Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.14:40:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

166. ülésnap (2020.11.16.), 24. felszólalás
Felszólaló Schmuck Erzsébet (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:51


Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Múlt héten kedden az Országgyűlés elfogadta a rendkívüli jogrendet, az ellenzék egyhangúlag támogatta, hogy a kormány 90 napos felhatalmazást kap, de még 24 óra sem telt el a szavazáshoz képest, amikor önök közel negyven törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be, aminek a többsége a közjavak lenyúlásáról, illetve a hatalom megtartásáról szól.Sajnos a gyorsuló koronavírus-járvány közepette, amikor az egészségügyi rendszerünk már a teljesítőképessége határán van, a magyar kormány azzal van elfoglalva, hogy olyan törvénymódosításokat terjesszen az Országgyűlés elé, amelyek  mint ahogyan mondtam már  a közvagyon lenyúlására vagy a választási szabályok megváltoztatására irányulnak, nem pedig arra, hogy talpon maradjanak a bérből és fizetésből élők, a kis- és középvállalkozók.

Módosítani akarják az Alaptörvényt. Vajon miért akarják a közpénzt újradefiniálni? Csak egy oka lehet, csak arra tudunk gondolni, hogy a Fidesz-oligarchák alapítványokba menthessék az adóforintjainkat még sok-sok éven keresztül. Miért akarják kiemelt közérdekké nyilvánítani a hajdúnánási MotoGP-pályát és a vadászati kiállítást? Csak egy oka lehet, mégpedig az, hogy szupertitkosan, számolatlanul lehessen a milliárdokat majd valakiknek a zsebébe önteni. Sok tíz milliárd forintról van szó, aminek a helye különösen most az egészségügyben és a szociális szférában lenne, vagy amiből a járvány sújtotta emberek helyzetén javítani lehetne.

Ami számomra még különösen felháborító, hogy ezt az időszakot arra is ki akarja használni a kormány, hogy az állami tulajdonban lévő természeti területeket privatizálni lehessen. Már jó ideje szóbeszéd egyébként, hogy pénzemberek szemet vetettek védett természeti területekre, és úgy látszik, hogy most a kormány ezeknek a kéréseknek eleget akar tenni. A sort még tudnám folytatni, mert a benyújtott törvényekben még nagyon sok mindent igyekeztek elrejteni. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan egyébként bármikor, de különösen most, a járványidőszakban.

Most a kormánynak minden erejét arra kellene használni, hogy átgondolt intézkedésekkel, források átcsoportosításával fékezze a járvány terjedését, megbecsülje az egészségügyi és szociális dolgozókat, és segítsen a bajba jutott embereken, mert nagyon sokan vannak bajban. A napi életvitelhez szükséges kiadások a legszegényebb családok jövedelmének nagy részét felemésztik. Ráadásul a magyar családok negyede túlzsúfolt környezetben él, ami egészségügyileg és mentálisan is különösen megterhelő egy ilyen időszakban. Ezek miatt az LMP felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel ebben a kritikus járványidőszakban a törvénygyártási cunamival, koncentráljon a járványkezelésre, az emberek életének a megóvására és tisztes megélhetésének biztosítására. Éppen ezért vonjon vissza minden olyan törvénytervezetet, amelynek nem az a célja, hogy a járványhelyzetet kezelje.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi és szociális dolgozók hősiesen küzdenek a frontvonalban, miközben minden percben ki vannak téve a fertőzésnek, mégis, ha táppénzre kényszerülnek, csak 60 százalékát kapják a bérüknek. A teljes táppénzre csak akkor jogosultak, ha külön eljárásban igazolják, hogy a foglalkoztatás közben fertőződtek meg. Kérdezem, hogy hogyan lenne energiájuk és idejük ezeket a papírokat beszerezni. Egyébként még súlyosabb, ha karanténba kerülnek, akkor még ez a lehetőségük sem adott. Éppen ezért a Covid miatt karanténba kényszerülő vagy lebetegedett egészségügyi és szociális dolgozóknak a teljes fizetését biztosítani kell a távollétük idejére. A szociális dolgozók is emberfeletti munkát végeznek, végre ki kellene már nekik fizetni azt a korábban megígért 500 ezer forintos bérkiegészítést.

Nem sorolom tovább, teendő lenne bőven a járványhelyzet kezelésével, de ehelyett a kormány a választási törvénnyel, alaptörvény-módosításokkal, a MotoGP-pálya, a vadászati kiállítás kistafírungozásával és a természetvédelmi területek magánosításával foglalkozik. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai