Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.10:42:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

243. ülésnap (2017.10.03.), 48. felszólalás
Felszólaló Dr. Szakács László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:05


Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem a célokban egyetértünk, de talán ez az egyetlen dolog, amiben egyetértünk e törvényjavaslat kapcsán. Széles sávú internetet, elektronizációt, ezeknek a használatát minél jobban terjesszük el.

Úgy gondoltuk már a korábbiaknál is, és úgy gondoljuk most is, hogy az önök törvényjavaslata valójában egy alkalmas tárgyon elkövetett alkalmatlan kísérlet. Ezt egyébként most megismétlik. Hallgattam képviselőtársamat, hogy ez mennyire sikeres volt, és mennyire az előfizetők érdekét szolgálta. Valójában megint az történt, ami szokott történni: önök nem azért nyújtanak be egyéni képviselői indítványként ilyen javaslatokat, mert a kormány nem ér rá, a kormánynak más fontos dolga van, de nem is azért, mert önök valamikor egy esős vasárnap otthon ültek Balla képviselőtársával, és azon gondolkodtak, hogyan lehetne jobbá tenni a magyar internet­szol­gáltatást. Ez nem is ezért van. Ez azért van, hogy megkerüljék azokat a társadalmi egyeztetési fórumokat, amelyekre a kormánynak muszáj volna időt fordítania, és a kormánynak muszáj volna ezeket a társadalmi egyeztetéseket, főleg az érintett cégekkel való egyeztetéseket végigcsinálni, önöknek meg nem muszáj. Így megkerülik ezeket az egyeztetési formákat, és ebből lett a káosz.

Valójában azt látjuk, hogy az elmúlt hónapokban számtalanszor módosították ezt a törvényt. Először 24-ről 12 hónapra csökkentették a hűségidőt. Utána látták, hogy erre a szolgáltatók reagáltak, a piac reagált, rögtön be is árazta a tőle távozni kívánó ügyfeleket, és ennek megfelelően önöknek egy TAB-módosítóval ezt valahogyan helyre kellett hozni. Ez a kapkodás átka, hogy így mondjam, a selejt bosszúja. Aztán az internet-előfizetéseket is valójában megdrágították a felére lecsökkentett hűségidővel. Látnunk kell, hogy a „Digitális jólét” csomag nem túl kedvezményesre sikerült, alig-alig kedvezményesebb, mint amit bárki számára a piacon el lehet érni.

Azt gondolom, hogy ezen nem fog segíteni egy védjegy. Ezen a gondolkodás, a közös gondolkodás segített volna, meg a társadalmi egyeztetés, meg a piaci szereplőkkel való megfelelő kapcsolattartás és párbeszéd. No meg persze, az igények felmérése. Egy dolgot ne felejtsünk el! Amivel önök megdrágították ezeket a szolgáltatásokat, azok a szektorális adók voltak. Volt egy időszak, amikor Magyarországon esőként potyogtak, esőként hullottak a nyakunkba mindenfajta különadók. Volt, amikor egy év alatt, azt hiszem, 12- vagy 14-féle adó született Magyarországon. Ilyen volt egyébként a közműadó is; az internet is jórészt inkább kábelen terjed, folyóméterenként iksz forintot vetettek ki. De igazából teljesen mindegy, hogy most a szennyvízszolgáltatásról, ivóvíz-szolgáltatásról vagy éppen a kábeltévé- és internet­szolgáltatásról volt szó. Igen, ennek az lett a következménye, hogy a kisebb településeken a kisebb szolgáltatók még fel is szedték a korábban a földbe elhelyezett, szolgáltatást elősegítő kábeleket, ami után nem tudták volna kigazdálkodni az önök által kirótt adót.

Az egész Európai Unióban azért legdrágább Magyarországon ez a szolgáltatás, mert e szolgáltató cégek bevételének 29 százaléka bekerül a magyar állam kasszájába. Ettől nem lesz olcsóbb, ha csak a hűségidőt akarják csökkenteni! Ezért mondom én azt, hogy ez egy alkalmas tárgyon elkövetett alkalmatlan kísérlet. Nem jó felé indultak el. Lehet még toldozgatni-foldozgatni ezt a javaslatot, ahogy szeretnék, de valójában maga az irány rossz, a gondolkodás iránya rossz. Még egyszer mondom: ez azért van, mert önök természetesen tudatosan megkerülték azokat az egyeztetési mechanizmusokat, amelyeket egyébként a kormánynak kötelessége lett volna végrehajtani. Önöknek, kettejüknek, Balla képviselőtársával együtt nem kötelességük ezt megtenni.

Tág értelmezés nem lehet ebben, illetve visszaélés sem lehet ebben. Már hogy ezt mondta, ugye? Ehhez képest eléggé tág feltételeket, tág lehetőségeket nyitottak önök a tavasszal elfogadott jogszabály szerint az NMHH elnökének, ő valójában akár szolgáltatónként tudja változtatni az internet roamingdíjait. Valójában olyan határozatot hoz, amilyet akar. Ezt a jogszabályt önök fogadták el. Hát mi lehet ennél tágabb szabályozás, hogy egy ember dönt? Aki egyébként ebbe a parlamentbe be sem jön beszámolni, mindig beküld maga helyett valakit a beszámolók megtárgyalásakor, ahol a saját költségvetését nem ő maga terjeszti elő, hanem a Költségvetési bizottság, mint valami gazdatest hozza be az NMHH-nak azt a költségvetését, amivel soha nem tudnak elszámolni. Hát, ennek az elnöke az, aki egyébként saját határozatával megállapítja majd a roamingdíjakat, és egyébként akár szolgáltatónként is nyugodtan lehet neki külön roamingdíjakat megállapítani.

Tisztelt képviselőtársaim, ha ennél tágabb keretekre nem gondoltak, annak örülünk, mert ennél tágabb keretek nincsenek. Ez a valóság. Mi annak örülnénk, ha inkább kicsit szűkítenék ezeket a kereteket, és legalább az Európai Unióban szokásos, illetve elfogadott szabályokat meg betartanák. Szerintünk sokkal könnyebb lenne. Úgy gondoljuk - és ezért nem is támogatjuk, az elején sem támogattuk azért, mert láttuk előre -, hogy a piac reagálni fog arra, amit önök mondanak. Nem ér el mindenhova az önök keze és akarata.

A piac úgy reagálta le, hogy ezek a szolgáltatások nem lettek olcsóbbak, sőt lett olyan, amelyik drágább lett. A piac úgy reagálta le, hogy a kedvezményes már nem kedvezményes, hanem szinte mindenki számára van olyan, ami elérhető, ez meg nem önök miatt van, hanem a piac reakciói és a szolgáltatók reakciója miatt van.

Úgy gondoljuk, hogy nem érdemes toldozgatni-foldozgatni ezt a jogszabályt. Szerintem meg a kormány ne a vitában szóljon hozzá, hanem hozzon egy kormány-előterjesztést, folytassa le az egyeztetéseket, menjen el piaci szereplőkhöz, konzultáljon a Fidesz, amennyit akar. Nyilvánvalóan már előre tudják, amikor kiküldik a kérdőíveket, hogy mi lesz a konzultáció eredménye. Konzultáljon az emberekkel is, amennyit akar. Ezek nyilvánvalóan álkérdések, amelyeket feltesznek. Ki ne szeretné azt, hogy legyen olcsóbb az internet? Mindenki szeretné. Ki ne szeretné, hogy mindenhol legyen elérhető az internet? Mindenki szeretné. Igazából a cél helyes, de az eszközök, amelyekkel önök ezt el akarják érni, valójában alkalmatlanok. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 




Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai