Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönjük a törvényjavaslat támogatása iránt tett kijelentéseiket. Steinmetz képviselő úrnak és Mesterházy képviselő úrnak, de a kormánypárti képviselőknek is szeretném elmondani, hogy természetesen a magyar külpolitika egyik fókuszában marad az Európai Unió bővítése. Mi azt gondoljuk, hogy az Európai Unió bővítési politikája az egyik legfontosabb európai politika. Talán mi, akik itt élünk a térségben és közvetlenül határosak, szomszédosak vagyunk a Nyugat-Balkánnal, jobban értjük, mint a nyugat-európai barátaink ennek a térségnek a jelentőségét biztonsági, gazdasági és politikai szempontból is.

Talán mi jobban értjük a nyugat-európai barátainknál azt a jelenséget is, hogy miért nem szabad ilyen természetesnek vagy garantáltnak tekinteni azt, hogy a nyugat-balkáni országok közvéleménye természetszerűleg európai vagy euroatlanti párti. Tehát azért, hogy ez így maradjon, a jövőben dolgozni kell. Szerintem az az európai uniós politika, amely a biztatás helyett a kioktatás és az állandó hiányosságok keresésén alapul, helytelen ebben a tekintetben, mert én annak a veszélyét látom itt felsejleni a horizonton, hogy ha túl sokáig várunk a pozitív visszajelzésekkel, akkor ezekben az országokban a közvélemény, az emberek fel fogják tenni azt a kérdést az éppen aktuális kormánynak, hogy: de miért vállaltok ennyi kompromisszumot; biztos, hogy jó irányba megyünk, miközben semmifajta pozitív visszajelzést, semmifajta biztatást nem kapunk?

Szerintem ezt a szituációt el kellene kerülni, merthogy Szerbia is belépett az Eurázsiai Gazdasági Unióba, ami az ő szempontjuk szerint teljes mértékben érthető lépés, érthető döntés. Mondjuk, ebből később még az Európai Unió is profitálhat, mert minél több olyan ország van, amely mind az Eurázsiai Gazdasági Unióban, mind az Európai Unióban érdekelt, annál könnyebben jöhet létre egy kelet-nyugati együttműködés, ami nekünk, magyaroknak nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdekünk is.

De a lényeg az, hogy az Európai Uniónak igenis dolgoznia kell azért, hogy az európai gondolatiság, az európai integráció támogatottsága a Nyugat-Balkánon fennmaradjon. Egy kicsit hasonló ez a nemtörődömség érzése ahhoz, mint amit a brexit kapcsán, a brexitről szóló népszavazást megelőző időszakban tanúsított az Európai Bizottság, amikor elképzelni sem tudták azt Brüsszelben, hogy Angliában majd az európai uniós tagság ellen fognak szavazni az emberek.

Tehát én azt gondolom, hogy egy kicsit hátrább kéne lépni ebből a szerepből, amelyben az Európai Bizottság jelenleg van, és szerintem ebből a szempontból is jó hír, hogy a bővítés a magyar biztoshoz kerül. Hiszen végre egy olyan ország jelöltje lesz a bővítési és szomszédságpolitikáért felelős biztos, amely ezt a területet prioritásként kezeli.

Én azt gondolom, hogy még az idei esztendőben meg kellene nyitni az utolsó tárgyalási fejezetet a montenegróiakkal. Hogyha a finn barátaink a jogállami kioktatáson túl majd egy picivel tovább látnak, és ráérnek mással is foglalkozni, akkor például mondjuk ezt az utolsó tárgyalási fejezetet meg is nyithatnák. Elvileg december 10-ére tervezik a következő kormányközi tárgyalási fordulót, ha nem mondják le a finn barátaink, mert más dolguk lesz. Tehát reméljük, hogy ide is tudnak megfelelő erőforrásokat allokálni, és más fontos kérdések mellett majd ezzel is fog törődni a finn elnökség.

Én azt gondolom, hogy a szerbek csatlakozási folyamata legalább olyan fontos, mint a montenegróiaké. Azt is egy rossz döntésnek tartom, megmondom önöknek őszintén, hogy az Általános Ügyek Tanácsa, majd az Európai Tanács sem tudott döntést hozni arról, hogy az észak-macedónokkal és az albánokkal kezdjük el a csatlakozási tárgyalásokat. Tehát ha nincs pozitív visszajelzés, akkor előbb-utóbb az elkötelezettség tekintetében olyan kihívásokkal szembesülhetünk, amelyekkel azért nem nagyon szeretnénk szembesülni.

A képviselő úr teljesen jogosan hozta fel az eltelt időszakot. Ha megengedi, nem akarván kibújni a felelősség alól, a saját időszakomról tudok nyilatkozni önnek. Tehát amikor a hivatalba lépésem után elkezdtem áttekinteni a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos helyzetet, akkor például azt a szerintem legitim kérdést tettem föl a minisztériumban dolgozó kollégáknak, hogy az hogy lehet, hogy egy külügyminiszter, személytől függetlenül, aláír egy megállapodást, majd mondjuk, néhány hónap múlva rákérdez, hogy mi van azzal a megállapodással, és még mindig nincs benyújtva a parlamentnek ratifikációra.

Tehát azt az egyszerű kérdést tettem föl, hogy vajon mi fontosabb dolga van annál az ezzel foglalkozó kollégáknak a minisztériumban, mint hogy a külügyminiszter által vagy a kormány bármely tagja által aláírt nemzetközi szerződést ratifikációra benyújtsa, ami nem a legbonyolultabb közigazgatási feladatok közé tartozik. Ennek nyomán aztán jó néhány, hogy is mondjam, frissítés is történt a minisztérium állományában, és azt a szabályt hoztam, hogy a kormány által aláírt megállapodást a delegáció hazaérkezését követően  mert haza kell hozni a corpust  öt napon belül be kell nyújtani az Országgyűlésnek ratifikációra.

Ami meg itt, ebben a konkrét esetben volt, egyszer egy montenegrói látogatás előtt a felkészítő anyagban érzékeltem némi bizonytalanságot a kétoldalú szerződések tekintetében. Ennek kapcsán kértem az illetékes kollégát, hogy szolgáljon valami magyarázattal, és akkor vált ez világossá, hogy az államutódlásból fakadóan a montenegróiakkal nem végezték el korábban ezt a munkát a Külügyminisztérium korábbi alkalmazottai és vezetői. Ezért aztán azonnal azt az utasítást adtam, hogy akkor ebbe gyorsan vágjunk bele. 2017 januárjában volt az első szakmai egyeztetés a montenegróiakkal, azt követően pedig 2018 decemberében, és ezután tudtuk lezárni a szöveget. Tehát 2017 januárjától, ahogy a montenegróiak ebbe időt meg energiát fektettek, úgy tudtunk előre menni ezzel a megállapodással.

Úgyhogy abszolút egyetértek önnel, én magam is felháborodva vettem tudomásul, hogy vannak olyan emberek külügyminisztériumi alkalmazásban, akiknek valami fontosabb dolguk van annál, mint hogy öt nap alatt egy ratifikációs előterjesztést meg tudjanak írni. Azoktól mind meg is váltunk, szeretném jelezni, és most újabban érdekes módon sikerül ezt a metódust tiszteletben tartani.

Úgyhogy ezért került így most ide ez a megállapodás. Tehát 2017 januárjában vettük fel a fonalat, azóta meg ennyi ideig tartott. Az én ízlésemmel még ez is ellentétes, de mivel itt két tárgyaló fél ült az asztalnál, ezért a másik félért nem tudok felelősséget vállalni. Mindenesetre köszönöm ezeknek a kérdéseknek a felvetését, és köszönöm a pártok által jelzett előzetes támogatási szándékot. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)