Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Megszólítva érzem magam, és meggyőződésem, hogy szükséges, hogy reflektáljak arra, amiket ön itt elmondott.

Engem meglep az, hogy mennyire szűklátókörűen és hozzá nem értően kezeli ön egy olyan egyetemi átalakítás lényegét, ami szerintem évtizedek óta a legnagyobb horderejű a magyar felsőoktatásban. Jó pár reform volt már, amin komoly társadalmi viták folytak, megoldásokat kerestek kormányok, dolgoztak ki reformokat, és látszott az, hogy a magyar felsőoktatás, hogy is mondjam, pozícióit vesztette évről évre, lépésről lépésre a világ élmezőnyéhez képest, és ezen a folyamaton akar most az átalakítás változtatni. Ennek a részleteire nem akarok kitérni. Az jól látható, hogy azok a konkurens egyetemek és főiskolák, amelyek a világban jellemzőek, olyan komoly anyagi háttérrel rendelkeznek, amelyeket a költségvetési keretek között gazdálkodó magyar intézmények aligha tudtak magukénak az elmúlt időszakban.

2000 környékén még az első képviselői ciklusomban volt szerencsém Finnországban egyszer tájékozódni egy kétoldalú államközi, parlamentközi út részeként. Megkérdeztem, hogy ott az egyetemek milyen költségvetési támogatásban részesülnek. Azt mondták a partnereink, hogy nem kapnak költségvetési támogatást, az egyetem a cégekkel kötött szerződéseiből, a saját vagyonából, a vendéghallgatók befizetéseiből tud gazdálkodni, és abból igazából fönntartja önmagát. Tehát vannak olyan külföldi modellek, amelyek, azt hiszem, hogy ennek a mostani reformnak, átalakításnak a kidolgozásánál is komoly szerepet kaptak.

Meggyőződésem, hogy a legfontosabb az, hogy a magyar felsőoktatás, egyetemi képzés a lehető legmagasabb szintű legyen, a legkomolyabb háttérrel rendelkezzen, és ha a működési formának a változását az alapítványi struktúrák felállítása jelenti, amelyek kellő törvényi garanciára támaszkodhatnak, akkor szerintem ez az irány egy helyes irány, és ebbe bele kell vágni.

A Covid mint járvány, világjárvány rendkívül nagy probléma, de nem hiszem, hogy akadálya lehet annak, hogy a magyar állam fontos döntéseket, stratégiai döntéseket hozzon, ez esetben itt a tárgybani törvényjavaslat vonatkozásában.

Ami az ön kérdését illeti, hogy mikor mondok le, vagy mikor mond le egy kuratóriumi tag, aki esetleg nemrégen kapott még felkérést: tisztelt képviselő úr, én abból indulok ki, hogy ha az embernek feladata van, akkor azt a feladatot el kell végezni. Ha van egy bizalom az irányába, amelyhez kapcsolódik az, hogy valamilyen, akár kuratóriumi tagságot vagy más megbízatást el kell látnia, akkor azt legjobb tudása szerint kötelessége ellátni. Ne vegye dicsekvésnek, de én, aki nyolc évig voltam vidékfejlesztési, tehát földművelésügyi miniszter és környezetvédelmi miniszter, az Európai Unió akkori agrárminiszteri tanácsában és környezetvédelmi tanácsában is némileg „korelnöknek” is számítottam, meggyőződésem, hogy a legjobb tudásom szerint a lehető legtöbbet tehetem abban az alapítványi kuratóriumban, ahova a kinevezés mint bizalom irányomba megnyilvánul. De valamennyi területen, amelyen én dolgozom, ebből indulok ki, nem pedig aktuálpolitikai és egyéb megfontolásokból.

Ami pedig a szenátus viszonyát illeti, tisztelt képviselő úr, egészen odáig az ön felszólalását tudtam követni, de már ne haragudjon, ez eléggé következetlenség, és a gondolkozás komoly hiányosságaira utal az ön esetében az, hogyha ön abból indul ki, hogy egy szenátus egy fenntartói jogokat gyakorló alapítvány kuratóriumi tagságával, kuratóriumi tagjaival kapcsolatban valamilyen döntést hoz. Ezek egymástól független szervezetek döntően. Tehát szerintem ez az okfejtés több szempontból is hibádzik.

De én bízom benne, hogy az a működési modell, amely egyébként Nyugaton bevált, jó pár példa mutatja ezt, amelynek Magyarországon is már néhány hónapos gyakorlata rendelkezésre áll, a jövőben fogja majd bizonyítani a létjogosultságát, és ezáltal a magyar felsőfokú képzés csak nyerhet és csak erősödhet. Köszönöm szépen.