Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.10:29:54 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

225. ülésnap (2017.05.18.), 4. felszólalás
Felszólaló Csizi Péter (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:15


Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Megtiszteltetés a 2018. évi költségvetésről szóló vita második napján elsőként szólni, hiszen ez az a pillanat, amikor már túl vagyunk egy vitanapon, ismerjük a költségvetés szerkezetét, ismerjük annak tartalmát, annak céljait, és már meghallgattunk az ellenzéki padsorokból is olyan észrevételeket, amikre egyébként érdemes reagálni.

A mai vita még sokáig el fog tartani, különböző érvek és ellenérvek fognak majd egymással találkozni, de én a tegnapi nap tanulságából kiindulva azt szeretném mondani, hogy a 2018. évi költségvetésnek talán most előrelátható módon is a legnagyobb eredménye és talán a legfőbb üzenete, hogyha egy mondatban kell összefoglalnunk, hogy Magyarország az elmúlt hatévi gazdaságpolitikájának köszönhetően kimondható módon sikeresen háta mögött tudja már a válságos időszakot. Ez már egy olyan költségvetés, amely nem a múltnak, a múlt hibáinak szól, hanem ami a jövőnek üzen, és egy olyan költségvetés, ami olyan Magyarországot teremt meg, ami megvédi az elmúlt években megszerzett, elért értékeinket, és olyan alapokat ad a jövőnek, ami alapokat, azt gondolom, hogy mindannyian közösen szeretnénk gyer­mekeinknek, unokáinknak biztosítani.

Az elmúlt időszak értékei, amik itt vannak a költségvetés számai között, mindenkinek mást jelentenek. Én elsősorban természetesen a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményt és a béremeléseket, azon belül is az életpályamodelleket emelném ki.

Mégis felszólalásom jelentős részét egy másikfajta értéknek fogom majd szentelni, egy olyan értéknek, amire nagyon sokat áldoz Magyarország, ebben a mostani anyagban majdnem 20 százalékkal többet, mint az előző években. Egy olyan érték ez mégis, ami egyébként pénzben nem mérhető ki, ez pedig a közbiztonság, a biztonságérzet és Magyarország állampolgárainak védelme, a közbiztonság mint érték.

Pécsi országgyűlési képviselőként a minap a pécsi vásárban találkoztam egy belga úriemberrel. Ez a belga úriember odajött hozzám, elkezdtünk beszélgetni. Azt mondta, hogy közel fél éve lakik Magyarországon, Antwerpent váltotta föl Magyarországra és Pécsre, és egy teljesen új életet kezd hazánkban. Kérdeztem, hogy ezt mégis miért teszi, mi a döntésének az alapja. Körbenézett, és mondta: látom itt ezt a sok embert, és látom, hogy ennek a sok embernek van egy közös tulajdonsága? Kérdeztem, hogy mi az a közös tulajdonságuk. Az, hogy biztonságban érzik magukat.

A biztonság ma egy olyan érték, amit csak Magyarországon talál ő meg, hiszen azt mondta, hogy saját hazájában, saját országában nem merne egy ilyen nagy közegben, mint amilyen a pécsi Vásártér, vasárnaponként több tízezer emberrel összegyűlve, tíz percnél nagyobb időt eltölteni. (Gőgös Zoltán: Ne viccelj már!)

Tisztelt Képviselőtársaim! A biztonságunk megteremtése érdekében számos intézkedés van a 2018. évi költségvetésben is megteremtve.

Azért ne menjünk el szó nélkül az elmúlt évek költségvetési vitái mellett. Nagyon jól emlékszem arra, amikor kicsit cinikusan, kicsit ironikusan az ellenzéki képviselők, az ellenzéki frakciók olyan módosítókat, olyan módosításokat adtak be a saját politikai céljaik érdeke mentén, amelyek egytől egyig olyan tételeket húztak le, amelyek a magyar közbiztonságot voltak hivatottak megteremteni, illetve szolgálni.

Azért a mai vitában vissza kell emlékezni az öt évvel ezelőtti időszakra, amikor számos képviselő viccelődött a Terrorelhárítási Központnak nyújtott költségvetési támogatásokon. Én még emlékszem arra, amikor az akkor még nemzeti érzelműnek tartott Jobbik egyik képviselője a Terrorelhárítási Központ teljes éves költségvetését a nullával tette volna egyenértékűvé a módosító javaslatával a saját érdekeik, a saját céljaik megfogalmazása érdekében.

Örülök, hogy ma már ilyen módosítási indítványokat nem látunk, és örülök, hogy ma már nincs közöttünk vita abban, hogy mind a Belügyminisztérium, mind a honvédség, a Honvédelmi Minisztérium, mind pedig a hozzájuk tartozó és kapcsolódó szervek működésén nem viccelődni kell, a működésükhöz szükséges forrásokat nem az egyéni politikai céloknak kell alávetni, hanem gyakorlatilag minden forrást meg kell emelni, és lehetőségünkhöz képest folyamatosan növelni kell a magyar bel- és a határaink védelmét szolgáló költségvetési forrásokat.

Éppen ennek érdekében elsőként kiemelném a rendvédelmi dolgozók életpályarendszerének bevezetését és a hozzákapcsolódó bérfejlesztéseket. 2019-ig deklarált módon minden évben további 5 százalékkal fog növekedni a rendvédelmi dolgozók fizetése, és most az előttünk fekvő törvényjavaslatban is már láthatjuk, hogy 2018-ra e célból 13,5 milliárd forintot különít el a kormány.

Ha megnézzük a rendvédelmi dolgozók bérezését 2016-2019 között, akkor azt láthatjuk, hogy ebben az időszakban példátlan, 50 százalékos béremelést hajtottunk végre, 50 százalékos béremelés valósul majd meg a 2019. évet bezárólag 2016-tól számítva. Ez az 50 százalékos béremelés érinti a rendőröket, tűzoltókat és természetesen a katonákat is.

(8.10)

Fontos továbbá megemlíteni, hogy a költségvetésnek, egyben pedig a kormánynak kiemelt célja a közbiztonság és a közrend további megerősítése, és ehhez hozzátartozik jelentős mértékben a határainknak a megerősítése és a határvédelem is.

Amikor a 2018-as költségvetést és annak elsősorban biztonságpolitikai részét tárgyaljuk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy már két éve tart a migrációs válság, és ez a migrációs válság óriási embertömegeket jelent a magyar határvédelmi rendszerre, és óriási nyomást jelent a magyar határvédelmi rendszerre is, ami természetesen külön is feladatot ró a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervezetekre is.

A rendőrségnek, a honvédségnek, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak a határok védelme érdekében jelentős költségvetési többletet biztosítunk annak érdekében, hogy a migrációs válság kezelésében végezzék azt az erőteljes és hatásos munkát, amit az elmúlt másfél-két esztendőben tapasztaltunk tőlük.

Ki kell emelni, ha a sorokat nézzük, hogy a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadásoknak a fejezeti előirányzatokon felül 2018-ra a be­ván­dorlással összefüggő feladatok ellátásához és an­nak fejlesztéséhez is közel 100 milliárd forintos többletforrást nyújt a kormány, beleértve egyébként a rendőrség hivatásos állományának 3000 fős létszámfejlesztését is. De fontos megjegyezni, hogy az elő­irányzatokon felül a kormány engedélyével, ahogy ez eddig is történt, úgy a jövőben is túlteljesíthetők az előirányzatok, ami egyébként azonnali reagálási le­hetőséget nyújt Magyarország Kormánya számára az esetlegesen felmerülő újabb kiadások rendezéséhez.

Fontos megjegyezni, hogy a személyi fejlesztéseken felül többletforrásokat biztosít a költségvetés az eszközök beszerzésére is. Láthatjuk, hogy mind a honvédség, mind a rendőrség esetében várhatók új autóbeszerzések, új technikai eszközök beszerzése is, és forintosítva is tudjuk és látjuk, hogy milyen plusztámogatást kapnak azok a szervezetek, amelyek a kor kihívását folyamatosan újító és az újabb kihívásoknak ellenálló védelmet nyújtanak Magyarországnak ‑ elsősorban itt most a kibertámadások elleni védelemre gondolok.

Összességében megállapítható, hogy a terrorellenes intézkedések is kiemelt támogatást kapnak az előttünk álló törvénymódosításban, költségvetési módosítási javaslatban. 1,5 milliárd forintos plusz költségvetési tételt jelent a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat fejlesztése. Fontos megjegyezni, hogy az NBSZ-nek a rendeltetése, hogy a nemzetbiztonsági, a rendvédelmi és a bűnüldöző szervek munkáját összehangolja, és az ő munkájuk részére titkos adatgyűjtés, információszerzési tevékenység révén egy olyan háttérmunkát adjon, ami gyakorlatilag a mai kor kihívásai szerint az egyik legfontosabb védelmet tudja jelenteni, hiszen már sokszor más vitában is kitértünk arra, hogy a kor biztonságpolitikai intézkedései közül elsősorban most a hírszerzők versenyében kell élenjárni, a hírszerzők versenyének világát éljük, és ezért a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat működésének támogatásához a magyar kormányzat a költségvetés révén hozzájárul; ahogy hozzájárul a Terrorelhárítási Központ munkájához is többletforrásokkal. Ezek mind olyan eszközbeszerzéseket fognak jelenteni, amelyek a határvédelem mellett, ahogy említettem már, az új kihívások ellen is védelmet jelentenek Magyarország részére.

Fontos megemlíteni még a TIBEK-et, a Terror­elhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központot. A TIBEK végzi a terrorizmussal, a szervezett bűnözéssel összefüggő adatok gyűjtését és elemzését. Egy új rendszerről beszélünk, amit a tavalyi évben hoztunk létre, és ennek a rendszernek a működése mellett a fejlesztését, a bővülését is biztosítja a 2018. évi költségvetés. Én felhívnám a figyelmet az utasadat-információs egységnek a fejlesztésére; gyakorlatilag ez az, ami a Magyarország területére érkező és onnan induló légi járatok utasainak adatait kezeli, és ezáltal pontosan lehet tudni, hogy kik azok, akik bejönnek hazánkba, itt mennyi időt töltenek el, és innen mikor mennek el. Fontosnak érzem egyébként mindemellett, hogy ezt a tevékenységet kiterjesszük mind a szárazföldi, mind pedig a vízi forgalomra. Ez is egy olyan új terület, amiről már szóltam, ami új kihívásokat jelent, ami az elektronikus és az informatikai rendszerünk fejlesztése mellett tud csak megvalósulni, és örülök annak, hogy kiemelt támogatást kap a kormányzat részéről.

Összefoglalóan: azt lehet látni, hogy 2017-hez képest majdnem 20 százalékkal több forrás, összesen 514 milliárd forint jut a közbiztonságra, ami gyakorlatilag a tavalyi évhez képest majdnem 100 milliárd forintos bővülést jelent.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekkel a gondolatokkal indítom el a mai vitanapot, és bízom benne, hogy ‑ bár sok mindenben nem fogunk egyetérteni, bár egyes tételeknél nagy viták lesznek közöttünk, de ‑ a közbiztonság nem az a terület lesz, amelyen politikai, pártpolitikai vitákat fogunk majd folytatni az elkövetkezendő órákban. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai