Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.15:50:24 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

213. ülésnap (2017.04.18.), 264. felszólalás
Felszólaló Gúr Nándor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:17


Felszólalások:  Előző  264  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott folytatom nagyjából, ahol Szilágyi képviselőtársam abbahagyta. Időben persze egy kicsit mindig vissza kell nyúlni ahhoz, hogy mindenki lássa, teljesen világosan és tisztán, hogy mit is csináltak önök az elmúlt hét esztendőben.

De mielőtt ebbe belenyúlnék, azelőtt megkérdezem az államtitkár urat meg az előterjesztőt, hogy véletlen nem-e kell kimenniük, mert akkor szünetet el lehet rendelni (Cseresnyés Péter: Nem kell-e.), és majd úgy folytatni a vitát, mert látom, a frakciójuk már cserben hagyta önöket teljes egészében, tehát már csak egy előterjesztő meg egy államtitkár az, aki megpróbálja itt a lehetetlent is védeni. (Dr. Lukács László György: Meg egy jegyző…) Szégyen! Szégyen, államtitkár úr! Moroghat magában, motyoghat magában, de szégyen! Nevetségessé teszik önmagukat azzal, hogy egy komoly, az emberek sokaságát érintő törvénytervezet tárgyalásánál a frakciójuknak egy részét sem tudják a Parlament falai között tartani.

Hollik képviselőtársam egy másik képviselő beszéde közben úgy sétál ki, hogy közben belevigyorog a képviselőtársunk arcába? Mi ez a nagyképűség? Mire ez a nagyképűség? Önöknek nem az a dolga, hogy minket kezdjenek el kioktatgatni, nem! Önöknek az a dolga, hogy olyan törvényeket szüljenek, velünk együtt közösen megvitatva és rajtunk túl azokkal végigbeszélve, akik érintettek ebben a történetben, hogy az az ő javukat szolgálja. Önök nem ezt teszik.

Konkrétan, világosan válaszoljanak a kérdésekre! Én beszéltem szakszervezeti konföderációvezetőkkel, nem eggyel, nem, többel! Többel! Megkérdeztem tőlük tételesen, hogy a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma keretei között ezt a kérdéskört mennyire beszélték ki, mennyire volt ez téma. Sajnos a válasz az volt, hogy semennyire. Semennyire, érti?

Hát ezért mondtam rögtön az első hozzászólásomban, hogy önöknek ezt a törvénytervezetet kapásból vissza kellene vonniuk, bevinni a VKF keretei közé, a versenyszféra és a kormányzat állandó konzultációs fóruma elé, megtárgyalni, és majd esetleg utána visszahozni. De akkor sem ezt kellene önöknek idehozni, hanem ha már valamit akarnak, akkor az elmúlt 6-7 esztendőben felhalmozódott, a munka törvénykönyvével kapcsolatos torz intézkedéseik sokaságának a korrekcióit, amelyeket a munka világában jelen lévő szereplővállalók sokasága követel önöktől.

Önöket meg nem érdekli, hogy követeli önöktől. Önöket a munkavállalói érdekképviseletek hidegen hagyják. Önök úgy gondolják, ahogy Orbán Viktor mondta saját maga, hogy valójában ő az érdekképviselet, majd ő mindent megold, nincs ezzel probléma. De! Van ezzel probléma, nagyon nagy probléma van. Nagyon nagy probléma! Igen, a munkavállalók valós érdekképviseletei a szakszervezetek berkein belül vannak. Ezeket a szakszervezeteket, ezeket a konföderációkat, ágazati szakszervezeteket önöknek igenis darabra, dekára meg kellett volna hallgatni, a véleményüket ismerni kellene, és utána kellene törvénymódosítási javaslatot behozni a Ház falai közé.

Szégyen és gyalázat, amit csinálnak! Semmibe nem veszik mindazt, ami valamikor egy tripartit rendszer keretei között működött ebben az országban ‑ semmibe nem veszik. Önöknek nem számít az, hogy a munkavállalókat képviselők sokasága hogyan és miképpen gondolkodik erről a történetről, konkrétan erről a törvénytervezetről. Ez érdektelen, ez indifferens.

Önök valamit eldöntöttek, valakikkel megbeszélték, és nyugodtan mondom, még egyszer ismétlem, igen, kinek másnak, ha nem a multinacionális cégek érdekeit képviselik azzal, amit megpróbálnak itt elfogadtatni a parlament falai között. Lehet, hogy döntést tudnak szülni benne, de elfogadtatni ezt soha nem fogják tudni, mert azt a magyar parlament ellenzéki oldala soha nem fogja elfogadni, hogy önöket a magyar emberek, a magyar munkavállalók nem érdeklik, hidegen hagyják. Nem fogja elfogadni, hogy önök csakis a rugalmasság kitágítását teszik meg, és közben a biztonságról nem gondoskodnak. Nem véletlen az, hogy a munkabalesetek száma 30-40 százalékos mértékű növekedést mutat az önök 7 éves kormányzási időszakában. Nem véletlen! Nagyon egyszerű ez a történet: azért, mert eleve olyan feltételeket alakítanak ki, amiknek ez lesz a következménye.

Ezt előre lehetett prognosztizálni, ezt előre mondtuk, 5-6-7 évvel ezelőtt. Önöket ez nem érdekelte. Önök ezt cáfolták, hogy nem így lesz, aztán mégis így lett. Érti, amit mondok, ugye, államtitkár úr?

És hogy ebben az országban 5-6-7 ezer emberrel több szenvedett el munkabalesetet, pont olyanfajta intézkedésekből fakadóan, amelyeket önök tettek, azt önöknek a saját lelkiismeretükkel párhuzamba kell állítani, és el kell tudni számolni vele. És nagyon sok olyan egyéb más dolog van, amire nem akarok mélyebben kitérni, de ha már az államtitkár úr is belenyúlt a kérdésbe, akkor nem akarom kikerülni sem.

Tudja, az, amit csináltak a közfoglalkoztatás színpadán, az, hogy több mint 200 ezer embert vittek be a közfoglalkoztatás rendszerébe, de ezeknek az embereknek a többsége sajnálatos módon nem tudott értékteremtő tevékenységet folytatni, mert nem tudtak ennyi embernek értékteremtő tevékenységgel párosuló feladatot adni. Gyöngyfa, mondhatnék más példákat is, ismeri. Maga a polgármester azért mond le, mert 36 ember 3 hónap alatt egy 300 méteres árkot tisztított ki, és ez volt a közfoglalkoztatás, napi 6 centiméteres haladási sebességgel? Államtitkár úr, ez annyi, hogy reggel bemegy, aláír, délután megint aláír. Ezeknek az embereknek az önbecsülését taposták meg! Ez nem munka, ezt ezek az emberek is tudták nagyon jól!

Azt kell mondjam önöknek, hogy önöknek nem így, hanem az ígéreteikhez híven kellett volna cselekedni, és a gazdaságban kellett volna sok százezer új munkahelyet, hozamtermelő munkahelyet teremteni. De nemcsak munkahely kell. Ha munkahely van, akkor ahhoz illesztetten tisztességes bér is kell.

És ha a példa kedvéért itt már más megfontolásból megközelítették az ország hátrányosabb helyzetű térségeit, akkor azt kell hogy mondjam, elfogadhatatlan, hogy ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 118 ezer forintos nettó átlagbér van. 118 ezer forintos nettó átlagbér! Tudja, mennyi az, állam­titkár úr? Tudja? Nem valószínű, mert abból a székből, amelyikben ön ül, valószínűleg nem lát odáig. Csak azt kell mondjam önnek, hogy ezeknek az embereknek is tisztességes módon meg kell élniük, és ez az átlagkereset nagyjából azt jelenti, hogy mondjuk, majdnem a fele annak, amit Budapesten el lehet érni, annak a 226 ezer forintos nettó átlagnak. Nem az a sok, nem! Ez a borzalmasan kevés.

És tudja, ha megnézi a környező országokat, csak a visegrádi négyeket, de nem erről szólt a történet, az európai bérek eléréséről szólt hét évvel ezelőtt, de ha a visegrádi négyeket megnézi, akkor is 20-30 százalékos különbségek vannak, akár a minimálbér nettója, akár az átlagkeresetek nettója vonatkozásában.

Önöknek ebben kellett volna jeleskedni, nem a szócsatákban, nem! Abban, hogy ezek az emberek a tisztes megélhetéshez szükséges forrásokat el tudják sajátítani. Nem elég elvárni a törvény tiszteletben tartását, mint ahogy mondta, nem elég elvárni. Nem! Ennek a hátterét is meg kell teremteni. A munkaerőpiacon nincsenek azonos erőpozícióban a munkaadók és a munkavállalók. Sajnos, de nincsenek. A munkavállalók számára nagyobb biztosítékokat, védettségeket kell adni. Nem véletlen, hogy van, kell és a jövőben is kell hogy legyen érdekképviselet, egyszerűen azért, mert ezek az emberek sajnálatos módon kiszolgáltatottá tudnak válni, ha magukra hagyják őket. Azt kell mondjam, államtitkár úr, hogy önök ezt a fajta érdekképviseleti hálórendszert is megpróbálják szétzúzni, súlytalanná tenni, azért, hogy azt tehessenek, amit akarnak, hogy úgy cselekedhessenek, ahogyan gondolják.

És még egy dolog… Még kettő. Az egyik az, hogy még mindig várom öntől, hogy ha beszél akár a személyemet érintően, akkor konkrétumokat mondjon, már csak azért is ‑ majd keresse vissza a jegyzőkönyvben ‑, mert arról sincs fogalma, hogy mikor vezettem a bizottságot. Nem 2006-2010 között, akkor a tagja voltam, az alelnöke voltam, és egy utolsó fázisában voltam az elnöke, a 2008-2010 közötti időszakban. Olyan konkrét ügy pedig, amit ön mond, nem volt. Tehát ne próbáljon meg másokat, bárkit olyan helyzetbe hozni, amely a valósággal ellentétes, amely a valósággal nem vág egybe.

(19.50)

De hogy a törvénytervezetről még két gondolatot mondjak. Tudja, amikor az üzemidőknek és a munkaidőknek a jobb összehangolására való hivatkozással terjesztik be ezt a törvénytervezetet, amikor egyértelmű, hogy a mai viszonyok keretei között is évi, adott évi, egyévi átlagban a heti munkaidő rendkívüli munkavégzéssel együtt nem haladhatja meg a 48 órát ‑ nem a 40-et államtitkár úr, nem, a 48 órát, ma is így van ‑, akkor magyarázza már el, ha képes rá, magyarázza már el, hogy mit is jelent az, ha évenkénti felülvizsgálatot meg kell tenni annak érdekében, hogy ez a heti munkaidő a 48 órát nem haladhatja meg, akkor a hároméves kiterjesztés mit is hoz magával. Mert ha nem haladta meg, akkor a következő esztendőben sem haladhatja meg. Nem úgy van, hogy ha ebben az esztendőben kevesebb, mint 48, hanem 44, akkor a következő esztendőben 50 is lehet vagy 52, mert az alapszabály azt mondja ki, hogy 48 órát meghaladó heti átlag munkaidő nem lehet, még a rendkívüli munkavégzéssel egyetemben sem.

Érti, államtitkár úr? Vagy legalábbis gondolom, remélem, előbb-utóbb megérti. Azt akarom mondani önnek, hogy olyan szabályozásokat kell hozni, amelyek alapvetően a munkavállalók érdekeit, az ő biztonságukat jelentik. Visszatérve ahhoz, hogy ha nem ezt teszik, akkor egyre inkább nőni fog a munkahelyi balesetek száma, akkor egyre több ember kiszolgáltatott helyzetbe fog kerülni. Akkor olyan szituációk fognak életre hívódni, amelyek alapjait önök teremtették meg 2012. január 1-jével a munkatörvénykönyv keretei között, hogy mivel példaként lenullázták a délutános pótlékot, azaz nulla forinttal párosították a délutános pótlékot, csökkentették az éjszakai pótlékok összegét, ezért, hogyha az emberek adott időszakban délután vagy éjszaka végeznek munkatevékenységet, kevesebb pénzhez jutnak hozzá, mint amihez, mondjuk, hét évvel azelőtt ugyanazon munka végzése mellett hozzá tudtak jutni.

És ha már bérről beszélünk, akkor azt is érdemes önöknek megvizsgálni, hogy nem elég, nem elég a minimálbér emelése, a garantált bérminimum emelése tekintetében lépni. Főleg úgy nem, hogy közben, miközben ezeknek az emelését megteszik, elsődlegesen és legkiváltképp a bruttó összeg vonatkozásában tesznek mértékadó emeléseket, aközben olyan járulékterheket zúdítanak a munkaadókra és a munkavállalókra, amelyek mértékeiben, nagyságrendjében sokkal nagyobb mértéket ölelnek fel, mint mondjuk, hét évvel ezelőtt. Tudja, mennyi volt hét évvel ezelőtt a minimálbéren, a 60 200 forintos nettó minimálbéren a járulékteher, amit a munkaadók meg a munkavállalók együttesen megfizettek? Megmondom önnek, megmondom: 32 ezer forint. Tudja, mennyi ma a minimálbérre rakódó járulékteher a munkaadóknak és a munkavállalóknak összesen? Ezt is megmondom önnek: 73 ezer forint. Érti? 32 ezer a 73 ezerhez képest. Miközben nettóban annyival nőtt a minimálbér összege most az utolsó év emelése mellett, annyival nőtt, hogy reáliákban, reálértékben, vásárlóerő-értékben ma már képviseli azt az összeget, mint amit 2010-ben képviselt. Öt éven keresztül meglopták ezeket az embereket. Kevesebb vásárlóerő-értékű pénzzel mentek haza a minimálbéres emberek milliói ebben az országban. Most meg a minimálbér emelésével olyan terheket zúdítottak a munkaadókra és a munkavállalókra együttesen, amelyek beszedéséből származó forintokat utána a haveroknak szórnak szét, amelyek már viselhetetlen nagyságrendek. És arról nem gondoskodnak, hogy közben e bérek felett, a minimálbér és a garantált bérminimum feletti bérek vonatkozásában ott is megtörténjen az, hogy mértékadó növekedések legyenek, amelyek garanciái lehetnének annak, hogy újabb százezrek ne hagyják el ezt az országot.

Nem elég az a 600 ezer ember, aki már eddig kényszeredett módon elhagyta ezt az országot? Nem gondolja, hogy azért kellene cselekedni, hogy a bérek vonatkozásában olyan helyzetet teremtsenek, amit hét évvel ezelőtt kellett volna megcsinálniuk a kormányzás elején ígéretükhöz híven, hogy ezek a folyamatok megálljanak? Na, ezen kell gondolkodni, nem pedig egyesek érdekeit szolgálva, a lobbi­ere­jüket arra használva, hogy ilyen törvénytervezeteket hozzanak a Ház falai közé anélkül, hogy az érintett érdekképviseleti szervezetekkel azt megtárgyalnák! Elnök úr, köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  264  Következő    Ülésnap adatai