Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.15:57:49 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 2006-2010


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 H/3007 szöveges PDF A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Európai ügyek bizottság
2 H/1009 szöveges PDF A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Európai ügyek bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 11371/1 szöveges PDF Az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján létrejött, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló Egyezmény és az azt kiegészítő jegyzőkönyvek, valamint az Európai Unióról szóló Szerződés 35. Cikkének (2) bekezdése alapján megtett nyilatkozat kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
2 10554/1895 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
3 10554/1526 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
4 10554/1521 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
5 10554/1451 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
6 10526/8 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság
7 10526/6 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság
8 10526/4 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
9 10525/12 szöveges PDF Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
10 10525/3 szöveges PDF Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
11 10380/15 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
12 10380/12 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
13 10380/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
14 10380/7 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
15 9401/1 szöveges PDF A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
16 9355/15 szöveges PDF A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
17 9355/11 szöveges PDF A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
18 9355/3 szöveges PDF A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
19 9257/31 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
20 9257/25 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
21 9257/3 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
22 8717/3 szöveges PDF A Módosított Európai Szociális Karta kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
23 6753/21 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
24 6753/16 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
25 6753/8 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
26 6750/5 szöveges PDF Az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
27 6690/2 szöveges PDF Az Európai Unió, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség között az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásról szóló megállapodáshoz való csatlakozásról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
28 6571/566 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
29 6571/418 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
30 6571/413 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
31 6571/181 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
32 6444/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Külügyi bizottság
33 6444/4 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
34 6443/26 szöveges PDF A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság
35 6443/14 szöveges PDF A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság
36 6443/2 szöveges PDF A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
37 6147/76 szöveges PDF A minősített adat védelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Nemzetbiztonsági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
38 6147/66 szöveges PDF A minősített adat védelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
39 6147/3 szöveges PDF A minősített adat védelméről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
40 6133/21 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
41 6133/16 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
42 5124/1 szöveges PDF Egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tádzsik Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló, 2004. október 11-én aláírt Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
43 5123/1 szöveges PDF Az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 2007/436/EK, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
44 4858/4 szöveges PDF A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
45 4012/1 szöveges PDF A Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
46 3971/4 szöveges PDF Az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködésről szóló 2004. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
47 3971/1 szöveges PDF Az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködésről szóló 2004. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
48 3860/918 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
49 3860/626 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
50 3860/617 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
51 3860/508 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
52 3660/14 szöveges PDF A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság
53 3660/10 szöveges PDF A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság
54 3578/18 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
55 3578/9 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
56 3245/30 szöveges PDF A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
57 3245/7 szöveges PDF A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
58 3031/11 szöveges PDF A Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság, Külügyi bizottság
59 3031/4 szöveges PDF A Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
60 2935/35 szöveges PDF A menedékjogról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság
61 2935/29 szöveges PDF A menedékjogról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság
62 2935/3 szöveges PDF A menedékjogról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
63 2934/9 szöveges PDF Az európai területi együttműködési csoportosulásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
64 2934/3 szöveges PDF Az európai területi együttműködési csoportosulásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
65 2917/1 szöveges PDF Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
66 2909/131 szöveges PDF A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Kulturális bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
67 2909/121 szöveges PDF A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Kulturális bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
68 2909/3 szöveges PDF A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
69 2908/9 szöveges PDF A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Kulturális bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság
70 2908/2 szöveges PDF A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
71 2760/2 szöveges PDF A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
72 2756/9 szöveges PDF A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
73 2756/3 szöveges PDF A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
74 2755/11 szöveges PDF A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság
75 2755/9 szöveges PDF A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
76 2755/3 szöveges PDF A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
77 2596/2 szöveges PDF Az Európai Unió közös energiapolitikájáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
78 2172/1 szöveges PDF Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtásáról és a Kormányképviselet tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
79 2082/20 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság
80 2082/15 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság
81 2082/3 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
82 1746/9 szöveges PDF A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
83 1746/6 szöveges PDF A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
84 1745/8 szöveges PDF A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság
85 1549/2 szöveges PDF A Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
86 1299/14 szöveges PDF A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
87 1299/11 szöveges PDF A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
88 1299/2 szöveges PDF A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
89 1145/805 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
90 1145/380 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
91 1145/363 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
92 1145/237 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
93 1143/3 szöveges PDF Az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrehozott, a vámigazgatási szervek közötti kölcsönös jogsegélyről és együttműködésről szóló, Brüsszelben, 1997. december 18-án kelt Egyezmény kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
94 1139/13 szöveges PDF A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság, Kulturális bizottság
95 1139/6 szöveges PDF A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
96 1101/8 szöveges PDF Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
97 1101/6 szöveges PDF Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
98 1101/3 szöveges PDF Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
99 1097/15 szöveges PDF Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság
100 1097/7 szöveges PDF Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Külügyi bizottság
101 1097/1 szöveges PDF Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
102 1094/1 szöveges PDF Az Európai Védelmi Ügynökség és annak személyzete részére biztosított kiváltságokról és mentességekről szóló, az Európai Unió tagállamai kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői határozatának kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
103 881/25 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
104 881/16 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
105 826/83 szöveges PDF A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
106 826/60 szöveges PDF A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
107 826/2 szöveges PDF A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
108 317/2 szöveges PDF Az Európai Közösség és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, a Norvég Királyság, Szerbia és Montenegró, Románia és az ENSZ igazgatása alatt álló Koszovó között az Európai Közös Légtér (EKLT) létrehozására irányuló többoldalú Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
109 316/5 szöveges PDF Az európai szövetkezetről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
110 239/14 szöveges PDF Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Mentelmi bizottság
111 239/8 szöveges PDF Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Mentelmi bizottság
112 239/5 szöveges PDF Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Mentelmi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
113 239/1 szöveges PDF Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
114 238/12 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó törvényi rendelkezések módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Mentelmi bizottság
115 238/2 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó törvényi rendelkezések módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság
116 231/111 szöveges PDF Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
117 231/84 szöveges PDF Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai ügyek bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
118 231/6 szöveges PDF Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság