Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.12:38:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

252. ülésnap, 207. felszólalás
Felszólaló Dr. Világosi Gábor (SZDSZ)
Felszólalás oka Határozathozatal módosítókról
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 5:19

Felszólalások:  <<  207  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vita során most frakciónként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő 5 perces időkeretben kaphat szót. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki élni ezzel a lehetőséggel. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Szalay Ferenc képviselő urat, kíván-e válaszolni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem.

Tisztelt Országgyűlés! Az együttes és összevont vitát lezárom. Arra figyelemmel, hogy a személyi jövedelemadó-törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslathoz módosító indítványok érkeztek, így először ezekről kell döntenünk. A költségvetési bizottság ajánlását T/11469/4. számon kapták kézhez.

Az ajánlás 1. és 3. pontjában szereplő, jogtechnikai módosítást kezdeményező indítványt az előterjesztő támogatja. Először tehát erről határozunk. Az ajánlás 1. és 3. pontjaiban a költségvetési bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 343 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. (A kijelzőn megjelenő eredmény: 343 igen, 10 nem, 0 tartózkodás.)

A bizottsági állásfoglalásra figyelemmel a másik benyújtott indítványról is döntenünk kell. Az ajánlás 2. pontjában Dancsó József képviselő úr javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 167 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11469. számú törvényjavaslatot, annak imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 342 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a sporttörvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatról határozunk. Ehhez módosító javaslat nem érkezett.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11468. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 343 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nabucco-földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság 2009. július és 2009. december közötti tevékenységéről szóló jelentés, valamint a jelentés elfogadását, a Nabucco-gázvezeték létrehozását elősegítő projekttámogatási szerződés aláírásának, valamint egy európai Nabucco-koordinátor kijelölésének támogatását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája és a határozathozatalok.

(18.40)

Az eseti bizottság jelentését J/11484. számon, a határozati javaslatot pedig H/11485. számon kapták kézhez képviselőtársaim. (Jelzésre:) Kóka János képviselő úr jelzi, hogy nem kíván szólni.

Kérdezem, hogy a kormány részéről kíván-e valaki szólni. (Nincs jelzés.) Felszólalni kívánó jelentkezőt nem látok.

A vita során tehát frakciónként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő 5 perces időkeretben szólhat. Kérdezem, hogy ezek után kíván-e valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, így nyilvánvalóan az előterjesztő képviselő úr sem kíván szólni.

Az együttes általános vitát tehát lezárom. Arra figyelemmel, hogy a határozati javaslatokhoz módosító indítvány nem érkezett, most a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/11485. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 352 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat összevont általános és részletes vitája és a határozathozatal. Béki Gabriella képviselő, SZDSZ, önálló indítványát T/11285. számon kapták kézhez. Az ifjúsági bizottság a benyújtott módosító javaslatról elkészítette ajánlását, amely T/11285/3. számon a hálózaton elérhető.

Most megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, a napirendi pont előadójának, 5 perces időkeretben.

Felszólalások:  <<  207  >>    Ülésnap adatai