Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BŐSZ ANETT, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Alelnök Úr! Alapvetően a 2019-es zárszámadás kapcsán már az általános vitában, illetve a bizottsági szakaszban is elmondtam, hogy közöttünk alapvetően elosztási vita van. Tehát a 4,6 százalékos GDP-növekedést el kell ismerni, gyakorta szoktam arról beszélni, hogy egyébként ez egy kivételesen jó nemzetközi gazdasági környezetben történt, meglépett nemzetgazdasági növekedés volt, ettől eltekintve ezt nem szabad elvitatni, és ez kétségtelenül egy siker. Ugyanakkor a 4 százalék fölötti GDP-növekedésből éppen azok a honfitársaink nem részesednek megfelelően, akik mások szolgálatába álltak: a közfoglalkoztatottak, azok az egészségügyben szolgálatot teljesítő honfitársaink, illetve nagyon sokan, akiket a magyar állam foglalkoztat, nem jutnak megfelelő bérezéshez. Ugyanígy járnak azok a leszakadó társadalmi csoportok, amelyeknek rendkívüli módon szüksége lenne ránk, nem csak a kormányra, ellenzékre is, arra a szemléletre, hogy igenis, van egy olyan jövedelmi szint és egy olyan társadalmi szint, amely alatt az alapvető jogait nem tudja gyakorolni egy társadalmi csoport és annak talán egyetlen tagja sem. Erről beszélnünk kell a zárszámadás kapcsán is, hiszen ez alapvetően egy költségvetési döntés, hogy mi az a szint, amely alá nem engedjük süllyedni a honfitársainkat, különösen európai uniós tagországként.

A miniszter úr említette még az általános vitában és később a bizottsági szakaszban is, hogy a munkaerőhiány egy fennálló jelenség. De én amellett érvelek, hogy a munkaerőhiány és a munkanélküliség együttes megléte egy gazdaságstratégiai tervezési hiba, ami kijavításra szorul, és ez döntően a Pénzügyminisztériumot is érintő kérdéskör. Éppen ezért javasoltunk az ellenzéki kollégákkal már a tavalyi költségvetés tervezésekor is eltérő stratégiai irányokat. Illetve az általam korábban említett honfitársaink, akik teljességgel kimaradtak a gazdasági fejlődésből, ezáltal jó valószínűséggel örökíteni fogják azt a nyomort, amelybe maguk is beleszülettek, ezáltal tehát hosszú távon is egy olyan helyzetbe kerülnek, ami emberhez és európai emberhez méltatlan. A fennmaradó rozsdaövezeteink jól mutatják, hogy itt valamifajta probléma van, és nem kizárólag arról van szó, amiről Szűcs Lajos alelnök úr beszélt itt az elmúlt, nagyjából húsz percben. Véleményem szerinte tehát a 2019-es költségvetés ilyen értelemben általánosságban véve elfeledett társadalmi csoportokat és honfitársakat hagyott maga mögött. És ez nemcsak egy gazdaságstratégiai tervezési, hanem egy társadalomszervezési hiba is, legalábbis véleményem szerint.

Engedjék meg, hogy a Vállalkozásfejlesztési bizottság kisebbségi véleményét is ismertessem önökkel, igyekszem rövid lenni ebben az ügyben is. A 2019. évi költségvetés értékelése ismét megerősíti azt és az az év is, amiben jelenleg vitázunk, hogy túl korán fogadunk el költségvetést, és ez instabilitást eredményez. De látható az, hogy a kormány alapvetően, amikor találkozunk egy újabb gazdasági kihívással vagy valamifajta olyan, év közben fejét felütő problémával, amire reagálni kell, döntően rendeleti kormányzással módosít a költségvetésen, és ezzel  nyugodtan mondhatom, az egész ellenzék véleménye szerint  gyengíti a demokratikus értékeket, és elfogadhatatlan módon hagyja ki az ellenzéket ezekből a tervezési folyamatokból.

A 2019-es évben az infláció mértéke az eredetileg tervezett 2,7 százaléknál magasabb lett, mivel elérte a 3,4 százalékot is. Ennek árát a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjból élők fizették és fizetik meg a mai napig. Ezenfelül a kormányzat a tavalyi évben nem tudott érdemi válaszokat adni a magas munkaerőkereslet mérséklésére. Ugyanakkor a 2018. évhez viszonyítva a munkanélküliek létszáma is emelkedést mutatott.

Beszélnünk kell a külföldre távozó honfitársainkról és arról, hogy persze a munkajövedelmek hazautalása a hazai nemzeti jövedelemben egy pozitív eredményt mutat, ugyanakkor nem felejthetjük el azt, hogy ez egyúttal azt jelenti, hogy a külföldre távozott honfitársaink létszáma a korábbi évekhez képest alig változott, de mégis némiképp növekedett. Sajnálatos módon ez versenyhátrányt jelent számunkra, munkaerőhiányt eredményez, amivel számos szektorban találkozunk a hazai nemzetgazdaságban, illetve a környező országokkal szemben is versenyhátrányba sodor minket a nemzetközi piacon.

Beszélnünk kell a nyugdíjas honfitársainkról, akik évek óta lényegében elfeledett tagjai a magyar társadalomnak. Vannak olyan dolgozók, akiket évek óta sújt a dolgozói szegénység, ők is azok közé tartoznak, akik ennek a társadalomnak a nem napos oldalán találhatók.

Általánosságban véve elmondható az, hogy növekedtek a társadalmi különbségek, és nagyon sokan vannak ma hazánkban, akik kezdik elveszíteni a reményt, mert azt érzik, hogy hiába dolgoznak meg minden egyes forintjukért, nagyon sokszor elfogy a jövedelmük hó végére. Én éppen ezért nem tartom jónak, hogy ugyan nem vitatom el, hogy vannak olyan társadalmi csoportok és honfitársak, akik az elmúlt tíz évben felemelkedtek, és ez a 2019-es költségvetési évben ugyanígy történt velük, ugyanakkor az elfeledett társadalmi csoportok tagjai viszont egyre távolabb kerülnek attól, hogy meg tudjanak küzdeni önmagukért. És egyébként attól is távol kerülnek, hogy adott esetben az oktatási rendszerünk által nyújtott lehetőségekkel élve tudjanak segíteni magukon.

Mondok egy példát: nagyon sok olyan rozsdaövezetet találunk, és sajnos sok olyan családot, ahol alig várják, hogy a jelenlegi kormány által 16 évre leszállított tankötelezettségi korlátot elérje egy gyermek, majd ezt követően bekerüljön a közmunkaprogramba, és ilyen módon legalább néhány tízezer forintos jövedelmet hozzon a saját családjának. Ez elfogadhatatlan. Én azt gondolom, államtitkár úr, ebben egyet tudunk érteni, hogy ezek a gyerekek, leendő fiatal felnőttek csak a saját családjuk nyomorát fogják újratermelni.

(20.50)

Olyan munkapiacra van tehát szükségünk, amely honorálni tudja az erőfeszítést, arra van szükségünk, hogy az oktatási rendszerből kiművelt emberfők tudjanak távozni, és arra is szükségünk van, hogy ne legyenek olyan társadalmi csoportok, ahol nagy létszámban találunk olyan embereket, akik arra kényszerülnek, hogy nemes egyszerűséggel a saját gyermekeik fejét igába hajtsák, és azt követően őket is arra a sorsra szorítsák, amire maguk szorultak, nevezetesen, hogy a közmunkaprogram rendkívül alacsony jövedelméből valahogyan megpróbáljanak megélni. Ez egyáltalán nem elfogadható és nem egy XXI. századi életpályamodell.

Örömmel látnánk a szakszervezetek és a munkaadók szervezetei közötti ágazati szintű bér- és termelékenységi megállapodások megkötését és a kollektív megállapodások rendszerének kiterjesztését az ágazatok többségére. A mai bérrendszer hátránya az alacsony szint, az egyenlőtlen struktúra és annak az érzése, hogy nem jutok előre. Ez nagyon sok esetben így van, így van ez például abban a kérdéskörben, hogy hazánkban változatlanul nagyon nagy a bérszakadék férfiak és nők között. Az egyenlő munkáért egyenlő bérért igenis tennie kell a központi kormányzatnak. Sajnos jelen pillanatban ez nem valósul meg hazánkban, és egyre inkább azt látjuk, hogy a jelenlegi magyar kormány nem is igazán célozza meg ezt az egyébként egész Európára kiterjedő célcsoportot. Az nem lehet, hogy a társadalom nagyságrendileg 50 százaléka hátrányosan van megkülönböztetve.

Ha már itt tartunk, megemlíteném azt, hogy persze mindannyiunk érdeke, hogy minél inkább gyarapodjon a magyar nemzet és minél többen tudjanak minél több gyermeket vállalni, azonban jelen pillanatban kutatások sokasága szól arról, hogy igenis szegénységikockázat-növelő tényező ma a gyermekvállalás Magyarországon. Ez egy dráma. Azzal kezdtem ezt a felszólalást, hogy nagyon sokan nem tudnak részesülni ebből a 4,6 százalékos GDP-növekedésből, és ennek része az, hogy vannak szerencsés társadalmi csoportok, amelyeket segítenek a családalapításban, a fészekrakásban, ugyanakkor, államtitkár úr, azt kell mondanom, hogy nagyon sokakat viszont nem, és vannak, akik egyébként nem szorulnának segítségre, csak arra szorulnának, hogy az egyenlő bánásmód és az egyenlő méltóság elve ebben az országban végre gyakorlatban is megvalósuljon, és akkor tudnának elegendő jövedelmet termelni a saját családjuknak, és tudnák a gyermekeiket megfelelő színvonalon ellátni. Na, ez az, amit most nem találunk meg ebben az országban, és a 2019-es költségvetés nem tudta biztosítani sem szemléletében, sem gyakorlatában azt, amiről most beszélek.

A 2019. év pénzügyi szempontból jó év volt  és itt áttérek az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága által megfogalmazott kisebbségi véleményre , ugyanakkor csökkent a finanszírozása a környezetvédelemnek, ami egyszerűen nem elfogadható. A klímaváltozás gyorsulásának és a biológiai sokszínűség drasztikus csökkenésének időszakában alapvetően elvárható volna egy felelős kormányzattól, hogy olyan klímastratégiája legyen, amiről az elmúlt percekben beszéltem, hogy ne csak anyagi, ne csak gazdasági, ne csak pénzügyi stabilitást, hanem egy olyan típusú stabilitást tudjon nyújtani, amiben elhihetjük, hogy a következő generációk számára is lesz ebben az országban tiszta levegő, tiszta ivóvíz, elegendő tiszta energia, a megújuló energiaforrások megfelelőbb felhasználása, megfelelő arányok az energiapolitikánkban. Mert beszélnünk kell arról, hogy tudom, hogy az atomerőműveket jelen pillanatban a mai magyar kormány fenntartható energiaforrásnak és majdhogynem zöld energiaforrásnak tekinti, de ebben jelentős vitában állnak önök a jelenlegi ellenzékkel.

Azt kell mondanom, hogy néhány konkrét példa nagyon jól szemléleti azt, hogyan áll a fenntartható fejlődéshez környezeti értelemben ez a kormány. A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban évek óta kirívóan rossz, a magyar lakosság fiatalabban betegszik meg és hamarabb hal meg, mint az európai országok többségében élők, és kevesebb egészséges életévre számíthat. Sajnos, ez visszavezethető a légszennyezettségre is, és arra is, hogy nem megfelelő a környezetvédelmi stratégiánk, ezáltal viszont az egymillió lakosra jutó halálozások aránya a környezeti hatásokból eredően kirívóan magas Magyarországon, magasabb, mint amit a gazdasági fejlettségünk előírna, vagy ami megfelelő volna, hiszen vannak ilyen statisztikák.

Halaszthatatlan lett volna, hogy a sok százezer embert érintő, a lakóházak és még számos munkahely beltéri levegőjét egészségtelenné tevő, betegséget és halált okozó azbeszttől végre mentesüljünk. Ez sem képezte részét a kormány tervének, sőt tíz évre felfüggesztette ezt a programot. Az országos környezeti kármentesítési program végrehajtását is hosszú ideje felfüggesztette és nem teszi lehetővé.

A kormány felelőssége volna a klímapolitika és azon belül az, hogy felismerjük, érzékeny ország vagyunk, egy olyan ország, amelynek nagyon sok lépésre van szüksége ahhoz, hogy fel tudjon zárkózni a nyugat-európai társaihoz. Integráltan és koncepciózusan kell tudni viszonyulni ehhez a témához. A kormány elsősorban a jelen kor kihívásaira nem ad választ, és ez éppen ugyanúgy igaz a társadalompolitikájára, mint a klímapolitikájára. Éppen ezért a Fenntartható fejlődés bizottságának ellenzéki tagjai sem tartják elfogadhatónak a 2019-es zárszámadási törvényt, ugyanúgy, ahogy a Vállalkozásfejlesztési bizottság ellenzéki tagjai sem. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)