Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.04.16.19:33:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

140. ülésnap (2004.04.06.), 40. felszólalás
Felszólaló Rózsa Endre (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó Oktatási bizottság
Felszólalás oka Ismerteti a bizottság véleményét
Videó/Felszólalás ideje 5:05


Felszólalások:  Előző  40  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

RÓZSA ENDRE, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási és tudományos bizottság többségi véleményét fogalmazom meg, amely bizottság megvitatta a 2004. évi címzett támogatásokra vonatkozó törvényjavaslatot.

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a 2004. évben beterjesztett címzett támogatások mértéke jelentősen meghaladja a korábbi évekét. 75 beruházásra tesz javaslatot a törvénytervezet, összesen 77 milliárd forint értékben, amely nemzetgazdasági szempontból is jelentős. A központi költségvetés ehhez 62 milliárddal járul majd hozzá, ugyanakkor itt is ki kell jelenteni és hangoztatni kell azt, hogy az önkormányzatok is jelentős szerepet vállalnak a források tekintetében. Az önkormányzatok igyekeztek korábban is mindent megtenni településeik érdekében, ugyanakkor fontos az, hogy ilyen anyagi terheket is vállaljanak fel. A beadásra került 528 címzett támogatási pályázatból 187 kapcsolódik az oktatási-nevelési intézményekkel kapcsolatos területhez. Tehát az oktatási intézmények e tekintetben is kiveszik a részüket.

Az oktatási és tudományos bizottság ülésén elhangzott, hogy egy-egy ilyen beruházás rendkívül jelentős egy kistelepülés életében. Fontos az, hogy a kistelepülések igyekeznek megőrizni hagyományaikat, továbbra is fontos az oktatási centrumok támogatása, ahol gyakran az óvodai, általános iskolai és a művelődési célok is megvalósulnak. Mindenképpen fontos a sportcentrumok támogatása. Különösen nagy jelentőségű ez akkor, ha aprófalvas településeken található ez a beruházás. A törvénytervezetben benyújtott összes, közoktatási intézményt érintő pályázat, amely idekerült hozzánk javaslatként: 27. Az összes költség tekintetében 16 milliárd forint, a költségvetés 14 milliárddal kíván hozzájárulni a fejlesztésekhez.

A kormány kikérte az ágazati minisztériumok szakmai javaslatát, a tisztelt Ház elé átgondolt javaslat került, a beruházások tekintetében korrekt a javaslat, a profilok tekintetében széles körű a skála. Hiszen óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák, két tannyelvű iskolák, idegen nyelvi oktatási intézmények, kollégiumok kerülnek támogatásra. Úgy gondoljuk, ennek itt is el kell hangozni a tisztelt Ház előtt. Nagyon fontos az, hogy a beruházások, amelyek valószínűleg megvalósulnak, ezek sorában tanuszodák épülnek, akadálymentesítés történik, tetőterek hasznosítása, tornatermeket hív ezáltal létre, oktatási centrumokat, könyvtárat, tantermek bővítésére kerül sor, és úgy gondolom, hallatlanul fontos az, ha többfunkciós ez a beruházás.

 

(12.10)

Ha áttekintjük a címzett támogatásokat több évre visszamenően, én ezt nyolc évre vonatkozóan tettem meg, egyértelműen hangsúlyozhatjuk azt is, hogy az oktatási intézmények részesedése az összes címzett támogatás tekintetében ez évben az átlagosnál is jelentősebb. Szám szerint, amennyiben ezt majd összehasonlítjuk, 1999-től célszerű ezt megtenni, hiszen tudjuk, hogy a 200 millió forint feletti beruházási összeghez való kötés ettől az évtől kezdve számítható. A jóváhagyott, illetve a 2004. évre vonatkozó javaslatok tekintetében is az oktatási intézmények rendkívül kedvező arányban részesülnek, hiszen 1999-ben 5,5 milliárd forint volt ez a támogatás, a következő években 2,9, 5,2, 5,2, illetve 8 milliárd forint. Most, a törvénytervezet javaslatában az össze beruházási költségre 16,3 milliárd forint kerül majd ráfordításra.

Az oktatási intézmények tekintetében tehát korrekt a javaslat, az oktatási bizottság általános vitára alkalmasnak tartja, és kérjük tisztelt képviselőtársainkat, hogy az ország, a gyermekek, a pedagóguskollégák, a szülők érdekében támogassák ezt a javaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  40  Következő    Ülésnap adatai