Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnos szó sincs arról, hogy 2010 után bármikor is a felsőoktatás az átlagnál magasabb mértékben részesült volna a gazdasági növekedésből. Ez az arány beállt egy rendkívül alacsony szintre.

A hazai felsőoktatás költségvetési helyzete az elmúlt 14 év alatt rendkívül hektikusan alakult. 2010 után a különböző kormányzati stratégiai anyagokból egyértelműen látszik, hogy a felsőoktatásban hosszú távon csak korlátozott állami támogatásban gondolkodott a kormány, ami a források elvonásával, a források visszatartásával járt együtt; igaz, 2008 óta folyamatosan csökken a felsőoktatási ágazat súlya. Ez kezdetben a gazdasági válság miatt bekövetkező jelentős forráskivonásban öltött testet, később azonban más jelenségekben is tükröződött. Utóbbira példák, hogy a kormány kancellária-rendszerrel kontroll alá helyezte az egyetemeket, az érintettekkel közösen széles körben tárgyalt és elfogadott stratégiák nem készültek, aminek az a hatása, hogy a felsőoktatási politikák egyeztetésébe bevont szervezetek eljelentéktelenedtek.

De mit is mutatnak a számok? A kormány a Széll Kálmán-terv 2.0-ban 2012-ben 12 milliárd, 2013-ban 38 milliárd, 2014-ben megint 38 milliárd, mindösszesen 88 milliárd forint elvonását írta elő, és bár valamennyit konszolidálódott azóta a helyzet, a helyzet továbbra is kétségbeejtő.

Az MSZP-SZDSZ-kormány 2007-ben befagyasztotta a felsőoktatásban dolgozók bérét, és ezt a Fidesz-KDNP-kormány fenntartotta, majd csak 2017-ben jött egy bérfejlesztés, ami már a fenntarthatóság okán elkerülhetetlen volt. Ez azt jelenti, hogy 2007 és 2017 között tíz évig semmilyen bérfejlesztésre nem számíthattak a dolgozók, és jelen pillanatban is rendkívül kétségbeejtő a helyzet. Ez a helyzet megalázó helyzetbe hozza az ott dolgozókat. Azt gondolom, hogy meg kell mutatni azt, hogy mit is jelent ma az a bérszínvonal, ami jellemzi az ágazatot.

Néhány élethelyzetet hadd olvassak föl! „Ötvenéves vagyok, a 2000-es évek eleje óta tartok órákat az egyetemen. 2006 óta vagyok állásban, először tanársegédként, majd 2015-től adjunktusként. 2012-ben szereztem doktori fokozatot. Számos magyar és nemzetközi konferencián vettem részt, több nyelven jelennek meg tanulmányaim. Havi nettó fizetésem 240 452 forint. Ebben már benne van az egy gyermek után járó adókedvezmény is.” A következő élethelyzet: a szociológiai, valamint pszichológiai tanulmányok doktora várományosa, körülbelül 30 tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője magyar és angol nyelven. Öt kurzust tanít magyar és angol nyelven, emellett szakdolgozókat vezet és értékel magyar és angol nyelven. A bére 197 892 forint. A harmadik pedig: „Magyar-francia szakon végeztem, most kizárólag angol nyelven tartok szemináriumokat és előadásokat. Van summa cum laude minősítésű doktori fokozatom, három nyelvből nyelvvizsgám, ebből kettő felsőfokú. A fizetésem nem éri el a 200 ezret, a bérem 197 892 forint.”

A helyzet az, hogy ezt a pénzt úgy kell nézni, hogy egy miniszter gyakorlatilag két-három nap alatt keresi meg ezeket az összegeket. Azt gondolom, hogy ez méltatlan, hiszen Magyarország versenyképességének az alapja a felsőoktatás tisztességes finanszírozása. Azt gondolom, hogy nincs olyan leegyszerűsített gazdaságpolitika, ami megvalósítható a felsőoktatás ilyen bérszintje mellett. Azt gondolom, hogy joggal követelik a felsőoktatási dolgozók a jelentős bérrendezést. Ma az a szégyen érte az ágazatot, hogy a közoktatásban egy gyakornok fizetése magasabb, mint egy tanársegédé. Azt gondolom, hogy ez fenntarthatatlan, és a kormányzatnak is ezt be kell látnia. Köszönöm szépen. (Tordai Bence tapsol.)