Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.13:37:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

203. ülésnap (2017.03.06.), 210. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka azonnali kérdésre adott miniszteri viszonválasz
Videó/Felszólalás ideje 1:10


Felszólalások:  Előző  210  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Ahogy képviselő asszony is említette, nemcsak a szakmai, de a működési pályázatok is nagyon fontosak. Éppen ezért a NEA-ból mindkettőre lehet pályázni, 2016-ban 15 638, míg idén 16 522 támogatási igény érkezett be. Tavaly 3 milliárd 872 millió forintot osztottunk szét, idén ez az összeg jóval magasabb, 4 milliárd 172 millió forint. (Szávay István: A pályázók 20 százalékának, azt is tedd hozzá!)

Mindemellett én azt hiszem, hogy fontosak a fiatalok közösségfejlesztését érintő pályázatok, amelyek összességében 27 milliárd forintot jelentenek. Nemrég került meghirdetésre az „Esély, otthon” című program, ami a vidéken élő vagy a vidékre költöző fiataloknak az életkezdését próbálja segíteni. Bízunk benne, hogy ez a vidék megtartóerejét fogja erősíteni.

(Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben
Hegedűs Lorántné váltja fel.)

Az önkéntességre képviselő asszony is célzott. Itt olyan pályázatunk is van, amelyik helyi közösségszervezéssel foglalkozik, önkéntes tevékenység népszerűsítésével foglalkozik, akár 14-35 év közötti fiataloknak is. Itt is ezer pályázó szervezet közül lettek kiválasztva a nyertesek. Erre a programra is 14 milliárd forintunk van, aminek ez az egyik alprogramja. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  210  Következő    Ülésnap adatai