Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.11:33:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

140. ülésnap (2004.04.06.), 118. felszólalás
Felszólaló Ivanics Ferenc (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:14


Felszólalások:  Előző  118  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, a vita kapcsán mindig ugyanolyan jellegű érvek hangzanak el, és mégis, mintha valahogyan elbeszélnénk egymás mellett. Én ezt semmiképpen sem tartom szerencsésnek.

Azt gondolom, minden parlamenti képviselőnek az a dolga, hogy képviselje a saját területét, a szűkebb környezetét. Nógrádból arányosan biztosan sokkal több parlamenti képviselő van itt, mint egyéb esetekben. Én most már egy kicsit nógrádinak is érzem magam, bár az ország másik végében lakom.

Azt fontosnak gondolom, amit Kosztolányi Dénes a vezérszónoklata szellemiségében is kiemelt, hogy bár gyakorlatilag az arányok visszaköszönnek, bár az arányok megmutatják mindazt, ahogyan a korábbi osztogatás ment még a Horn-kormány alatt, amit a Fidesz-kormány megpróbált arányosítani, és ezek után most újra visszajön ez a szétosztás... (Zaj, derültség az MSZP padsoraiban.) Úgy hiszem, tulajdonképpen ebben a helyzetben csak javítani tudott a helyzeten, úgyhogy a helyzet még rosszabb, ha összevetjük a kormánypárti és a nem kormánypárti támogatási arányokat.

Tehát ha kilépünk ebből a mederből, és tényleg az önkormányzatok felé fordulunk, tulajdonképpen a Draskovics-csomag említése kapcsán érdemes elmondani, és személy szerint én azon a véleményen vagyok, hogy nagyon szomorú, hogy az önkormányzatoknak itt kell ácsingózniuk egy ilyesfajta pályázat kapcsán a kormányzatnál, ahelyett, hogy ezeket a pénzeket valamilyen módon eljuttassuk akár a területfejlesztési intézményrendszeren keresztül egy alsóbb szintre. Tudom, ez egy kicsit másféleképpen közelíti meg a helyzetet, de szerencsétlennek gondolom azt, hogy például Győr-Moson-Sopron megyében a területfejlesztés tizedannyi pénzt kap, mint amennyit ennek a törvénynek a kapcsán öt önkormányzat kap majd támogatásul.

Félreértés ne essék, nem ezt keveslem, hanem ez az aránytalanság, ez a kiszolgáltatottság, ez a nehéz helyzetbe kerülés rontja az önkormányzatok helyzetét, és ilyen szempontból a Draskovics-féle elvonások súlyozottabban jelentkeznek. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  118  Következő    Ülésnap adatai