Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BÓDIS JÓZSEF innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a rendkívül aktív és az esetek döntő többségében a tárgyhoz kapcsolódó vitát. Azt gondolom, hogy egy nagyon komoly horderejű kérdésről volt itt szó. De még mielőtt tételesen rátérnék a feltett kérdésekre adott válaszra, két dolgot mindenképpen szeretnék megemlíteni. Az egyik, és elnézést kérek az elnök úrtól, hogy mégiscsak muszáj a vírushelyzetre utalni, mert egy olyan előre nem látható esemény zavarta meg a mindennapi életünket, ami egyébként erre a programra is kihat. Sokan számonkérték azt, hogy ad hoc módon, nem tervezetten, nem átgondoltan, koncepció nélkül került ide ez a törvényjavaslat.

Egyrészt elhangzott egy korábbi, közgazdász által írt publikációra való utalás, és azt is elmondanám, hogy nem elegáns, ha az ember olyanra hivatkozik, ami saját magára vonatkozik, de mégis muszáj lesz. Azt mindannyian tudják, hogy én két cikluson keresztül rektor voltam, és a Rektori Konferenciában is tevékenykedtem. Gyakorlatilag négy évvel ezelőtt a Rektori Konferenciában elindult egy olyan gondolkodás, hogy hogyan tudnánk a magyar felsőoktatási rendszerben valami olyan változást hozni, ami ezeket a kötöttségeket, amelyek ma jellemzőek az állami felsőoktatási intézményekre, az a közeg, amiben élnek és dolgoznak, élünk és dolgozunk, nem egy könnyű közeg. Különösen egy olyan szférában, amelyiktől elvárják a napi megújulást, elvárják a jövőbe mutatást, elvárják azokat a tudományos eredményeket, amelyekből innováció lesz, amelyek megjelennek a társadalomban, a gazdaságban, és azt előreviszik.

(17.30)

Három évvel ezelőtt januárban, tehát 2017 januárjában a Corvinuson volt egy felsőoktatási tudományos konferencia. A Rektori Konferencia elnökeként fölkértek, hogy tartsak egy előadást. Az előadásomnak azt a címet adtam: „Lehetséges kitörési pontok a magyar felsőoktatásban a XXI. század elején”. Nem terhelem önöket azzal, hogy abból bármit is idézzek, de mégis idézek valamit, ami nem tőlem származik. Egyébként annak az előadásnak az anyaga a Valóságban egy évvel később megjelent, a 2018. évi 2. számában. Az egésznek az a címe  beszélgettünk a felsőoktatásról, és a publikációra vonatkozó vélemény az volt: „Egészen bátor, a jelen keretekből szinte merészen kitörő elképzelései csak nekünk tűnhetnek meglepőnek, de egy kis átgondolás után érthetővé válik, miért lenne hasznos, sőt miért lenne szükség ilyen, nevezzük így, paradigmaváltásra. Van, ahol már megtették, s eredményesen tették.” És ezt mind Bazsa György egykori rektor, MAB-elnök írta. Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy ez a gondolkodás régóta ott van a felsőoktatásban, az MRK-ban is.

Akkor, amikor egyébként a Corvinus szerepelt itt, én nem itt ültem, illetve nem is ebben a teremben volt, hanem a páholyban ültem, mert akkor EMMI-államtitkár voltam, és annak idején a corvinusos törvény-előterjesztést Palkovics miniszter úr hozta a parlamentbe. Az anyagban is és az expozémban is volt utalás a Corvinusra, de egy nagy különbséget szeretnék elmondani, illetve arra fölhívni a figyelmet. Annyiban a mostani javaslat hasonlít a Corvinus-modellre, mint hogy alapítványi, de teljesen más koncepcióra épül; abban igen, hogy alapítványi, de más finanszírozási háttérrel.

Egyébként a Corvinus többször előkerült, azt gondolom, hogy az egyetemet nem kell eltemetni. A Corvinus finanszírozása több lábon áll. Egyébként a hallgatók jelentős számban ott tanulnak, vannak bevételeik, vannak olyan egyéb programjaik, amelyek szintén bevételt teremtenek, illetve más forrásból is vannak. A Corvinusnak több évre való tartaléka van, egy ilyen átmeneti helyzetet  bízzunk benne, hogy ez egy átmeneti válsághelyzet, amit a vírus váltott ki, és amelynek gazdasági következményei lesznek  minden további nélkül át tud vészelni. Azt gondolom, ott megvan mindaz a szellemi és infrastrukturális potenciál, amivel ezt a helyzetet is meg annak idején az átállást is tudták kezelni. Hogy miben különbözik, arra már utaltam.

Tehát akkor, amikor mi modellváltásokban gondolkodunk, egy olyan törvényi környezetet szeretnénk az egyetemeink számára megteremteni, amelyikben az alapfunkciók a lehető legnagyobb teljesítményt tudják kihozni az intézményekből. Alapfunkció nyilván az oktatás, képzés, ehhez kapcsolódóan a továbbképzések; alapfunkció a tudományos kutatás, és ma már követelmény, hogy az ne csak alapkutatás legyen, hanem alkalmazotti kutatás és innováció, és ha lehet, termékfejlesztés s a többi.

Azért fontos a törvénynek az a része, amelyik három lábon álló finanszírozásról szól, mert ma kifejezetten gyakorlatilag csak a hallgatói létszám alapján finanszírozzuk az intézményeket, jóllehet, a legtöbb intézménynek más úton is van bevétele. Borzasztóan fontosnak tartjuk azt, hogy legyen egy fenntartási láb, amely az intézményi ingatlanfenntartásról szól, és a magam részéről még fontosabbnak tartom, hogy az a tudományos támogatás, normatíva, nevezzük bárminek, jelenjen meg a finanszírozásban.

Ebben a javaslatban az intézmény bevételének, mármint az oktatással járó bevételének 20 százalékában van megszabva a tudományos támogatás, a tudományos láb normatívája. Az is azon belül két részre oszlana: az egyik az intézmény oktatói kvalitásai alapján, tehát hogy hány tudományos minősítéssel rendelkező s a többi, s a többi, a normál tudományos paraméterek alapján állna össze. A másik fele viszont a nemzetközi rangsorokban elfoglalt hely alapján jönne. Nem számszerű rangsorra kell gondolni, hanem százalékosan. Azt gondolom, hogy az egy nagy erény, és erre büszkék lehetünk; ma a világban van 28 600 felsőoktatási intézmény, ha mi megnézzük a mi felsőoktatási intézményeinket, az első 10 százalékban 10-15 között van. Aki a Gauss-görbét ismeri, tudja, hogy ha valaki a 10 százalékba esik, az egyik a selejt, az alsó 10 százalék, de a fölső 10 százalék, az az elit. Tehát 10-15 egyetemünk rendszeresen a felső 10 százalékban van. Nem olyan rossz ez.

Az elképzeléseink szerint a tudományos finanszírozásnak vagy normatívának ez a második fele úgy állna össze, hogy hány százalékban van, és aszerint jelentős különbségek lennének az egyetemek számára. Egyébként ezért az egyetemeink megdolgoztak, megérdemlik, hogy kapjanak úgy támogatást, hogy arról ne kelljen úgy elszámolni, ahogy egyébként minden más forrással el kell számolni, hanem fordítsák arra, hogy javítsák a helyüket a rangsorokban s a többi.

Egyébként rangsorokban szerepelni jó dolog, de nem könnyű. Rektorként megéltem, hogy mi mindent megmozgattunk azért, hogy picit lépjünk előre. Egyébként a legnagyobb lépés akkor volt, amikor megduplázódott, sőt ’10-től megháromszorozódott a külföldi hallgatói létszámunk, amiben mi nagyon le vagyunk maradva. Ezért fontos az az egyetemi tanári kinevezési lehetőség, ami alapvetően a külföldön már egyetemi tanári pozíciót, rangot elért emberek Magyarországra hozatalát jelentené. Rendkívül rosszul áll minden egyetem ebben. Minden magyar egyetem rendkívül alacsony arányban, százalékban büszkélkedhet azzal, hogy külföldi oktatója van, magas rangú, magas presztízsű külföldi oktatója. Ez ilyen szempontból borzasztóan fontos.

Néhány konkrét fölvetésre is muszáj válaszolnom. Azt gondolom, hogy a felvezetőmben több minden felvetett kérdésre megválaszoltam, de azért maradtak ki, maradtak esetleg megválaszolatlan kérdések. Teljesítményértékelés. Én egy egyetemen belül megéltem azt, hogy egyik kar vagy néhány kar egy ragyogó rendszert működtetett, ott egyébként a fizetések  nem a bérek, a fizetések  egészen más kategóriába tudtak elmenni, mint amely a bérek alapján következett volna. Például Pécsett a Közgazdaságtudományi Kar már legalább tíz éve egy olyan teljesítményértékelési rendszert tart fenn és működtet ragyogóan, amelyiket nem tudtunk a többi karon egy az egyben megvalósítani. Egyébként legrosszabb helyzetben meglepő módon a saját karomon voltam, az orvosi karon, bocsánat. Ott valahogy ez a szemlélet nehezebben átvihető.

(17.40)

De ha mi a rendszerünkben meg tudjuk a teljesítményértékelési rendszert honosítani, akkor ez általánosan alkalmazandó eljárás lesz, hiszen a majdani támogatás attól fog függni, többek között.

Egyeztetések. Illetve még egy mondat erejéig visszamegyek abba az időbe, amikor EMMI-államtitkárként voltam jelen a rendszerben. A felsőoktatás akkor is hozzánk tartozott, és fontosnak tartottuk azt, hogy egy olyan koncepciót dolgozzunk ki modellváltásra, amelyik a többi, tehát nem a Corvinus Egyetemre, hanem minden más egyetemre használható, alkalmas, és egyébként az mind egyeztetve volt a rektori konferenciás körökkel, egyéb szakmai körökkel, a legutóbbi felsőoktatási kerekasztalnak témája volt, tehát a téma mindenki számára ismert volt; az, hogy most épp egy törvényjavaslattal jöttünk ide, az természetes, mert meg kellett tenni a következő lépést.

Egyébként, ami a törvényjavaslatban szerepel a modellváltások tekintetében és az egyes intézmények vonatkozásában a döntésekről, az még a vírushelyzet előtti kormánydöntés volt, akkor kaptuk meg a startengedélyt. Az tiszta véletlen és a parlamenti programmal is összefüggő dolog, hogy mikor került ide. Ez nem egy vírushelyzettel kapcsolatos törvény-előterjesztés, régóta készültünk rá, most kerültünk ide, szeretnénk sikerrel megvívni ezt a csatát.

Senki nem akarja privatizálni az egyetemeket, nincs ilyen  sem direkt, sem indirekt  szándék. Azt szeretnénk, hogy a mai törvényi kötöttségektől egy kicsit megszabadulva, más közbeszerzési, más gazdálkodási feltételekkel tudjanak az alapfunkciójuknak megfelelni.

Az egyes kari, illetve intézményi ügyekkel kapcsolatban külön kell választanunk idézőjelben az egyszerű modellváltásokat  mint, mit tudom én, a győri egyetem vagy a Miskolci Egyetem ügye vagy a MOME ügye -, és külön kell választani az agrár-felsőoktatás ügyét. Agrárfelsőoktatás-ügyben, amióta én egyetemi vezetői körbe kerültem, egyfolytában gondolkodás van, viták vannak, és megoldáskeresés van. Akkor, amikor ez komolyabbra fordult  ez több mint egy éve történt -, egy olyan szakértői csapat jött össze, amelyik gyakorlatilag havonta találkozott. Egyébként ebből a csapatból egyvalakinek a neve elhangzott, megerősítem: Horn Péter professzor úr, azt gondolom, mindenki számára elismert és magas presztízsű, kitűnő akadémikus és agrárszakember, ő tagja volt ennek a szakértői csapatnak.

Tehát akkor, amikor az agrár-felsőoktatás koncepcióját raktuk össze, dolgoztuk ki, egy sokkal szélesebb kör dolgozott ezen, és így Kaposvár képviselve volt. A Kaposvári Egyetemet senki nem akarja megszüntetni, a Kaposvári Egyetem egy nagy érték, hogy húsz évvel ezelőtt létrejött, és azzal, hogy egy nagy agráregyetem részévé tud válni, nem a megszüntetés irányába lép, hanem egy más dimenzió irányába kap lehetőséget ellépni. Miért? Mert az egy dolog, hogy egy kis egyetem egy nagy, azt is mondhatnám, hogy hálózat, de nem hálózat lett a döntés, hanem egy nagyobb agráregyetem; abban jelentős fejlesztések lesznek. A fejlesztés általuk összerakott programja meg mások által  úgy értem, más szereplők által, egyetemi szereplők által  összerakott programja olyan 160 milliárdos tétel lesz. Ez egy olyan fejlődési lehetőséget jelent a magyar agrárképzésnek, ami korábban nem volt.

Mi az igazi ellentmondás? Egyrészt az agrár-felsőoktatás nem vonzó, a hallgatók száma, ha nagyon jóindulatúan akarjuk megközelíteni, akkor stagnál, de még más tendencia is föllelhető benne. A tangazdaságok abszolút korszerűtlenek, nem tudják azt produkálni, ami a XXI. század elvárása. Láthatóan két irányba kell menni, egyrészt egy komoly koncepció mentén előrehaladni  és ezt adja meg az új agráregyetem koncepciója -, másrészt az agrárgazdasági környezetet bevonni a gyakorlati, mondanám, a duális típusú képzésbe, hiszen korszerű agrárgazdaságaink vannak. A probléma az, hogy a szakember-utánpótlás nincs meg. Ez a koncepció abban segít, hogy az agrárium iránt érdeklődő fiatalokat bevonzza, és korszerű elméleti és gyakorlati képzést adva nekik az agrárutánpótlást tudja biztosítani.

Nyilvánvaló, fölmerült az is, hogy akkor, mit tudom én, a Debreceni Egyetem agrárkara vagy a szegedi egyetem agrárkara is menjen be a nagy egyetembe. Nem tartottuk jónak, alapvetően úgy gondoljuk, hogy a magyar agrárképzésnek mégiscsak a zászlóshajója a Szent István Egyetem. Egyébként a kaposvári egyetemi vezetők kérése volt az, hogy maradjon ez a név, nem azért, mert be akarnának olvadni, sőt nagyon nem akarnak beolvadni. Az ő kifejezett kérésükre jelent meg a törvényjavaslatban az összeolvadás mint jogi technika. Jogtechnikailag egyébként egyszerűbb lett volna a beolvadás, de itt nem az egyszerűség a lényeg, hanem a méltóság, a megfelelő kezelése az ügyeknek. Én úgy gondolom, hogy azzal, hogy a Kaposvári Egyetem önálló kaposvári kampuszként ennek a jó nevű, és bízunk benne, hogy egy magas presztízsűvé váló agráregyetemnek a fontos része lesz, egy más dimenzióba emeli a többi képzését is, tehát nemcsak agrárképzés lesz ebben a fő profilként agrárprofillal rendelkező egyetemen.

Földügyekben pedig nagyon egyszerű a helyzet, ott vagyonkezelői jog tud maradni a változás során is, mert a földtörvény nem enged mást. (Néhány másodperc szünet.) Csak még nézem, hogy mi az, amire…

ELNÖK: Nem kell kitölteni a 30 percet, erre nincsen kötelezettség.

BÓDIS JÓZSEF innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nem fogom, és azt látom, hogy az utolsó papíromhoz érkeztem.

ELNÖK: Mindig van remény. (Derültség.)

BÓDIS JÓZSEF innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nem akarnék olyanra nem reagálni, ami fontos, de én azt gondolom, hogy minden fontos felvetésre válaszoltam, még ha nem is személyre szólóan. Én azzal szeretném zárni a beszédemet, hogy igen, egy paradigmaváltás legnagyobb lépése előtt állunk a felsőoktatásban, egyébként kellő óvatossággal tesszük, mert meg lehet kérdezni, hogy miért ennyi most, és miért nem az összes; azért, mert óvatosak vagyunk. A nagy tudományegyetemekhez nem szerettünk volna még nyúlni. Én abban bízom, hogy azok az egyetemek, amelyek megkapják ezt a lehetőséget vagy tudnak élni ezzel a lehetőséggel, fel tudnak mutatni majd egy pozitív példát, amire a most még nem ebbe az irányba menők is be fognak jelentkezni.

(17.50)

Mert egyébként bármilyen rendszerben dolgozik a felsőoktatás, az mindig is arról szól, hogy a fiatalokat bevonzza, hogy a fiatalokat felkészítse egy életpályára, és ha ezt jól teszi, akkor jól működik a felsőoktatás, ha ezt nem teszi jól, akkor nem működik jól. Abban bízunk, hogy az a lépés, amelyet most meg kívánunk tenni, az jó irányba viszi a magyar felsőoktatás ügyét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)