azokat a forrásokat, amelyek a működéséhez szükségesek lennének. Abba a vitába én nem kívánok itt belefolyni, hogy akkor itt majd az elit gyerekeit fogják az onnét, az NKE-ről kikerülő oktatók tanítani, mert egyébként akkor rávilágítanék valami logikátlanságra is. Tehát ha ez a konzervatív oktatáspolitika és a konzervatív tanárképzés ab ovo ennyire szörnyű, ennyire rossz, akkor miért féltik egyébként az ellenségnek tételeződő, vagy sokszor úgy tűnik, hogy ellenségnek tételeződő NER-es elit gyermekeit attól, hogy majd ezek a tanárok fogják őket oktatni? Hát, az a helyzet, hogy én nem látom… (Barkóczi Balázs: Nagy logikai bakugrás…) Nem volt ez logikai bakugrás, képviselőtársam! Tehát ha önök úgy gondolják, hogy a konzervatív oktatáspolitikának nincsen helye, én azzal nem tudok egyetérteni. Az összes többi kritikát elfogadjuk, azt mi magunk is osztjuk… (Barkóczi Balázs: …kiemelünk egy csoportot…  Az elnök csenget.) Nem, de ezt majd megbeszélhetjük, képviselő úr.

Tehát az, hogy kiemelnek egy csoportot, azt, hogy egyes társadalmi csoportok esetében a tanárképzés nagyon speciális területeket kell hogy érintsen és kompetenciákat kell hogy fejlesszen, ezt is alá tudom írni. De ami hisztéria ezt az egészet követi, az szerintem nem idevaló, sok esetben igaztalan, és nem tudják megalapozni azt, amivel az egészet eredendően elutasítják. Ennyi lenne az egész ezzel kapcsolatosan, tehát mi a konzervatív oktatáspolitikától nem félünk, annak helye van, ez a lényeg. A megvalósítás módja azonban egészen más kérdés; ott a kritikának a részünkről is helye lesz.

A következő a közgyűjteményi integrációk ügye. Hát, volt itt nem olyan régen szó egy Klebelsberg-emléknapról. Kérem szépen, 1922. XIX. törvénycikk. Jól citálom, ugye, Hiller képviselőtársam? Ez az Országos Magyar Gyűjteményegyetem létrehozása, ami ’34-ig létezett, aztán ugyanezeket a feladatokat vitték tovább. De ott is megtörtént egy integráció, tehát Klebelsberg alatt megtörtént egy integráció.

Maga az elképzelés szerintem, szerintünk egyébként nem ördögtől való. Erről is lehetne vitatkozni. Túl a személyzeti politikán, hogy ki hogyan került oda, valóban ez lenne az érdemi kérdés, amivel foglalkozni kell. Mi ebben a kérdésben állást egyelőre nem foglalunk. Várjuk a következő fejleményeket, de az integráció mellé csatolt általános célokkal  konzervatív alapon egyébként  azonosulni tudunk.

Arra, hogy ezt Demeter Szilárd hogyan fogja megvalósítani, újra csak azt kell hogy mondjam: megint egy másik kérdés lesz, amivel kapcsolatosan nem biztos, hogy ezek az elénk tárt általános célok majd olyan módon fognak megvalósulni, ahogy önök azt itt előadták, bemutatták, és ahogy egyébként mi is szeretnénk. Köszönöm.