Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.21:44:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

225. ülésnap (2017.05.18.), 12. felszólalás
Felszólaló Fodor Gábor (független)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 17:54


Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

FODOR GÁBOR (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy magam és a liberális párt nevében a költségvetéshez hozzászóljak és elmondjam az álláspontunkat.

Szeretném először is azzal kezdeni, hogy nyilván nem lesz meglepő a jelenlévőknek, hogy ellenzéki pártként azt fogom mondani, hogy nem támogatom a költségvetést. Ez tulajdonképpen egy természetes dolog is a parlamentben egy ellenzéki párt részéről. Igazából az lenne a különleges, hogyha a költségvetésnek ellenzéki támogatása is lenne. Természetesen ez nem egy elképzelhetetlen helyzet, mert elképzelhető olyan kormányzás, amikor arra törekszik a kormányzó párt, hogy minél szélesebb körben elfogadtatott legyen a politikája, de hát jelen pillanatban nem ezzel nézünk szembe Magyarországon, ellenkezőleg: a jelenlegi kormánykoalíció minden tekintetben, nemcsak a költségvetés, hanem más tekintetben is arra törekszik, hogy az ellenzéki véleményeket semmilyen szinten ne vegye figyelembe.

Igaz, rá van már kényszerítve a Fidesz-kor­mányzat azzal, hogy elveszítette a kétharmadát, hogy bizonyos kérdésekben próbáljon megegyezésre jutni, de a megegyezési készség, a kompromisszumkészség, mondhatnám, hogy szinte a nullával egyenlő jelen pillanatban is a kormánykoalíció részéről. Így tehát nem meglepő ez az egyébként normál menetben természetes folyamat, hogy az ellenzék egy költségvetést nem támogat, hanem kritizálja azt, és az a dolga, hogy az ellentmondásokra és azokra a lehetetlen anomáliákra hívja fel a figyelmet, amelyek egy költségvetéssel kapcsolatban is előfordulhatnak.

Először is hadd kezdjem azzal, hogy általában a költségvetés többek között a gazdaságpolitikáról is szól. Nyilvánvaló, hogy azt a gazdaságpolitikát, amit ma Magyarországon a Fidesz-kormányzat képvisel, mi, liberálisok nem fogjuk támogatni. Nem fogjuk támogatni, mert ennek a gazdaságpolitikának fundamentuma többek között az állami szerepvállalásnak és az állami részvételnek a növelése, az állam gazdaságban való részvételi arányának a növelése és fokozása. Ez teljes egészében szembemegy azzal a felfogással, amit mi képviselünk. Mi azt gondoljuk, hogy az államra szükség van, az államnak kiegyenlítő és egyfajta civilizatórikus szerepe van minden modern államban és országban, erre is kell törekedni, de egyúttal a szabadság is ugyanilyen fontos, a szabadságnak a biztosítása, gazdaságilag és politikailag is.

Gazdaságilag ez azt jelenti, hogy a gazdasági szereplőknek minél inkább függetlennek kell lennie az államtól. Fontos az, hogy tulajdonossá tudjanak válni az emberek, hogy ezáltal is az állami függéstől tudjanak távolodni, és a szabályokat úgy kell egyébként megalkotni, hogy minél inkább a saját meggyőződésük, a saját elképzelésük alapján a piac szabályainak alárendelve tudjanak működni és az állam csak a szükséges esetekben, igazságossági, méltányossági, a jogokat biztosító szerepben lépjen be ebbe a rendszerbe.

Magyarországon jelen pillanatban nem ez a hely­zet. Ma tudjuk azt, hogy az állam egyre inkább, a rendszerváltás utáni időszaktól eltérően, ahol csökkent az állam gazdasági szerepe, ma, az utóbbi időszakban megint újra növekszik; növekszik, és ez nem tesz jót a magyar gazdaságnak. Ebből mindenféle problémák származnak. Hogy csak egy általános problémát, nem mellékes, hanem súlyos, de egy általános problémát mondjak: minél inkább nagyobb az állami szerepvállalás, annál nagyobb a korrupció minden államban, ez törvényszerűen így van. Magyarországon is így van, de más államokban is, ahol hasonlóan nagy az állami szerepvállalás a gazdaságban.

Ráadásul nem tesz jót a versenyképességnek sem. Tudjuk jól, hogy Magyarország, amely egyébként a ’90-es években és a rendszerváltás után a posztkommunista országokkal összevetve, ahonnan mi indultunk, ezzel a régióval összevetve, az élen járt, és rendszeresen minden mutatóban, minden gazdasági mutatóban lényegében a csehekkel, szlovénokkal adtuk egymásnak az első helyet, ma Magyarország bőven kicsúszott ebből a régióból, ma a balkáni régiónál tartunk, oda csúsztunk vissza, Romániával és Bulgáriával küzdünk különböző posztokért és pozíciókért, többek között azért, mert a versenyképességünk nagyban romlott; az a versenyképesség, amely egyébként egyenesen arányos azzal, hogy milyen az állami szerepvállalás, többek között a gazdaságban.

Ezért önmagában ezt a gazdaságfilozófiát, amit a költségvetés képvisel, nem tudjuk támogatni, ellenkezőleg: homlokegyenest mást képviselünk. A liberálisok azt gondolják, hogy igen, az államnak a szerepét ‑ mint mondtam ‑ vissza kell szorítani, és az államnak erősnek, hatékonynak, de jóval visszafogottabbnak kell lennie egy gazdaságban. Ráadásul az országnak mindent meg kell tenni azért, hogy a versenyképességét növelje és a korrupciót visszaszorítsa, ami sajnos ‑ szintén nemzetközi felmérésekre is hivatkozhatunk ‑ túlontúl erősen van jelen Magyarországon.

Ennek a törekvésnek a jeleit nem látjuk egyébként a költségvetésben. Nem látunk olyan irányokat, amelyek arról szólnának, hogy hogyan próbálják Magyarország versenyképességét növelni a jelenlegi kormánypártok. Nem látjuk annak a fontos elemnek a megjelenését, hogy a mindent behálózó korrupció, a közbeszerzéseknek a nem fair és nem korrekt módon történő lebonyolítása, a Fidesz-közeli vállalkozóknak a megjelenése minden gazdasági döntésnél és a gazdasági élet minden területén ‑ hogyan próbálná a kormányzat valamilyen módon visszaszorítani ezt, hiszen általános közfelháborodás övezi a korrupció kérdését ma Magyarországon. Ez a kormánypárti szavazókra is elmondható, akik vonakodva, nem jó szívvel, kevésbé mobilizálható módon mennek szavazni vagy támogatják az egyébként számukra kedves politikai erőt, de azt gondolják, hogy ez egy nem elfogadható irány Magyarország számára gazdaságpolitikailag sem. Nem látjuk ezt a törekvést ebben a költségvetésben, nincsenek erre vonatkozó elképzelések, javaslatok.

Ráadásul nem győzöm hangsúlyozni: mi magunkat egyébként a környező országokhoz tudjuk hasonlítani. Ahogy az előbb utaltam rá, amikor a ’90-es évek Magyarországáról, a rendszerváltás utáni Magyarországról beszéltem, amely a régió éllovasa volt, és abból hogyan csúsztunk le mára oda, hogy a régió sereghajtói közé tartozunk, tehát amikor erről beszélünk, akkor valóban elő kell vennünk a jelenlegi helyzet kapcsán is az összehasonlítást a környező or­szágokkal. Méghozzá azért, mert közben kormánypárti képviselőtársaim elmondhatnák azt természetesen, hogy vannak aktuálisan olyan adatok Magyarországgal kapcsolatban, amelyek szépek és impozánsak, és ez valóban így is van, mert fel lehet sorolni statisztikai adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a magyar gazdaságnak vannak jó eredményei. Most a legutóbbi, néhány nappal ezelőtti, általában az elemzőket is meglepő: a nemzeti össztermék, az úgynevezett GDP-nek a növekedése, amely a várakozások feletti számot produkált az elmúlt negyedévben.

Tehát kétségtelen, hogy vannak olyan statisztikai adatok, amelyek első ránézésre jók. De érdemes a számok mögé nézni, és nekünk, liberálisoknak fel kell hívnunk a figyelmet erre, hogy igen, tessék komolyan venni ezt a feladatot és bizony a számok mögé kell nézni.

Mert mit látunk a számok mögött? Többek között azt, hogy helyes persze az a törekvés, hogy próbálkozunk arra hangsúlyt fektetni, hogy először is legyen gazdasági növekedés, szorítsuk vissza a munkanélküliséget, legyen kezelhető szintű az infláció. Az is egy helyes törekvés lehet, hogy a béreknek is valamilyen módon növekedni kell Magyarországon. Nem mindegy természetesen, hogy milyen módon, hová adunk, milyen módon növeljük ezt, hogyan csoportosítunk át, ezek nem mellékes kérdések, bár most nem ezekkel a részletkérdésekkel akarok foglalkozni.

Tehát ezek támogatható törekvések lennének. Csakhogy közben azt kell megvizsgálnunk, hogy amikor gazdasági növekedésről beszélünk, amiből ezeket az egyébként ‑ mint előbb mondtam ‑ tá­mo­gat­ható törekvéseket lehetne finanszírozni, akkor nem lehet elfelejteni azt, hogy a gazdasági növekedés ma Magyarországon láthatóan rendkívül érzékeny módon egyenes arányban van azzal, hogy jönnek-e éppen az európai uniós támogatások vagy sem. Tehát hogy éppen az a Brüsszel, ami ellen ádáz harcot visel a kormánykoalíció, mert megállítani próbálják Brüsszelt, az a Brüsszel finanszírozza-e Magyarországot vagy sem, ömlenek-e ide az eurómilliárdok Ma­gyarországra vagy sem.

A magyar gazdaság állapota ‑ mint az előbb mondtam ‑, a nemzeti össztermék növekedése, az úgynevezett GDP növekedése ezzel van teljes egészében összhangban.

(9.10)

Tavaly, amikor éppen megállt a pénzek ideáramlása, érdekes módon jelentősen azonnal jelentősen, akkor a piaci várakozásokat meglepve, azokat bőségesen alulmúlva, nagyon alacsony módon, tehát mondhatni azt, hogy meglepő módon nem növekedett a magyar GDP. Most, amikor megindultak a pénzek, egyszer csak elkezdett intenzív módon növekedni. Ebből azért több következtetés is levonható, én egyet szeretnék az önök figyelmébe ajánlani, méghozzá azt, hogy borzasztóan kiszolgáltatott annak a gonosz Brüsszelnek ezek szerint Magyarország, amely ellen, mint mondtam, folyamatosan, állandóan háborút visel a Fidesz, mint hallottuk, az elmúlt napokban éppen a kormánypárt a kormányhoz fordult azért, hogy szeretné meghosszabbítani azt a nemzeti konzultációt, amely az „Állítsuk meg Brüsszelt!” címet viseli, és amellyel sikerült kivívni saját pártcsaládjának a Néppártnak a haragját is, ezt látjuk a tegnapi fejleményekből, amikor is Magyarországot súlyosan és keményen elítélő határozat született az Európai Parlamentben többek között néppárti képviselők támogatásával is. Nos, többek között ennek köszönhető ez a szégyen, ami Magyarországot érte, sok mindennek, a politika számos elemének, de a hibás gazdaságpolitikának is.

Nem lehet tehát pusztán a gonosz Brüsszel pénzeire gazdaságpolitikát építeni, annak a Brüsszelnek a pénzeire, amelyet állandóan meg akarnak állítani, amely állandóan mumusként és ellenségként szerepel az önök retorikájában. Nem lehet olyan költségvetést beterjeszteni tisztességgel az ország elé az én véleményem szerint és a liberálisok véleménye szerint, amely lényegében továbbra is ezen alapul, azon brüsszeli pénzeken, amely Brüsszelt egyébként pedig más szinten folyamatosan ellenségnek állítják be, és ezzel hergelik az önök szavazóbázisát, azt gondolják, hogy így lehet mobilizálni, mozgósítani állandóan a szavazókat, hogy örökké ellenségképet kreálunk nekik, hol gonosz Soros György irányítja a háttérből a folyamatokat, hol pedig a csúnya és felháborító Brüsszel. Na, szóval ezek nyilvánvalóan nem elfogadható irányok.

Azért sem elfogadhatóak, mert érdemes azért megnézni azt, hogy a környező országokban mi történik, tehát hogy a környező országok hogyan tudtak élni egyébként az európai uniós támogatással. Valóban, hogyha ‑ ahogyan mondtam ‑ a ’90-es évek eleji Magyarországot nézem, amikor egyfajta fénykora volt Magyarországnak, és a rendszerváltás után a régió vezető állama voltunk hosszú ideig, tehát a ’90‑es évek után az az évtized Magyarország számára minden ellentmondásával és minden nehézségével együtt a posztkommunista országokhoz hasonlítva egy sikeres időszak volt, és hogyha a mostani kudarcos időszakot nézem, akkor meg kell állapítanunk azt, hogy azok az országok, amelyekkel anno is versenyben voltunk, akár a csehekhez, ahogy előtt már mondtam, akár a szlovénokhoz, akár másokhoz, a balti országokhoz hasonlítjuk magunkat, az európai uniós támogatásokkal sokkal, de sokkal jobban, sokkal bölcsebben és a hosszú távú érdekeiket jobban szolgálva tudtak élni. Hiszen ezek az országok jelen pillanatban nincsenek annyira kiszolgáltatva a brüsszeli támogatásnak, mint hangsúlyoztam előbb többször is, a gonosz és csúnya Brüsszel támogatásának, amely ellen önök állandóan hadakoznak, nincsenek olyan módon kiszolgáltatva, mint Magyarország.

Ezen országoknak a gazdasága, akár a balti országokat veszem, akár Csehországot veszem, akár Szlovéniát, de már akár Szlovákiát is idesorolhatom, amely közben rekordsebességgel lehagyott minket számtalan mutatóban, a lengyelekről nem is beszélve, akik olyan példátlanul mögöttünk voltak a ’90-es évek elején, hogy azt elmondani nem lehet, ma már előttünk vannak szintén szinte az összes mutatóban, tehát ha ezeket az országokat elővesszük, megvizsgáljuk őket, hogy mennyire kiszolgáltatottak, mennyire kitettek az európai uniós támogatásoknak, azt látjuk, hogy messze Magyarország az, amely a leginkább kiszolgáltatott.

Az önök költségvetése, az önök gazdaságpolitikája alapvetően erre épül, a brüsszeli támogatásra, arra a brüsszeli támogatásra, amelyet egyébként, más szempontból az egész Európai Uniót, folyamatosan kritizálják, és mindent megtesznek azért, hogy az Európai Unió működését megakadályozzák vagy akadályozzák és ellehetetlenítsék. Ez önmagában sem korrekt, önmagában sem fair, gazdaságpolitikának pedig nem támogatható.

Olyan gazdaságpolitikát kellene tehát ideterjeszteni a Ház elé költségvetés formájában, amely erőfeszítéseket tesz azért, hogy a magyar gazdaság a brüsszeli támogatások nélkül is képes legyen versenyképességre, képes legyen megállni a helyét, képes legyen arra, hogy ebben a nemzetközi mezőnyben, különösen a posztkommunista országokkal összehasonlítva valóban tudjon eredményeket produkálni ‑ és ezt Magyarországnak nem sikerült az önök kormányzása alatt. Mert ‑ még egyszer hangsúlyoznám ‑ valóban lehet előhúzni statisztikai adatokat, valóban vannak eredmények, valóban el lehet mondani bizonyos tekintetben, hogy igen, mentünk előre, az elmúlt évekhez képest ennyivel és ennyivel jobbak ezek a mutatók, de ne csak a felszínt nézzük, ne csak a számoknak éppen a végeredményét, pusztán a számokat, hanem a mögöttük lévő folyamatokat is. És a mögöttük lévő folyamatok rendkívüli módon aggasztóak, mert valójában a gazdaságpolitikában önöknek nem sikerült elérni azt ennyi év után sem, hét év után sem, hogy a magyar gazdaság az európai uniós támogatások nélkül is megálljon a saját lábán. És emiatt nem elfogadható ez a költségvetés.

Nos, engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy az általános kérdéseken túlmenően, amelyekről mindenképpen akartam szólni, egy konkrét ügyről is szóljak a költségvetéssel kapcsolatban. Mivel mi, liberálisok az egész költségvetést tévedésnek és elhibázottnak tartjuk, ezért nem szeretnénk a részleteivel foglalkozni, de egy ügyben igen, adunk is be mindenképpen indítványt, módosító indítványt, és ez pedig az, hogy ‑ pontosan szintén egy aktuális problémára reagálva ‑ nemcsak Soros György és Brüsszel szerepel a mumusok között, hanem az úgynevezett civil szervezetek is az önök támadásának kereszttüzében vannak, többek között emiatt is született az Európai Parlamentnek az elítélő határozata, a Közép-európai Egyetem elleni hajsza miatt, az elfogadhatatlan és felháborító Brüsszel-ellenes hangulatkeltés miatt és a civil szervezetek vegzálása és ellehetetlenítése miatt.

Na most, mi a civil szférával kapcsolatban szeretnénk benyújtani indítványt, méghozzá azt… ‑ köz­ismert az 1 százaléknak a története Magyarországon, én magam személyesen is büszke vagyok erre, hiszen az én miniszterségem alatt született meg ennek az 1 százalékos adófelajánlásnak a lehetősége, és mára ez kiterjedtebb, mert először kulturális szervezetekre vezettük be, ma az egyházaknál is szerepel ez az 1 százalék, nagyon helyesen, mert ez is az önálló polgár, a civil szféra erősödését szolgálja, az önálló polgár ethoszának a megteremtését Magyarországon. Mi azt szeretnénk, hogyha ez a felajánlható rész 1 százalékról 2 százalékra emelkedhetne, mert azt gondoljuk, hogy ezzel ezen szervezetek, ez a szféra sokkal inkább támogatható lenne, és azt gondoljuk, hogy ezzel elejét lehetne venni az olyan típusú burkolt és nem burkolt állami támogatásoknak, amelyek különösen az egyházak területén jelennek meg elfogadhatatlan módon, hiszen mint tudjuk, egy modern és civilizált államban az államnak és az egyháznak egymástól elválasztva kell működnie.

Az egyháznak megvan a maga szerepe, a maga egyébként hasznos és támogatható szerepe, de ezeket úgy kell kezelni, mint egyfajta magánintézményeket; a lehetőséget kell megadni a működésükhöz, ezért akarjuk megemelni ezt a támogatást, de szeretnénk világossá tenni, hogy viszont el kell vágni azokat a csatornákat, amelyeken az állam és a kormányzat többek között azért, hogy a politikájának egyfajta hátteret, társadalmi hátteret és szervezeti támogatási hátteret teremtsen, olyan támogatásokat ad, amelyek nem korrektek, nem fairek és nem felelnek meg megint sem a tisztesség szabályainak, sem egyébként a fair verseny szabályának a különböző szereplőknél, piaci szereplőknél.

Gondoljunk csak mondjuk, az oktatás kérdésére, hogy milyen hihetetlen eltorzult viszonyok vannak az egyházi iskolák támogatása, az állami iskolák, a magániskolák körében. Szeretnénk tehát tiszta vizet önteni a pohárba, szeretnénk fair és korrekt módon megfogalmazni ezt a javaslatot, úgy, hogy az mind a fiatal korosztály, mind az idős korosztály számára ‑ hiszen adófelajánlásról van szó, és itt mindig fel szokott jönni az a probléma, hogy és azok, akik egyébként nem fizetnek adót, mert mondjuk, nyugdíjasok, azok mit csinálnak, nekünk lesz erre is javaslatunk ‑, tehát olyan javaslatot szeretnénk benyújtani, amely fair és korrekt e tekintetben, de ezt az elfogadhatatlan helyzetet orvosolja.

Mindezekkel együtt és egyetemben még egyszer szeretném leszögezni, hogy ez a költségvetés számunkra nem támogatható, azt gondoljuk, az elhibázott gazdaságpolitika és a hiányzó eredmények miatt. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a függetlenek soraiban.)




Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai