Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Négyévente sajátos vita az, amit ilyenkor lefolytatunk. A ciklus elején a minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabály, ugyanakkor a mindannyiunk birtokában lévő tudás szerint a magyar alkotmányos berendezkedés azt írja elő, hogy nem a kormánynak van miniszterelnöke, hanem a miniszterelnöknek van kormánya, következésképpen az, amit a megválasztott miniszterelnök a parlament elé tár, nagy valószínűséggel az akaratát tükrözi, azt a fajta elgondolását, hogy ő így vezeti az országot. Nem túlságosan merész feltételezés, hogy a mögötte lévő többségi frakciók ezt támogatni fogják, akkor mire való ez a vita, pedig négyévente beszélünk erről.

Nem gondolom, hogy ez a vita arról szól, hogy akár a többségi frakciók, de különösképpen a miniszterelnök érvek vagy gondolatok hatására megváltoztatná azt az álláspontját, amin az elmúlt hetekben a hírek szerint dolgozott. Magyarul: most mi, ellenzékiek…  én biztosan nem, nem azért mondom el a véleményemet, mert abban a hitben vagyok, hogy az igazam hatására változik az előterjesztés, hanem azért, mert képviselek választókat, képviselünk több százezer, igen, több millió magyart, akiknek érdemes tudni, hogy hogyan gondolkodunk, mi a hozzáállásunk kormányhoz, szerkezethez, ebben az értelemben tegnap elhangzott miniszterelnöki beszédhez képest hogyan gondolkodunk, hogyan gondolkodom az országunk jövőjéről, közeljövőjéről, és arról a viszonyrendszerről, amiben élünk.

(11.40)

Azt helyes gondolatnak tartom, hogy egy kormányt egy adott időszakra az azt befolyásoló meghatározó hullámok, meghatározó körülmények figyelembevételével kell alkalmazni. Ebben az értelemben nem helyes dolog mereven konzervatívnak lenni egy konzervatív ember számára sem, és nem helyes csak innovációról beszélni akkor, amikor egyébként több területen megújításra, megújulásra van szükség.

Vannak olyan dolgok, amikkel butaság nem egyetérteni. Olyan időszak után vagyunk, és olyan időszakot nem zártunk még le, amely kétségkívül mindannyiunkat, már hogy nemcsak pártok politikusait, országgyűlési képviselőket, hanem minden embert Magyarországon, a kontinensünkön biztos és a világ döntő többségében megviselt, és butaság ezt nem figyelembe venni. Ostobaság úgy beszélni, úgy gondolkodni, mintha mi egy zárt közegben élnénk, és nem lennénk kitéve hatásoknak, miközben embereket képviselünk, magyarokat, és egyébként e tekintetben közösen kell gondolkodni azon képviselőtársainkkal, akik nem ebben a parlamentben vannak, de hasonlóképpen elszenvedik ők is meg a népük is mindazt, amin túl vagyunk. És ezt a politikai döntéseknél figyelembe kell venni.

Évszázada nem látott a világ olyan járványt, amit, remélem, zárófázisában élünk meg. Egy gazdasági válság kibontakozóban, egy háború meg dúl  ez együttesen nem egyszerűen politikusi teher. Nem mondom, hogy a politikusnak nem nagy kihívás, de butaság azt gondolni, hogy ez a politikust terheli a legjobban. Ez sokkal jobban a hétköznapi embert, egy családfőt, a feleséget, a nagyszülőt és talán az erről még tudatosan nem gondolkozó gyermeket, akinek a pszi-chéjét, a lelkét befolyásolja mindaz, amiben élünk. Ez tehát kétségkívül egy olyan hatásegyüttes, amit figyelembe kell venni kormányalakításnál és -szerkezetnél. Ez rendben van.

Van egy másik, tudniillik, hogy politikai értelemben, katonai értelemben mi tagjai vagyunk két jelentős nemzetközi szervezetnek. Én büszke vagyok arra, hogy a hazám az Európai Unió tagja, büszke magyar és büszke európai vagyok. Én szeretek magyar lenni, és szeretek európai lenni, és a gondolkodásom, mindaz, amit a múltról tudok, és amit remélek a jövőben, összeköti a hazámat Európával. Azt gondolom, hogy a mi országunknak és ennek a nemzetnek akkor volt a legjobb, hogyha a politika képes volt megteremteni ezt a fajta „és” közösséget. És tagjai vagyunk a NATO-nak, ami meg biztonságérzetet ad. Nem mondom, hogy óriási boldogság egy olyan korszakban élni, amikor az ember alapvető biztonságérzetét egy katonai szervezet kell hogy adja, de ha már ez van, akkor legalább lássuk, ami előny.

Viszont van olyasmi, amivel vitatkoznom kell, úgy a tegnapi miniszterelnöki beszéddel, mint az önök felfogásában, előterjesztésében tükröződöttekkel. Tényleg olyan rossz hely ez az Európa, tisztelt képviselők? Tényleg úgy gondolják, hogy ez a Nyugat-Európa szervezetileg, társadalomszerkezetét tekintve, a hétköznapi életeikben és moralitását, különösképpen moralitását tekintve ennyire az alján van? Úgy gondolják valóban, hogy Firenze vagy Lyon, Manchester vagy Granada, Düsseldorf vagy Graz mély válságban szenved? (Nacsa Lőrinc: Politika!) Nagyon kérem, hogy… Persze, lehet földszinti politikai szintű vitát nyújtani, de ha már úgyis ennyien vagyunk csak a teremben, akkor próbáljuk már egy kicsit emelni a lécet, és beszéljünk arról valóban, hogy akkor ez egy politikai öndefiníció ahhoz, hogy mi legyen a kiindulás, mi legyen az alap az argumentációhoz, ahhoz, hogy meg tudjam érvelni ennek a kormánynak a szerkezetét, és nem az foglalkoztat, hogy mi a nyugat-európai valóság, hanem én magam olyan pozícióba helyezem, hogy abból föl tudom építeni és meg tudom magyarázni mindazt, amiről itt tárgyalunk.

Nagyon nem ajánlom, hogyha hajlandóak ezt a fogalmazást elfogadni, az európai innovációs képességet lebecsülni. Ne temessék! Olvasgassanak még Spenglert, és akkor látják, hogy miben van igaza, és miben tévedett. (Dr. Orbán Balázs: Pont a fausti szellem…) De kétségkívül egy korban nagyon merész dolog íveket fölvázolni, ezért én ebben a vitában csupán arra merészelek érveket hozni, hogy mi az a nyugatos Magyarország, amiben én vagy mi hiszünk.

Sohasem volt a mi hazánk Île-de-France, még csak Ruhrgebiet sem. Nem az a nyugatos Magyarország elképzelése, hogy a Kárpát-medencét olyanná tegyük, mint Párizs környéke vagy akár mint Lombardia. Ez egy óriási tévedés! A nyugatos Magyarország képe a társadalomfilozófiában és az én meggyőződésem szerint a helyes politikában a mi lehetőségeink és lehetőségeink határainak kijelölése, tudniillik, amelyen belül teljes szabadsággal tudunk élni, de ahol ennek a nemzetnek a képessége, tehetsége maximálisan lehetőséget nyer. És ezt nem látom az elmúlt ezer év történetében és a jelenben sem más körülmények között megvalósíthatónak, csak akkor, hogyha a mi országunk és ez a nemzet szervezetileg és mentalitását tekintve is a nyugat-európai részhez tartozzon. Azért nem mondok egy szervezetnevet, mert ezeknek különböző nevük volt különböző időszakokban  most Európai Uniónak nevezzük.

Nagyon komoly tévút lehet, nagyon komoly tévút, hogyha ezt a Nyugat-Európát, akár a mostanit, félreismerve úgy gondolják, hogy máshova kötik ennek az országnak a szekerét. Javaslom, hogy erről vitatkozzunk. Nem azért, mert nincs alternatíva, hanem  ennél rosszabbat mondok  mert van, mert lehet választani. Ha úgy gondolják, hogy a morálisan nagyon alacsonyan levő, organizációját tekintve válsággal küzdő, gazdasági értelemben a legtöbb problémával küzdő Nyugat-Európa helyett mégis egy más orientációt választanak, az ennek a nemzetnek tragédia, soha még csak részleteiből egyetlenegyet sem fogok elfogadni, az egészet pedig a leghatározottabban visszautasítom. Azért politizálok, hogy ez az ország nyugatos Magyarország legyen, nem azért, mert nem lehetne más.

Amikor erőszakot alkalmaztak  sok ilyet tudunk mondani egymásnak, nyilván nem csak a XX. században , akkor egy más orientáció jött létre, legyen az keleti vagy déli. Amikor hagytak bennünket legalábbis a minimális szabadságunkkal élni, akkor a törekvés ennek a nyugatos Magyarországnak a megteremtése volt. Javaslom, ne térjenek le arról az útról, amit ez a fajta tradíció, szerintem a legnemesebb magyar tradíció, amely képes volt haza és haladás gondolatát összekapcsolni, kijelölt egy modern magyar politika számára. Értelmetlen azt mondani, hogy a modern magyar politika a mai. A modern magyar politika az, amely a saját korában képes fölismerni azt, hogy ennek az országnak, régiónak és nemzetnek mi az érdeke. A nyugatos Magyarország az érdeke.

Ehhez képest tudom, bár ennek a törvénynek ez a tárgya másodlagos kérdés, hogy mi milyen minisztériumba szerveződik. Az a kérdés, hogy felismerjüke az érdeket, és ehhez képest a miniszterelnök helyes döntést hoze, nem az, hogy az én felszólalásom ezt módosítja, de tudniuk kell arról, hogy embereket képviselve hogyan gondolkodom.

Kétségkívül van néhány jó dolog, és semmi kedvem viccelődni, ne is így fogják föl. Jó dolog, hogy megszüntetik az EMMI-t. Az az igazság, hogy önök is már régen rájöttek. Én koncepcionális ellenfele voltam 2010 óta, végig úgy gondoltam, hogy ez a konstrukció maga a probléma, és nem tud a probléma megoldása lenni. E tekintetben harmadlagos, hogy ki vezette, mert maga a szerkezet volt rossz, ehhez képest miniszterek teljesíthettek jobban vagy gyengébben. Ennek a szemüvegén át megítélni a dolgot tévedés, hamis kép. Szerintem már 2018-ban rájöttek, hogy ez nem megy, csak nem ismerték be; nem más nevet adtak, de egy sereg területet kiszerveztek.

(11.50)

Milyen emberierőforrás-minisztérium az, ahova nem tartozik oda a felsőoktatás, mondják már meg nekem?! De ez a döntés helyes, hogy itt legalább most beismerték.

Helyesnek tartom, hogy a kormánystruktúrában van több tárca nélküli miniszteri pozíció. Helyesnek tartom, mert nagyobb rugalmasságot ad. Akinek volt módja szolgálni ezt az országot, úgy, hogy apparátust is irányított, tudja, hogy ott van egy nehézségi erő, vannak olyan területek, ahol a tárca nélküli miniszter gyorsabban és könnyebben tud lépni. Miközben nagyon nem szeretném, ha az egész kormány tárca nélküli miniszterekből állna, de azt elismerem, hogy helyes döntés néhány területet így rábízni.

Az elhangzott, és fölösleges erre még több időt és szót vesztegetni, hogy nagyon sok gazdasági tárgyú minisztériumuk lesz. Oldják meg! Szerintem problémát okoznak maguknak, de ezt a problémát más nem tudja megoldani. Tudniillik arra gondolok, hogy hogyan fogják koordinálni a különböző gazdasági tárcák között a működést. Ilyenkor sohasem a miniszterek közötti koordináció a legnehezebb, azt egy miniszterelnöknek kutya kötelessége megoldani. Majd amikor az apparátusok meg területek összecsapnak, ott már nehezebb feladat lesz, és mivel valóban sok részre tagolják a gazdaság területét, ezért ott látok problémát a koordinációban.

Kérem, engedjék meg, hogy ne most fejtsem ki részletesen, mert többre becsülöm, és több időre van szükségem az oktatás területének kormányszerkezeten belüli bemutatására. A lényeg az, hogy van abban szakmai elképzelés egyébként, hogy az oktatás ügye egy tárcához kerüljön, miközben számos példát tudok mondani Európában és nem Európában, ahol nem így van. Én azt gondolom, hogy a közoktatás problémáit önök nem tudják megoldani; e tekintetben majdhogynem érdektelen, hogy melyik tárcánál van. Énszerintem nem is tárcához tették, hanem Pintér miniszter úrhoz tették, mert azt akarják, hogy amit eldöntöttek, az biztosan meglegyen, és nem a belügyhöz tették, hanem a belügyminiszterhez, aki Pintér Sándor.

A későbbi hozzászólásomban a kormányszerkezet innovatív kérdéseiről és a kultúra ügyéről, az emberi erőforrások kérdéséről fogok beszélni, ezt majd a frakciókeret terhére szóló felszólalásomban szeretném elmondani.

A lényeg, hogy a kormányszerkezetben a miniszterelnök jogát ahhoz, hogy olyan kormányt alakítson, amilyet akar, nem vitatjuk, azt pedig, amit elmondtam, és majd a későbbiekben elmondok, a korrekció igényével és egy jobb kormányszerkezetre való törekvés szándékával mondtam el. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)