Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.06:41:35 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

232. ülésnap (2017.06.12.), 97. felszólalás
Felszólaló Banai Péter Benő
Beosztás Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 6:43


Felszólalások:  Előző  97  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány május 2-án nyújtotta be az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét. Ez már a harmadik olyan esztendő, amikor az Országgyűlés a tavaszi időszakban tárgyalhatta meg és fogadhatja el a költségvetést. Ennek köszönhetően a családok, a vállalkozások, a közszféra szereplői és minden érintett ismételten fél évvel korábban láthatja a tervezett gazdasági és társadalompolitikai intézkedéseket.

A 2018. évi költségvetés karaktere érdemben nem változott a parlamenti tárgyalás során, így az továbbra is méltán nevezhető a munkából élők költségvetésének. Jövőre ismét minden magyar ember léphet egyet előre a saját életében, amit az adócsökkentések és a béremelések tesznek lehetővé.

A kormány politikájának fókuszában a családok helyzetének erősítése, az ország versenyképességének fenntartása és az ország biztonságának garantálása áll. Ezen célok elérésének hátterét a magyar gazdaság teljesítménye teremti meg. A jövő évben 4,3 százalékos gazdasági bővüléssel, 3 százalékos inflációval számolhatunk, miközben a GDP-arányos államadósság tovább csökken.

Elhangzott a vitában, hogy ez a növekedés túlságosan is nagymértékű és az állam által fűtött. Mindenkinek ajánlom figyelmébe az első negyedév beruházási adatsorát, amely 30 százaléknál nagyobb beruházási rátát, beruházási növekedést mutat, és amely azt is tartalmazza, hogy ez elsősorban magánberuházásoknak köszönhető. Azt gondolom, ez jó alapot ad mind az idei növekedés, mind a jövő évi növekedés tekintetében.

Jövő évben az uniós módszertan szerinti hiány 2,4 százalék lehet, azonban a költségvetés hármas tagolású felépítéséből is látható, hogy az állam a működésére csak annyit fordít, amennyit a bevételek fedezni tudnak, megvalósítva ezzel a nullás egyenleget. A célja pedig változatlanul az, hogy a magyar gazdaság teljesítményének pozitívumait a társadalom valamennyi rétege érezhesse. Jövőre az ideinél több száz milliárd forinttal több forrás jut az oktatás, az egészségügy, a családtámogatás, az otthonteremtés, a gazdaságfejlesztés és a rendvédelem, közbiztonság területére.

Amikor az állam működési kiadásainak a növekedését említik ellenzéki képviselők, akkor célszerű hozzátenni, hogy ez azokon a területeken valósul meg, ahol az állami foglalkoztatottak béremelését látjuk a jövő évben. Marad az Európában egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadó és társasági adó, miközben mérséklődik a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulási adó.

(15.10)

Folytatódnak a már megkezdett béremelési és bérfejlesztési programok a közszféra egyes területein, a 700 ezer fő központi költségvetési szervnél foglalkoztatott munkavállaló közül mintegy 560 ezer fő részesült, illetőleg részesül a jövő évben béremelésben. A tavaly novemberi, hatéves bérmegállapodásnak megfelelően emelkedik a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum, tovább nő a családok adókedvezménye, a nyugdíjak pedig változatlanul megőrzik majd reálértéküket.

Emlékeztetnék arra, hogy 2011 és 2016 között a nyugdíjak átlagosan több mint 23 százalékkal nőttek, a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően vásárlóerejük mintegy 10 százalékkal javult, és az idei évhez hasonlóan a jövő évben is kalkulálunk az úgynevezett nyugdíjprémium kifizetésével.

Tovább csökken az internet-hozzáférés és az éttermi szolgáltatás áfakulcsa, 2018-tól alacsonyabb lesz a hal áfakulcsa is.

Az államháztartási helyzet az idei évet követően jövőre is és az elkövetkezendő években is stabil marad, aminek kulcsa a már említett dinamikus gazdasági bővülés. Ezzel együtt az előre nem látható kiadásokra a jövő évi költségvetés több mint 200 milliárd forintot tartalékot tartalmaz.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Mint minden évben, a parlamenten belül és azon kívül, most is számíthattunk negatív felhangokra, politikai támadásokra, miszerint bizonyos területekre több, másokra kevesebb forrást kellene jövőre biztosítani. A költségvetési vita során ez természetes, megismétlem ugyanakkor azt, hogy az ellenzéki javaslatok ilyen szempontból döntően felelőtlennek tekinthetőek, hiszen nem tartották a költségvetés egyensúlyát. Olyan többleteket biztosítottak volna, amelyek fedezetét nem mutatták meg. A Lehet Más a Politika frakciója részéről pedig olyan javaslat is benyújtásra került, amely szembemegy kétharmados, sarkalatos törvénnyel, gondolok itt például az állami média finanszírozására.

Azt gondolom tehát, hogy elsődleges feladatunk, hogy csak felelős költségvetési módosításokról szavazzon az Országgyűlés. Az önök előtt lévő törvényjavaslat, azt gondolom, ilyen, és ilyen az az összegző módosító javaslat, amit az Országgyűlés Költségvetési bizottsága mint Törvényalkotási bizottság benyújtott az Országgyűlés elé. Engedjék meg, hogy ennek néhány elemét kiemeljem.

A turisztikai fejlesztések finanszírozására többletforrás áll rendelkezésre, a népi kultúra közösségteremtő műfajának támogatását biztosítja a Csoóri Sándor Alap, és igen, a demográfiai program új elemeire is jelentős forrásokat biztosít a jövő évi költségvetésitörvény-javaslat. Egyetértek azzal a fölvetéssel, hogy nemzetstratégiai kérdésről van szó, ezért is engedjék meg, hogy kiemeljek egy-két intézkedést ebből az intézkedéssorozatból.

Az állam átvállal 1-1 millió forintot a jelzáloghitellel rendelkező családok tartozásából a harmadik és a további gyermekek születése esetén. A diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nők teljes adósságát elengedi három vagy több gyermek esetén, két gyermek esetén pedig a tartozás 50 százalékát. A diplomásgyed időtartamát kitolja egy évvel, vagyis gyakorlatilag megduplázza azt. Bölcsődei fejlesztési programot indít, amely európai uniós és hazai forrásokból kerül finanszírozásra, és létrejön egy olyan intézet, amely a nemzetközi legjobb gyakorlatokat vizsgálja a családpolitika területén.

Azt gondolom tehát, hogy igen, ezekben a kérdésekben érdemes nemzeti konszenzust kialakítani. Ami az irányított reprodukciós eljárásokat illeti, ennek finanszírozásával is foglalkozik a kormány, tehát a Jobbik oldaláról, azt gondolom, nyitott kapukat döngetnek az elhangzott javaslatok.

Tisztelt Országgyűlés! Végezetül engedjék meg, hogy megköszönjem az Országgyűlés bizottságai, illetve minden képviselő munkáját. Azt gondolom, az elvégzett munka alapján bízhatunk abban, hogy az elfogadandó 2018-as költségvetés a magyar családok megerősítését szolgálja. Ezzel a reménnyel bízom abban, hogy a javaslatot a tisztelt Országgyűlés elfogadja.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  97  Következő    Ülésnap adatai