Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! A törvényjavaslat, illetve törvénymódosítások szövege mellett a vitában érdekesen gazdagodik ez az egész témakör, így aztán a törvénymódosítás szövege mellett néhány kérdésben egyetértve, másokkal vitatkozva szeretném elmondani a frakciónk vezérszónoki mondanivalóját.

(13.10)

Elsőként is vannak olyan dolgok, amelyeket érdemes gyorsan letudni és elintézni, mert maradéktalanul egyetértünk vele. Helyes dolog a tudományos alkotói járadék bevezetése az említett Széchenyi-díjas kiválóságok esetében, támogatjuk, javaslom, hogy ebből különösebb vitát ne csapjunk.

Érdekes kérdés, amiben már nyilván több vitánk lesz, a szakképzés ügye és a szakképzés ügyén belül a kancellári rendszer meghonosítása. Minthogy éppen egy másik, a felsőoktatással foglalkozó törvény esetében a felsőoktatási kancellárok ügyében már kifejtettem a véleményemet, olyan nagy titkot nem árulok el, hogy én nem vagyok híve a kancellári rendszernek, a szakképzésben való meghonosításának sem.

Itt fontos mondatokat mondott a Fidesz vezérszónoka, Vinnai képviselő úr, mert hogyha úgy lenne, ahogy mondja, akkor se szakmai, se politikai vitánk nem lenne, tudniillik amikor ön arról beszél, hogy a kancellár, illetve a gazdasági igazgató között az kell hogy legyen a különbség, hogy ez egy menedzserszemléletű vezetés, amiről kancellárszinten beszélünk, a gazdasági igazgató meg megpróbál gazdálkodni a pénzekkel. Szerintem nincs, és javaslom, hogy ezt vitassuk meg, én úgy látom, hogy nem ez a legfőbb különbség. Egy gazdasági igazgató lehet teljesen menedzserszemléletű, egyáltalán nincsen senkinek ellenére, és megvan a lehetősége is. A kancellár és a gazdasági igazgató között az a kérdés, hogy ki nevezi ki. Értsünk egyet abban, hogy a kancellár meghonosítása és a kancelláriai tisztség bevezetése a szakképzésben a kormány jelenlétét, direkt jelenlétét erősíti a szakképző intézményeken belül, és a gazdasági igazgató szerepét tulajdonképpen egészen leszűkíti. Tehát ne abban legyen a vita közöttünk, hogy ki a menedzserszemléletű, vagy ki nem, éppúgy lehet egy gazdasági igazgató menedzserszemléletű, mint ahogy egy kancellárról elképzelhető, hogy nem az, hanem az egyik rendszeren belül, a másik pedig a fenntartó állam direkt beleszólását jelenti az oktatásügy, ezen belül a közoktatás egyik fontos területén.

Megjegyzem, bár ez hosszú vitát eredményezhetne, én az egész oktatási rendszerünkön belül a legnagyobb bajban lévőnek a szakképzést látom, ott egészen katasztrofális tendenciák vannak, és továbbra sem tudok és tudunk egyetérteni semmilyen módon azzal, hogy egy korábbi törvény, illetve törvénymódosítás a szakképzés rendszerén belül a közművelődési tárgyakat, azoknak az arányát minimálisra csökkentette.

Itt kapcsolódik a felszólalásom Nacsa képviselő úr egy véleményéhez, amivel kapcsolatban próbálok úgy fogalmazni, hogy ne legyen félreérthető, és kérem, hogy ne értelmezzék félre. Ön azt mondta, hogy a szakképzésnek, már a magyarországi szakképzésnek milyen nagy hátrányokat kellett behoznia a rendszerváltás előtti időkből. Ezért most javaslom, hogy ne a Kádár-rendszer egészét próbáljuk meg elemezni, én nem ezt fogom tenni, arra viszont felhívom a figyelmét, hogy a ’70-es években a magyar szakképzés Európa-hírű volt, olyan színvonalat valósított meg, és olyan innovációt a rendszeren belül, hogy nemcsak hogy az akkori politikai táboron belül, és nemcsak hogy Európából, hanem Kanadától Ausztráliáig jártak ide a szakképzést tanulmányozni.

Ehhez képest Nyugat-Európában egy teljesen más megoldást választottak, amit nekünk elemezni nem kell, de a folyamatot és a tényt felidézni érdemes. Arról van szó, hogy először Németországban, majd német nyelvterületen, az ehhez képesti nyugatabbi területeken más módon, de ugyanaz a megoldás született egy, a ’60-as évek végén, a ’70-es évek elején lezajlott nagy németországi  hogy úgy mondjam  társadalmi vita keretében, amikor is azt mondták, hogy a hagyományos értelemben vett szakágakat, szakmákat nem kívánják úgy fejleszteni, ahogy eddig, hanem megnyitják a kapuikat délkelet-európai és török vendégmunkások előtt.

Kérem, hogyha 1979-ben önök Düsseldorfban éltek, és a vízvezetéket meg kellett szerelni, kihívtak egy szerelőt, 90 százalékos eséllyel egy török ember jött, aki meg is szerelte a vízvezetéket; ellentétben az úgynevezett modern vagy innovatív szakmákkal, amelyekre ráállították a német ifjúságot, azon része, amelyik nem felsőoktatási intézményekben folytatta a tanulmányait, ezeken a szakmákon nevelkedett. Magyarul, egy igen jelentős társadalmi változást eredményezett a szakképzés akkori, először németországi, majd német nyelvterületi változása, ennek nagyon sokféle ága-boga és eredménye van, többek között, hogy jelenleg a Német Szövetségi Köztársaságban 2,9 millió török él. Ez legyen a németek kérdése, én például nem ezt az irányt választanám, de tény, hogy először törökök, majd az egykori Jugoszlávia munkavállalói előtt megnyitották a munkaerőpiacot, és azok kevésbé az értelmiségi pályákra, sokkal inkább a szakképzés területére jöttek be, mindazt a társadalmi és más területen is problémát okozó, más módon persze előnyökkel járó változást hozva, amit mi, ha jól értem, nem akarunk járni.

De abból a megoldásból a szakképzésben, amelyik egyébként az elméleti szintű tanulmányokat azzal a hivatkozással csökkenti, hogy ezek az emberek a saját szakmájukban fölösleges hogy az előbb említett tárgyakat, tudományokat tanulják, ebből kérem szépen, csak az lesz, hogy egy technológiaváltozást, amit tíz év múlva megél az önök szakképzési rendszeréből kijövő szakmunkás, nem tud értelmezni, mert csak arra állítják rá, ami jelenleg aktuális, azt tudják megtanítani, ami most való, hogy ahhoz, hogy mi lesz ebből 12 év múlva, 7 év múlva vagy 20 év múlva, amikor a pályán lesz, nem tud alkalmazkodni, az holtbiztos.

Ezért kíváncsian fordulok az előterjesztőhöz, a miniszter úrhoz, amikor a törvényjavaslat egy másik részében a szakképzés és a felsőoktatás ugyan más szintű, de mégiscsak közelítéséről van szó. Szeretném, hogyha kifejtené a törvényhez képest lehetőleg érthetőbben, hogyan akarják önök közelíteni a felsőoktatást és a szakképzést, amely irány egyébként önmagában nagyon is üdvözlendő lenne, főleg hogyha látnánk ennek a megvalósítását, merthogy a valóságban nem a közeledést, a közelítést, hanem a távolodást látjuk. Ezért kérem szépen, hogy ha majd a felszólalásokra reflektál, erre tessék szíves lenni kitérni.

Végezetül itt van az innovációval foglalkozó harmadik egység, amelyik a felsőoktatás kutatóhelyeit és azoknak a vállalati szférával, a piaccal való együttműködését támogatja. Milyen jó lett volna, hogyha 2010-ben nem verik szét azt, amit addig idáig tettünk!

Milyen jó lenne, hogyha egyébként olyan, kimondottan nem politikai ügyekben, hanem abszolút szakmai, például a felsőoktatási intézmények kutatóhelyei, egyáltalán a felsőoktatás és a vállalkozói szféra, a felsőoktatás és a piac kapcsolatát nem korlátozzák arra az egyébként jól nyomon követhető, bizottsági ülési jegyzőkönyvekből jól nyomon követhető felvetéssel, amit a szerencsétlen 2011. évi nemzeti felsőoktatási törvényben meg is valósítottak, tudniillik, hogy sokkal inkább távolították egymástól a piac világát és a felsőoktatást, a felsőoktatást, az állami felsőoktatást bezárva, ahelyett, hogy mindazt, amit korábban elkezdtek, elkezdtünk, azt folytatták volna, aminek itt egyébként látom a felvetését és a lehetőségét.

De ha már itt tartunk, akkor tisztelettel kérdezem azt is a miniszter úrtól, hogy itt, ugye, kimondottan a felsőoktatási kutatóhelyek és az előbb említett szféra kapcsolatáról van szó, az akadémiai intézethálózatról nem.

(13.20)

Más területen és más időpontban ezt már jó néhányszor megvitattuk, és tartok tőle, hogy még fogunk róla beszélni, mármint az akadémiáról. Nem erre akarom terelni a szót, arra viszont igen, hogy akkor itt most kimondottan és kizárólag felsőoktatási kutatóhelyekről, vagy pedig valóságos kutatással foglalkozó intézmények, így a Magyar Tudományos Akadémia intézményhálózatáról is szó van-e.

Mindezekkel azt akartam mondani, hogy az MSZP nem fogja ezt a törvényt elvetni. Fontosnak tartom, hogy a Széchenyi-díjasok esetében megvalósuljon mindaz, amit a módosítás tartalmaz. A kancellári rendszert a szakképzésben sem tartom megfelelőnek. A felsőoktatás és a szakképzés, a felsőoktatás és a piac kapcsolatának erősítését pedig helyeslem és megfelelő iránynak tartom. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)