Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.21:55:43 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2018-2022


Paraméterek:
Képviselő: Dr. Oláh Lajos

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
K/18438 A hazánk szomszédságában zajló háború következményeként hány menekült érkezett ezidáig Ukrajnából Magyarország területére? Dr. Oláh Lajos (DK) 2022.04.08
S/18310 Ajánlóív a 2022. évi köztársaságielnök-választáshoz (Róna Péter Zsolt) Ungár Péter (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Varga Zoltán (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK), Dr. Bősz Anett (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Varga László (MSZP), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Rig Lajos (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2022.03.01
I/17820 Önök szerint elfogadható-e a következmények nélkül maradt választási csalás? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.12.08
K/17349 Hogyan készül az Orbán-kormány a robotizáció által okozott kihívásokra? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.10.21
T/17299 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvénynek a nemek közötti béregyenlőség megteremtése érdekében szükséges módosításáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) 2021.10.14
K/17232 Kívánja-e a kormány úgy módosítani a jogszabályokat, hogy azok lehetővé tegyék az időközi választásokat a veszélyhelyzet ideje alatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.10.05
K/17159 Hajlandó-e a kormány megfontolni az időközi választások megtartása tilalmának föloldását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.09.23
K/17027 Mi alapján tűntek el, vagy szűntek meg a 2019-ben leírt miniszteri aggályok akkor, amikor sem a jogi, sem a ténybeli állapotban változás nem történt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.09.09
T/17026 A környezettudatos Magyarországról Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) 2021.09.09
T/17021 A természetvédelmi területek védelme érdekében szükséges törvénymódosításokról Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) 2021.09.08
K/16737 Adjon tájékoztatást az erzsébet-, és terézvárosi Covid-19 statisztikákról! Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.07.10
K/16736 Adjon tájékoztatást az erzsébet-, és terézvárosi Covid-19 statisztikákról! Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.07.10
K/16735 Adjon tájékoztatást az erzsébet-, és terézvárosi Covid-19 statisztikákról! Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.07.10
K/16734 Adjon tájékoztatást az erzsébet-, és terézvárosi Covid-19 statisztikákról! Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.07.10
K/16733 Adjon tájékoztatást az erzsébet-, és terézvárosi Covid-19 statisztikákról! Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.07.10
K/16732 Adjon tájékoztatást az erzsébet-, és terézvárosi Covid-19 statisztikákról! Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.07.10
K/16676 Mennyiért járatja le Magyarországot Európában, és ki keres ezen? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.06.30
T/16497 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében szükséges törvénymódosításokról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) 2021.06.07
H/16437 Roman Protaszevics, belarusz ellenzéki aktivista letartóztatásának elítéléséről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK)
2021.06.03.: Mesterházy Attila (MSZP)
2021.06.02
T/16379 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása Molnár Gyula (MSZP)
2021.08.09.: Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK)
2021.05.26
T/16318 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek a rabszolgatörvénnyel összefüggésben megállapított alkotmányellenesség megszüntetése miatt szükséges módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP) és 14 képviselőtársuk. 2021.05.21
I/16215 Emelni kell a szociális dolgozók bérét! Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.05.11
K/16213 Mikor oldják fel a társasházi közgyűlések tilalmát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.05.11
K/16155 Miért nem hívtak meg egyetlenegy önkormányzati szereplőt sem a rozsdaövezeti bizottságba? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.05.05
T/16142 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseinek veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról Tordai Bence (Párbeszéd), Csárdi Antal (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) 2021.05.04
K/16083 Hajlandó-e a kormány támogatni a terézvárosi önkormányzat felterjesztését, és visszavonni a kezdeményezését az artistaképző központ megépítésével kapcsolatosan? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.04.28
K/16081 Mi történik azokkal a védettségi igazolványokkal, amelyeknél az igazolványt az első oltás után megkapó személy a második oltáson nem jelenik meg? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.04.28
K/16064 A robotizációra való felkészülés miként jelenik meg a Nemzeti Alaptantervben, és miként befolyásolta a NAT összerakását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.04.27
K/16063 Magyarországon a robotizációra hivatkozva az elmúlt két évben hány munkahely szűnt meg? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.04.27
K/16062 Kívánja-e a kormány visszahelyezni a teraszengedélyek ellenőrzésének jogosultságát a közterület-felügyeletek hatáskörébe? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.04.27
K/15679 Amennyiben a kormány úgy dönt, hogy szóbeli és írásbeli érettségi is lesz, és nem követi például a szlovák példát, abban az esetben, ha egy érettségiző elkapja a koronavírust és a megadott időpontokban az érettségit nem tudja emiatt abszolválni, akkor milyen lehetőségeket kívánnak neki biztosítani? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.30
K/15678 A K/15182 ügyiratszámon Terézváros vonatkozásában benyújtott írásbeli kérdésben felsorolt 9 pont közül melyik javaslatra hol lehet pályázni, ha már a központi költségvetés nem hajlandó ezeket a célokat támogatni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.30
K/15677 A K/15065 ügyiratszámon Erzsébetváros vonatkozásában benyújtott írásbeli kérdésben felsorolt 12 pont közül melyik javaslatra hol lehet pályázni, ha már a központi költségvetés nem hajlandó ezeket a célokat támogatni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.30
K/15676 Az ingyenes parkolás milyen mértékben csökkentette a közösségi közlekedési eszközökön a járvány terjedésének csökkenését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.30
K/15488 Mikor látogathatja meg egy képviselő az újságírókhoz hasonlóan egy kórház Covid-osztályát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.18
K/15447 Mit kíván a kormány tenni a nehéz helyzetbe került KATA-s kis- és középvállalkozások megsegítése érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.16
K/15391 Tervezi-e a kormány a gyermekfelügyeletet ellátó pedagógusok rendszeres tesztelését?" Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.10
K/15390 Erzsébetváros lakosai közül hányan kaptak eddig Covid-19 elleni védőoltást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.10
K/15389 Terézváros lakosai közül hányan kaptak eddig Covid-19 elleni védőoltást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.10
K/15388 Tervezi-e a kormány, hogy a beoltottakról területi megosztásban is közöl adatokat?" Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.10
K/15362 Miért nem kívánja a kormány a pedagógusok oltását előrehozni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.09
K/15307 A Péterfy Kórház-rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet dolgozói közül mennyien nem írták alá az új jogállási törvénynek megfelelő szerződésüket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.04
K/15306 Kíván-e a kormány egyértelmű állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a szóbeli érettségivel? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.04
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Ungár Péter (LMP), Stummer János (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varga Zoltán (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. 2021.03.04
K/15280 Hajlandó-e a kormány azonnali egyeztetést kezdeményezni az önkormányzatokkal az ingyenes parkolás megszüntetése érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.03.03
K/15182 Hajlandó-e költségvetési módosítóként beterjeszteni és támogatni, hogy a felsorolt 9 pontra a kormány biztosítson költségvetési fedezetet Terézváros számára? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.24
K/15180 Mi ez a cirkusz Terézvárosban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.24
K/15179 Mit cirkuszolnak Terézvárosban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.24
K/15152 Mi a véleménye a kormánynak az asztraveci atomerőmű műszaki probléma miatti leállításáról? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.22
K/15065 Hajlandó-e költségvetési módosítóként beterjeszteni és támogatni, hogy a felsorolt 12 pontra a kormány biztosítson költségvetési fedezetet Erzsébetváros számára? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.17
K/14989 Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a Városliget füves területei a nagyobb esőzések folyamán ne iszaposodjanak el? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.11
K/14988 A központi kormányzat kíván-e bértámogatást biztosítani az önkormányzati parkolási cégek számára a járvány miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.11
K/14868 Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a megbetegedéstől tartó lakókat a járvány ideje alatt a kémények ellenőrzésének elmaradása miatt ne zárják ki a szolgáltatásból? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.04
K/14825 A kormány által meghatározott oltási csoportokra vonatkozóan melyik oltási csoportban mennyien jelentkeztek covid elleni védőoltásra? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.02
K/14821 Az utcai ingyenes parkolás konkrétan mennyivel csökkenti a járvány kockázatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.01
K/14820 A covid miatt munkájukat elveszített munkavállalók hány százaléka volt nő - 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.01
K/14819 A levegőszennyezettség milyen hatással van a koronavírusra, a koronavírus terjedésére, a megfertőződött betegek állapotára? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.02.01
K/14789 A gimnazisták és szakközépiskolások számára 2021-ben lesz szóbeli érettségi vizsga, vagy csak írásbeli várható? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.29
H/14728 A koronavírus-járvány kormányzati kezelésének hibáit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Varju László (DK), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. 2021.01.25
H/14723 Az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus vakcina beszerzésével és engedélyezésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Arató Gergely (DK), Varga Zoltán (DK), Hajdu László (DK), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és 10 képviselőtársuk. 2021.01.25
K/14720 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Tunyogi Pedagógiai Szakszolgálat dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14719 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Tóth Aladár Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14718 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Terézvárosi Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14717 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Szív Kamara Alapfokú Művészeti Iskola és Színművészeti Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14716 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14715 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14714 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14713 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium Budapesti Telephely, VI. kerület dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14712 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Katolikus Pedagógiai Intézet dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14711 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Felnőttoktatási Intézmény dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14710 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Gyermekház Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14709 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14708 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Telephelye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14707 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapesti Zsidó Hitközség Külkereskedelmi Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14706 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapesti Komplex SZC Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziuma Weiner Leó Telephelye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14705 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14704 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14703 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14702 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14701 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14700 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14699 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Bolgár Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14698 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Wesselényi Utcai Családi Bölcsőde, Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14697 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézet dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14696 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14695 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14694 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi "Schola Europa Akadémia" Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Magyarországi Metodista Egyház fenntartásában dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14693 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és Középiskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14692 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Budapest Károly körúti Tagintézménye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14691 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14690 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár Rózsa utcai Telephelye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14689 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Molnár Antal Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14685 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Humán Intézet Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14684 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola, Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14683 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Facultas Humán Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14682 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14681 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14680 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14679 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapesti Gépészeti SZC Arany János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14678 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14677 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola Telephelye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14676 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája és Csipkebokor Óvodája dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14675 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14674 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapest VII. Kerületi Baross Gábor Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14673 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14672 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Bét Menachem Héber-Magyar Két tannyelvű Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14671 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14670 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a Budapesti Gazdasági SZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
K/14669 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Baptista Pedagógiai Intézet dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.23
H/14655 A gazdasági válság kezelését ellenőrző vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. 2021.01.22
K/14638 A magyar kormány vizsgálja-e, hogy az első oltás önmagában, a második oltás nélkül milyen védettséget biztosít? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.19
K/14630 A mai napig (2021. január 19-ig) - az egészségügyi dolgozókat leszámítva - csak regisztráció alapján oltottak-e, vagy másként is? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.19
K/14629 Kötelező-e a regisztráció a covid elleni oltáshoz? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.19
K/14625 A kormány miért viselkedett ilyen felelőtlenül a Nemzeti Dohányboltok koncessziós szerződéseinek megkötésekor, hogy nem foglalkozott az ott lakókkal, és nem vonta be az önkormányzatokat a szerződéskötések menetébe? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.19
K/14546 Kívánja-e a kormány visszaadni az önkormányzatoknak a korábbi építésügyi hatósági jogköröket, megértve azt, hogy a lakóknak is ez a javaslata? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.12
K/14545 A covid miatt munkájukat elveszített munkavállalók hány százaléka volt nő? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.12
K/14518 Melyik vakcina kinek nem adható, vagy ellenjavallt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.08
K/14516 Milyen adatok alapján gondolja azt a kormányzat, hogy az ingyenes parkolás csökkentette a tömegközlekedési eszközökön a zsúfoltságot? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.08
K/14515 Hajlandó-e a kormány megfontolni a lakosság kérését, és azonnal megszüntetni az ingyenes parkolást? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.08
K/14501 A kormány által meghatározott oltási csoportokra vonatkozóan melyik oltási csoportban mennyien jelentkeztek covid-19 elleni védőoltásra? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.07
K/14500 Mennyi teszttel igazolt covidos megbetegedés volt 2020. december 31-ig Terézvárosban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.07
K/14499 Mennyi teszttel igazolt covidos megbetegedés volt 2020. december 31-ig Erzsébetvárosban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.07
K/14498 Mikorra várható, hogy a gyerekeket is olthatjuk a Covid-19 ellen? Dr. Oláh Lajos (DK) 2021.01.07
K/14459 Akiket a Pfizer vakcinával beoltottak, azok mindegyike előzetesen regisztrált-e a koronavírus regisztrációs oldalán? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.30
K/14458 Melyik vakcinából mennyit rendelt a kormány, és milyen ütemezéssel várható ezek érkezése? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.30
K/14448 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Gyermekház Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14447 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14446 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és Középiskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14445 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14444 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Tunyogi Pedagógiai Szakszolgálat dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14443 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Szív Kamara Alapfokú Művészeti Iskola és Színművészeti Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14442 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14441 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Facultas Humán Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14440 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14439 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14438 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14437 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14436 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapesti Komplex SZC Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziuma Weiner Leó Telephelye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14435 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézet dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14434 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Felnőttoktatási Intézmény dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14433 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14432 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapesti Gépészeti SZC Arany János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14431 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14430 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapesti Gazdasági SZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14429 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Katolikus Pedagógiai Intézet dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14428 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Baptista Pedagógiai Intézet dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14427 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14426 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14425 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Bét Menachem Héber-Magyar Két tannyelvű Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14424 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Telephelye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14423 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapesti Zsidó Hitközség Külkereskedelmi Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14422 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi "Schola Europa Akadémia" Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14421 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14420 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Humán Intézet Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14419 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola, Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14418 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Budapest Károly körúti Tagintézménye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14417 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Bolgár Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14416 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14415 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár Rózsa utcai Telephelye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14414 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14413 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14412 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14411 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Tóth Aladár Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14410 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Terézvárosi Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14409 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14408 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14407 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány a terézvárosi Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14406 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapest VII. Kerületi Baross Gábor Általános Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14405 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14404 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Molnár Antal Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14403 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14402 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Szakgimnázium dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14401 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Wesselényi Utcai Családi Bölcsőde, Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14400 Milyen védőfelszerelést biztosított, illetve a félév kezdéshez milyen védőfelszerelést fog biztosítani a kormány az erzsébetvárosi Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola Telephelye dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.28
K/14361 Hajlandó-e a kormány megfontolni a lakosság kérését, és azonnal megszüntetni az ingyenes parkolást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.17
K/14350 Mikor akarja teljesíteni a kormány a WHO ajánlásait? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.15
K/14349 Miért nem hajlandó a kormány végre érdemben foglalkozni azzal, hogy a Nemzeti Dohányboltok nyitvatartásáról az adott önkormányzatok dönthessenek? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.15
K/14348 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány a terézvárosi és erzsébetvárosi KLIK-es oktatási intézmények dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.15
K/14347 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány a terézvárosi és erzsébetvárosi nem KLIK-es oktatási intézmények dolgozóinak, tanárainak, diákjainak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.15
K/14346 Mikor kívánja megszüntetni a kormány az ingyenes parkolást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.15
K/14271 Kívánja-e a kormány módosítani az idősek vásárlási idősávját a lakossági visszajelzések alapján? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.10
T/14257 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Sebián-Petrovszki László (DK)
2020.12.09.: Dr. Oláh Lajos (DK)
2020.12.08
K/14236 Mikor kívánják felújítani a Magyar Közút kezelésében lévő, Nagytarcsa és Isaszeg közötti, balesetveszélyessé vált útszakaszt, és mit tesznek annak érdekében, hogy azt a jövőben rendszeresen tisztítsák a környék telephelyeiről és a földutakról felhordott szennyeződéstől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.07
K/14235 Mikor kívánják felújítani a Magyar Közút kezelésében lévő, Nagytarcsa és Isaszeg közötti, balesetveszélyessé vált útszakaszt, és mit tesznek annak érdekében, hogy azt a jövőben rendszeresen tisztítsák a környék telephelyeiről és a földutakról felhordott szennyeződéstől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.12.07
T/14159 A nők esélyegyenlőségét szolgáló egyes törvények módosításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varju László (DK), Varga Zoltán (DK) 2020.12.01
T/13982 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK)
2020.11.25.: Varga Zoltán (DK)
2020.11.25
A/13802 Leszámolás az önkormányzatokkal? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.11.16
K/13697 Budapesten, a megyei jogú városokban, a többi városban, és a falvakban mennyi nyugdíjas nyugellátása nem éri el havonta a 60 ezer Ft-ot? - 3 Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.11.12
K/13696 Budapest egyes kerületeiben mennyi nyugdíjas nyugellátása nem éri el havonta a 60 ezer Ft-ot? - 3 Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.11.12
K/13626 Kívánja-e a kormány úgy szabályozni a kijárási tilalmat, hogy a háziállatokat, kutyákat le lehessen vinni ennek ellenére a lakóhelytől számított 100 méteren belül sétálni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.11.09
K/13622 Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy az elővárosi vonatok csúcsidőszakban a járvány idején ne legyenek túlzsúfoltak, és rendszeresen fertőtlenítsék a szerelvényeket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.11.09
K/13621 Kívánja-e a kormány a színházakat támogatni a járvány negatív hatásainak mérséklése érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.11.09
K/13569 Kívánja-e a kormány pótolni az önkormányzatoknak az ingyenes parkolásból eredő bevételkiesést? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.11.05
K/13568 Kívánja-e a kormány segíteni a budapesti turizmusban dolgozó vállalatokat egy célzott, az ő megsegítésükre felálló, a kkv-kat elsődlegesen támogató pénzügyi alappal? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.11.05
K/13502 Határozott-e meg a kormány sorrendiséget a jövőben megjelenő, koronavírus elleni vakcina kapcsán? - 3 Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.30
K/13493 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait? - 21. Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.29
K/13484 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait? - 20. Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.28
K/13448 Budapesten, a megyei jogú városokban, a többi városban, és a falvakban mennyi nyugdíjas nyugellátása nem éri el havonta a 60 ezer Ft-ot? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.27
K/13447 Budapest egyes kerületeiben mennyi nyugdíjas nyugellátása nem éri el havonta a 60 ezer Ft-ot? - 2 Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.27
K/13446 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait? - 19. Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.27
K/13436 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait? - 18. Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13435 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait? - 17. Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13434 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait ?- 16. Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13433 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 15? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13410 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 14? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13409 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 13? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13408 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 12? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13407 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 11? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13406 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 10? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13405 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 9? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.26
K/13297 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 8? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.16
K/13277 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 7? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.15
K/13265 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 6? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.14
T/13255 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról Varju László (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varga Zoltán (DK) 2020.10.13
K/13251 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 1? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.13
K/13250 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.13
K/13249 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 3? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.13
K/13248 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 4? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.13
K/13247 Miért nem teljesíti a kormány a WHO ajánlásait - 5? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.10.13
K/13074 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Terézvárosi Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13073 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Szív Kamara Alapfokú Művészeti Iskola és Színművészeti Szakgimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13072 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13071 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13070 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13069 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium Budapesti Telephely, VI. kerület(1061 Budapest, Jókai tér 10.) részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13068 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Felnőttoktatási Intézmény részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13067 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Gyermekház Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13066 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13065 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapesti Zsidó Hitközség Külkereskedelmi Szakgimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13064 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapesti Komplex SZC Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziuma Weiner Leó Telephelye részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13063 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapesti Gazdasági SZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13062 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapest VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13061 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13060 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13059 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13058 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapest VI. Kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13057 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13056 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Terézvárosban található Bolgár Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.27
K/13055 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézet részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13054 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Budapesti Tagintézménye részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13053 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Budapest Károly körúti Tagintézménye részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13052 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár Rózsa utcai Telephelye részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13051 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13050 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Molnár Antal Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13049 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Humán Intézet Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13048 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola, Gimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13047 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Facultas Humán Gimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13046 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Szakgimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13045 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Budapesti Gépészeti SZC Arany János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13044 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13043 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola Telephelye részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13042 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája és Csipkebokor Óvodája részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13041 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13040 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Budapest VII. Kerületi Baross Gábor Általános Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13039 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13038 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Bét Menachem Héber-Magyar Két tannyelvű Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13037 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13036 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található "Schola Europa Akadémia" Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Magyarországi Metodista Egyház fenntartásában részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13035 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található Wesselényi Utcai Családi Bölcsőde, Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13034 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13033 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13032 Milyen védőfelszerelést biztosít a kormány az Erzsébetvárosban található ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola részére a 2020 szeptemberében kezdődött tanévre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13031 Határozott-e meg a kormány sorrendiséget a jövőben megjelenő, koronavírus elleni vakcina kapcsán? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13030 Mi számít bele a sürgősségi ellátás térítésébe? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13029 Hány sürgősségi beavatkozás díja került kiszámlázásra? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/13028 A sürgősségi ellátás díjának a számlája milyen tételeket tartalmazhat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.26
K/12853 Hányan fordultak az állami egészségügyhöz parlagfű-allergiával kapcsolatban a 2019-es évben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.11
K/12852 Mit kíván tenni a kormány a hatékonyabb parlagfű-felderítés érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.11
T/12832 A tanulók és a tanárok számára történő ingyenes internet-hozzáférés biztosításáról Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.10
K/12810 A gyermeküket egyedül nevelő szülők minden esetben magasabb összegű családi pótlékot kapnak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.08
K/12809 Mi indokolta a pedagógusok foglalkoztatásának a szabályain való lazítást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.08
K/12808 Mikortól vehetik igénybe a VII. kerületi lakosok a Dózsa György úti mélygarázst? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.08
K/12807 Mikor számíthatnak végre Erzsébetváros és az ország polgárai a kormány támogatására egy olyan törvénymódosításban, ami jogosultságot ad az önkormányzatoknak, hogy a Nemzeti Dohányboltok szeszesital-árusítását szabályozhassa? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.08
K/12806 Hogyan segíti az állam a negyvenen túliak elhelyezkedését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.08
K/12793 Az ország különböző megyéiben élő idősek mekkora hányadának havi nyugdíja nem éri el a 60 ezer Ft-ot? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.07
K/12792 Budapesten, a megyei jogú városokban, a többi városban és a falvakban mennyi nyugdíjas nyugellátása nem éri el havonta a 60 ezer Ft-ot? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.07
K/12791 Budapest egyes kerületeiben mennyi nyugdíjas nyugellátása nem éri el havonta a 60 ezer Ft-ot? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.07
K/12746 A valóságban mi alapján került a Csurgói Eötvös József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12745 A valóságban mi alapján került a keszthelyi Zöldmező Utcai Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12744 A valóságban mi alapján került a Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12743 A valóságban mi alapján került a Vilmányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12742 A valóságban mi alapján került a Velencei Dr. Ranschburg Jenő Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12741 A valóságban mi alapján került az ózdi Vasvár Úti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12740 A valóságban mi alapján került a Vásárosdombói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12739 A valóságban mi alapján került a Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12738 A valóságban mi alapján került a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12737 A valóságban mi alapján került a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12736 A valóságban mi alapján került a Váci Földváry Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12735 A valóságban mi alapján került a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12734 A valóságban mi alapján került a tarnaleleszi Utassy József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12733 A valóságban mi alapján került a körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12732 A valóságban mi alapján került a Turai Hevesy György Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12731 A valóságban mi alapján került a Tokodaltárói Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12730 A valóságban mi alapján került a Tiszalúci Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12729 A valóságban mi alapján került a Tiszakürti Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12728 A valóságban mi alapján került a csapi Térségi Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12727 A valóságban mi alapján került a Tereskei Általános Iskola Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12726 A valóságban mi alapján került a Tereskei Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12725 A valóságban mi alapján került a Tatárszentgyörgyi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12724 A valóságban mi alapján került a Taszári Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12723 A valóságban mi alapján került a göllei Taszári Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12722 A valóságban mi alapján került a Tárnoki II.Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12721 A valóságban mi alapján került a Tarcali Klapka György Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12720 A valóságban mi alapján került a Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12719 A valóságban mi alapján került a Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12718 A valóságban mi alapján került a Taktaszadai Móra Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12717 A valóságban mi alapján került a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12716 A valóságban mi alapján került a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12715 A valóságban mi alapján került a biharnagybajomi Szűcs Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12714 A valóságban mi alapján került a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12713 A valóságban mi alapján került a nagykanizsai Szivárvány Óvoda, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12712 A valóságban mi alapján került a Szikszói Móricz Zsigmond Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12711 A valóságban mi alapján került a Szerepi Kelemen János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12710 A valóságban mi alapján került a Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12709 A valóságban mi alapján került a Szentlőrinci Általános Iskola Zsigmond Király Általános Iskola Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12708 A valóságban mi alapján került a Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12707 A valóságban mi alapján került a Szentistváni István Király Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12706 A valóságban mi alapján került a Szentbalázsi Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12705 A valóságban mi alapján került a kaposfői Szennai Fekete László Általános Iskola Kaposfői Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12704 A valóságban mi alapján került a nagyberki Szász Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12703 A valóságban mi alapján került a Szalaszendi Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12702 A valóságban mi alapján került a Szalántai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12701 A valóságban mi alapján került a bajai Sugovica Sportiskolai Általános Iskola Malom utcai telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12699 A valóságban mi alapján került a hetesi Somssich Imre Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12698 A valóságban mi alapján került a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12697 A valóságban mi alapján került a Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mernyei Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12696 A valóságban mi alapján került a Somlóvásárhelyi Széchenyi István általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12695 A valóságban mi alapján került a Siófoki Széchenyi István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12694 A valóságban mi alapján került a putnoki Serényi László Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12693 A valóságban mi alapján került a pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12692 A valóságban mi alapján került a Sásdi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12691 A valóságban mi alapján került a Sárszentmiklósi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12690 A valóságban mi alapján került a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12689 A valóságban mi alapján került a Sármelléki Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12688 A valóságban mi alapján került a Sárkeresztúri Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12687 A valóságban mi alapján került a Sárkeresztúri Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12686 A valóságban mi alapján került a Sarkadi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12685 A valóságban mi alapján került a Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12684 A valóságban mi alapján került a tiszakarádi Sánta Erzsébet Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12683 A valóságban mi alapján került a Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12682 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12681 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni Általános Iskola Dornyay Béla Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12680 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12679 A valóságban mi alapján került az ózdi Sajóvárkonyi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12678 A valóságban mi alapján került a Sajókazai Balassi Bálint Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12677 A valóságban mi alapján került a Rimóci Szent István Általános Iskola Hunyadi Utcai Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12676 A valóságban mi alapján került a Rimóci Szent István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12675 A valóságban mi alapján került a Ricsei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12674 A valóságban mi alapján került a kutasi Révkomáromi János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12673 A valóságban mi alapján került a Recski Jámbor Vilmos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12672 A valóságban mi alapján került a Rakacai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12671 A valóságban mi alapján került a ludányhalászi Ráday Gedeon Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12670 A valóságban mi alapján került a Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12669 A valóságban mi alapján került a káptalanfai Pusztai Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12668 A valóságban mi alapján került a Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12667 A valóságban mi alapján került a Poroszlói Vass Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12666 A valóságban mi alapján került a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12665 A valóságban mi alapján került a Pocsaji Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12664 A valóságban mi alapján került a litkei Platthy József Általános Iskola Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12663 A valóságban mi alapján került a karancskeszi Platthy József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12662 A valóságban mi alapján került a Pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12661 A valóságban mi alapján került a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12660 A valóságban mi alapján került a sárospataki Pécsvárady Botond Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12659 A valóságban mi alapján került a Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12658 A valóságban mi alapján került a Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12657 A valóságban mi alapján került a Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12656 A valóságban mi alapján került a Pécsi Meszesi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12655 A valóságban mi alapján került a Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12654 A valóságban mi alapján került a Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12653 A valóságban mi alapján került a Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12652 A valóságban mi alapján került a Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti iskola 2. Sz. Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12651 A valóságban mi alapján került a putnoki Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12650 A valóságban mi alapján került a nyírmadai Patay István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12649 A valóságban mi alapján került a Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12648 A valóságban mi alapján került a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12647 A valóságban mi alapján került az Őrhalmi József Attila Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12646 A valóságban mi alapján került az Ozorai Illyés Gyula Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12645 A valóságban mi alapján került az Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12644 A valóságban mi alapján került az Ózdi Árpád Vezér Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12643 A valóságban mi alapján került a tatabányai Óvárosi Általános Iskola Béke utcai Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12642 A valóságban mi alapján került a siroki Országh Kristóf Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12641 A valóságban mi alapján került az Oroszlányi József Attila Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12640 A valóságban mi alapján került az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12639 A valóságban mi alapján került az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12638 A valóságban mi alapján került az Ópályi Jókai Mór Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12637 A valóságban mi alapján került az Ócsai Halászy Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12636 A valóságban mi alapján került az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12635 A valóságban mi alapján került a Nyírmihálydi Petőfi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12634 A valóságban mi alapján került a Nyírkátai Vörösmarty Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12633 A valóságban mi alapján került a Nyírcsaholyi Benedek Elek Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12632 A valóságban mi alapján került a Novajidrányi Kölcsey Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12631 A valóságban mi alapján került a Nógrádmegyeri Mikszáth Kálmán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12630 A valóságban mi alapján került a monori Nemzetőr Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12629 A valóságban mi alapján került az ököritófülpösi Németh Lili Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12628 A valóságban mi alapján került a Nagypeterdi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12627 A valóságban mi alapján került a Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12626 A valóságban mi alapján került a Nagyfügedi Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12625 A valóságban mi alapján került a Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12624 A valóságban mi alapján került a Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12623 A valóságban mi alapján került az erki Nagy Zoltán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12622 A valóságban mi alapján került a Monorierdei Fekete István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12621 A valóságban mi alapján került a Monori Kossuth Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12620 A valóságban mi alapján került a karancslapujtői Mocsáry Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12619 A valóságban mi alapján került a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri Kapui Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12618 A valóságban mi alapján került a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12617 A valóságban mi alapján került a Miskei Tóth Menyhért Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12616 A valóságban mi alapján került a Mindszentgodisai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12615 A valóságban mi alapján került a Mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12614 A valóságban mi alapján került a Mezőkövesdi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12613 A valóságban mi alapján került a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12612 A valóságban mi alapján került a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12611 A valóságban mi alapján került a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12610 A valóságban mi alapján került a Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12609 A valóságban mi alapján került a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12608 A valóságban mi alapján került a Magyarmecskei Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12607 A valóságban mi alapján került a tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12606 A valóságban mi alapján került a mecseknádasdi Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12605 A valóságban mi alapján került a Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12604 A valóságban mi alapján került a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12603 A valóságban mi alapján került a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12602 A valóságban mi alapján került a soproni Lackner Kristóf Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12601 A valóságban mi alapján került a Kunmadarasi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12600 A valóságban mi alapján került a Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12599 A valóságban mi alapján került a Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12598 A valóságban mi alapján került az újlétai Kiss Zoltán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12597 A valóságban mi alapján került a sellyei Kiss Géza Magyar-Horvát Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12596 A valóságban mi alapján került a Kisnánai Szent Imre Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12595 A valóságban mi alapján került a Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12594 A valóságban mi alapján került a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12593 A valóságban mi alapján került a Kiskunhalasi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12592 A valóságban mi alapján került a Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12591 A valóságban mi alapján került a Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12590 A valóságban mi alapján került a Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12589 A valóságban mi alapján került a tatabányai Kertvárosi Általános Iskola Verebély László utcai telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12587 A valóságban mi alapján került a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12586 A valóságban mi alapján került a Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12585 A valóságban mi alapján került a Kenézlői Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12584 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12583 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Juhar Utcai Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12582 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12581 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12580 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12579 A valóságban mi alapján került a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola Jókai Mór Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12578 A valóságban mi alapján került a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola Esze Tamás Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12577 A valóságban mi alapján került a berzencei Kavulák János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12576 A valóságban mi alapján került a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12574 A valóságban mi alapján került a Karancssági I. István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12573 A valóságban mi alapján került a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Toponári Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12572 A valóságban mi alapján került a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12570 A valóságban mi alapján került a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12569 A valóságban mi alapján került a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12568 A valóságban mi alapján került a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12567 A valóságban mi alapján került a Kállói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12566 A valóságban mi alapján került a Jobbágyi Fáy András Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12565 A valóságban mi alapján került a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12564 A valóságban mi alapján került a Jászladányi Móra Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12563 A valóságban mi alapján került a Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12562 A valóságban mi alapján került a Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12561 A valóságban mi alapján került a szentendrei Izbégi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12560 A valóságban mi alapján került az Iharosberényi Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12559 A valóságban mi alapján került az örkényi Huszka Hermina Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12558 A valóságban mi alapján került a budapesti Hungária Általános Iskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12557 A valóságban mi alapján került a ladi Homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola Arany János Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12556 A valóságban mi alapján került a Hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12555 A valóságban mi alapján került a nagykanizsai Hevesi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.02
K/12553 A valóságban mi alapján került a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hevesi József Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12552 A valóságban mi alapján került a Hetvehelyi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12551 A valóságban mi alapján került a Hernádvécsei Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12550 A valóságban mi alapján került a Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12549 A valóságban mi alapján került a Hejőpapi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12548 A valóságban mi alapján került a Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12547 A valóságban mi alapján került a Héhalmi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12546 A valóságban mi alapján került az átányi Hanyi-menti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12545 A valóságban mi alapján került a Hajmáskéri Gábor Áron Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12544 A valóságban mi alapján került a veszprémi Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12543 A valóságban mi alapján került a Győri Radnóti Miklós Általános Iskola Gyepszél úti telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12542 A valóságban mi alapján került a Győri Kossuth Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12541 A valóságban mi alapján került a Gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12540 A valóságban mi alapján került a Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12539 A valóságban mi alapján került a Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12538 A valóságban mi alapján került a Gyömrői Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Fejlesztő Nevelés - Oktatást Végző Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12537 A valóságban mi alapján került a Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12536 A valóságban mi alapján került a Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12535 A valóságban mi alapján került a Gyáli Bartók Béla Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12534 A valóságban mi alapján került a rudabányai Gvadányi József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12533 A valóságban mi alapján került a pilisi Gubányi Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12532 A valóságban mi alapján került az ongai Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12531 A valóságban mi alapján került az aszalói Göőz József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12530 A valóságban mi alapján került a Galamboki Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12529 A valóságban mi alapján került a babócsai Gábor Andor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12528 A valóságban mi alapján került a hajdúhadház Földi János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12527 A valóságban mi alapján került a Forrói Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12526 A valóságban mi alapján került a kázsmárki Fogarasi János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12525 A valóságban mi alapján került a böhönyei Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12524 A valóságban mi alapján került a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12523 A valóságban mi alapján került a Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12522 A valóságban mi alapján került a Fegyverneki Móra Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12521 A valóságban mi alapján került a parádi Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12520 A valóságban mi alapján került az Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Szakgimnázium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12519 A valóságban mi alapján került az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Rákóczi úti Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12518 A valóságban mi alapján került az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12517 A valóságban mi alapján került az Erdőteleki Mikszáth Kálmán Általános Iskola Tarnazsadányi Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12516 A valóságban mi alapján került az Erdőteleki Mikszáth Kálmán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12515 A valóságban mi alapján került az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12514 A valóságban mi alapján került az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12513 A valóságban mi alapján került az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12512 A valóságban mi alapján került az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fügödi Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12511 A valóságban mi alapján került az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bem József Utcai Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12510 A valóságban mi alapján került az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12509 A valóságban mi alapján került az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12508 A valóságban mi alapján került az Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12507 A valóságban mi alapján került az Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12506 A valóságban mi alapján került a Drávasztárai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12505 A valóságban mi alapján került a darányi Drávamenti Körzeti Általános Iskola Darányi Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12504 A valóságban mi alapján került az ároktői Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12503 A valóságban mi alapján került a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12502 A valóságban mi alapján került a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12501 A valóságban mi alapján került a DOC Középiskola és Általános Iskola Demecseri Általános Iskolája, Alapfokú Művészeti Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12500 A valóságban mi alapján került a soproni Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12499 A valóságban mi alapján került a hajdúszováti Diószegi Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12498 A valóságban mi alapján került a Devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12497 A valóságban mi alapján került a Demecseri Oktatási Centrum Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12496 A valóságban mi alapján került a somogyapáti Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12495 A valóságban mi alapján került a drégelypalánki Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola Szondi György Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12494 A valóságban mi alapján került a Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12493 A valóságban mi alapján került a Debreceni József Attila Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12492 A valóságban mi alapján került a Dányi Széchenyi István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12491 A valóságban mi alapján került a Csurgói Eötvös József Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12490 A valóságban mi alapján került a somogyudvarhelyi Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12489 A valóságban mi alapján került a Csurgói Eötvös József Általános Iskola azon oktatási intéz 2020.09.01.-2020.09.01.: Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12488 A valóságban mi alapján került a Csökölyi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12487 A valóságban mi alapján került a csóti Csóthi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12486 A valóságban mi alapján került a Csobaji Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12485 A valóságban mi alapján került a jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12484 A valóságban mi alapján került a budapesti Czabán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12483 A valóságban mi alapján került a szomolyai Bükkalja Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12482 A valóságban mi alapján került a bogácsi Bükkalja Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12481 A valóságban mi alapján került a Budapest XXI. Kerületi Lajtha László Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12480 A valóságban mi alapján került a Budapest XX. Kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12479 A valóságban mi alapján került a Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12478 A valóságban mi alapján került a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12477 A valóságban mi alapján került a Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12476 A valóságban mi alapján került a Budapest IX. Kerületi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12475 A valóságban mi alapján került az edelényi Borsodi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12474 A valóságban mi alapján került a Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola Tornanádaskai Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12473 A valóságban mi alapján került a Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12472 A valóságban mi alapján került a Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12471 A valóságban mi alapján került a krasznokvajda Béres Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12470 A valóságban mi alapján került a hidasi Benedek Elek Német Nemzetiségi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12469 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12468 A valóságban mi alapján került a bakonyszentkirályi Békefi Antal Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12467 A valóságban mi alapján került az enyingi Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12466 A valóságban mi alapján került a Bátonyterenyei Bartók Béla Térségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12465 A valóságban mi alapján került a Bátonyterenyei Bartók Béla Térségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? 2020.09.01.-2020.09.01.: Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12464 A valóságban mi alapján került a mátraverebélyi Bartók Térségi Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12463 A valóságban mi alapján került a bátonyterenyei Bartók Térségi Általános Iskola Kossuth Lajos Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12462 A valóságban mi alapján került a Barcsi Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola,Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12461 A valóságban mi alapján került a Barcsi Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12460 A valóságban mi alapján került a kaposvári Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12459 A valóságban mi alapján került a Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12458 A valóságban mi alapján került a Baktakéki Körzeti Általános Iskola Csenyétei Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12457 A valóságban mi alapján került a Baktakéki Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12456 A valóságban mi alapján került a Bagi Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12455 A valóságban mi alapján került az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Benedek Elek Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12454 A valóságban mi alapján került az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12453 A valóságban mi alapján került az Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12452 A valóságban mi alapján került az Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12451 A valóságban mi alapján került az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12450 A valóságban mi alapján került az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12449 A valóságban mi alapján került a Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12448 A valóságban mi alapján került a Zalaegerszegi SZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12447 A valóságban mi alapján került a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12446 A valóságban mi alapján került a Veszprémi SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12445 A valóságban mi alapján került a Veszprémi SZC Jendrassik - Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12444 A valóságban mi alapján került a Veszprémi SZC Gönczy Pál Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12443 A valóságban mi alapján került a Veszprémi SZC "SÉF" Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12442 A valóságban mi alapján került a Vas Megyei SZC Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12441 A valóságban mi alapján került a Vas Megyei SZC Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12440 A valóságban mi alapján került a Vas Megyei SZC III. Béla Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12439 A valóságban mi alapján került a Váci SZC Selye János Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12438 A valóságban mi alapján került a Váci SZC Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12437 A valóságban mi alapján került a Váci SZC Madách Imre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12436 A valóságban mi alapján került a Váci SZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12435 A valóságban mi alapján került a Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12434 A valóságban mi alapján került a Tatabányai SZC Mikes Kelemen Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12433 A valóságban mi alapján került a Tatabányai SZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12432 A valóságban mi alapján került a Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12431 A valóságban mi alapján került a Tatabányai SZC Fellner Jakab Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12430 A valóságban mi alapján került a Tatabányai SZC Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12429 A valóságban mi alapján került a Tatabányai SZC Bánki Donát-Péch Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12428 A valóságban mi alapján került a Tatabányai SZC Alapy Gáspár Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12427 A valóságban mi alapján került a Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12426 A valóságban mi alapján került a Szolnoki SZC Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12425 A valóságban mi alapján került a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12424 A valóságban mi alapján került a Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12423 A valóságban mi alapján került a Szerencsi SZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12422 A valóságban mi alapján került a Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12421 A valóságban mi alapján került a Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12419 A valóságban mi alapján került a Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12418 A valóságban mi alapján került a Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12417 A valóságban mi alapján került a Szerencsi SZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12416 A valóságban mi alapján került a Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12415 A valóságban mi alapján került a Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12414 A valóságban mi alapján került a Szekszárdi SZC I. István Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12413 A valóságban mi alapján került a Szekszárdi SZC Esterházy Miklós Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12412 A valóságban mi alapján került a Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12411 A valóságban mi alapján került a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12410 A valóságban mi alapján került a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12409 A valóságban mi alapján került a Székesfehérvári SZC Perczel Mór Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12408 A valóságban mi alapján került a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12407 A valóságban mi alapján került a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12406 A valóságban mi alapján került a Szegedi SZC Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12405 A valóságban mi alapján került a Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12404 A valóságban mi alapján került a Szegedi SZC József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12403 A valóságban mi alapján került a Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12402 A valóságban mi alapján került a Szegedi SZC Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12401 A valóságban mi alapján került a Soproni SZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12400 A valóságban mi alapján került a Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12399 A valóságban mi alapján került a Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12398 A valóságban mi alapján került a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12397 A valóságban mi alapján került a Soproni SZC Csornai Kossuth Lajos Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12396 A valóságban mi alapján került a Soproni SZC Berg Gusztáv Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12395 A valóságban mi alapján került a Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12394 A valóságban mi alapján került a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12393 A valóságban mi alapján került a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12392 A valóságban mi alapján került a Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12391 A valóságban mi alapján került a Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12390 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12389 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni SZC Szondi György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12388 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni SZC Stromfeld Aurél Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12387 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni SZC Mikszáth Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12386 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12385 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni SZC Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12384 A valóságban mi alapján került a Salgótarjáni SZC Borbély Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12383 A valóságban mi alapján került a Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12382 A valóságban mi alapján került a Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12381 A valóságban mi alapján került a Pécsi SZC Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12380 A valóságban mi alapján került a Pécsi SZC Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12379 A valóságban mi alapján került a Pécsi SZC II. Béla Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12378 A valóságban mi alapján került a Pécsi SZC Garai Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12377 A valóságban mi alapján került a Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12376 A valóságban mi alapján került a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12375 A valóságban mi alapján került a Pápai SZC Acsády Ignác Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12374 A valóságban mi alapján került az Ózdi SZC Surányi Endre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12373 A valóságban mi alapján került az Ózdi SZC Gábor Áron Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12372 A valóságban mi alapján került az Ózdi SZC Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12371 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12370 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12369 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12368 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Tiszavasvári Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12367 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Teleki Blanka Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12366 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12365 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12364 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12363 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Bencs László Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12362 A valóságban mi alapján került a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12361 A valóságban mi alapján került a Nagykanizsai SZC Thúry György Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12360 A valóságban mi alapján került a Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12359 A valóságban mi alapján került a Miskolci SZC Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12357 A valóságban mi alapján került a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnáziuma, Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12356 A valóságban mi alapján került a Miskolci SZC Mezőcsáti Gimnáziuma és Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12355 A valóságban mi alapján került a Miskolci SZC Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12354 A valóságban mi alapján került a Miskolci SZC Fazola Henrik Építőipari és Művészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12353 A valóságban mi alapján került a Miskolci SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12352 A valóságban mi alapján került a Mátészalkai SZC Kállay Rudolf Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12351 A valóságban mi alapján került a Mátészalkai SZC Gépészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12350 A valóságban mi alapján került a Mátészalkai SZC Bethlen Gábor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12349 A valóságban mi alapján került a Kisvárdai SZC Móricz Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12348 A valóságban mi alapján került a Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma és Dr. Béres József Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12347 A valóságban mi alapján került a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12346 A valóságban mi alapján került a Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági, Informatikai és Ügyviteli Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12345 A valóságban mi alapján került a Kisvárdai SZC Ady Endre Középiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12344 A valóságban mi alapján került a Kiskunhalasi SZC Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12343 A valóságban mi alapján került a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12342 A valóságban mi alapján került a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12340 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12339 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti SZC Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12338 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti SZC Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12337 A valóságban mi alapján került a Kecskeméti SZC Fazekas István Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12336 A valóságban mi alapján került a Karcagi SZC Varró István Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12335 A valóságban mi alapján került a Karcagi SZC Ványai Ambrus Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12334 A valóságban mi alapján került a Karcagi SZC Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12333 A valóságban mi alapján került a Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12332 A valóságban mi alapján került a Karcagi SZC Mezőtúri Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12331 A valóságban mi alapján került a Karcagi SZC Lábassy János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12330 A valóságban mi alapján került a Karcagi SZC Kunszentmártoni Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12329 A valóságban mi alapján került a Karcagi SZC Hámori András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12328 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12327 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12326 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12325 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12324 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12323 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12322 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12321 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12320 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12319 A valóságban mi alapján került a Kaposvári SZC Lamping József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12318 A valóságban mi alapján került a Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12317 A valóságban mi alapján került a Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12316 A valóságban mi alapján került a Gyulai SZC Kossuth Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12315 A valóságban mi alapján került a Gyulai SZC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12314 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12313 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12312 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12311 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12310 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12309 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12308 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12307 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12306 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12305 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Gábor László Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12304 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12303 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12302 A valóságban mi alapján került a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12301 A valóságban mi alapján került az Érdi SZC Kiskunlacházi Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12300 A valóságban mi alapján került az Érdi SZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12299 A valóságban mi alapján került az Egri SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12298 A valóságban mi alapján került az Egri SZC József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12297 A valóságban mi alapján került az Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12296 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12294 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12293 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12292 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12291 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12290 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12289 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12288 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12287 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12286 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12285 A valóságban mi alapján került a Debreceni SZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12284 A valóságban mi alapján került a Ceglédi SZC Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12283 A valóságban mi alapján került a Ceglédi SZC Szterényi József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12282 A valóságban mi alapján került a Ceglédi SZC Nagykátai Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12281 A valóságban mi alapján került a Ceglédi SZC Bem József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12280 A valóságban mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Wesselényi Miklós Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12279 A valóságban mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12278 A valóságban mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12277 A valóságban mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12276 A valóságban mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12275 A valóságban mi alapján került a Budapesti Komplex SZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12274 A valóságban mi alapján került a Budapesti Komplex SZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12273 A valóságban mi alapján került a Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12272 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12271 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Katona József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12270 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12269 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12268 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Csonka János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12267 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12266 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12265 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12264 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Csete Balázs Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12263 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Békésy György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12262 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Dobos C. József Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12261 A valóságban mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Giorgio Perlasca Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12260 A valóságban mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Veress Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12259 A valóságban mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Szilágyi Dániel Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12258 A valóságban mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12257 A valóságban mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Eötvös József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12256 A valóságban mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Bocskai István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12255 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai SZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12254 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12253 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12252 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12251 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12250 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12249 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai SZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12248 A valóságban mi alapján került a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12247 A valóságban mi alapján került a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12246 A valóságban mi alapján került a Bajai SZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12245 A valóságban mi alapján került a Bajai SZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.09.01
K/12215 Ingyenes lesz-e Magyarországon is a koronavírus elleni védőoltás? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.27
K/12214 Ki vették igénybe térítéssel az állami társadalombiztosítást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.27
K/12213 Lesz-e idén is lehetőség állami támogatású energiatakarékos hűtő-, illetve mosógépcserére? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.27
K/12212 El fognak-e indulni valaha a megígért, állami cégek bevonásával létrehozandó munkahelyteremtő programok? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.27
K/12211 Hányan részesültek Magyarországon kötelező BCG-védőoltásban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.27
K/12116 Milyen védőfelszerelést biztosít az iskoláknak a kormány szeptembertől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.17
H/12107 Az augusztus 9-én rendezett belarusz elnökválasztásról és a választási csalás ellen tiltakozókkal szembeni megtorló intézkedések elítéléséről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) 2020.08.14
K/12080 Hányan szenvednek parlagfű-allergiától Magyarországon? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12079 Mennyi bírságot szabtak ki parlagfűvel kapcsolatban 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12078 Mennyi bírságot szabtak ki parlagfűvel kapcsolatban 2019-ben? 2020.08.11.-2020.08.11.: Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12077 Mennyi bírságot szabtak ki parlagfűvel kapcsolatban 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12076 Hány hektáron derítettek föl parlagfű-szennyezettséget 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12075 A kormány milyen intézkedésekkel kapcsolja össze a koronavírus és a parlagfű elleni védekezést? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12074 Hányan fordultak az állami egészségügyhöz parlagfű-allergiával kapcsolatban a 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12073 Mekkora veszteség érte a nemzetgazdaságot parlagfű miatt 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12072 Mennyi bírságot szabtak ki parlagfűvel kapcsolatban 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.11
K/12020 Mi alapján került a keszthelyi Zöldmező Utcai Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12019 Mi alapján került a Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12018 Mi alapján került a Vilmányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12017 Mi alapján került a Velencei Dr. Ranschburg Jenő Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12016 Mi alapján került az ózdi Vasvár Úti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12015 Mi alapján került a Vásárosdombói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12014 Mi alapján került a Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12013 Mi alapján került a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12012 Mi alapján került a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12011 Mi alapján került a Váci Földváry Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12010 Mi alapján került a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12009 Mi alapján került a tarnaleleszi Utassy József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12008 Mi alapján került a körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12007 Mi alapján került a Turai Hevesy György Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12006 Mi alapján került a Tokodaltárói Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12005 Mi alapján került a Tiszalúci Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12004 Mi alapján került a Tiszakürti Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12003 Mi alapján került a csapi Térségi Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12002 Mi alapján került a Tereskei Általános Iskola Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12001 Mi alapján került a Tereskei Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/12000 Mi alapján került a Tatárszentgyörgyi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11999 Mi alapján került a göllei Taszári Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11998 Mi alapján került a Taszári Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11997 Mi alapján került a Tárnoki II.Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11996 Mi alapján került a Tarcali Klapka György Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11995 Mi alapján került a Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11994 Mi alapján került a Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11993 Mi alapján került a Taktaszadai Móra Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11992 Mi alapján került a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11991 Mi alapján került a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11990 Mi alapján került a biharnagybajomi Szűcs Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11989 Mi alapján került a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11988 Mi alapján került a nagykanizsai Szivárvány Óvoda, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11987 Mi alapján került a Szikszói Móricz Zsigmond Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11986 Mi alapján került a Szerepi Kelemen János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11985 Mi alapján került a Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11984 Mi alapján került a Szentlőrinci Általános Iskola Zsigmond Király Általános Iskola Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11983 Mi alapján került a Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11982 Mi alapján került a Szentistváni István Király Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11981 Mi alapján került a Szentbalázsi Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11980 Mi alapján került a kaposfői Szennai Fekete László Általános Iskola Kaposfői Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11979 Mi alapján került a nagyberki Szász Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11978 Mi alapján került a Szalaszendi Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11977 Mi alapján került a Szalántai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11976 Mi alapján került a bajai Sugovica Sportiskolai Általános Iskola Malom utcai telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11975 Mi alapján került a hetesi Somssich Imre Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11974 Mi alapján került a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11973 Mi alapján került a Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mernyei Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11972 Mi alapján került a Somlóvásárhelyi Széchenyi István általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11971 Mi alapján került a Siófoki Széchenyi István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11970 Mi alapján került a putnoki Serényi László Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11969 Mi alapján került a pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11968 Mi alapján került a Sásdi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11967 Mi alapján került a Sárszentmiklósi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11966 Mi alapján került a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11965 Mi alapján került a Sármelléki Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11964 Mi alapján került a Sárkeresztúri Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11963 Mi alapján került a Sárkeresztúri Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11962 Mi alapján került a Sarkadi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11961 Mi alapján került a Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11960 Mi alapján került a tiszakarádi Sánta Erzsébet Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11959 Mi alapján került a Sályi Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11958 Mi alapján került a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11957 Mi alapján került a Salgótarjáni Általános Iskola Dornyay Béla Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11956 Mi alapján került a Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11955 Mi alapján került az ózdi Sajóvárkonyi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11954 Mi alapján került a Sajókazai Balassi Bálint Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11953 Mi alapján került a Rimóci Szent István Általános Iskola Hunyadi Utcai Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11952 Mi alapján került a Rimóci Szent István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11951 Mi alapján került a Ricsei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11950 Mi alapján került a kutasi Révkomáromi János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11949 Mi alapján került a Recski Jámbor Vilmos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11948 Mi alapján került a Rakacai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11947 Mi alapján került a ludányhalászi Ráday Gedeon Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11946 Mi alapján került a Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11945 Mi alapján került a káptalanfai Pusztai Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11944 Mi alapján került a Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11943 Mi alapján került a Poroszlói Vass Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11942 Mi alapján került a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11941 Mi alapján került a Pocsaji Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11940 Mi alapján került a litkei Platthy József Általános Iskola Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11939 Mi alapján került a karancskeszi Platthy József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11938 Mi alapján került a Pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11937 Mi alapján került a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11936 Mi alapján került a sárospataki Pécsvárady Botond Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11935 Mi alapján került a Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11934 Mi alapján került a Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11933 Mi alapján került a Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Hirdi Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11932 Mi alapján került a Pécsi Meszesi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11931 Mi alapján került a Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11930 Mi alapján került a Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11929 Mi alapján került a Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11928 Mi alapján került a Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti iskola 2. Sz. Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11927 Mi alapján került a putnoki Péczeli József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11926 Mi alapján került a nyírmada Patay István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11925 Mi alapján került a Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11924 Mi alapján került a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11923 Mi alapján került az Őrhalmi József Attila Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11922 Mi alapján került az Ozorai Illyés Gyula Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11921 Mi alapján került az Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11920 Mi alapján került az Ózdi Árpád Vezér Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11919 Mi alapján került a tatabányai Óvárosi Általános Iskola Béke utcai Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11918 Mi alapján került a siroki Országh Kristóf Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11917 Mi alapján került az Oroszlányi József Attila Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11916 Mi alapján került az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11915 Mi alapján került az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11914 Mi alapján került az Ópályi Jókai Mór Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11913 Mi alapján került az Ócsai Halászy Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11912 Mi alapján került az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11911 Mi alapján került a Nyírmihálydi Petőfi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11910 Mi alapján került a Nyírkátai Vörösmarty Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11909 Mi alapján került a Nyírcsaholyi Benedek Elek Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11908 Mi alapján került a Novajidrányi Kölcsey Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11907 Mi alapján került az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11906 Mi alapján került a Nógrádmegyeri Mikszáth Kálmán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11905 Mi alapján került az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11904 Mi alapján került az Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11903 Mi alapján került az Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11902 Mi alapján került a monori Nemzetőr Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11901 Mi alapján került a Drávasztárai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11900 Mi alapján került az ököritófülpösi Németh Lili Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11899 Mi alapján került a darányi Drávamenti Körzeti Általános Iskola Darányi Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11898 Mi alapján került a Nagypeterdi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11897 Mi alapján került a Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11896 Mi alapján került az ároktői Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11895 Mi alapján került a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11894 Mi alapján került a Nagyfügedi Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11893 Mi alapján került a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11892 Mi alapján került a Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11891 Mi alapján került a Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11890 Mi alapján került a DOC Középiskola és Általános Iskola Demecseri Általános Iskolája, Alapfokú Művészeti Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11889 Mi alapján került az erki Nagy Zoltán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11888 Mi alapján került a soproni Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11887 Mi alapján került a hajdúszováti Diószegi Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11886 Mi alapján került a Monorierdei Fekete István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11885 Mi alapján került a Devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11884 Mi alapján került a Monori Kossuth Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11883 Mi alapján került a Demecseri Oktatási Centrum Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11882 Mi alapján került a larancslapujtői Mocsáry Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11881 Mi alapján került a somogyapáti Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11880 Mi alapján került a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri Kapui Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11879 Mi alapján került a drégelypalánki Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola Szondi György Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11878 Mi alapján került a Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11877 Mi alapján került a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11876 Mi alapján került a Debreceni József Attila Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11875 Mi alapján került a Miskei Tóth Menyhért Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11874 Mi alapján került a Dányi Széchenyi István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11873 Mi alapján került a Mindszentgodisai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11872 Mi alapján került a Csurgói Eötvös József Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11871 Mi alapján került a Mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11870 Mi alapján került a somogyudvarhelyi Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11869 Mi alapján került a Mezőkövesdi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11868 Mi alapján került a Csurgói Eötvös József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11867 Mi alapján került a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11866 Mi alapján került a Csökölyi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11865 Mi alapján került a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11864 Mi alapján került a csóti Csóthi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11863 Mi alapján került a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11862 Mi alapján került a Csobaji Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11861 Mi alapján került a Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11860 Mi alapján került a jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11859 Mi alapján került a nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11858 Mi alapján került a budapesti Czabán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11857 Mi alapján került a szomolyai Bükkalja Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11856 Mi alapján került a bogácsi Bükkalja Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11855 Mi alapján került a Magyarmecskei Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11854 Mi alapján került a tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11853 Mi alapján került a Budapest XXI. Kerületi Lajtha László Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11852 Mi alapján került a mecseknádasdi Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11851 Mi alapján került a Budapest XX. Kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11850 Mi alapján került a Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11849 Mi alapján került a Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11848 Mi alapján került a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11847 Mi alapján került a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11846 Mi alapján került a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11845 Mi alapján került a Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11844 Mi alapján került a soproni Lackner Kristóf Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11843 Mi alapján került a Budapest IX. Kerületi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11842 Mi alapján került a Kunmadarasi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11841 Mi alapján került az edelényi Borsodi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11840 Mi alapján került a Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola Tornanádaskai Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11839 Mi alapján került a Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11838 Mi alapján került a Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11837 Mi alapján került a krasznokvajdai Béres Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11836 Mi alapján került a hidasi Benedek Elek Német Nemzetiségi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11835 Mi alapján került a Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11834 Mi alapján került a bakonyszentkirályi Békefi Antal Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11833 Mi alapján került az enyingi Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11832 Mi alapján került a Bátonyterenyei Bartók Béla Térségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11831 Mi alapján került a mátraverebélyi Bartók Térségi Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11830 Mi alapján került a bátonyterenyei Bartók Térségi Általános Iskola Kossuth Lajos Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11829 Mi alapján került a Barcsi Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola,Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11828 Mi alapján került a Barcsi Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11827 Mi alapján került a kaposvári Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11826 Mi alapján került a Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11825 Mi alapján került a Baktakéki Körzeti Általános Iskola Csenyétei Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11824 Mi alapján került a Baktakéki Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11823 Mi alapján került a Bagi Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11822 Mi alapján került az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Benedek Elek Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11821 Mi alapján került az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11820 Mi alapján került az Alsóvadászi Tompa Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11819 Mi alapján került az Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11818 Mi alapján került a Bajai SZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11817 Mi alapján került a Bajai SZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11816 Mi alapján került a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11815 Mi alapján került a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11814 Mi alapján került a Békéscsabai SZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11813 Mi alapján került a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11812 Mi alapján került a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11811 Mi alapján került a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11810 Mi alapján került a Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11809 Mi alapján került a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11808 Mi alapján került a Békéscsabai SZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11807 Mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Bocskai István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11806 Mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Eötvös József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11805 Mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11804 Mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Szilágyi Dániel Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11803 Mi alapján került a Berettyóújfalui SZC Veress Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11802 Mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Giorgio Perlasca Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11801 Mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Dobos C. József Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11800 Mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Békésy György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11799 Mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Csete Balázs Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11798 Mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11797 Mi alapján került a Budapesti Gazdasági SZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11796 Mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11795 Mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Csonka János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11794 Mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11793 Mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11792 Mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Katona József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11791 Mi alapján került a Budapesti Gépészeti SZC Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11790 Mi alapján került a Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11789 Mi alapján került a Budapesti Komplex SZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11788 Mi alapján került a Budapesti Komplex SZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11787 Mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11786 Mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11785 Mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11784 Mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11783 Mi alapján került a Budapesti Műszaki SZC Wesselényi Miklós Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11782 Mi alapján került a Ceglédi SZC Bem József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11781 Mi alapján került a Ceglédi SZC Nagykátai Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11780 Mi alapján került a Ceglédi SZC Szterényi József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11779 Mi alapján került a Ceglédi SZC Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11778 Mi alapján került a Debreceni SZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11777 Mi alapján került a Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11776 Mi alapján került a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11775 Mi alapján került a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11774 Mi alapján került a Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11773 Mi alapján került a Debreceni SZC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11772 Mi alapján került a Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11771 Mi alapján került a Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11770 Mi alapján került a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11769 Mi alapján került a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11768 Mi alapján került a Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11767 Mi alapján került az Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11766 Mi alapján került az Egri SZC József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11765 Mi alapján került az Egri SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11764 Mi alapján került az Érdi SZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11763 Mi alapján került az Érdi SZC Kiskunlacházi Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11762 Mi alapján került a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11761 Mi alapján került a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11760 Mi alapján került a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11759 Mi alapján került a Győri SZC Gábor László Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11758 Mi alapján került a Győri SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11757 Mi alapján került a Győri SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11756 Mi alapján került a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11755 Mi alapján került a Győri SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11754 Mi alapján került a Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11753 Mi alapján került a Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11752 Mi alapján került a Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11751 Mi alapján került az újlétai Kiss Zoltán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11750 Mi alapján került a Győri SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskola őrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11749 Mi alapján került a sellyei Kiss Géza Magyar-Horvát Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11748 Mi alapján került a Kisnánai Szent Imre Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11747 Mi alapján került a Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11746 Mi alapján került a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11745 Mi alapján került a Kiskunhalasi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11744 Mi alapján került a Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11743 Mi alapján került a Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11742 Mi alapján került a Győri SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11741 Mi alapján került a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11740 Mi alapján került a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11739 Mi alapján került a Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11738 Mi alapján került a Gyulai SZC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11737 Mi alapján került a Gyulai SZC Kossuth Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11736 Mi alapján került a Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11735 Mi alapján került a Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11734 Mi alapján került a Kaposvári SZC Lamping József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11733 Mi alapján került a Kaposvári SZC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11732 Mi alapján került a Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11731 Mi alapján került a tatabányai Kertvárosi Általános Iskola Verebély László utcai telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11730 Mi alapján került a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11729 Mi alapján került a Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11728 Mi alapján került a Kenézlői Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11727 Mi alapján került a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11726 Mi alapján került a Kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Juhar Utcai Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11725 Mi alapján került a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11723 Mi alapján került a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11722 Mi alapján került a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11721 Mi alapján került a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola Jókai Mór Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11720 Mi alapján került a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola Esze Tamás Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11719 Mi alapján került a berzencei Kavulák János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11718 Mi alapján került a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11717 Mi alapján került a Karancssági I. István Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11716 Mi alapján került a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Toponári Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11715 Mi alapján került a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11714 Mi alapján került a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11713 Mi alapján került a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11712 Mi alapján került a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11711 Mi alapján került a Kállói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11710 Mi alapján került a Jobbágyi Fáy András Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11709 Mi alapján került a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11708 Mi alapján került a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11707 Mi alapján került a Kaposvári SZC Jálics Ernő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11706 Mi alapján került a Jászladányi Móra Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11705 Mi alapján került a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11704 Mi alapján került a Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11703 Mi alapján került a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől?u Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11702 Mi alapján került a Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11701 Mi alapján került a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11700 Mi alapján került a Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11699 Mi alapján került a szentendrei Izbégi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11698 Mi alapján került a Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11697 Mi alapján került a Karcagi SZC Hámori András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11696 Mi alapján került az Iharosberényi Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11695 Mi alapján került a Karcagi SZC Kunszentmártoni Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11694 Mi alapján került a Karcagi SZC Lábassy János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11693 Mi alapján került az örkényi Huszka Hermina Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11692 Mi alapján került a Karcagi SZC Mezőtúri Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11691 Mi alapján került a budapesti Hungária Általános Iskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11690 Mi alapján került a Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11689 Mi alapján került a ladi Homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola Arany János Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11688 Mi alapján került a Karcagi SZC Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11687 Mi alapján került a Hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11686 Mi alapján került a Karcagi SZC Ványai Ambrus Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11685 Mi alapján került a Karcagi SZC Varró István Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11684 Mi alapján került a nagykanizsai Hevesi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11683 Mi alapján került a Kecskeméti SZC Fazekas István Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11682 Mi alapján került a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hevesi József Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11681 Mi alapján került a Hetvehelyi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11680 Mi alapján került a Kecskeméti SZC Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11679 Mi alapján került a Hernádvécsei Körzeti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11678 Mi alapján került a Kecskeméti SZC Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11677 Mi alapján került a Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11676 Mi alapján került a Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11675 Mi alapján került a Hejőpapi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11674 Mi alapján került a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11673 Mi alapján került a Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11672 Mi alapján került a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11671 Mi alapján került a Héhalmi Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11670 Mi alapján került az átányi Hanyi-menti Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11669 Mi alapján került a Kiskunhalasi SZC Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11668 Mi alapján került a Hajmáskéri Gábor Áron Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11667 Mi alapján került a Kisvárdai SZC Ady Endre Középiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11666 Mi alapján került a veszprémi Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11665 Mi alapján került a Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági, Informatikai és Ügyviteli Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11664 Mi alapján került a Győri Radnóti Miklós Általános Iskola Gyepszél úti telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11663 Mi alapján került a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11662 Mi alapján került a Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma és Dr. Béres József Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11661 Mi alapján került a Győri Kossuth Lajos Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11660 Mi alapján került a Gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11659 Mi alapján került a Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11657 Mi alapján került a Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11656 Mi alapján került a Kisvárdai SZC Móricz Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11655 Mi alapján került a Mátészalkai SZC Bethlen Gábor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11654 Mi alapján került a Gyömrői Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Fejlesztő Nevelés - Oktatást Végző Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11653 Mi alapján került a Mátészalkai SZC Gépészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11652 Mi alapján került a Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11651 Mi alapján került a Mátészalkai SZC Kállay Rudolf Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11650 Mi alapján került a Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11649 Mi alapján került a Miskolci SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11647 Mi alapján került a Miskolci SZC Fazola Henrik Építőipari és Művészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11646 Mi alapján került a Gyáli Bartók Béla Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11645 Mi alapján került a Miskolci SZC Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11644 Mi alapján került a rudabányai Gvadányi József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11643 Mi alapján került a Miskolci SZC Mezőcsáti Gimnáziuma és Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11642 Mi alapján került a pilisi Gubányi Károly Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11641 Mi alapján került a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnáziuma, Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11640 Mi alapján került az ongai Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11639 Mi alapján került a Miskolci SZC Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11638 Mi alapján került az aszalói Göőz József Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11637 Mi alapján került a Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11636 Mi alapján került a Galamboki Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11635 Mi alapján került a Nagykanizsai SZC Thúry György Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11634 Mi alapján került a babócsai Gábor Andor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11633 Mi alapján került a hajdúhadházi Földi János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11632 Mi alapján került a Forrói Gárdonyi Géza Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11631 Mi alapján került a kázsmárk Fogarasi János Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11630 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11629 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Bencs László Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11628 Mi alapján került a böhönyei Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11627 Mi alapján került a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11626 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11625 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11624 Mi alapján került a Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11623 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11622 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Teleki Blanka Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11621 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Tiszavasvári Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11620 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11619 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11618 Mi alapján került a Nyíregyházi SZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11617 Mi alapján került a Fegyverneki Móra Ferenc Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11616 Mi alapján került az Ózdi SZC Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11615 Mi alapján került az Ózdi SZC Gábor Áron Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11614 Mi alapján került az Ózdi SZC Surányi Endre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11613 Mi alapján került a parádi Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11612 Mi alapján került a Pápai SZC Acsády Ignác Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11611 Mi alapján került a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11610 Mi alapján került a Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11609 Mi alapján került a Pécsi SZC Garai Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11608 Mi alapján került az Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Szakgimnázium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11607 Mi alapján került a Pécsi SZC II. Béla Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11606 Mi alapján került az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Rákóczi úti Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11605 Mi alapján került a Pécsi SZC Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11604 Mi alapján került a Pécsi SZC Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11603 Mi alapján került az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11602 Mi alapján került a Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11601 Mi alapján került a Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11600 Mi alapján került a Salgótarjáni SZC Borbély Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11599 Mi alapján került a Salgótarjáni SZC Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11598 Mi alapján került az Erdőteleki Mikszáth Kálmán Általános Iskola Tarnazsadányi Tagiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11597 Mi alapján került az Erdőteleki Mikszáth Kálmán Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11596 Mi alapján került a Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11595 Mi alapján került az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11594 Mi alapján került a Salgótarjáni SZC Mikszáth Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11593 Mi alapján került a Salgótarjáni SZC Stromfeld Aurél Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11592 Mi alapján került az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11591 Mi alapján került a Salgótarjáni SZC Szondi György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11590 Mi alapján került az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11589 Mi alapján került a Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11588 Mi alapján került az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fügödi Tagintézménye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11587 Mi alapján került a Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11586 Mi alapján került a Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11585 Mi alapján került az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bem József Utcai Telephelye azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11584 Mi alapján került a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11583 Mi alapján került a Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11582 Mi alapján került a Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11581 Mi alapján került a Soproni SZC Berg Gusztáv Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11580 Mi alapján került a Soproni SZC Csornai Kossuth Lajos Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11579 Mi alapján került a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11578 Mi alapján került a Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11577 Mi alapján került a Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11576 Mi alapján került a Soproni SZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11575 Mi alapján került a Szegedi SZC Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11574 Mi alapján került a Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11573 Mi alapján került a Szegedi SZC József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11572 Mi alapján került a Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11571 Mi alapján került a Szegedi SZC Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11570 Mi alapján került a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11569 Mi alapján került a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11568 Mi alapján került a Székesfehérvári SZC Perczel Mór Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11567 Mi alapján került a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11566 Mi alapján került a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11565 Mi alapján került a Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11564 Mi alapján került a Szekszárdi SZC Esterházy Miklós Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11563 Mi alapján került a Szekszárdi SZC I. István Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11562 Mi alapján került a Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11561 Mi alapján került a Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11560 Mi alapján került a Szerencsi SZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11559 Mi alapján került a Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11558 Mi alapján került a Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11557 Mi alapján került a Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11556 Mi alapján került a Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11555 Mi alapján került a Szerencsi SZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11554 Mi alapján került a Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11553 Mi alapján került a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11552 Mi alapján került a Szolnoki SZC Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11551 Mi alapján került a Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11550 Mi alapján került a Tatabányai SZC Alapy Gáspár Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11549 Mi alapján került a Tatabányai SZC Bánki Donát-Péch Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11548 Mi alapján került a Tatabányai SZC Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11547 Mi alapján került a Tatabányai SZC Fellner Jakab Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Általános Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11546 Mi alapján került a Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11545 Mi alapján került a Tatabányai SZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11544 Mi alapján került a Tatabányai SZC Mikes Kelemen Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11543 Mi alapján került a Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11542 Mi alapján került a Váci SZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11541 Mi alapján került a Váci SZC Madách Imre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11540 Mi alapján került a Váci SZC Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11539 Mi alapján került a Váci SZC Selye János Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11538 Mi alapján került a Vas Megyei SZC III. Béla Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11537 Mi alapján került a Vas Megyei SZC Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11535 Mi alapján került a Vas Megyei SZC Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11534 Mi alapján került a Veszprémi SZC "SÉF" Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11533 Mi alapján került a Veszprémi SZC Gönczy Pál Szakközépiskolája és Szakiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11532 Mi alapján került a Veszprémi SZC Jendrassik - Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11531 Mi alapján került a Veszprémi SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11530 Mi alapján került a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11529 Mi alapján került a Zalaegerszegi SZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11528 Mi alapján került a Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11527 Mi alapján került az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
K/11526 Mi alapján került az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma azon oktatási intézmények listájára, ahova a kormány iskolaőrt rendel ki 2020 szeptemberétől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.08.04
P/11489 Az Európai Tanácsban 2020. július 21-én elfogadott megállapodásról Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Bősz Anett (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK) 2020.07.30
K/11458 Milyen tájékoztatást, illetve jogorvoslati lehetőségeket biztosít a kormány az iskolaőrök eljárásával kapcsolatosan? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.28
K/11254 Mi a teljes költségigénye a 2021-ben megrendezendő, budapesti vadászati világkiállításnak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.08
K/11253 Mikor engedélyezi a kormány a Magyarországon tartózkodási engedéllyel rendelkező, külföldi, ám nem EGT-országbeli állampolgárok beutazását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.08
K/11252 Hány térítéses igénybevételre került sor az állami társadalombiztosításban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.08
K/11251 Tervezi-e a kormány a kórházak informatikai megújítását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.08
K/11250 Készült-e tanulmány a kormánynak a közterületi fizetős parkolást államosítani kívánó terveiről? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.08
K/11249 Mikorra várható a közúti járművezetői oktatásban részt vevő tanulókat segítő jogszabály? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.08
K/11248 Mikor fognak indulni az állami cégek bevonásával a kormányfő által ígért munkahelyteremtő programok? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.08
K/11247 Idén is lesz-e lehetőség energiatakarékos hűtő-, illetve mosógép cserére állami támogatással? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.07.08
H/11182 A koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati döntések helyénvalóságát vizsgáló bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sebián-Petrovszki László (DK) és 7 képviselőtársuk. 2020.06.29
K/11044 Számíthatnak-e Terézváros és Erzsébetváros polgárai a kormány segítségére a zárt szórakozóhelyek tűzvédelmi szabályozásának felülvizsgálatában és szükséges megváltoztatásában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.17
A/10997 Mikor törődik végre a kormány a parlagfű egymillió áldozatával? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.15
K/10995 Hogyan kívánja a kormány meggátolni a hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek lemaradását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.14
K/10949 Miért nem fordít a kormány kiemelt figyelmet a kilakoltatásokban érintett kiskorúakra és idősekre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.09
K/10948 Hány térítéses igénybevételre került sor az állami társadalombiztosításban 2019. december 18. óta? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.09
K/10947 Miért éppen a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. lett az MVM Zrt. tanácsadója a Mátrai Erőmű megvásárlása kapcsán? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.09
K/10946 Miért nem hajlandó a kormány segíteni a passzív dohányzástól szenvedőknek? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.09
K/10935 Hol tart jelenleg a Digitális Oktatási Stratégia megvalósítása? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.08
K/10934 Miért nem készültek el a digitális tananyagok 2020-ra? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.08
K/10872 A kormány mikorra tervezi az ázsiai közvetlen repülőjáratok megnyitását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.04
K/10871 Mikor engedélyezi a kormány a Magyarországon tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok beutazását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.04
A/10816 Miért büntetik az önkormányzatokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.06.02
K/10784 Miért tart tovább a díjmentes parkolás, mint a veszélyhelyzet? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.29
K/10783 Mi igaz a kormánynak a közterületi fizetős parkolást államosítani kívánó terveiből? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.29
K/10782 Hogyan segíti a kormány a közúti járművezetői oktatásban részt vevő tanulókat a koronavírus-járvány alatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.29
K/10723 Mit tesznek annak érdekében, hogy ne kerüljenek hátrányba azok a gyerekek, akik a digitális oktatást nem tudják igénybe venni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.26
K/10722 Mennyi digitális tananyag készült eddig el? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.26
K/10721 Hány laptoppal segítette a kormány a rászoruló diákok részvételét a digitális oktatásban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.26
K/10720 Mire alapozza a kormány a digitális oktatás sikerességéről szóló kijelentéseket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.26
K/10719 Hogy készül a kormány digitális oktatás területén a 2020 őszi tanévkezdésre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.26
T/10670 Egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról Dr. Oláh Lajos (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK) 2020.05.21
T/10594 A koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény hatályon kívül helyezéséről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) 2020.05.15
K/10585 Miért vont el a kormány 860 millió forintot az ELTE-től? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10584 Számíthatnak-e a fővárosi kerületek polgárai a kormány támogatására egy olyan jogszabály-módosítási kezdeményezésben, ami a Nemzeti Dohányboltok kereskedelmi szabályozását áthelyezné a települési és kerületi önkormányzatok hatáskörébe? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10583 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Terézvárosban kábítószerrel összefüggő törvénysértéssel kapcsolatban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10582 Hány kilakoltatást hajtottak végre 2019-ben Budapesten? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10581 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Erzsébetvárosban kábítószerrel összefüggő törvénysértéssel kapcsolatban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10580 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Terézvárosban közterületi alkoholfogyasztás miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10579 Hány kilakoltatást hajtottak végre 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10578 Hogyan tervezi a kormány az idei szúnyogirtás végrehajtását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10577 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Erzsébetvárosban közterületi alkoholfogyasztás miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10576 Mit kíván tenni a rendőrség a köztéri alkoholfogyasztás megszüntetése érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10575 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Terézvárosban, gépjármű-rongálással kapcsolatban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10574 Tervezi-e a kormány a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény szükséges felülvizsgálatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10573 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Erzsébetvárosban, gépjármű-rongálással kapcsolatban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10572 Hogyan tervezi a kormány segíteni az eltérő fejlődésmenetű gyermekek mozgásfejlesztésével foglalkozó szakemberek megélhetését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10571 Mi lesz a társadalombiztosítás nélkül maradottakkal 2020. július 1. után? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10570 Ki volt az MVM Zrt. tanácsadója a Mátrai Erőmű megvásárlásában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10569 Hány hamis aláírás szerepelt és hány embert hallgatott ki a nyomozóhatóság a 2018-as választási csalás ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10568 Mi lesz a városligeti pavilonok sorsa? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.14
K/10493 Mikor kívánják végiggondolni a kulturális intézmények dolgozói közalkalmazotti státustól történő megfosztásának következményeit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.11
A/10364 Ezt meg már így, hogy? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.05.04
A/10158 Az online oktatást elrendelték, de ki teremti meg a feltételeit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.04.20
K/10011 Kiterjeszthető-e a KATA-mentesség a gyermekek mozgásfejlesztésével foglalkozó szakemberekre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.04.06
T/9913 A koronavírus-vírus járvány elleni összefogásról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) 2020.03.31
T/9827 A koronavírus elleni védekezésről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) 2020.03.23
A/9744 Mit tesz a kormány az időseknek a koronavírus-járványtól történő megvédése érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.20
I/9687 MIT TESZ A KORMÁNY AZ IDŐSEKNEK A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNYTÓL TÖRTÉNŐ MEGVÉDÉSE ÉRDEKÉBEN? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.18
K/9619 Az Orbán-kormány lemond az idősekről, vagy legalább a koronavírus idején támogatja a nyugdíjasokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.12
K/9612 Miért drágul továbbra is a szájmaszk? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.12
K/9605 Miért tartalmaz a koronavírus járvány megelőzésére hozott kormányrendelet pontatlan, végrehajthatatlan előírásokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.12
K/9603 Miért tartalmaz a koronavírus járvány megelőzésére hozott kormányrendelet pontatlan, végrehajthatatlan előírásokat? 2020.03.12.-2020.03.13.: Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.12
K/9589 Hány egészségügyi védőmaszk jut egy-egy egészségügyi dolgozónak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.11
K/9588 Hány helyre juttattak olyan kézfertőtlenítőt, ami csakugyan fertőtlenít is? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.11
K/9587 Hány egészségügyi dolgozónak kellett karanténba vonulnia? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.11
K/9581 Hány lélegeztetőgép van az országban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.10
K/9571 Mennyi volt az NM Zrt. értékesítési árbevétele a 2019-es évben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.09
K/9570 Az NM Zrt. bevételének mekkora hányada származik az egyes települési és kerületi önkormányzatoktól? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.09
K/9569 Az NM Zrt. bevételének mekkora hányada származik önkormányzati parkolási kényelmi díjakból? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.09
K/9568 Mennyi idő telik el átlagosan egy segélyhívás és a mentőautó helyszínre indulása között? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.09
K/9567 Hogyan kívánja a kormány megállítani a Péterfy Sándor utcai Kórház szolgáltatási színvonalának a csökkenését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.03.09
T/9408 A koronavírus megjelenésének és elterjedésének megakadályozásával összefüggő feladatokról Dr. Oláh Lajos (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Hajdu László (DK), Bősz Anett (DK), Varju László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK) 2020.02.28
T/9304 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról Varju László (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK)
2020.03.09.: Varga Zoltán (DK)
2020.02.19
T/9268 Az országgyűlési képviselői tekintély visszaállításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varju László (DK) 2020.02.18
K/9230 Hány hamis aláírás szerepelt a Budapesti 5. választókerületet érintő, 2018-as választási csalás ügyében lefoglalt aláírásgyűjtő íveken? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.17
K/9229 Hány embert hallgatott ki a nyomozóhatóság a 2018-as választási csalás ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.17
K/9228 Hány hamis aláírás szerepelt a Budapesti 5. választókerületet érintő, 2018-as választási csalás ügyében lefoglalt aláírásgyűjtő íveken? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.17
K/9227 Milyen rendezvényekre került sor a Papp László Budapest Sportarénában az elmúlt három év állami eseménynapjain? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.17
K/9185 Miért nem tesz semmit a kormány a mobilparkolás díjainak mérséklése érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.13
K/9170 A multinacionális cégek által befizetett adó milyen számítás alapján járul hozzá kifejezetten a magyar családok támogatásához? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.12
T/9148 A nők elleni és a családon belüli erőszak elleni intézkedésekről Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varju László (DK) 2020.02.11
K/9054 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9053 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9052 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Madách Imre Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9051 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9050 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9049 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületben található Terézvárosi Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9048 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9047 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9046 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Bajza Utcai Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9045 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Erkel Ferenc Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9044 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Baross Gábor Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.06
K/9034 Továbbra is mi lesz a társadalombiztosítás nélkül maradottakkal? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.05
K/9033 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.02.05
T/8974 A nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló 2011. évi CC. törvény módosításáról Dr. Oláh Lajos (DK), Arató Gergely (DK), Varju László (DK) 2020.01.30
K/8869 Tervezi-e a kormány a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény felülvizsgálatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.20
K/8867 Hány kilakoltatást hajtottak végre 2019-ben Magyarországon? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.20
K/8856 Számíthatnak-e a fővárosi kerületek polgárai a kormány támogatására egy olyan jogszabály-módosítási kezdeményezésben, ami a Nemzeti Dohányboltok kereskedelmi szabályozását áthelyezné a települési és kerületi önkormányzatok hatáskörébe? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.17
K/8847 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Terézvárosban a közterületi alkoholfogyasztás miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.16
K/8846 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Erzsébetvárosban külföldi állampolgárokkal szemben közterületi alkoholfogyasztás ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.16
K/8845 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Erzsébetvárosban a közterületi alkoholfogyasztás miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.16
K/8844 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Terézvárosban külföldi állampolgárokkal szemben közterületi alkoholfogyasztás ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.16
K/8755 Hányan érintettek a terézvárosi és erzsébetvárosi hamis ajánlások ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8753 Ki volt az MVM Zrt. tanácsadója a Mátrai Erőmű megvásárlásában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8752 Milyen szempontok alapján határozza meg a kormány a Papp László Budapest Sportarénában fellépő előadók körét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8751 A kormányzat milyen intézkedéseket tervez a zöldenergia és a megújuló energiaforrások népszerűsítése ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8750 A Budapest VI. kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8749 A Budapest VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnáziumban jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8748 A Budapest VI. kerületi Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8747 A Budapest VII. kerületi Madách Imre Gimnáziumban jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8746 A Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8745 A Budapest VI. kerületi Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8744 A Budapest VII. kerületi Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8743 A Budapest VI. kerületi Terézvárosi Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8742 A Budapest VI. kerületi Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8741 A Budapest VI. kerületi Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnáziumban jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8740 A Budapest VI. kerületi Gyermekház Általános Iskola és Gimnáziumban jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8739 A Budapest VI. kerületi Erkel Ferenc Általános Iskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8738 A Budapest VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8737 A Budapest VII. kerületi Baross Gábor Általános Iskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8736 A Budapest VII. kerületi Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8735 A Budapest VI. kerületi Bajza Utcai Általános Iskolában jelenleg hány betöltetlen státusz van? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8734 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8733 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8732 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8731 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Madách Imre Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8730 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8729 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8728 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8727 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8726 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8725 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8724 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Gyermekház Általános Iskola és Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8723 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Erkel Ferenc Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8722 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8721 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Baross Gábor Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8720 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VII. kerületi Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8719 Milyen beszerzések és fejlesztések történtek a Budapest VI. kerületi Bajza Utcai Általános Iskolában a 2014-2019 közötti időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.09
K/8698 Hány köztéri alkoholfogyasztással kapcsolatos eljárás indult Terézvárosban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.07
K/8697 Mit kíván tenni a rendőrség a köztéri alkoholfogyasztás megszüntetése érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.07
K/8696 Mennyit költ a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hirdetésre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.07
K/8694 Hány köztéri alkoholfogyasztással kapcsolatos eljárás indult Erzsébetvárosban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.07
K/8693 Mi lesz a társadalombiztosítás nélkül maradottakkal? Dr. Oláh Lajos (DK) 2020.01.07
K/8483 Hol tart a nyomozás a terézvárosi és erzsébetvárosi 341 hamis ajánlás ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.12
K/8482 Hol tart a nyomozás a terézvárosi és erzsébetvárosi 341 hamis ajánlás ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.12
K/8407 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg a Pénzügyminisztérium és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8406 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8405 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg a Miniszterelnökség és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8404 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8402 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8401 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg a Honvédelmi Minisztérium és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8400 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8399 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg az Igazságügyi Minisztérium és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8398 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg a Belügyminisztérium és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8397 A környezetvédelmi szempontok hogyan nyilvánulnak meg az Agrárminisztérium és a hozzá tartozó intézmények mindennapi munkájában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
K/8396 Tervezi-e a kormány az elektronikus parkolás tranzakciós díjának a csökkentését vagy egységesítését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.05
T/8392 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről Varju László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK)
2019.12.06.: Hajdu László (DK)
2019.12.04
T/8375 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) 2019.12.03
T/8368 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról Arató Gergely (DK)
2019.12.03.: Gréczy Zsolt (DK)
2019.12.03.: Dr. Oláh Lajos (DK)
2019.12.03.: Varju László (DK)
2019.12.03.: Hajdu László (DK)
2019.12.03
K/8365 Vállal-e szerepet a kormánya Bulinegyed gondjainak megoldásában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.12.03
K/8322 Hogyan készíti föl a kormány a magyar vállalkozásokat és munkavállalókat a robotizáció kihívásaira? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.29
I/8292 Vállal-e szerepet a kormánya Bulinegyed gondjainak megoldásában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.27
K/8202 Miért nem segíti az iskolai oktatás a következő nemzedékek túlélését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.21
T/8194 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) 2019.11.21
H/8191 A munkavállalók szociális biztonságának megerősítéséről és a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek érvényre juttatásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 2 képviselőtársuk. 2019.11.20
T/8190 A rabszolgatörvény hatályon kívül helyezése Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. 2019.11.20
K/8078 Kívánja-e a kormány kezdeményezni, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen parkoló automatákat felállítani? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8077 Miként történhetett, hogy nem adta le az NHKV az előző év pénzügyi mérlegét a törvényben meghatározott időre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8076 Kíván-e valamit tenni a kormány az elektronikus parkolás tranzakciós díjának csökkentése érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8075 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Terézvárosban külföldi állampolgárokkal szemben közterületi alkoholfogyasztás ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8074 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Terézvárosban a közterületi alkoholfogyasztás miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8067 Az új sugárvédelmi felszerelések beszerzése hol tart a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8066 Milyen mértékű a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 30 napnál régebbi tartozásállománya? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8065 Mennyi birság került kiszabásra parlagfű szennyezés miatt 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8064 Folyik-e hatósági vizsgálat a Dunán időről időre megjelenő olajfoltok ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8063 Tervezi-e a kormány a kötelező klímaoktatás bevezetését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8062 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Erzsébetvárosban külföldi állampolgárokkal szemben közterületi alkoholfogyasztás ügyében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/8060 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban és 2019-ben Erzsébetvárosban a közterületi alkoholfogyasztás miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.13
K/7973 MEDDIG HÚZZÁK MÉG A PÉTERFY KÓRHÁZ REKONSTRUKCIÓJÁT? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.11.08
H/7887 Az Örmény Genocídiumról való megemlékezésről Gyurcsány Ferenc (DK)
2019.11.05.: Arató Gergely (DK)
2019.11.05.: Varju László (DK)
2019.11.05.: Gréczy Zsolt (DK)
2019.11.05.: Hajdu László (DK)
2019.11.05.: Dr. Oláh Lajos (DK)
2019.11.06.: Dr. Vadai Ágnes (DK)
2019.11.04
H/7729 A Törökország által az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció ellen indított támadásról Varju László (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK) 2019.10.18
H/7269 Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 2 képviselőtársuk. 2019.09.02
K/7139 Milyen átfogó megoldást javasol a kormány azok számára, akik a rokkantsági ellátásuk összegénél kevesebb öregségi nyugdíjra számíthatnak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.08.14
K/7138 Tételesen milyen nem teljesült eszközbeszerzési igénye volt a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetnek az elmúlt 4 évben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.08.14
K/7137 Mekkora a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 30 napon túli tartozásállománya? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.08.14
K/7123 A következő két évben milyen fejlesztések várhatók a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.08.14
K/7115 Hol tart az új sugárvédelmi felszerelések beszerzése? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.08.14
K/7114 Mekkora létszámhiánnyal küzd jelenleg a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.08.14
K/7113 Milyen nem teljesült eszközbeszerzési igénye volt a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetnek az elmúlt négy évben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.08.14
K/7008 Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy civil szervezeteket és állampolgárokat is bevonjon a fásításba? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.30
K/7007 A magyar kormány szándékozik-e a környezetvédelmet és a klímaváltozás témakörét sokkal erőteljesebben beépíteni a Nemzeti Alaptantervbe? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.30
K/7006 2018-ban milyen környezeti nevelési programokat szervezett a magyar kormány? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.30
K/7002 A kormányzat dolgozik-e olyan szabályozáson, mely ellentételezés fejeben biztosítana állampolgárságot, letelepedési lehetőséget, tartózkodási engedélyt nem magyar állampolgárok részére? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.27
K/7001 Mi az aktuális megvalósítási ütemterve a Liget Projektnek? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.27
K/7000 Hogyan kívánja mérsékelni a kormány a Liget Projekt környező kerületekre gyakorolt negatív hatásait? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.27
K/6999 Melyek a kormány jelenlegi elképzelései a Liget 2 projekttel kapcsolatban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.27
K/6880 Tervezi-e a kormány a veszélyes kórokozókat terjesztő invazív szúnyogfajok folyamatos monitorozását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.16
K/6879 Tervezi-e a kormány a veszélyes szúnyogfajták elleni küzdelem intézményi rendszerének megerősítését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.16
K/6878 Tervezi-e a kormány a szokásosnál hatékonyabb, biológiai szúnyogirtási módszerek bevezetését és támogatását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.16
K/6877 Tervezi-e a kormány a lakosság aktív bevonását a veszélyes betegségeket terjesztő szúnyogok elleni küzdelembe? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.16
K/6876 Szabad-e járdán, kerékpárúton közlekedni elektromos meghajtású járművekkel? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.16
K/6875 Mennyire szigorúan ellenőrzi a hatóság a motorok rendszámtáblájának felhajtását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.16
K/6842 Mekkora forrás áll rendelkezésére a nemzeti parkoknak parlagfű-mentesítésre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.11
K/6841 Milyen arányban hagyják el a pályakezdők a köznevelést? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.11
K/6840 A parlagfű-mentesítésnél alkalmazott közmunkásoknál végeznek-e allergia vizsgálatot? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.11
K/6837 Hogyan kívánja rendezni a kormány a kórházak műtőinek klimatizálását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.11
K/6834 Támogatja-e a kormány a glutén-érzékeny betegek hatékonyabb szűrését, illetve étkezési kiadásaik csökkentését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.11
K/6833 A 2018-as esztendőben hány parlagfű ellenőrzés történt kormányhivatalok kezdeményezésére? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.11
K/6832 Mekkora forrás áll rendelkezésére a MÁV-nak parlagfű mentesítésre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.11
K/6831 Mekkora forrás áll rendelkezésére a közutak karbantartásával foglalkozó vállalatoknak parlagfű mentesítésre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.07.11
K/6541 Ki a felelős azért, hogy az újonnan beszerzett Stadler KISS motorvonatok jelenleg használhatatlanok több magyarországi pályaszakaszon? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.06.18
K/6540 Hogyan kívánja rendezni a kormány az óvodákban felmerült krónikus szakemberhiányt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.06.18
K/6539 Támogatja-e a Kormány a vendéglátóhelyek illegális közterületfoglalása elleni szigorúbb fellépést? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.06.18
K/6533 Mit kíván tenni a kormány a szúnyoginvázió ellen? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.06.17
K/6532 Támogatja-e a Kormány a felügyeleti díj mértékének növelését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.06.17
K/6531 Támogatja-e a Kormány, hogy a bulinegyed vállalkozói által termelt adóbevételekből az érintett kerületek visszatérítést kapjanak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.06.17
K/6530 Mikortól akarja a Kormány teljesen betiltani Magyarországon a nejlonzacskók használatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.06.17
H/6417 Az emberi és kisebbségi jogokról és az ezeket fenyegető szervezetekről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) 2019.06.07
H/6307 Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége a magyar média külföldiek által segített felvásárlásának ügyében és az ehhez kapcsolódó korrupciós ügyletekben Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2019.05.31
I/6194 Tömegesen jönnek és elveszik a munkát, de mit tesz a kormány? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.05.22
K/6140 A sugárveszélyben dolgozó egészségügyi alkalmazottak mikor juthatnak megfelelő hatékonyságú védőfelszereléshez? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.05.16
T/6050 Egyes törvényeknek az Európa-nap munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.05.07
K/6025 Támogatja-e a kormány brit rendőrök bevonását a bulinegyed közrendjének fenntartásába? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.05.06
K/6024 Miért titkolja a kormány a világörökségi területekről készített megőrzési állapotjelentéseket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.05.06
K/5927 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban Terézvárosban a közterületi alkoholfogyasztással kapcsolatban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.24
K/5926 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban Erzsébetvárosban a közterületi alkoholfogyasztás miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.24
K/5925 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban Terézvárosban külföldi állampolgárokkal szemben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.24
K/5924 Hány eljárást indított a hatóság 2018-ban Erzsébetvárosban külföldi állampolgárokkal szemben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.24
K/5909 Miért csak a rendőrök nem találják a bulinegyedben a kábítószerárusokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.23
K/5900 Hogyan kívánja csökkenteni a kormány a termékek csomagolásával keletkező hulladékok mennyiségét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.18
K/5899 Mikortól akarja a Kormány teljesen betiltani Magyarországon a műanyagzacskók használatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.18
K/5896 Hogyan kívánják megakadályozni a választási ajánlásokkal való újabb visszaéléseket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.18
K/5885 Miért csak a rendőrök nem találják a bulinegyedben a kábítószerárusokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.17
K/5883 Ki a felelős a Budapest 5. számú választókerületben történt ajánlóív visszaéléssel kapcsolatos nyomozásért, illetve a lefoglalt ívek őrzéséért? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.17
K/5878 Miért nem ismerhetők meg a szálláshely-szolgáltatási tevékenység törvényi keretszabályozása kialakítása során keletkezett szakmai előkészítő anyagok? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.17
K/5871 Hogyan áll jelenleg a Liget 2 projekt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.17
K/5870 Mekkora létszámhiánnyal küzd jelenleg a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.17
T/5869 A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) 2019.04.17
K/5839 Hány betöltetlen státusz van a Budapest VII. kerületi Rendőrkapitányságon? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.16
K/5838 Hány betöltetlen státusz van a Budapest VI. kerületi Rendőrkapitányságon? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.16
K/5837 Hogyan fog változni a rendőri jelenlét és a hatósági fellépés a bulinegyedben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.16
K/5836 Hol tart a balatoni illegális nádirtással kapcsolatos hatósági vizsgálat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.15
K/5835 Kivan-e a kormány szigoritani az illegális szemétlerakással kapcsolatos büntetési tételeken? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.15
K/5834 Módosította-e a miniszterelnök saját hatáskörben a budapesti főpolgármester törvényben előírt illetményét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.15
K/5654 Milyen parlagfű pollenszám elérését tartja kívánatosnak a kormány a 2019-es és 2020-as év csúcsidőszakában 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.06
K/5653 Milyen szakmai javaslatokat tettek a parlagfű elleni küzdelemben érintett civil szervezetek, és mit tart ebből támogathatónak a kormány? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.06
K/5645 Milyen eredményei vannak a magyar lakosság körében végzett, allergiás megbetegedésekre vonatkozó felméréseknek? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.04.04
K/5528 Mit kíván tenni a minisztérium a Gozsdu-udvarban történt atrocitások jövőbeni megakadályozása érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.27
K/5470 A Nemzeti Eszközkezelő által 2018-ban kezdeményezett kilakoltatások során hány kiskorú, illetve nyugdíjas személy volt érintett 3.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.25
K/5463 Hány magyar állampolgárságú gyermek született külföldön az elmúlt három évben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.25
K/5437 Mikor érjük utol Romániát?! Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.22
K/5422 Miért nem akarják, hogy Európa megduplázza a családi pótlékot Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.21
T/5354 Az Európai Unió közösségéhez tartozó magyar családokért Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) 2019.03.18
K/5294 Milyen módon ellenőrizte eddig az adóhatóság a parkoló automaták által gyűjtött készpénzes bevételeket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.14
K/5280 Mennyi jelenleg a budapesti főpolgármester illetménye? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5279 Milyen konkrét intézkedéseket kíván tenni a rendőrség Teréz- és Erzsébetváros közbiztonsági helyzetének javítása érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5278 Hogyan lehetséges, hogy a kormány egyik pillanatról a másikra nem rendelkezik adatokkal a magyarországi kilakoltatással érintett ingatlanok és személyek számáról? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5277 Hogyan fogja érinteni a Miniszterelnökséget és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5276 Hogyan fogja érinteni az Igazságügyi Minisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5275 Hogyan fogja érinteni a Honvédelmi Minisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5274 Hogyan fogja érinteni a Pénzügyminisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5272 Hogyan fogja érinteni a Külgazdasági és Külügyminisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5271 Hogyan fogja érinteni a Belügyminisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5270 Hogyan fogja érinteni az Innovációs és Technológiai Minisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5269 Hogyan fogja érinteni az Agrárminisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5268 Hogyan fogja érinteni az Emberi Erőforrások Minisztériumát és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5265 Miért nem áll a Katasztrófavédelem rendelkezésére az elektronikus, teljes részletességű keresést támogató informatikai rendszer? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5264 Kívánja-e a Kormány a közeljövőben az özvegyi nyugdíj feléledésének időtartamát megemelni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5263 Tervezi-e a minisztérium a közúton közlekedő gépjárművek átlagsebességének mérésére alkalmas eszközök alkalmazását 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5262 Milyen parlagfű pollenszám elérését tartja kívánatosnak a kormány a 2019-es és 2020-as év csúcsidőszakában? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5261 Milyen konkrét együttműködési megállapodások születtek a környező országokkal a parlagfű elleni küzdelem terén? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5260 Mikor fog végre érdemi egyeztetést és együttműködést folytatni a minisztérium a parlagfű elleni küzdelemben érintett civil szervezetekkel? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5259 Kíván-e a Kormány részletes felmérést készíteni a magyar lakosság körében az allergiás megbetegedések terén? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.13
K/5124 Kilakoltatás helyett bérlakásokat! Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.08
A/4999 Hány csaló ül az összecsalt kétharmadban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.03.04
K/4863 Mely magyarországi szakmák veszélyeztetettek a robotizáció folyamata által? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.27
K/4862 A Nemzeti Eszközkezelő által 2018-ban kezdeményezett kilakoltatások során hány kiskorú, illetve nyugdíjas személy volt érintett 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.27
K/4788 Kívánja-e a Kormány a közeljövőben törvényben szabályozni a rövidtávú szálláskiadást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.26
K/4787 Kívánja-e a Kormány a közeljövőben törvényben szabályozni a társasházi együttélés normáit, szabályait? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.26
K/4780 Valóban hozzájárul-e a Kormány a Paks2 erőmű alapozási munkálatainak elkezdéséhez az új blokkok megépítését jóváhagyó létesítési engedély kiadása előtt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.25
K/4646 Milyen feltételekkel mehetnek GYED-re a nagyszülők? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.19
K/4559 Hogyan fogja érinteni a Pénzügyminisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4558 Ki a felelőse a Kormány részéről az esetleges megállapodás nélküli Brexit-tel kapcsolatos szabályozási feladatok végrehajtásának? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4557 Hogyan fogja érinteni a Honvédelmi Minisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4556 Hogyan fogja érinteni az Igazságügyi Minisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4555 Hogyan fogja érinteni a Miniszterelnökséget és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4554 Hogyan fogja érinteni az Emberi Erőforrások Minisztériumát és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4553 Hogyan fogja érinteni az Agrárminisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4552 Hogyan fogja érinteni az Innovációs és Technológiai Minisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4551 Hogyan fogja érinteni a Belügyminisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4550 Hogyan fogja érinteni a Külgazdasági és Külügyminisztériumot és az általa irányított területet az esetleges megállapodás nélküli Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4549 Hány személyi sérüléssel járó kutya- és vadállat támadás történt Magyarországon az elmúlt két évben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4548 Milyen számviteli bizonylatnak számít a parkoló automaták által kiadott nyugta? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.14
K/4463 Miért nem segítenek megfékezni a HIV-fertőzés terjedését a HIV-tesztek engedélyezésével? Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. László Imre (DK) 2019.02.07
K/4429 Marad-e a Nemzeti Alaptanterv része az evolúciós elmélet? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.06
K/4425 Tervezi-e a minisztérium a közúton közlekedő gépjárművek átlagsebességének mérésére alkalmas eszközök alkalmazását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4424 Hogyan értelmezi a belügyminiszter a Rendőrségi törvény sebességmérésre vonatkozó szakaszait? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4418 Hány büntetőügyben nyomoz a hatóság a 2018-as parlamenti választásokhoz kapcsolódóan 3.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4409 Miért nem áll a Katasztrófavédelem rendelkezésére a bírságokat elektronikus, kereshető formában tároló informatikai rendszer? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4408 Támogatja-e a Kormány a lakóházakban működő éttermek szagelszívó berendezéseinek kötelező éves ellenőrzését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4407 A Nemzeti Eszközkezelő által 2018-ban kezdeményezett kilakoltatások során hány kiskorú, illetve nyugdíjas személy volt érintett? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4406 Mennyi állami támogatásban részesült az NHKV Zrt.-t az elmúlt két évben, illetve mennyi támogatást fog kapni várhatóan 2019-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4405 Milyen felkészülés indult el a magyar állam részéről a robotizáció okozta társadalmi változások kezelésére? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4404 Hogyan fogja érinteni a robotizáció a magyar munkavállalókat a következő tizenöt évben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4403 Milyen kutatásokat végez a Kormány a robotizáció várható társadalmi hatásaival kapcsolatban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.05
K/4382 Milyen konkrét intézkedéseket kíván tenni a rendőrség a bulinegyed közbiztonsági helyzetének javítása érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.04
K/4381 Hány kilakoltatásra került sor 2018-ban 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.04
K/4380 Hány kiskorú gyermek kilakoltatására került sor 2018-ban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.02.04
K/4344 Mi a Kormány álláspontja a Franciaország és Németország vezetői által megkötött új nemzetközi szerződésről? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.30
K/4342 Mennyibe kerül Magyarországon az egyes energiafajták előállítása 3.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.29
K/4341 Hogyan és milyen ütemezésben kívánja átalakítani a Kormány a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó intézményrendszer finanszírozását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.29
K/4340 Miért vannak titkosítva a nagyköveti meghallgatások? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.29
K/4338 Hogyan kívánják megoldani a diplomataképzést Magyarországon? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.29
K/4315 Mikorra fog végre kielégítően működni az elektronikus vénykezelő és nyilvántartó rendszer? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.25
K/4314 Mi az állam szándéka a Budapest Bankkal? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.24
K/4301 Kívánja-e a Kormány a harci- és őrző-védő kutyák tartásának szabályait szigorítani? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.23
K/4187 Hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.15
K/4186 Mikorra lesz valóban működőképes a szemétszállításért felelős NHKV Zrt.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.15
K/4185 Milyen hatékonysággal ellenőrzi a tűzvédelmi hatóság a szagelszívó berendezéseket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.15
K/4184 Hány büntetőügyben nyomoz a hatóság a 2018-as parlamenti választásokhoz kapcsolódóan 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.15
K/4148 Számíthatunk-e a numerus clausus ismételt bevezetésére? Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.11
K/4141 Mit kíván tenni a rendőrség a bulinegyedben történő kábítószer árusítás ellen? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.10
K/4140 Mit kíván tenni a rendőrség a bulinegyedben történő utcai alkoholfogyasztás ellen? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.10
K/4139 Kíván-e a Kormány speciális kilakoltatási szabályokat hozni gyermekek és nyugdíjasok érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.10
K/4120 Mennyibe kerül Magyarországon az egyes energiafajták előállítása 2.? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.08
K/4119 Hány kilakoltatásra került sor 2018-ban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.08
K/4118 Mit kíván tenni a hatóság a szórakozóhelyek teraszainak illegális nyitva tartása ellen? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.08
K/4110 Hogy áll az IC+ vasúti kocsik készítésének projektje? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.07
K/4109 Miért tudja meglepni évről-évre a MÁV-ot az ünnepi forgalom nagysága? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.07
K/4107 Mennyi uniós pályázati támogatást kapott 2014 óta Erzsébetváros? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.07
K/4106 Mennyi uniós pályázati támogatást kapott 2014 óta Terézváros? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.07
K/4105 Miért nehezíti meg a Kormány továbbra is az e-recept használatát és a betegek életét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2019.01.07
T/4066 A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) 2018.12.21
K/4063 Hány büntetőügyben nyomoz a hatóság a 2018-as parlamenti választásokhoz kapcsolódóan? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.12.20
K/4062 Lesz-e felelősségre vonás a Kormányban a szemétszállítás összeomlása miatt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.12.20
K/4061 Hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.12.20
K/4005 Tervezi-e a Kormány a szagelszívó berendezések rendszeres felülvizsgálatának bevezetését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.12.12
K/3974 Mennyibe kerül Magyarországon az egyes energiafajták előállítása? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.12.10
T/3897 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvénynek a belépési engedélyek kiadásával összefüggő rendelkezéseinek a módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) 2018.12.04
T/3788 Az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Egyezmény közzétételéről Arató Gergely (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3785 Hogyan fogja érinteni a Pénzügyminisztériumot és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3784 Hogyan fogja érinteni az Igazságügyi Minisztériumot és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3783 Hogyan fogja érinteni a Külgazdasági és Külügyminisztériumot és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3780 Hogyan fogja érinteni a Belügyminisztériumot és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3768 Hogyan fogja érinteni az Innovációs és Technológiai Minisztériumot és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3767 Hogyan fogja érinteni az Agrárminisztériumot és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3764 Hogyan fogja érinteni az Emberi Erőforrások Minisztériumot és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3763 Hogyan fogja érinteni a Miniszterelnökséget és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3762 Hogyan fogja érinteni a Honvédelmi Minisztériumot és az általa irányított területet a Brexit? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
K/3761 Tervezi-e a Kormány a közeljövőben nemzeti ital nagykereskedés létrehozását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.28
H/3731 A magyar állami szerveknek a volt macedón miniszterelnök jogerős bírósági ítélet előli Magyarországra szökésében történő közreműködését és érintettségét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Szabó Timea (Párbeszéd), Demeter Márta (LMP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Csárdi Antal (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 11 képviselőtársuk. 2018.11.26
K/3593 Mit titkolnak a tranzitzónákban? Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.19
V/3543 Az éghajlatváltozás a XXI. század egyik legnagyobb globális és hazai kihívása; megfékezése és a várható hatásokhoz való alkalmazkodás nem tűr halasztást Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Vadai Ágnes (DK), Varju László (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Dr. László Imre (DK), Arató Gergely (DK), Székely Sándor (DK) és 4 képviselőtársuk. 2018.11.15
K/3496 Mikorra tervezi a kormány támogatni a kullancsencephalitis elleni védőoltást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.14
K/3346 Milyen fázisban van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre tervezett gyorsvasút tervezése és megvalósítása? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.06
K/3345 Milyen összegben kellett az önkormányzatoknak, állami cégeknek uniós támogatásokat visszautalnia az Államkincstár számára? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.06
K/3344 Miért rejtegeti a Kormány a hazai korrupcióról szóló GRECO-jelentést? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.06
K/3343 Milyen javaslatok merültek fel a Paksi Atomerőmű és a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója kapcsán? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.06
K/3315 Milyen összegben kerültek kifizetésre az elmúlt három évben agrártámogatások? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.05
K/3314 Miért nem képes a minisztérium kimutatni a parlagfű szennyezés miatt megvont agrártámogatások összegét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.11.05
K/3256 Miért nem működik megfelelően a közoktatási elektronikus napló rendszer? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.31
K/3255 Miért nem készültek el határidőre a mammográfiás szűrőbuszok? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.31
K/3254 Milyen eredményekkel zárult az idei szezonban a parlagfű elleni küzdelem? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.31
K/3253 Hogyan alakult a parlagfű pollenszám az idei parlagfű szezonban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.31
H/2959 Az Oktatási Minimum Programról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (független), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Székely Sándor (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Ungár Péter (LMP), Varju László (DK) 2018.10.24
A/2945 Miért állt a Fidesz a szexuális erőszaktevők oldalára? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.24
K/2663 Mikor fog végre érdemi egyeztetést folytatni a minisztérium a parlagfű elleni küzdelemben érintett civil szervezetekkel? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.15
K/2625 Hogyan kívánják megvédeni a lakosságot a kullancsfertőzéstől? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.15
K/2597 Van-e stratégiája a kormánynak a mezeipoloska-invázió ellen? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.15
A/2595 Miért állt a Fidesz a szexuális erőszaktevők oldalára? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.15
I/2270 Miért veszik semmibe a magyar nőket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.10
K/1955 Választhatunk-e jövőre főpolgármestert? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.08
A/1941 Miért állt a Fidesz a szexuális erőszaktevők oldalára? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.08
A/1731 Miért állt a Fidesz a szexuális erőszaktevők oldalára? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.10.01
T/1728 Egyes törvényeknek a magánélet védelméhez szükséges módosításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) 2018.09.29
K/1721 Kívánja-e a Kormány betiltani Magyarországon a nejlonzacskók használatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.28
K/1719 Mi a "Magyarország Parlagfű Elleni Rövid és Középtávú Védekezési Akcióterv" valódi célja 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.27
K/1718 Vizsgálják-e a közfoglalkoztatásban résztvevők egészségügyi alkalmasságát az adott munkakörre? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.27
K/1710 Történelemhamisító lesz-e a Sorsok Háza kiállítása? Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.27
T/1609 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény és a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény módosításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) 2018.09.21
T/1608 A szociális biztonságot érintő egyes törvények módosításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) 2018.09.21
T/1607 A tanulás, oktatás, kutatás szabadságához való jog helyreállításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) 2018.09.21
T/1606 Az Alkotmánybírósághoz való fordulás lehetőségének kibővítéséről és az Alkotmánybíróság egyes jogainak helyreállításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) 2018.09.21
T/1605 Az országgyűlési képviselők választásáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) 2018.09.21
H/1541 A képviselők és az állami támogatásban részesülő pártok vezető testületei tagjainak, illetve a velük egy háztartásban élő hozzátartozók vagyonbevallásának újra szabályozását előkészítő eseti bizottságról Dr. Oláh Lajos (DK), Gréczy Zsolt (DK) 2018.09.19
A/1463 Nem a Fideszért könnyeztek 2 millióan a nyáron, hanem a Fidesz miatt. Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.17
K/1458 Miért titkolja a minisztérium, hogy mennyi pénzt kértek vissza a magyar kórházaktól? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.14
K/1457 Miért korlátozzák a települések által beszedhető felügyeleti díj összegét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.14
K/1365 Miért nem ismerhetők meg a szálláshely-szolgáltatási tevékenység törvényi keretszabályozása kialakítása során keletkezett szakmai anyagok? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.12
K/1364 Milyen állami segítségre számíthatnak a kilakoltatott magyar családok? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.12
K/1363 Mikor kívánja a Kormány szabályozni a kampányidőszakban történő kormányzati propaganda kiadásokat 3? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.09.12
K/1246 Milyen jogcímen lakoltat ki családokat a Nemzeti Eszközkezelő? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.30
K/1177 Támogatja-e a Kormány a paksi atomerőmű társadalmi ellenőrizhetőségének megteremtését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.27
K/1160 Mekkora kár érte tavaly a nemzetgazdaságot az Önök becslése szerint a parlagfűből kifolyólag 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.23
K/1157 Mi a "Magyarország Parlagfű Elleni Rövid és Középtávú Védekezési Akcióterv" konkrét célja? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.23
K/1156 Támogatja-e a Kormány a paksi atomerőmű társadalmi ellenőrizhetőségének megteremtését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.23
K/1155 Mennyi agrártámogatás került megvonásra az elmúlt években, és ez mekkora földterületet érint? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.23
K/1154 Milyen fásítási programokat kíván megvalósítani a Kormány 2018-ban, 2019-ben, és 2020-ban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.23
K/1125 Miért nem lehet továbbra sem tudni, mely magyar településeken működnek kizárólag egyházi fenntartású óvodák és oktatási intézmények? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.16
K/1086 Mennyi pénzt költöttek a magyarok 2016-ban, és 2017-ben magán egészségügyi ellátásra? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.13
K/1085 Mennyit költöttek a magyarok allergia elleni gyógyszerre a patikában 2016-ban, és 2017-ben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.13
K/1084 Hányan nem kapták még meg a tűzifa- támogatást? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.13
K/1045 Mennyi pedagógusra lenne szükség pontosan, és milyen területi eloszlás szerint? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.10
K/1033 Miért nem nyilvánosak a politikai pártok köztartozásai? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.08
K/1016 Mikor kívánja a Kormány a Budapest-Szentendre közötti biciklis útvonal javítását megcsináltatni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.06
K/1015 Tervezi-e a Minisztérium a parlagfüves területek helikopteres felderítését ebben az évben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.06
K/1011 Milyen források állnak rendelkezésére a parlagfű elleni küzdelemre a MÁV-nál, és a Közutak kezelésével foglalkozó szervezeteknél? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.03
K/993 Milyen források állnak rendelkezésére a Minisztériumhoz tartozó Nemzeti Parkoknak a parlagfű elleni küzdelemhez? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.02
K/992 Tervezi-e a Kormány a szálláshely-szolgáltatók on-line bekötését az adóhatósághoz? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.02
K/991 Várható-e, és ha igen mikor olyan Európai Uniós, energiahatékonyság javítását célzó pályázati kiírás, melyre a korábbi Otthon Melege programból kizárt VI. és VII. kerületi társasházak is pályázhatnak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.02
K/990 Mi a Liget 2 projekt célja? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.02
K/989 Hány kilakoltatásra került sor az elmúlt három hónapban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.02
K/988 Várható-e, hogy a parlagfű elleni küzdelem összehangolására lesz kormánybiztosi pozíció? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.02
K/987 Hol tart a szálláshely-szolgáltatási tevékenység törvényi keretszabályozás a kialakításának folyamata? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.02
K/982 Mekkora kár érte tavaly a nemzetgazdaságot az Önök becslése szerint, a parlagfűből kifolyólag? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.08.01
K/960 Hol és milyen módon tehetik meg az emberek a parlagfű bejelentését? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.31
K/959 Hogyan alakult az elmúlt nyolc évben Magyarországon az energiaitalok kereskedelme, és a fogyasztás, különös tekintettel a 18 év alatti korosztály tekintetében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.31
K/958 Kívánja-e vizsgálni a Kormány az energiaitalok hatását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.31
K/957 Hogyan erősítik meg a parlagfű szezon ideje alatt az érintett orvosi területeket? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.31
K/956 Mire lehet kötelezni a légitársaságokat az esetlegesen felmerülő problémák esetén? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.31
K/955 Ön helyesnek tartja-e, hogy olyan földek után is kapnak agrárvállalkozók EU-s támogatást, mely parlagfűvel szennyezett? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.31
K/911 Van-e lehetőség a mostanihoz képest egy fokozottabb rendőri jelenlétre a "bulinegyedben"? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/910 Milyen cselekvési terv került kidolgozásra a parlagfű elleni védekezésre 2020-ig? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/909 Mit tud tenni az Állam akkor, amikor a Ryanair egy héten belül már másodszor csomag nélkül viszi el az utasokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/908 Mit tesz, illetve mit tehet a Kormány a szabályozás tekintetében annak érdekében, hogy egy esetleges járattörlés esetén, a reptereken ragadt utasok információhoz jussanak? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/907 Hajlandó-e visszaadni a kormány a társasházak korábban elvett döntési jogát, hogy csak a társasházi többség hozzájárulásával lehessen a társasházi üzlethelyiségekben funkcióváltást eszközölni 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/906 Ön szerint valóban nincsenek túlterhelve a magyar diákok? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/905 Kórházi fertőzések Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/904 Milyen együttműködési megállapodás van a civil szervezetekkel a parlagfű elleni küzdelemben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/903 Jelenlegi formájában megszűnik a Városliget 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.25
K/892 Döntési kényszerben a gyermeket vállaló hölgyek!? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/891 Mi a Kormány véleménye az egy héten, egy tantárgyból tartandó érettségi javaslatról? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/890 Van lehetősége a diákoknak, és amatőr sportolóknak a stadionhasználat helyett diáksport támogatására egy forintot is kapni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/889 Mikor és hogyan kívánja rendezni a Kormány a Sorsok Háza helyzetét 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/888 Miért nem adja ki a Minisztérium a kórházi fertőzésekre vonatkozó pontos adatokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/887 Hogyan, milyen menetrend alapján tervezi a Kormány a NAT módosítását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/886 Mennyi pénzt kért vissza a kórházaktól a Minisztérium 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/885 Kívánja-e a Kormány úgy módosítani az Otthon Melege Programot illetve az új programokat úgy kiírni, hogy az 1946 előtt épült társasházak se maradjanak ki belőle? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/884 Kívánja-e a Kormány belátható időn belül betiltani Magyarországon a nejlonzacskók használatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/883 Mikor kívánja a Kormány szabályozni a kampányidőszakban történő kormányzati propaganda kiadásokat 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/882 Miért nem akarja a Kormány láthatóvá tenni a politikusok valós vagyoni helyzetét 2? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.07.24
K/679 Készültek-e a magyar egyetemeket népszerűsítő tájékoztató anyagok, kiadványok az elmúlt időszakban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.06.25
K/678 Hány magyar diák tanul Kínában, illetve hány kínai diák tanul hazánkban? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.06.25
K/471 Mely magyar településeken működnek kizárólag egyházi fenntartású óvodák és oktatási intézmények? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.06.05
K/469 Miért engedi a Kormány, hogy a Budapest Liget Projekt kapcsán szakmailag téves vagy szándékosan hamis állításokkal traktálják a közvéleményt? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.06.05
K/456 Tervezi-e a Kormány szigorítani a helyi adók beszedésének szabályozását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.06.04
K/455 Kell-e, lehet-e szerepe az iskolában populáris irodalomnak a kötelező olvasmányok között a Minisztérium szerint? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.06.04
K/454 Kíván-e a Kormány hozzányúlni a kötelező olvasmányokhoz, és ha igen, mikor? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.06.04
K/453 Melyik párt, mekkora összeg visszafizetésére köteles, mert vagy a párt, vagy annak egyéni indulója nem érte el a szükséges százalékot a 2018-as választás során? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.06.04
K/331 Miért titkolja a Kormány a köztartozással rendelkező pártok kilétét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.29
K/330 Jelenlegi formájában megszűnik a Városliget? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.29
K/329 Miért rombolja le a Kormány a X. kerületi Mocorgó Óvodát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.29
K/328 Kívánja-e a Kormány szigorúbban szabályozni a műanyag zacskók magyarországi forgalomba hozatalát, használatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.29
K/217 Miért nem akarja a Kormány láthatóvá tenni a politikusok valós vagyoni helyzetét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.23
K/205 Milyen hosszútávú stratégia kidolgozását tervezi a Kormány a "bulinegyed" élhetőbbé tétele érdekében? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/204 Kívánja-e a Kormány jogszabályi szinten szabályozni az AirBnB-s lakások kiadását? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/203 Kíván-e a Kormány a VI. és VII. kerületi lakók, vendéglátók, és kerületi önkormányzatok együttműködésével egy hosszútávú stratégiát kialakítani a bulinegyeddel kapcsolatosan? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/202 Van-e arra vonatkozóan konkrét számadata a Pénzügyminisztériumnak, hogy mennyi pénz folyt be az AirBnB-s lakások üzemeltetéséből az államkasszába? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/201 Mikor kívánja a Kormány szabályozni a kampányidőszakban történő kormányzati propaganda kiadásokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/200 Tervezi-e a Kormány a műemlékvédelmi törvény lakosságbarát felülvizsgálatát? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/199 Hajlandó-e visszaadni a kormány a társasházak korábban elvett döntési jogát, hogy csak a társasházi többség hozzájárulásával lehessen a társasházi üzlethelyiségekben funkcióváltást eszközölni? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/198 Miért nem kéri ki a Kormány a budapestiek véleményét a Liget Budapest Projekt kapcsán? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/197 A nukleáris energia fejlesztése helyett a Kormány miért nem a zöldenergia magyarországi elterjesztését támogatja? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/196 A TAO-támogatást miért nem diáksportra, tömegsportra és a gyermekeinkre költjük? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/195 Miért nem kapnak a fővárosi kerületi önkormányzatok beleszólási jogot a közigazgatási területüket érintő közbiztonsági kérdésekbe? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/194 Mikor vet véget a Kormány a politikai pedofíliának? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/193 Hogyan kívánja a Kormány hatékonyabban szabályozni, büntetni az engedély nélküli fakivágásokat? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/192 Mikor és hogyan kívánja rendezni a Kormány a Sorsok Háza helyzetét? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/191 Mennyi pénzt kért vissza a kórházaktól a Minisztérium? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/190 Kívánnak-e hatékonyabban fellépni a parlagfű elleni küzdelem terén? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22
K/189 Miért nem intézkedtek a rendőrök a Valton biztonsági embereivel szemben? Dr. Oláh Lajos (DK) 2018.05.22